Amikor dúl bennem az elme, rájövök,
csak révülten színezgetek,
hogy kereslek, az csak ösztön,
végül több, mit kitervelek.
Ma rád hagyom, hogy a lejtőn
zuhanjak a Nihil mezőn,
de ha Te terv voltál, még a
Föld is szívja
minden erőm.
Kisemmiztél
úgy ott,
noir színváltozat
az átkot
emésztem még
vad szellő is suhan
Nem az időjárás
az, aki engem vezet,
de mert az is hátrált,
tudom szerettelek.
A küzdés építkezés,
Absztrakt tudatomban,
Idő tartás érdek és
Harc az unalommal.
Játék, hogy miért vagy itt,
“Éltem, amíg vágytam!”
Mágus szavakat tanít
Villámok hadában.
Súgás, de nem gondolat
Megmozgatja testünk,
Boldogság nem pillanat,
Tovább is kell mennünk.
Zizeg minden, elhiszem,
Agyamra megy néha,
Megértette már hitem,
Kell, hogy legyen téma!
Minden tett, hogy élhetek
Lépve vagy betűzve,
Élvezet, mert él vezet
Élményeket gyűjtve.
Sok időt töltök azzal,
Hogy mindent elfelejtsek,
A múltak éjszakáit,
Mit fellegekbe vertek,
Erdőt látok akkor,
Fut csukott szememben,
Ez nem tudom honnan jött,
El kellene mennem.
Valahol van a fény,
Mit nem szabad még várnom,
Minden boldogságom
Sötétségre váltom,
Kell, hogy megedződjek,
Ez a lét örökség,
Megkérlek titeket,
Hagyjátok ez önkényt!
***
Nincsen mit mondanom,
Bolodít megérzés,
Azt hittem tudhatom,
Kölcsönös a féltés.
Gúnyt űztek belőlem
Föld, s égi hatalmak,
Azt hittem teremtek,
De nincs mit akarjak.
Végtelen időkre
Messzire elmegyek,
Nem várnak ott se már
Hűlt helyen elveszek.
Árvának szültetve
Nem voltak társaim,
Küldetést mímelve
Találtam harcaim.
Nincs jobb, mint szolgálni,
Parancsot keresve,
Szenvedély próbálin
Örömbe beesve.
*
Elhittem, hogy jó vagyok, nagyot tudva tenni,
Rettegve, hogy eltapos: vagyon, tömeg, trendi.
Most mindent újra mos a külső mesék tőre,
Elhagyom mi kell nekem, legyek mások őre.
Szikár létem csak lopás, ábrándból szereztem,
Elfásít a jajgatás, kár volt fitneszeznem,
Szenvedélyem zárt lakat, kulcsa égi fénynél.
Nem leszek ma hitvese, drogod, ha betépnél.
Visszanézlek, ott szeretsz, sosem vágyva másra,
De elkerült az ismeret, hogy az nincs, mi drága.
Senki voltam, jól tudom, csak egy kicsit bölcsebb,
Nincs több böjt, hogy az időt melletted is töltsem.
*
Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.
A múltat valahogy sosem kívánom vissza.
Emlékszem, mikor leérettségiztem, nagyapám arra a „bölcsességre” figyelmeztetett, hogy visszafogom én még sírni azokat az időket! Hevesen tiltakoztam, ami persze nem győzte meg, de én mai napig biztos vagyok benne, hogy életem legsötétebb korszaka volt. Nem azért, mert bármi rossz lett volna, (pl vertek, megerőszakoltak, nem kaptam enni, vagy nem volt fűtés otthon), hanem mert nem voltam önmagam. Gyermekkorom kitűzött céljaiban már tudtam hinni, és ezért tenni se értük, többek között azért, mert nem volt szabadságom. Belekényszerítettek a tanulás-rendszerbe, amiben fuldokoltam, és elhitették velem, hogy nem felelek meg másoknak. Az érettségitől kezdve azért kilábalás volt ebből az állapotból, de a folyamatos fejlődésem miatt, már a tavalyi évre is csak úgy gondolok vissza, hogy akkor is még egy kicsit „hülye” voltam.
