Gyakran feltételezzük másokról, hogy az direkt rosszat akart nekünk vagy másoknak. Ezen mindig csodálkozom. Miért jó az valakinek, ha szándékosan rosszat tesz? Mi a haszna belőle, hogy tud utána aludni? A válaszkeresés közben megpróbáltam belehelyezkedni az ilyen, úgymond, „gonosz” személyek lelkébe.

MI lehet a gonosz szándék oka?

Valójában nincs is olyan, hogy gonosz szándék. Minden embert kizárólag a jószándék irányít. Bármit, amit elkövetünk, mindig valakiért, valakikért vagy valamiért tesszük. Nem is tudunk másképpen cselekedni, mert maga az erő, az energia is csak pozitív lehet, tehát természetétől fakadóan jó!

Fiatalabb koromban azt hittem, hogy azok az emberek, akik rám pozitív hatást gyakorolnak, szimpatikusak számomra, és a társaságukban jól érzem velük magam, minden esetben pozitív hatást fognak gyakorolni az életem folyására. Be kellett látnom, hogy ez nem így van. Ezek az emberek valóban nagy energiákat áramoltatnak valaminek az érdekében, de korántsem az én ügyem érdekében. Legtöbbször arra kellett rájönnöm, hogy ezek az emberek az önszeretet eléréséért küzdenek ilyen nagy erőkkel.

Mindenkinek igaza lehet, más és más irányokban. Mivel annyiféle irány van, annyiféle lehetőség, a sok JÓSZÁNDÉKból hatalmas KÁOSZ lehet.

Legtöbbet azzal tudunk elérni, úgy tudunk építkezni, fejlődni, és megvalósítani dolgokat, hogyha egy közösségben dolgozunk és mindannyiunk ugyanazt akarja. Ez egy-egy dolog megvalósításában még abszolút kivitelezhető is, de kevés arra, hogy egy egész életen keresztül így éljünk, vagy hogy egy egész ország életét beszabályozzuk ilyen módon. Nem lehetünk mindig csak és kizárólag a közösségért.

Az alap, hogy mindannyian mások vagyunk, de egy társadalom fenntartásához kellenek bizonyos alapelvek, amiket mindenki természetszerűen elfogad kisgyerekkortól, és nem is kérdőjelezi meg azok létjogosultságát.

Erre a normarendszerre még mindig az egyik legjobb megoldás a vallás és az erkölcs. Ez nem azt jelenti, hogy az erkölcstől nem lehet eltérni, hogy a vallásos emberek csak és kizárólag tökéletesek lehetnek, hanem csak annyit, hogy ha eltérünk a szabályoktól, rosszul érezzük magunkat, nem vagyunk rá büszkék, vagy esetleg megpróbáljuk jóvátenni, stb…

Nem jó, ha az abszolút szabadság nevében feláldozzuk korábbi elveinket, mert ha egyéni erkölcseink vannak, mert individuumok vagyunk, és nekünk ne mondják meg… mit hogyan, akkor az energiák egymással szembefordulnak, és minden jószándék ellenére leginkább csak káoszt és pusztulást fognak hozni….

