Önbecsülésem alapja az, hogy jelentsek valamit nem csak magam, de mások számára is.
Lelki békém alapja az, hogy jelentek valamit mások számára is.
Boldogságom alapja az, hogy tegyek valamit másokért.
Kielégülésem alapja az, hogy ne csak önmagam érezzem.
Legjobb nem érezni az időt és a súlyt.
Csak az eufóriát.

A legnagyobb baj nem az, ha nem kapunk elég szeretet, hanem, ha a mi szeretetünkre nem fogékony senki.

Minden ember szeret, valamit vagy/és valakit. Ha valakit szeretünk, tudnunk kell, hogy az élőlény (ember, állat, növény) milyen módon, szeretet-nyelven fogadja, érzi a szeretetet.
Az önző emberek is szeretnek, de úgy szeretnek, ahogy önmagukat szeretnék. A másik ember gyakorlatilag csak arra kell nekik, hogy az önszeretetüket kivetítsék másokra, és még önfeláldozónak érezzék magukat. Tragédiájuk tehát nem az, hogy sok embert gyűlölnek, akik nem olyanok, mint ők, hanem, hogy az önző és nárcisztikus természetük gyakorlása miatt képtelenek felfogni, minden igyekezetük ellenére, az általuk szeretni vélt személy valós igényeit. Ez egy ördögi spirál, és aki nem akar kikerülni tudatosan ebből az örvényből, az boldogtalanul, depressziósan és teljes magányban fog meghalni. Megoldás lehet a nárcizmusra, ha valaki például tudatosan önzetlen karitatív tevékenységet végez, vagy az, hogy megpróbál számára nem szimpatikus személyekkel időt tölteni, és előítéletek nélkül megérteni őket.
Minden zűrzavar alapja, hogy nem fogadjuk el, hogy a másik ember különbözősége is lehet hasznos a világnak. Illetve meg kell érteni, hogy mindenkinek másmilyen a szeretet-nyelve! Valakinek az a fontos, hogy szerepeljen, van, akinek az, hogy nyugalma legyen. Van, aki érintést igényel, van, aki dicséretet…. Stb.

*

Trump szerint a klímaváltozás nem biztos, hogy emberi tevékenységek következménye lenne. Ezt amúgy szerintem még Trump sem hiszi el, mégis érdekében áll ilyen kijelentéseket tenni.
Az őt vádoló környezetvédő szervezetek szerint az Egyesült Államokban le kellene állítani néhány olyan dolognak a kitermelését, ami rengeteg embertől elvenné a munkát, és a munka egy olyan dolog a világban, amit nem is szeretünk látszólag, de életben tartja az embereket. Hiába áhítozunk a munkanélküli életre, ha ez valóban bekövetkezne, depresszióba esnénk, betegek lennénk, és meghalnánk.
Trump azt is sejtheti, hogy a klíma aktivisták és hisztizők igényeit kielégítve még vajmi keveset, mikro százalékokat tenne a probléma megoldása érdekében, mondhatni ez már nem oszt, nem szoroz.
A koronavírus miatt kialakult munka és termelési válság mellett sokan elmondják, hogy viszont mennyit tisztult a Föld ezalatt. Hát sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom titeket, nem. Ezt már környezetvédők is megmondták, bár tudjuk, hogy ők mindenen nyavalyognak, de ebben igazuk lehet.

Ha valóban meg akarjuk állítani a környezetszennyezést, akkor nem hogy újraindítani nem kellene a termelést, hanem még több gyárat és üzemet kellene bezáratni, és nem csak pár hónapra, hanem mindörökké. Kezdve a kőolaj-kitermelés nagy részével, mert nem lenne több műanyagra szükségünk, legalábbis csak jóval kevesebbre.

 Nem kellenek az egyszer használatos tárgyak, a műanyag bóvlik, amivel Kína elárasztja a világot, az új ruhák és kocsik, stb, stb. Persze nem csak műanyag, hanem vaskohászat se legyen, mert az is szmogot okoz. Mindenki hasznosítsa újra a régi dolgait, javítsa meg, varrja meg saját kezűleg, amit csak lehet. A középkorban is "vidáman" eléltek így az emberek, és alig szennyezték a környezetet, igaz, nem is szaporodtak túl.
Szóval, ha igazán vissza akarnánk fordítani a folyamatokat, ezt kellene tenni, és ezzel milliárdokat tennénk munkanélkülivé, akik aztán szép lassan, vagy gyorsan éhen halnának, talán úgy a világ 80%-a.  Kína, India, Vietnam és az ehhez hasonló országok gyakorlatilag halálra lennének ítélve, mert ezek az országok mind arra vannak beállítva, hogy olyan dolgokat gyártsanak, amiket a nyugati környezetvédő nemzetek nem szívesen engednének be saját országukba, igényük viszont van rá!
Mindettől függetlenül én is nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet. Amit átlagemberként ezért tehetek, az jelenleg maximum az, hogy igyekszem nem ész nélkül vásárolni felesleges dolgokat, és ha lehet, inkább megjavíttatok dolgokat. Ha lenne kertem, ültetnék zöldségeket, fákat. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mit tennék politikusként a környezetért, vannak elképzeléseim, de nem vagyok kompetens a dologban.
Míg látszólag ez az egész helyzet rettentő tragikus, én még mindig úgy gondolom, hogy nagyon nagy beképzeltség lenne azt gondolni, hogy mi emberek le tudjuk győzni a természetet, és nem a természet győzi le az embert, ha túllép egy bizonyos határt...!