Persze van, hogy visszaidézem az elmúlt évek eseményeit, mint izgalmas sztorikat, de sosem azzal az érzéssel, hogy akkor volt jó igazán. Néha egy-egy élmény még szánalommal és undorral is eltölt, aminek belső okaira azért próbáltam rájönni. Az ellenszenv mégsem természetes, valami belső hárításból fakad. A hárítás legegyszerűbb oka az, a megtörtént dolgok el nem fogadása, az hogy azt hisszük, csinálhattuk volna jobban, lehettünk volna másképp. Az az érzés is szomorúvá tesz, hogy eszembe jut, hogy akkor még mikben reménykedtem, és hogy abból nem lett semmi. Érdekes, hogy az elmém milyen eltérően gondolkozik, mint az érzéseim. Először is gyakran csak praktikussági okokból akarok ez, vagy azt. Ez a praktikusság hasonlít a lustaságra, meg az önbizalom hiányra, (ami ez esetben szinte egy és ugyanaz), hogy „nekem ez nem megy! Csinálja meg valaki helyettem!” Később megértem, hogy jobb, hogy bizonyos dolgokat nem kaptam meg korábban. Egyszerűen nem tudtam volna még értékelni, ha nem szenvedek megérte!
Az időnek meg valójában nincs túl nagy jelentősége, csak nem kell túl korán megöregedni! :)
„Szeretni, szeretni, mindent szeretni!”
Isten megteremtette a hajnalt, amikor a legjobban didergek.
- Bárcsak örökké hajnal lenne! – gondoltam néhanapján, amikor jó állapotban ébren voltam pirkadatkor. Őrült kábaság volt bennem, ami átcsapott valami különös eufóriába. Ezekért a pillanatokért szerettem meg a fájdalmat.
Az örök hajnal pillanata nem létezhet, mert a folyamatok nem állnak le, de a percek mégis végtelenül lelassulhatnak…
Én akkor is ugyanazt az egy személyét fogom szeretni, ha úgy érzem soha nem fog eljönni a dél. A szerelem nem csak egy öncélú inger, hogy valami viszket a lábam között, számomra ez egy Isten által kijelölt küldetés. A beteljesüléshez nem csak szeretet, hanem hit is kell. Evvel a kettővel már könnyebben megy a kitartás a célunk érdekébe, de ez sokszor fájdalommal jár. Elviselni a fájdalmat, sőt még szenvedélyesen szeretni is, a legtöbb siker alapja. Bíznunk kell ebben. Sajnos a szívünk útja sokszor ellentmond mások racionális gondolataival. Sose fájjon miatta a fejünk, mert megbetegszünk, de ne is bántsunk emiatt senkit. Számukra igazság, amit mondanak, csak nekünk nem. Azért meg kell győződnünk arról, hogy amire vágyunk, tényleg megvalósítható, és a környezetünknek is örömet hoz, szüksége van rá.
Mindig tevékenynek kell lenni, de néha csak türelemmel várni.
„Csak a halál biztos!”
Szóval jobb ebbe belenyugodni. Hiába gondolok meg mindent előre, belátom, hogy a jövő precíz megtervezése és bebiztosítása, a legrosszabb dolog, amit a boldogságom érdekében tehetek. Hajlamos vagyok az álmodozásokra ösztönösen, de amikor azt kezdem érezni, hogy a képzelettel párosul benne valami görcsös megfelelési kényszerrel is, nyomasztóvá válik az élet. Azért nem arról van szó, hogy nem kell a napirendet szervezni, nekem is mindig ott van a fejemben a pontos időbeosztása az elkövetkező napnak, vagy napoknak, de a műsorváltozás jogát fenntartom. Általában nem miattam hiúsulnak meg a dolgok, és ez bosszantó tud lenni, de csomószor történt már, hogy egy-egy elmaradt eseményt valójában én is le akartam mondani. Kicsit koncentrálnom kell ilyenkor, hogy ne húzzam fel magam elsőre, és ne elégedetlenkedjek, például a felesleges időhúzások miatt. Tudjak arra figyelni, amit helyette ad nekem a létezés. A jelenre. Ilyenkor arra ébredek rá, hogy minden pontosan időzítve érkezik az életembe. Sajnos ezt az egyensúlyt persze nehéz elsőre megérezni. Meg kell tanulni, talán pontosan úgy, mint valami balansz gyakorlatot. Valakinek elsőre megy, mert van hozzá tehetsége, egyensúlyérzéke. A többieknek fejleszteni kell ezt a készséget gyakorlással, és erőnléttel. Lehet, hogy sok szédülés problémás embernek is az idővel van baja. Meg kicsúszik a lába alól a talaj, mert sosem érzi magát biztonságban. A boldogság megélése csak a jelenben lehetséges, de ha a fejünk már valahol előrébb tart, pofára fogunk esni, és semmi se sikerül. Nem szerencsés előre örülni dolgoknak, amiket még meg sem csináltunk, mert mire oda kerülne a sor, már nem marad erőnk.
