„Szeretni, szeretni, mindent szeretni!”
Isten megteremtette a hajnalt, amikor a legjobban didergek.
- Bárcsak örökké hajnal lenne! – gondoltam néhanapján, amikor jó állapotban ébren voltam pirkadatkor. Őrült kábaság volt bennem, ami átcsapott valami különös eufóriába. Ezekért a pillanatokért szerettem meg a fájdalmat.
Az örök hajnal pillanata nem létezhet, mert a folyamatok nem állnak le, de a percek mégis végtelenül lelassulhatnak…
Én akkor is ugyanazt az egy személyét fogom szeretni, ha úgy érzem soha nem fog eljönni a dél. A szerelem nem csak egy öncélú inger, hogy valami viszket a lábam között, számomra ez egy Isten által kijelölt küldetés. A beteljesüléshez nem csak szeretet, hanem hit is kell. Evvel a kettővel már könnyebben megy a kitartás a célunk érdekébe, de ez sokszor fájdalommal jár. Elviselni a fájdalmat, sőt még szenvedélyesen szeretni is, a legtöbb siker alapja. Bíznunk kell ebben. Sajnos a szívünk útja sokszor ellentmond mások racionális gondolataival. Sose fájjon miatta a fejünk, mert megbetegszünk, de ne is bántsunk emiatt senkit. Számukra igazság, amit mondanak, csak nekünk nem. Azért meg kell győződnünk arról, hogy amire vágyunk, tényleg megvalósítható, és a környezetünknek is örömet hoz, szüksége van rá.
Mindig tevékenynek kell lenni, de néha csak türelemmel várni.
Egyedül lenni nem olyan jó dolog. Ilyenkor hajlamos vagyok elkeseredni és begubózni a sarokba, a kályha mellé, és mogyorót, meg almát majszolva, (nem álmát majszolva, az majd később jön), tűnődni. Ja meg az elmaradhatatlan tea is most "szortyog" a teafőzőben... A macskám meg szokás szerint meg van őrűlve, és fel-alá mászkálva "kiabál" hol az ajtó előtt, hol meg a szoba közepéről, csak sosem tudom mi baja, a játékot 2 perc alatt megunja a kaját meg csak kéri, de nem eszi meg. Biztos ő is magányos...
És igen, nagyon, nagyon várom azokat az estékek, amikor újra végig "randalírozhatom" budapest néhány utcáját énekelve és ugrálva többed magammal, természetesen drága barátnőimmel együtt...! Kit érdekel, hogy esik az eső, hogy fúj a szél, vagy esetleg minuszok röpködnek, csak legyen vééége a vizsgaidőszaaknak, meeert meg őőrűűlök! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem csak most fognak vezdődni a vizsgáim, és másfél hét alatt lesz hat tárgyból... biztos túlélem, de még a nővérem is egyedül hagyott. Elrepült. Zoró nyugovóra tért. Anyám vidékre költözött.
A nagy mítoszok, csak hétköznapi dolgok voltak. Amikor megtörtént senkise gondolta, hogy csoda. Hiába. Csak várakozom. Várom a nagy csodát, de a csoda mégis attól csoda, hogy nem várta az ember. Azt hiszem, végetért valami, és mikor észreveszem, hogy mégse ért véget, és azt várom, hogy csoda történjen. Hogy minden megváltozzon, és magától megkeressenek meg újra. De a valóságban rá kell jönnöm, hogy már csak én gondolok arra... Csak én gondolom, hogy megtörténhet a csoda, és egyszerre minden megváltozik, és a visszájára fordul, és megvallják nekem, hogy mennyire szeretnek, és mennyi mindent megtennének értem. Hogy mennyire fontos vagyok valakinek, és mennyire jó lesz ezután. A valóság egészen más, és azt mondja nekem, ez az egész csak képzelet, és egészen egyoldalú. Nehéz úgy leírni, hogy ne legyen konkrét, de valójában sokunk átélhette már ezt az érzést. Nem elhagyva vagyok, csak épp egészen egyedül, épp csak túlélni próbálok, hétköznapi és átlagos csodákat várok. És várom a nagy csodát, ami ezen a Karácsonyon megtörtént, (de ez titkok). Tudom, de nem érzem... kicsit se. Legalábbis most nem. Bár ezt se olvassa senki, azt is tudom, aki olvassa, az meg nem érti, vagy félreérti. Nem, persze, biztos lesz aki érti is. Remélem...
Hát megint itt van!:) Érdekes, olyan furcsa, hogy most olyan hamar eljött nekem. Az egész decemert szinte végig álmodoztam, meg iskolába jártam, és előadásokra készületem, de amúgy teljesen nem érdekelt az egész. Nem mintha készületlenül érne a dolog, mivel szeretetből úgyis "öntovább képzést" tartottam, de amúgy örültem, hogy élek. Ahogy végetért a nagy előadás, én ahelyett, hogy boltokba rohangáltam volna ajándékot vásárolni, inkább fél napot áldoztam arra, hogy hőn szeretett ki Salföldemre, hogy kipihenjem magam.
Várni,