Szende Tünde egyik nap arra ébredt, hogy szobájában ficánkák nyüzsögnek.
- Szende Tünde, Szende Tünde! - csipogták körül a tündérlány álmos tekintetét, miközben Tünde épp felülni készült ágyában.
- Ez itt épp a szekrénypakolási aparátus akciócsoportja? - kérdezte Szende Tünde fékezett lelkesedéssel.
- Persze! Milyen kérdés ez, hiszen elküldtük a felismerési videót a pakolásról – artikulálta az egyik ficánka, aki látszólag a csapat helyzetbehozási menedzsere volt. - Gyerünk, ki az ágyból, tiéd a porszívó-káoszkalkulátori feladatkör.
- Tulajdonképpen mit is csinálunk? - kérdezte Szende Tünde.
- Jajj, jajj! - fontoskodott a menedzser.
- Aztaa... bizonyos... - a lány szemei tágranyíltak, és mélyen ülő gondolatokkal teltek meg, bár azok nemigen akadozat a felszínre törni.
- Igen, azt a bizonyos agyadat!
- Miii?
- Hülye, ne csinálj úgy, mintha nem tudnál semmiről semmit. Te elképzelted, mi teljesítjük a küldetést!
- Már most, a 22-dik órában vagyunk?
- Egészen pontosan fél 2 van. 5 perce betöltöttünk a 21dik órát! Ne tesze-tusziszkodjunk tehát! Megint el akarod odázni az eredményt a félelmed miatt?
- Nem, nem semmiképp! De! Nem. Jó, megyek. És ha mégse?
- Labilitás.
- És ha mégsem jó a káoszkombináló kalkulátori képességem?
- Idiótaaaa!!! Hiszen ezt nem lehet rosszul csinálniiii!!! Ugyanis a rendszer minden hibaszázaléka a rendszer előnyére válik! De ezt nem is nekem kéne elmagyarázni, Te ezt sokkal jobban tudod.
- Igaz, igaz. - hajtotta le a fejét Szende Tünde.
- Mi ez a pityergés? - kérdezte a menedzser éles hangon.
- A könnyfakadó mechanizmus. - és csönd. Még a ficánkák is csak, halk kattanásnyi hangokat produkáltak, finomkodva. Kisvártatva Tünde megint megszólalt. - Amúgy megmondanád, mit is csinálnak egészen pontosan a ficánkák a szobámban?
- Életet!
 

*

Gonosz vagyok, mert gonosznak születtem,
Gonosznak mégsem nevelt anyám,
Ha néha hazudva mondta is szeretlek,
A jóság ült a haján.

Gonosz vagyok, mert gonosznak nem éltem,
Tenyészet bennem a düh elnyomás,
Anyámból kilépő gondolat enyészet,
Mitől ment bennem tovább?

Gonosz vagyok, mert gonosznak neveztek,
Eltévedt almát ettem talán,
Megerjedt húsától lettem víg eretnek,
Az izzó bőröm se fájt.

Gonosz vagyok, és gonosz a szerelmem,
Akiért perzsel torkomban magány,
Üvöltöm parázson, hajnalban keress meg,
Harmatzöld színű halál!

Gonosz vagyok, mert bőségben ebédre,
Vérmagot kívánó hamvadt belem,
Nyirkosra hullott, s ne kérleld evésre,
Mert ettől nőtt a szemem.

Gonosz vagyok, mert gonosz, hogy hazudtam,
Hogy lány leszek, s nem fagyott virág,
Indákat szerezve nevettem halottan,
S láthattad fényem szagát.

Gonosz vagyok, mert csábos és haláli
Anyám volt egykor, és most se az.
Kitanult rendszere, hogy legyen akárki
Bennem élharcot fakaszt.

Gonosz vagyok, mert gonosz, hogy szívem van,
Igaz, csak pokolban kereshetem,
Meredten ölellek, Káosz van karomban,
S kiszórom könnyem, hitem. 

*

Szende Tünde tizenöt éves volt, mikor másodszor találkozott vele-a barátnője emlékezett rá, mikor még csak nyolc évesen együtt agyagoztak egy rajzszakkörben. Szende Tünde csak a fenekéig érő hosszú szőke hajára emlékezett.
- Milyen furcsa, Te vagy a legrégebbi barátnőm! – mondta a barátnő két év után, mialatt szinte semmit sem csináltak együtt. Az életre nevelő Depresszióképzőbe jártak, és mindketten jól tanultak, furcsak mód, pedig Szende Tünde sosem tanult, barátnőjéről meg meg volt győződve, hogy boszorkány, és fondorlatos erejével befolyásolja tanárait, akik ezért csak 5-ös osztályzatot képesek neki adni.
Mindketten gyűlölték a kötöttségeket, de mániákusan betartották az előírásokat, csak hogy ki ne derüljön, hogy káoszt gyártanak futószalagon éjszakánként az illegális kínai exprort ellen küzdve. A nagy munka hevében, az iskolába még egymásról is elfeledkeztek, és már csak az motiváltak mindkettőjüket, hogy jól felkészüljenek az éretlenségire
…
és sikerült!
 