Egy dolog viszont mégis csak biztos: A személyiségem, amit meg szeretnék élni, amire születtem, és amiben bíznom kell! :)
Múlt elmúlik: jövünk és megyünk. A múlt megmarad: semmi sem változik. A múlt eltűnik: sosem voltam még olyan fiatal, mint most. Az idő egy érzés, a könnyűség érzése. Eszembe jut mennyit kellett aggódnom pár évvel ezelőtt. Végtelenül öreg voltam. Testem alig mozdult, és csak a féltés motivált. Azok az érzések hajszoltak, amiket még meg sem kaptam, és most hogy érzem magamban az erőt a vágyaimat akár meg is valósíthatnám, de már nem ragaszkodom hozzájuk. Vagyis igen, miért ne valósítsam meg őket? Miért ne tudnám? Nem az órákat és perceket kell számolni hanem az álmokért tölteni az időt. A vágyaimat szabadon engedem! Ha nem akarnak visszajönni hozzá, bizonyára nem voltam jó gazdájuk nekik. Önző voltam és fogvatartottam őket, foggal körömmel akartam mindent, de ha jó és kedélyes gazda voltam, a vágyak visszavágynak hozzám. Nekem se mondhatja meg senki, hogy mit kezdjek az életemmel, én sem mondhatom meg másnak, hogy mit kezdjen az övével, sem férfi sem nő nem félthet engem. Talán kegyetlennek tűnök néha, de a boldogság beszél belőlem. Én nem akarok félni. Félni egyedül csak Istent.
Egyik nap Szende Tünde találkozik a királynővel.
– Kedves Királynő! Kedves királynőm. A Világosság jelene vagy!
– Ó, hogy lehetnék a Világosság jelene Neked? Drága tündér.
– A csöndben
!![_D8M0786 [800x600] (2).jpg](https://m.blog.hu/cs/csorbacsillag/image/_D8M0786%20%5B800x600%5D%20(2).jpg)
– Azt hittem, abban a Sötétséget szívom magamba.
– Így vagy Te a fény!
– Annyi múlt emészt, az emlékek sosem szűnő áradatok, az elhagyóim emlékei. Az elhagyottaké.
– Királynő, hiszen még Te fiatal vagy! Mindenkinél fiatalabb! A bölcsesség csak tündér dolog. Szóval csak szeretned kell, ne értsd miért.
– Hüpp. – esett ki a hang a királynőből. – Szeretni! Szeretni! Hozzatok vörösbort és dohányt! Még! Még! Még. – majd a tündérhez fordult. – Ilyen a világ, mikor mindent csak akarni tudsz. Szende Tündének egyszerű lenni, nem kell neki a szerelem. Nincs senkije és semmije és mindene van. Nekem sok mindenem van, nagy vagyok, akár a Hold, de a nincs magom, hogy élő legyek. Halott vagyok. Kívülről nézek rátok, áldozat a testem, egészen égő áldozat. Vörösbort, kérem, vörösbort! – sipákolt és gyerekesen kapálózott is hozzá.
– A királynők a világ leglustább szolgái. – mondta az Író.
– Szerelmes vagyok! Szorgalmasan szerelmes! Leállhatatlanul! Az idő: nincs és mégis szenvedést okoz. Végtelen utakra kísér, és hűbéreseimnek ajándékba adom a tekintetemet.
