Csorba Csillag

*

Elhittem, hogy jó vagyok, nagyot tudva tenni,

Rettegve, hogy eltapos: vagyon, tömeg, trendi.

Most mindent újra mos a külső mesék tőre,

Elhagyom mi kell nekem, legyek mások őre.

Szikár létem csak lopás, ábrándból szereztem,

Elfásít a jajgatás, kár volt fitneszeznem,

Szenvedélyem zárt lakat, kulcsa égi fénynél.

Nem leszek ma hitvese, drogod, ha betépnél.

Visszanézlek, ott szeretsz, sosem vágyva másra,

De elkerült az ismeret, hogy az nincs, mi drága.

Senki voltam, jól tudom, csak egy kicsit bölcsebb,

Nincs több böjt, hogy az időt melletted is töltsem.

*

Elvárom magamtól: Legjobb legyek!
Kínoztam gyerekként felnőtteket.
Kacagtam tanárok nyögésein,
Eredményt akartak szegényeim.

Ismernem kellett ki miért szidott,
Legszentebb pillanat volt a titok.
Átléptem közhelyes fájdalmakat,
Alázat kreált új becsvágyakat.

Alapos lecke az emberiség,
Diáknak fogad a felettes én.
Féltem, hogy már nem én irányítok,
De játszva csodába bejárhatok.

*

A múltnak mosolya kés a szívemben,

Miért is szaladok védni hitetlen

Kedvesem álmát, és rejtve bokorban

Megpihenek, míg lelke Pokolban

Tüsszög és fázik, és értem a terhét,

Kínos a vágyam, pusztítom elmém,

Szégyenem izgat, hogy mentem a rosszat,

Sugallat mind ezt szeretni szoktat.

*

*

Valaha láttam ezt a tiszta képet:
Tenger szélén fiú sétált, s reszketett,
Nem tudtam miért szenved így, de értem,
Mennyem fújja rá a kegyetlen szelet.

Rózsákat már kitéptem gyökerestül,
Csak, hogy tudjon szépen érezni értük,
Lemondtam róla, de sors dönt felettünk.
Lélek mágnes ár vonz, diktálni kértük.

*

Égnek a házak – vakít a távtat,

Túl nagy a város – nem leszek álmos.

Lazulva élek – lehelj ledérnek,

Dübörgő zajbaj – súgás parancs van.

Hatásom álom – nem kontrollálom

Önmagam inkább – leszek az indád.

Megcsap a bárhol érzése távol,

Idegen lettem – benned születtem.

Égnek a házak – vakít a távlat,

Horizont fülledt, fénylő homály van.

Szokatlan szavak forognak reggel,

Látom mit gondolsz – szótár már nem kell!

Így is meg úgy is sokat tudunk mi,

Megfoglak, kellesz, jól bevadulni!

Ne félj, ha bántok, élvezd és szenvedj,

Sötétebb égen csillagok mennek.

Könnyű utak világában

Stressz beteg vagyok,

Megszabott a tánc veled,

Mert súlyos pénzt kapok.

Nem bíztattak születésre,

Értsd, hát verseny ez,

Én leszek a legtutibb,

Nem felejtenek.

Nekem a harc nyereségem,

Bánt, ha féltenek,

Pokol herceg kell nekem,

Mert vesztve is szeret.

Ez a zene bennem liheg,

Sírtam, hisztizek,

Közönségem mit hisz el,

Közömbös mit sziszeg.

Megfelelni így sem lehet,

Dac, mi meghatott,

Táncba vitt az élvezet,

És végleg elhagyott.

Fény ég a repdeső unalomban,

Lépni kell, nem vagyok szurok,

A jóság is olyan, mint a bűn volt,

Lázad, lemondó, undok.

*

Csak futva is állhatok örökké,

Nem sért az idő, csak a test

Lett beteg belülről, hogy szökővé

Vált az öröm, elveszett.

*

Kong az éhség a igéző láng felé,

Szárnyas és megmondja ki vagy.

Te nem tudtad így. Kényszerít elméd

Épnek látni mi kihagy.

*

Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.

Gyűlölöm azt, ami elmúlt,
Mert vétkezett a hamis reménység,
Kellett nekem jövő tervet
Álmodni, amit egyszer elérnék?!

Elit tudás elaljasúlt,
Aggódás hamis eszméket éltet,
Vág idegből egyfajta gúny,
Gereblyém foga erembe tépett.

Próbáltam precíznek lenni
Ezerszer, s ütötte beton kezem,
Börtönben lázadni senki
Nem bír úgy, hogy ebből haszon legyen.

Addig élek, míg van munka,
Néha nem tudom, ezt vagy azt miért...
Folyamat ez, slengje súgja:
"Nem fáj így semmi!" Ki nyaral kiég.

*

Szabad akaratomból vagyok szolga,

Ki látszólag kiabál fuldokolva,

Diktál, mindenki figyelmét igényli,

Mielőtt saját belét is kitépi.

Munkakörében másokat baszogat,

S szenved, hogy miért hazudott nagyokat,

Őszintétlenségért pusztító vagyok,

Kedvelnek is ezért engem a nagyok.

*

Egyszerre legyél fiú is meg lány,
Sebektől nyomorult, aztán vidám,
Isteni áldással sátáni szent,
Vágyam a bányádba vájkálni ment.

Érett nő ő sosem volt,

Kislányból a sápadt Hold

Öregasszonyt varázsolt,

Túl sok dühöt palástolt.

Vonszolta az idejét,

Zsigerében szíve még

Nem érett meg élvezni,

Csak sebekkel kérkedni.

Mája, feje megkövült,

Gyomra sose könyörült,

Legtöbbször csak követelt,

Egészségről szövegelt.

 *

Minden sírás, vircsaft ellenére,
Ha holnap nem lennék már elcserélne
A szülői ház egy másik gyerekre,
Büszkén, hogy jobbat tesznek majd helyemre.

Új csecsemő születik a nyáron,
Rendszerint ölel, mint a számításom.
Nyúl, de plasztikból lesz a fess keze,
Érző szoftvert telepítenek bele.

Bőgés hangerő gomb lesz a hátán,
Meg se fog nyikkani anyjára várván,
Okos és mindent pontosan csinál,
Ha illik kérdez, de nyugodtan kivár.

Mentál, pszichés eltérése nem lesz,
Egy hibádzik így, nem hozdoz keresztet.
Erkölcsileg ő még tökély tiszta,
De szánalma nincs, bánatos miatta.

Örülnék, ha ő testvérem lenne,
Élnék mégis én, hogy legyen szeretve.
Ezen a Földön nincs neki párja,
Mások megértését hiába várja.