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer Nagy Kaotánka erdő szélén iciri-piciri katicabogárka, név szerint Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta. Magányosan élt, mert ugyan a Nagy Kaotánka erdő közepében még sok-sok más iciri-piciri katicabogárka lakott, az erdőszélen csak Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta lakott, kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában. Punkta nagyon szomorú volt, mert hiába volt kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikója, őt soha senki nem látogatta meg. Egyetlen egy erdőben lakó katicabogárnak sem jutott eszébe, hogy kimerészkedjen az erdőszélre és meglátogassa Pöntyöri Pettyeri Pöttöm kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában, és elhívja őt játszani az erdőközepébe, ahol a többi iciri-piciri katicabogár egésznap csak fogócskát, bújócskát, szembekötősdit és verekedőzést játszott a legnagyobb békében egymás között. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta nagyon szeretet volna játszani a többi bogárkával. Vágyott, és várta, hogy mikor látogatja meg őt is valaki.
Egyik nap kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában, egyik ablakában ücsörgött, és épp nézegette a megmozduló leveleket. Hirtelen azt képelte, hogy a levelek mögött érte repülő katicabogárkák mozognak. De nem így történt, most sem érkezett hozzá senki. Nagyon szomorú lett, még a csodás napsütés sem tudta megvigasztalni. Hát mit volt mit tenni, kilépett kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójának ajtaján, ééés… hupssz. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta oly rég volt a házán kívül, hogy el is felejtette, hogy az a levegőbe nyílik! Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta ezért hét nem tehetett mást, szétnyitotta szárnyait és repülni kezdett.
- Jajj, de milyen messze van még az erdőközepe! – mondta magának. – Addig biztosan nem jutok el! Addig biztos megéhezem!- gondolta, és ebben a pillanatban meglátott a távolban egy kis csillogó pöttyöcskét. – Hűű, mi lehet ott? - kíváncsiskodott magában. - Addig biztos elrepülök! – mondta, és odarepült a csillogáshoz. Egy harmatcsepp volt az egyik levélkén. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta azonnal megitta a harmatcseppet és nagyon jól esett neki, új erőre kapott tőle. Tovább repült hát befelé az erdőbe. Egyre sötétebb lett az erdőben, Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta félni kezdett. – Félek a sötéttől!- mondta, és már-már azon gondolkozott, hogy visszafordul és visszatér kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójába, de ekkor megpillantott az erdő közepe felé egy tisztást, virágzó fákkal. – Hű de szép! –kiáltott fel Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta. –Oda elrepülök!- El is repült és megpihent az egyik virágzó fa levelén. – Ó, itt milyen finom csemegék vannak! –mondta, mikor kis levéltetveket talált az egyik levélen. – Ez a kedvencem!- kiáltott fel mosolyogva, és jóízűen lakmározni kezdte őket.
- Hupsz most meg vagy! – kiáltott rá valaki hátulról – Te vagy a fogó!
- Ki vagy Te? – kérdezte meglepődve Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta az ismeretlen katicabogárkától.
- Hát te nem játszol? Gyere játssz velünk fogócskát!
- Az hogy kell? - kérdezte Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta.
- Hmm… még nem játszottál soha? Honnan jöttél?
- Az erdőszélén lakom. Nem ismerek senkit. Nem játszottam soha senkivel, és nagyon szomorú vagyok!
- Ó, Te szegényke! – mondta az ismeretlen katicabogárka – Hát ezt nem szabad! Gyere bemutatlak Mindenkinek, nálunk sohasem unatkozik senki! – és az ismeretlen vigyorgott, majd elrepültek ketten a többiekhez. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta egészen estig csak ismerkedett, annyi barátja lett hirtelen és már egyáltalán nem vágyott vissza kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójába.
Talán még most is a Nagy Kaotánka erdő közepén játszik Mindenkivel… ha azóta meg nem halt.
 