– Ó, boldog jelen!
.jpg)
Igen, azóta jobbkezes lettem! :P
Repülni akarok! Elrepűlni messzire! Vágyni, élni, járni, kellni!
Tudtátok, hogy a madarak is buliznak tavasszal éjszakánként? Éjjel egy Rigó bácsinal találkoztam. Énekelt. Biztos mert szerelmes!:) Jó tanulni az állatoktól... Ők még tudják, hogy mi mikor jó...
Néha mégist csak túlélünk dolgokat, mert mondjuk "megéri túlélni", pedig aztán minden csak a túlélésért lesz. Nem szeretek túlélni, bele akarok hallni az életbe! Mindig kis-kis halálokkal... Mindig kis-kis újjászületéssel! Újjászületni újjászületve...
Nagy kérdés, hogy miért nem tudunk néha örűlni a mostnak...? Mindig csak a múlt és a jövő... Újra felidézni a múltat, és rágódni azon, hogy bizonyos dolgok még miért nem jönnek el megint. Felidézni a régi emlékeket és megállapítani, hogy milyen jó volt akkor. Pedig ha jobban visszaemlékszünk rájöhetünk arra, hogy akkor is mennyi bizonytalanság volt bennünk, és akkor sem volt minden olyan jó. Talán nem is az kell, hogy minden mindig olyan jó legyen. Hogy olyan tökéletes... Lehet hogy csak az kell, hogy elfogadjuk hogy most van... És most csináljuk jól.
Élvezzük a napsütést, a havazást, vagy épp a halk esőt. Mikor van!:) Ez sok mindenre érvényes...
Az idő elképesztő gyorsasággal telik. Akár csak a gondolatok. A vágyak és az elképzelések tömérdek mennyiségben vesz körül, de a tettek mindig el-el maradoznak. Az idő ami a gondolatra fordítódik elvész, legalábbis úgy tűnik, vagy még sem? Meg tudom őrízni a gondolatokat? Hasznosak a gondolatok? Később kamatoztatni tudom a már előre elképzelt ötleteimet? Nem tudom, de remény hal meg utoljára. (Vagy ahogy a biológusok mondják, a lepényhal meg utoljára.) Igyekszem nem elfeljteni a gondolatokat, igyekszem nem elfelejteni a vágyakat, és igyekszem alkotni. De mikor alkossak? Akkor mikor vizsgákra kellene készűlnöm? Nem akkor nem. Ó még véletlenül sem, eszembe se jusson ilyesmi! De vajon ha nem alkotom meg most később meg fogom tudni csinálni? Vagy az az idő úgyis arra menne el, hogy elmélyedek a gondolataimban, tehááát úúúgysem a vizsgákra készülnék! És így már teljesen mindegy, nem? Hát ja, a vizsgák arra jók, hogy az embernek eszébe jusson, hogy mennyi minden más dolgot csinálhatna vizsgára készülés helyett! Mert persze akkor nem jut eszébe mást csinálni, amikor ideje is lenne rá! Akkor ugye pihenni akar! Akkor ugye, bulizni, utazni, beszélgetni, pasizni, vásárolni és mi egy mást akarna... és persze meg is teszi! Mert hát miért ne tenné? Az életben szórakozni is kell nem, de? Ó persze. Na meg aztán kapkodni...
JanuárCsalódás és újrakezdés...
"Kém lánynak" jó vagyok...
Tudok komoly is lenni! Ha nem csapnak be...
Visszanyerni bulizós énemet...
Túlélni...
Nagy tervek...
Tudok olyan közegben lenni, ami nem az én világom? Igen is meg nem is...
A nagy utazások veszélyesek...
Szép remények...
Fel a hegyre és le a mélybe...!
Kis sikerek...
Álom-világ.
