Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) Vers (12) vers (135) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

Türelmetlen vagyok

2020.01.06. 01:37 csorbacsillag

 *

Türelmetlen vagyok, mégis mindig kések,

Könnyebb dolgaimtól bódulatba térek.

Elválnék magamtól, de csak magamban bízok,

Megszerethetnek, mégis jött a szítok.

 

Távolról voltam jó sziget képzeletben,

Most már mindet értek, lüktet az eremben.

Amit egyszer tudtam, újra el kell érni,

Állattól tanultam a jelenben élni. 

*dsc_0895.jpg

komment

Címkék: vers állat fejlődés őszinte tanulni jelen türelem

Okosság

2019.04.11. 15:35 csorbacsillag

 

56790878_1498780256922401_7661687417966952448_nnn.jpg

  

 

Mondanék valami misztikusat,
Azt hiszem inni kell hozzá sokat,
Vagy lelki válságban merülni el,
Lehet jobb jelenben derülni fel!

Leszarva előző életeket,
Itt és most jövőről vélekedek!
Nagyon sok okosság gyűlt ma belém,
Gyanús, hogy nem értem én se felét.

Amíg sok tanácsot osztogatok,
Rájöttem, hogy egyre butább vagyok.
Nem gáz, bölcsebb assze' még lehetek,
Jól elszórakozva itt veletek!

 

 

 

komment

Címkék: vers gondolat okos most okosság jelen misztika itt és most

Egy vagy a sokból - dalszöveg

2017.08.27. 11:30 csorbacsillag

*
Egy vagy a sokból, ki nem másolható,
Én meg csodállak, mint egy új lakó.
Egyetlen éned, nem több mint milliárd,
De mit te érzel, nem tudja senki már.
*
Mondhatnak bármit, hogy ítéljék ki vagy,
De csak az számít, ki szívvel hinni hagy.
Benned a törvény, te tudhatod mi jó,
Érvénye rád hat, csak neked való
*
Ez hát az egység, mindenki jelen,
Légy a harcos, s légy a védtelen.
Éld meg erőben, mi szívedből fakad,
Nem kell más hozzá, csak vállald önmagad.
*
Egy vagy a sokból, ki megpihenni jött,
Tudva, hogy létünk világot összeköt.
Enged magadnak, hogy élvezd lépteid,
S színekre bontott fénybe érsz te is!
*
imag1149_2.jpg

komment

Címkék: vers dal harc társadalom cica világ béke dalszöveg baba mama egyenjogúság jelen Fábián Franciska

A most mindig a legjobb...

2016.10.14. 15:47 csorbacsillag

14695379_1184331554938934_1011698366441933080_n.jpgA múltat valahogy sosem kívánom vissza.

Emlékszem, mikor leérettségiztem, nagyapám arra a „bölcsességre” figyelmeztetett, hogy visszafogom én még sírni azokat az időket! Hevesen tiltakoztam, ami persze nem győzte meg, de én mai napig biztos vagyok benne, hogy életem legsötétebb korszaka volt. Nem azért, mert bármi rossz lett volna, (pl vertek, megerőszakoltak, nem kaptam enni, vagy nem volt fűtés otthon), hanem mert nem voltam önmagam. Gyermekkorom kitűzött céljaiban már tudtam hinni, és ezért tenni se értük, többek között azért, mert nem volt szabadságom. Belekényszerítettek a tanulás-rendszerbe, amiben fuldokoltam, és elhitették velem, hogy nem felelek meg másoknak. Az érettségitől kezdve azért kilábalás volt ebből az állapotból, de a folyamatos fejlődésem miatt, már a tavalyi évre is csak úgy gondolok vissza, hogy akkor is még egy kicsit „hülye” voltam.

Persze van, hogy visszaidézem az elmúlt évek eseményeit, mint izgalmas sztorikat, de sosem azzal az érzéssel, hogy akkor volt jó igazán. Néha egy-egy élmény még szánalommal és undorral is eltölt, aminek belső okaira azért próbáltam rájönni. Az ellenszenv mégsem természetes, valami belső hárításból fakad. A hárítás legegyszerűbb oka az,  a megtörtént dolgok el nem fogadása, az hogy azt hisszük, csinálhattuk volna jobban, lehettünk volna másképp. Az az érzés is szomorúvá tesz, hogy eszembe jut, hogy akkor még mikben reménykedtem, és hogy abból nem lett semmi. Érdekes, hogy az elmém milyen eltérően gondolkozik, mint az érzéseim. Először is gyakran csak praktikussági okokból akarok ez, vagy azt. Ez a praktikusság hasonlít a lustaságra, meg az önbizalom hiányra, (ami ez esetben szinte egy és ugyanaz), hogy „nekem ez nem megy! Csinálja meg valaki helyettem!” Később megértem, hogy jobb, hogy bizonyos dolgokat nem kaptam meg korábban. Egyszerűen nem tudtam volna még értékelni, ha nem szenvedek megérte!

Az időnek meg valójában nincs túl nagy jelentősége, csak nem kell túl korán megöregedni! :)

komment

Címkék: gondolat most fejlődés idő múlt felismerés őszinte őszinteség jelen

süti beállítások módosítása