Még másfél éve írtam... az ember annyit változik, és elvet dolgokat... de ez valahol még mindig igaz...

"Tegnap annyi színész és művész között, külföldi színésznőnek látszódtam, olyan jól játszottam.hehe... Legalábbis egy több pasas is megkérdezte, "Te Németországból jöttél? Olyan európai kinézeted van!" Hát persze, honnan máshonnan jöttem volna. Tudtommal Budapest Európa! "Hát nem egészen, a filmben is azt mondták, hogy nem." Jaja, a filmben is azt mondták, ugyanis filmbemutatón voltam! Olyan filmet mutattak be, ami bunkó, primitív budapesti emberekről szólt, prózain. A káoszról, ami ebben a városban tényleg van, és csak a piáról és a szexről szól szinte minden. Na de, mindezt nagy örömmel és megértéssel nézte meg ugyanennek a városnak a legkifinomultabb, legértelmiségibb közönsége! :) Milyen szép, milyen szééép! :):):)
Úgy látszik összeesküdtek ellenem. Összefogott a bunkóság az értelemmel. :) Én csak széttárt karokkal ledöbbenve állok, és képtelen vagyok dönteni, hogy kellenek-e nekem az ilyen "kettős jellemű" emberek. Vagy akár csak "egy" is!

Tehát üzenem: HÜLYE! HÜLYE! HÜLYE! (Nem kell megijedni, nem az aminek látszik!)

Egy nő kioktatott este a szerelemről és a szenvedélyről. Azt mondta, hogy én bizonyára nem ismerem a szenvedélyt. Nem értem. Hogyne ismerhetném? Annyi féle szenvedély van... És azt is mondta, hogy a szerelemért sok mindent fel kell áldozni, és tökmindegy milyen a másik, csak a szerelem számít. Csak utána tudtam nem, hogy ennek a nőnek Hazánk egyik nagyon neves zeneszerzője a férje. Hát persze, és még ő mondja, hogy tökmindegy... Nem baj, azért elgondolkoztam ezen." 

És még mindig gondolkozom, hogy valóban tökmindegy-e?

Életkép.

Melyik az igazi?

Csendélet.

Melyik a kakkuktojás?

Mindig is szerettem ezt a képet...

Akkor is, most is...

Mit jelentett akkor? Jól éreztem magam. Jól éreztem magam? Biztos? Szerintem egyátalán nem. Vagy mégis igen? A tüntetéseket szereti az ember... mert kiváncsi. Főleg az emberekre kiváncsi. A másikra. És arra, hogy mit reagálnak a másikra. Káosz!

És most? Most jó. Jó visszatekinteni. Tudni, hogy jó, és tudni, hogy most még jobb. Már nincsenek tüntetések, nem azért jobb most, nem is azért mert történt is bármi. Nem történt. Nem történt semmi nagy dolog. Tulajdonképpen semmi. De emberek most is vannak. Ugyanazok, és még mindig ugyanolyanok is. Ez nem mindig jó, de az érzés, hogy ezt már jobban tudom szabaddá tesz... Az érzés, tudni, hogy bármi lehet jó. A legszerencsétlenebbet legjobb szeretni. Lehet hogy ez önzés? Ki tudja.

"Ha veled vagyok, akkor már én sem vagyok annyira szerencsétlen!" - mondta ő.

Szerencsétlenek vagyunk? Lehet. Bizonyára. Minden bizonnyal! SŐT! Egyre inkább...Elkurtuk! Pontosabban: "Elkúrtad Böszme!" Hát el! Ennyire!:)

Valami baj van, de nem tudod mi...

A betegség nem jó dolog... Hát mit csináljon a szegény kis gyermek... Hát fényképezik. Lefényképezi a körülötte elterülő káoszt, amit hiába szeretne rendbehozni nem tud. Nem tud, mert moccalni sem bír a fejfájástól, így kis fejét a párnára téve babrálja a telefonját...!