Mikor kicsi voltam azért vártam a Karácsonyt, mert akkor történik valami. Nem kell végre unalmasan oviba, iskolába menni, végre vannak dolgok, amikre készülni lehet, nem csak az iskolába kell/kellene készülni. Az iskolába készülés amúgyis az egyik leguncsibb dolog volt a számomra mindig is, ezért nem is nagyon készültem, csak attól voltam sértődött, ha rossz jegyeket szereztem, de szerencsére erre nem nagyon volt példa, mert Anyukám mindig kimentett az ilyen helyzetekből, és mondjuk felolvasta nekem egyszer a feladott leckét, és máris hoztam a formámat, ezért örök köszönet neki. De amúgy halálra untam magam, az egész iskolás lét, csak sajátmagam ámítása volt, hogy én szeretek tanulni, mert okos és ügyes kislány vagyok, akinek kitűnőnek kell lenni, persze ez sosem jött össze, és mindig elégedetlen voltam magammal emiatt. Teljes ámítás. Utólag belátom, a kitűnőség nem az én világom, nem is értem miért választottam ezután az ország egyik legnehezebb, és legtanulósabb egyetelmi szakát. Az emeltszintű érettségit mondjuk kiráztam a kisújjamból, az igaz, de nem tudtam, hogy ez még semmi ahhoz képest...
Szóval ami ebből az egészből lényeges, hogy számomra a tanulással eltelt napok eseményteleneknek tűnnek, és ezért én mindig is rosszul éreztem magam ilyenkor, csak azt nem tudtam, hogy pont ezért érzem magamat rosszul...
Valójában az egyelten módja számomra a boldog és kiegyensúlyoztott életnek, ha eseménnyekkel teli. Folyamatos vibrálás, élet, emberek, na és szerepek. Lehetőleg én szerepeljek... és én alkotsak. Minden ami boldoggá tesz, az nem más mint az alkotás. Ha nem történik semmi, hát gondolkozom... sokat és sajnos nem mindig sokmindenről. Néha egy-egy dolog nagyon leköt... Egy-egy ember, film, történet, és ha a valóságban semmi más nem köt le, hát mindenről eszeme jut... Ezért szeretem, ha történik valami, ha mindig történik valami, és érzem, hogy fontos vagyok... és akkor már a nyugalmat is jobban szeretem. Az már megérdemelt nyugalom, és van mire fognom hogy miért nem csinálok semmit...(hihi)
Hát megint itt van!:) Érdekes, olyan furcsa, hogy most olyan hamar eljött nekem. Az egész decemert szinte végig álmodoztam, meg iskolába jártam, és előadásokra készületem, de amúgy teljesen nem érdekelt az egész. Nem mintha készületlenül érne a dolog, mivel szeretetből úgyis "öntovább képzést" tartottam, de amúgy örültem, hogy élek. Ahogy végetért a nagy előadás, én ahelyett, hogy boltokba rohangáltam volna ajándékot vásárolni, inkább fél napot áldoztam arra, hogy hőn szeretett ki Salföldemre, hogy kipihenjem magam.
Mondom fél napot! Vasutas sztrájk idején elég érdekes vonatra szállni. Nagyon izgi. Nem elég, hogy már a bkv is elég kihivást okozott a számomra azzal, hogy a rég megszokott kis villamosom már nem igen jár, és ez csak most tudatosodott számomra, és busz helyett néha a szemerkélő esőben és húzós kofferel inkább a lábbuszt választottam, pusztán azért mert az gyorsabb volt, még a pontos vonat indulást se tudtam. Az információban azt közölték, hogy óránként jár vonat Székesfehérvárra, "ja épp most ment el 5 perce!" hihííí... Csak lazán! Gondoltam, aztán csak el telt valahogy az az óra, és fel is szálltam a kis vonatra, ami persze 20 perc késéssel indult, mert hát miért ne? "Nem baj, hogy legalább már nem fázom!"- gondoltam. És csodák csodájára 20 perc késéssel el is indult! A probléma már csak az volt, vajon Székesfehérvárról vajon indul-e vonat Tapolcára?! Elég szar lenne itt ragadni éjszakára, de csak nyugalom. Fél óra mulva indult is! Mármint a kijelző szerint, a valóságban meg hiába kerestem a vágányon nem találtam! 5 perccel az indulás előtt kezdett gyanússá válni a dolog. "Jó, most már megnézem alaposabban!...Aham! Ott!" Ez kis vagon álldogált valahol a vágány elején. Ő volt az! Elég vicces volt, hogy szinte én voltam az egyetlen utas! hehe... Csak miattam inditották biztos! Na de leértem, ez a lényeg!
