Csorba Csillag

Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.

Hogy írjunk blogot?

Megkérdezték már, hogy honnan az ihlet. Hogy, hogy lehet jó blogot írni. Persze olyan valaki kérdezett ilyet aki maga is blogot ír... A válasz nem tudom.

Amúgy meg szerintem a blog olvasók 99,9% aki maga nem ír blogot, az egy cseppet sem kiváncsi, arra, hogy hogy írnak mások blogot. Csak arra kiváncsiak, hogy valami kellemeset és frisset, szórakoztatót és szellemeset olvassanak. Bezony! :D Mellesleg nem is kell tudniuk, hogy hogyan készül egy bejegyzés! Kit érdekel mit csinálok én akkor. Kit érdekel mit gondolok.  Kit érdekel ki vagyok... Kit érdekel! Kit érdelek! Kit érdekel! Legalábbis engem biztos nem ez érdekelne... Mármint nem érdekelne az, hogy mivel és hogyan szenvedek nap mint nap...

Persze, ha például olyan dolgokról tudunk írni, amik valamilyen formában mindenkivel előfordulnak, akkor az az érdekes benne, hogy milyen megvilágításba tesszük... És hogy tudjuk frappánsá tenni... meg persze szemléletessé! Mert amúgy megsúgom, a blog olvasók nagy része nem szeret olvasni! :D Ez az, kiváncsiak, aztán eltereli a figyelmüket valami más... Tehát csak olyat lennne érdemes írni, ami leköti a figyelmüket, ráadásul lehetőség szerint még illusztrálva is van! Bizony, Bizony! A szegény blog olvasókat nagyon sokkolja a sok betű látványaaa! Ó szegénykék! Nagyon sajnálom őket, úgyhogy megigérem hamarosan be is fejezem ezen bejegyzésemet, nehogy elfárdjanak, persze csak azon esetben, ha egyátalán idáig eljutottak az olvasásban...

Hát igen.

"elképzelt" történet alapján.

Nem igaz hogy én nem tudok jó csajos szövegeket mondanííí!

 "Úúú, képzeld! Múltkor Daninál voltam, mikor egyszercsak a semmiből előkerült Dani volt barátnője Gyöngyi! Csak úgy! Előugrott a bokorből és a falhoz vágta a méregdrága fényképezőgépét. Majd hajamnál fogva kiráncigált a kertbe, Danit meg ostorral püfölni kezdte! Mire Dani ahelyett hogy megvédte volna magát, felajánlotta, hogy miért nem csináljuk inkább hármasban! Ááá! Erre én is berágtam, így már ketten püföltük Danit! Erre ő mit csinál??? Képzeld, egyszerüen kirakott miket!!! Mire mi a kerítés mögül csúzlival kezdtük lövöldözni az ablabot. :D Ő meg elővette, szokás szerint, a kis válról indíthatós rakétáját, és célba vett minket, de szerencsére most is csak a szomszédház égett le. Haha! Nem talált el minket most se! Haha! De Gyöngyinek sírógörcse lett, ezért el kellett mennünk egy kocsmába, ja és közben rájöttünk mennyire hasonlóak vagyunk! Olyan hasonló gondoltaink vannak!!! Kábé hajnali három volt mikor elidultam hazafelé...! A gáz csak az, hogy másnap hatkor kellett volna kelnem. Ja meg 9kor fonetika zh-t írni...ááá!"

Tudom, hogy az élet olyan unalmas lenne nélkülem. Főleg nekem. Ezért mindenki örömére elmondom, hogy olyan jó, hogy vagyok. Haha. Ha nem lennék akkor nem lennék se író, se olvasó. Egyel kevesebb ember menne haza az utolsó metróval, és egy műsoros esttel is kevesebb lenne az ApaCukában, mert, hogy állítólag lesz ott egy ilyen, méghozzá november 19én. Meg bizonyos emberkék nem tudnának oly csodálkozó szemekkel rám csodálkozni az utcán, vagy egy szórakozóhelyen, és még azt se tudnák megigérni nekem hogy bejelölnek az iwiwen, mert ha nem lennék bizonyára olyanom sem lenne.

Bizonyára akkor elmosogatni se lennék képes, bár az is igaz viszont, hogy rengeteg csokoládé, kappucsínó és tejes kávé, na meg margarinaos pogácsa és kakaós csiga megmaradna meg a többi ember számára. Ha egyátalán szükségük lenne rá, mivel néha úgy érzem, hogy az instand kávé, meg a csokoládé, na meg a előre gyártott péksütemények direkt nekem lettek kitalálva, mivel a társadalom többi tagja rá se nézne ezekre, mert olyan szar.  Lehet hogy tévedek, de igaz sajnos, hogy néha nagyon szar...