Na csak mindenki botránkozzon meg!!! Legalábbis esen mélyen gondolkozóba, hogy vajon honnan készülhettek ezek a kééépeeek!

Ma sírva rögögés állapotába kerültem reggel!

A tegnap elég érdekes dolog volt. Először is már reggel megállapítottam, hogy nem "normális" reggelre ébredtem. Ugyanis nem szoktam minden reggel arra ébredni, hogy "Te szemét mocsok, te aljas áruló!..." igen mély "szellemi" tartalmú szöveg gyakorlásába kezdjek, mert hamarosan fel kell mondanom, és mivel ilyet még sosem csinálta, hát így ilyen nap se fog lejönni többet, mert bizony az először csak egyszer történik meg ugyebár!:)

Úgy éreztem már bőgni is tudok, hisz oly mélyen átérzem a probámát, de a bőgésre mégis csak háromnegyed 7 magasságában került sor, mikor is rájöttem mennyire egyedül vagyok! Ó minő téves feltételezés volt, hiszen néhány perc múlva kedődött is... tulajdonképp mi is? ...MINDEN! :D

Lelkesen rohantam le két piásüveget szorongatva, miközben konszolidált párocskák igyekeztek hazafelé a lift előtt. Ó hát igen. MOsolyogva a hátam mögé tettem a kezem...haha! Hát igen valamikor itt kezdődött az átlényegülés TRANSZ állapotba!

Az átmenetet a villamos jelentette. Nem tudom a villamosozásokról mindig olyan mély élményeim vannak! Egyértelműen kijelenthetem, hogy villamoson jobb inni! Nem olyan mint egy busz... egyáltalán nem! Bizonyára szeretünk villamosozni, azért van az mindig, hogy sosem szállunk le róla időben!

Megérkeztünk oda. Végre. Ahova Sör tanárúr hívott minket. (jó mostantól így fogom hívni:D) Pontosabban a lányt hívta, de nem is tudta, hogy bizony itt két MISS KÁOSZ fog megjelenni. Egyátalán nem volt rá felkészülve! Egyátalán fel lehet erre készülni?ÁÁÁ! Nem lehet erre nem!

Három kis "beavalatlan ÁRTATLAN jószágot" is elhozzott magával Sör tanárúr. A "kislányokat". Ígyhát igyekeznünk kellett. Igyekeznünk kellett minnél gyorsabban minél több mindent bemutatni nekik, hogy meddig lehet süllyedni 4-5év alatt!hehe Úgy birom, mikor megpróbálnak kívűlről magukra húzni valami érdekes dolgot, (rózsaszín, kócos haj...stb) de belűl még ooolyaaan kis ááártatlanook!

igen a performansz elkeződött és én már megint olyan furcsán libegős állapotba kerültem, nem is tudom, mindenesetre akkor már az első nagyelőadás meg volt, mikor is igyekezem néhány alkoholra szomjazó művészben mély benyomást tennem, és nagy "művésznőként" viserkednem.

Hát igen Performansz! Ím itt van neketek képben ábrázólva! Még jó hogy a lány le is fotózta, mert ha nem teszi, akkor VÉGKÉPP lemaradtam volna róla, mivel a kezdeténél "véletlenűl" bennragadtam a wc-ben. Na igen mindig ez van, most épp úgy gondoltam, hogy marha jól nézek ki!hííí! (ártatlan és szende tekintet) Ígyhát a káosz lány bőszen fotózásba kezdett, mivel hát kellett rólam épp egy fotó ami a "mai állapototkat" tükrözi! (igen tükrözi, mint a tükör! haha és persze tükör előtt! hahahahahaaa!) Ó persze! Pont így nézek ki most. Ez a kellemesen sápadt arc, pirosra sírt szemek, ólyan tipikúúús! Aki csak ránéz erre a képre nyílván békésen megállapítja, hogy ez a lány nyílváán zakkant. DE csak úgy kellemesen. Kellemesen lökött, kellemesen zilált, kellemesen elviselhetetlen, kellemesen káááóóóósz. Óóááó! Tehát kellemesem performansz!