Mindig ez a lényeg célbaérni, és csak és kizárólag nyugodtan! Így minden jobban megoldódik... Most is ott volt az a kis studenka, és olyan aranyos volt! Karácsonyra is mindenkinek ezt kivánom, csak nyugodtan! A lényeg, hogy együtt legyünk, és nem lihegjük túl a dolgokat... Én most igazán nem lihegtem túl, ez biztos. Kicsit már elegem van ezekből a karácsony előtti zsibvásárokból, az is igaz. Meg a sok gagyi gyertyából, giccs angyalkákból, télapókból, miknek semmi köze sincs a Mikuláshoz, vagyis Szt Miklós püspökhöz,... meg stb. De most már mindegy, itt vagyunk, itt van már a Karácsony! :)
Még egyszer boldog Karácsonyt mindenkinek!
Ilyenkor jó visszahúzódni. Visszahúzódni kis otthonunkba. És megnyugodni. Elmenni valahova, lehetőleg messzire, távol az élettől és közel azokhoz akiket igazán szeretünk. Nekem sikerült egy kicsit. Legalábbis elmentem arra a jó helyre... Megnyugodni. De vajon szükségem van a most nyugalomra?! Ebben most egyátalán nem érzem annyira biztosnak magam, de jó... Példáúl olyan jó kimenni most a sötétbe egy kis időra, és mélyen beszívni a friss és hideg levegőt. Hallgatni és érezni a szél hideg fuvallatát. Mászkálni a hideg köveken a kertben és megborzongni. Majd bebújni kis hideg szobámba a takaró alá, ahol annyi paplan és párna van... Régen jártam már itt... Nagyon rég, két héttel ezelőtt... Mert sokminden történt... Sokminden... Példáúl volt egy nagyon jó karácsonyi műsor amin szerepeltem, és mindenki olyan elégedett volt velem. Újabb megerősítés volt nekem ez abban, hogy talán most tényleg tudom, mi az amit érdemes csinálnom, amire képes vagyok, képes leszek... és szeretnék minnél többet tenni azért, hogy minnél többet fejlődjek és minnél több alkalmam legyen szerepelni... Talán ezért is vagyok olyan izgatott...
Igen, szinésznő szeretnék lenni, és ezért is szeretnék minnél több embert és élethelyzetet megismerni és mindegyik embert megérteni ahogy meg lehet. És mind szeretni is őket. Nem riadni vissza sem a szegényektől, sem a gazdagok világától, sem a hidegtől sem a kényelemtől, csak úgy legyen, ahogy a legjobb lehet...Átélni mindent. A nyomort és a ridegséget is. De csak játékból, nem sokáig, és főleg nem örökké! Amúgy szerintem nem kell ahogy szinésznek lenni, hogy megértsünk és szeressünk másokat. Mindenkinek jó, ha befogadók és lazák vagyunk, nem idegeskedünk feleslegesen, ha mondjuk valami nem úgy történik ahogy akartuk... Nem haragszunk másra. Nem könnyű, tudom...
December 21-e. Ezen a napon született Sztálin, meg még két volt barátom is...:) Érdekes nap... valahol nekem különleges...
Repülni jó. Repülni szeretek. Bárcsak mindig repülhetnék. Annyi hely akadna, ahova most szivesen elrepülnék. Csak ne itt legyek...
De ha más lehetőség nincs, akkor így repülök. Így is jó repülni. Ugrálni, táncolni, szédülni és álmodozni.
Eltünni jó. Elbujkálok. Elvarázsolódom. Csak ne lásson senki. Majd akkor lássatok! Akkor láthatok. Minnél többet bújkál az ember annál jobban vágyik arra, hogy lássák. És elvarázsolják. És hogy elvarázsoljak másokat. Csodálkozni. Ébredni. Szeretni! Együtt, és egyszerre. Egy lélekkel. A pillanat fontos. A varázs pillanata, az érzés pillanata. A vágy pillanata! A világ pillanata!