Viszont mikor a Batthyany téri aluljáróban eltűnődve nézem a HÉVről kiáramló embereket, akkor tudom nincs tökéletesebb dolog mint kávét inni, és pogácsát enni. Sokszor elgondolkozom, vajon miért gyűjti össze a hév ennyire a lehető legkülönbözőbb embereket? És mind egy dolgot akarnak. Le és felszállni. Talán én vagyok az egyetlen, aki nem ezt akarja azon a helyen. Legalább is bennem csak a gondoltat fordul meg néha, hogy bár csak felszállhatnénk! Viszont mások felszállnak, fel akarnak szállni, amit előbb-utóbb meg is tesznek. Mint ahogy múltkor az a babakocsival és egy nagyobb kisgyermekkel sprintelő anyuka! Érdekes volt!:D De már nem érték el azt a hévet sajnos... Meg láttam ott kis török lófarkat hordó kiborotvált fiúkat is, meg indiai pöttyöt a homlokán hordó szőke lányt. Csak ültem és néztem.

Ha nem lennék ezt se látnám. Az biztos. Ó, hát milyen jó, hogy vagyok! Nem igaz? :)

A kép meg nem a hév, de eléggé a "FURCSA emberek" kategória! Az egyik néni már igencsak rosszallóan tekintett rám, bizonyára értezte, hogy lefotózom, ezért se lett olyan éles a kép, mert nem akartam feltűnően fotózni! hihi! De egy biztos, élőben durvább volt a látvány, mint a képen. Képzeljétek el!:P Jó éjszakát!

A spontanelitás nem más, mint az itt és most érzése. Az hogy semmit se gondolsz el előre, de mégis azt mondod, amit kell. Példáúl spontán el kezdek beszélni a laptopomról. Hiszen most pont a laptopom van előttem. Elmondom, hogy milyen szar, hogy nem olvassa a CDt és amúgy is lassú, és néha magától leáll, ja meg nem is beszélve az aksijáról, hogy kábé tíz percig bírja ki töltés nélkül. Hát igen, de mégis csak az enyém...:)

Szóval aki tud spontán írni, annak jó. Aki tud improvizálni annak is jó. Mert ugye a kettő, szinte teljesen ugyanaz. Improvizálni meg azért jó, mert nagyon sokszor szükségünk van rá, példáúl, mikor jegy nélkül felszállunk a 4-6osra, és véletlenül az ellenör is ott akad. Hát igen, csak gondoltam mondok egy életszerü példát:) Ez igen csak életszerü. Én ilyenkor oda se nézek hanem lassú léptekkel az ajtó felé tendálok és mély lélegzeteket veszek, ez a legfontosabb, de azt hiszem ezt az érzést mások is tudják, a lényeg, hogy senkise feltételezze, hogy az ellenör elöl menekülsz, azért akarsz leszállni, mert természetesnek lenni jó. Sokan ott rontják el, hogy azonnal látszik rajtuk, hogy nincs jegyük. Ilyenkor pedig szerepet kell játszani, a tisztességes polgár szerepét. Nekem aztán senkise mondja, hogy nincs jegyem, nekem igenis van! Tehát át kell lényegülnünk, akár csak egy szinésznek, és arra kell koncentrálni, hogy hogyan viserkedünk akkor, ha van jegyünk.

Mostanában igen csak a spontanelitás világát éljük. Az a divat, hogy mindannyian "spontánok" legyünk. Magyarán lazák... Hány olyan emberrel lehet találkozni mostanában, aki úgymond "műlaza"? Én találkozom egy párral. Direkt összehányva veszi fel a ruháját, nem fésüli meg a haját, mert úgy jó. Persze ez nem mindig jó. Szerintem csak akkor legyünk lazák, ha ez szívből jön. Tehát mondjuk nem strsszelünk közben olyan dolgokon, hogy mit gondolnak rólunk ismerőseink, vagy hogy elég művészesen vagyunk-e felöltözve... Peig tulajdonképpen öltözködni jó. Ez is olyan dolog, ami csak ránk emberekre vonatkozik. A macskám példáúl csinos, de ő sosem öltözik át, csinosnak született.

A spontanelitás világát éljük. Ez a korstílus, ez az életérzés. Az itt és most! Gondoljunk csak arra, hogy mennyi kis üzenettel van teli az utca. Mindenféle matricák és reklámok vannak, és mind azt hirdetik, hogy most jól érezd magad. Az emberek maguk is aggatnak üzeneteket magunkra. Soha sem volt még olyan kor, amikor feliratokba öltözött emberkék szalatgáltak az utcán. Mindenki fontos akar lenni, és üzenni, ja meg természetesnek lenni. Túl sok jövőképük nincs. A művészet sem a jövőt jeleníti meg. Nem akar üzenni, csak azt akarja bemutatni, ami van. Példáúl a művészfilmekben, vagy a fényképszerü naturalista festményekben. A zene meg lehetőleg szórakoztató legyen, és tatralmazzon frappáns szövegeket, ami megint csak a pillanatot mutatja be. Erre rengeteg példát tudnék mondani, de most nem mondok. Mindenki keresse meg magának...