Performansz. Egy ismerősöm szerint az emberek szeretik végig nézni a pusztulást. Ez igaz. Az emberek kiváncsiak. A primitív emberek bármilyen puszulást végig bírnak nézni, gondoljunk csak a rómaiakra akik szeretek halált és kínzást nézegetni, meg a nem is olyan régi korra, mikor oly népszerűek voltak a kivégzések! Hát pont ezért kellenek a performanszok, hogy "kultúrális" halált nézegessünk! A kivégzés egy új formája! jajj de jóóó! 

Jut eszembe kivégzés! Az este során kivégesztem egy pohár bor! Na jó többet is,de az az egy kifejezetten SZÖRNYETHALT! Fogtam a kezemben, és hírtelen megsemmisűlt a földön! Hümmm... aztán "kellemesen" átléptem felette.

Valójában én meg befejezni nem tudok...

Mert még mindig nem beszéltem a kandúr macska nyávogásról, a pörköltről, amit Sör tanárúr tányérjából ettem, a performanszról az utcán, naaaééés az a bizonyos esetünkről, mikor találkoztunk az álványzattal!!!:D hahahahahahahaha....

hahahahahahahahahaaa!!!!!!!!!!

Furcsa dolog mikor rengeteg mindent lehetne csinálni, mégis úgy érzem, hogy semmi nincs körülöttem. Valahogy megint eluralkodott az unalom. Ez mindig beüt néha. Beszélhetnék a káoszról meg a hullámokról, de semmi kedvem.

Ráadásúl az én káosz-elméletemet mindenki félreértené. Mert alapjában rossznak itélik meg ezt a szót. Anarchia. Én amúgy nem szeretem az anarchiát, és az én káoszom teljesen más, nem olyan és mellesleg az én káoszom jó. Ki is találtam a szisztematikus káosz fogalmat, ami már a nevében ellentmondás!(haha) A szisztematikus káosz tehát az, amikor direkt látszólag teljesen logikátlan dolgoknak élünk, de utána mindebben, (vagy más akár előtte is) megtaláljuk benne a rendszer. A káosz rendszerét, és még nagyon fontos, hogy mindezt szívvel csinájuk. Fel kell burítani a konveciókat, és mindezzel megmenteni a  konvenciók rabságában élő egyéneket. Igen meg kell menteni őket. Ez élethivatás!:D Meg kell őket botránkoztatni, kizökkenteni, meghökkenteni! Igen, példáúl szeressük a Hello Kittyt, ha már mindenki fanyalog rá. Amikor mindenki szereti, akkor meg csináljunk Goodbye Kittys képeket! (haha) Szándékosan nem írok ennél mélyebbre nyúló példát, ezt is csak hülyeségből írtam. Na mindegy. Ilyen mikor semmi kedvem sincs írni. Ez a jó!

Amúgy ma megint sikerült az őrült művésznő benyomását keltenem szerinte. Ugyanis a fuvolaegyüttem ma játszotta el először a darabomat. Kissé komás voltam. Meg közöltem, hogy egy hónap múlva, egy még meg nem írt darabbal együtt elő is lehet adni. Kicsit furcsán néztek rám, de úgy tünt talán hittek nekem. Nem tudom. Amúgy a darab majdnem kész van... én meg "ki-kész". Meg őrült. De kedves őrűlt legalább!

U.I.: A kép a "Gyermek a kiságyban" névre hallgat! Nem kell kinevetni!:) hahahahaha! Remélem mindenki látja a képen Zümőkét!!! Csak úgy mert ez jó! Meg mert óóóólyan jellllemzőő!

Mi a hiba a képen? :) Igen hiba. Ami nem oda való, ami nem a megszokott! Ami felborítja a rendet! :P De jóóóó! (cupp)

Akár a lány haja. "Hogy lehet, hogy nem olyan? Miért nem rózsaszín?"

Meghökkent, kizökkentő, furcsa. Káosz...