Úgy látom van valami általános elégedetlenség a világban, aminek a gyökerét nem igazán tudjuk megfogalmazni, hogy honnan ered. Sok mindenre fogunk sok mindent. Például a törvényekre, rendszerre, kevés pénzre, vagy saját rossz szokásainkra, de mindannyian tudjuk, vagy csak sejtjük, ha változik a helyzetünk, vagy megváltozunk, azzal sem oldunk meg mindent. Tudjuk azt is, hogy hiába akarunk gazdagok lenni, a pénztől sem leszünk boldogabb, vagy egészségesebb emberek, és akkor sem érezzük jól magunkat, ha van munkánk, és akkor sem, ha nincs, még abban az esetben sem, ha anyagi gondjaink közben nincsenek. Amíg nincs családunk, gyerekeink, addig az a problémánk, de ha van akkor már az is problémává válik.
Ennek oka véleményem szerint, hogy már nincs elég terünk a világban. Magyarország egy gazdag ország a világ viszonylatban, mégis az a problémánk, hogy miért nem vagyunk Nyugat-Európa, pedig látjuk, hogy se vezet sehova sem a jó lét. Az emberek nagy része ott is elégedetlen és depressziós, vagy éppen drogos. Hiába van pénzünk, nem szülnek gyerekeket, mert a jólét egoistává képzi az embert. Amúgy az egoizmus nem azt jelenti, hogy valaki önmagát szereti, hanem azt, hogy nem képes önmagát szeretni, ezért másokat sem szeret, de mivel képes szeretni önmagát, csak ezt nem látja be, el kezdi kényeztetni önmagát, hátha úgy majd jobb lesz!

Szerintem a problémánk valódi gyökere az, hogy a világ jelenleg olyan irányban fejlődik, ami már nem tartható fenn, de nem is akarunk lemondani róla. Nem akarunk lemondani a jólétről, amit létrehoztunk, de lelkünk mélyén érezzük, hogy ez nem jó. Számomra az lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nap mint nap olyan dolgokat kell megvásárolnom, amiket nem akarok, és amiből 2 percen hulladék lesz, de nem tudok ellene mit tenni. Nem tudom az egész napomat szelektív hulladékgyűjtéssel tölteni, v zacskómentes boltokat keresgélni, ha vásárolni akarok, de még ez is elég kevés tett lenne ahhoz, hogy ne legyek úgy mond pazarló. Inkább elfogadom azt, hogy nem tehetek róla, és felkészülök rá, hogy közösen megteremtsünk egy új környezettudatos világot.

Úgy gondolom, hogy az EMBER vs. TERMÉSZET harcban nem tud az ember győzni, illetve, ha győznénk is, képtelenek lennénk élni egy természet nélküli világban. Mindenképp a természet fog tehát győzni, csak az a kérdés, hogy életbe hagy-e bennünket vagy sem. Annak érdekébe tehát, hogy megőrizzük a Földünket, tennünk kell valamit a környezetszennyezés és a globalizáció ellen! Leginkább ezt úgy tudjuk, hogy ahogy lehetőségeink engedik (idő, pénz, kedv), támogatjuk mindazt ami természetes, népi, kézműves, nemzeti és lokálpatrióta sajátosság. Elismerve azt, hogy a világ egy színfoltból álló egység, és nem egy globalista, szürke maszlag fogyasztói társadalom. Mindezek a dolgok ön- és emberiségszeretet építenek bennünk, ami megérezteti velünk, hogy hogyan bánjunk a környezetünkkel is. De lényeg az, hogy nem legyen rossz érzésünk amiatt, hogy látszólag rosszul állnak a dolgok! Ha jól gondolkozunk, előbb-utóbb változik a világfelfogása is! ;)

Elvárom magamtól: Legjobb legyek!
Kínoztam gyerekként felnőtteket.
Kacagtam tanárok nyögésein,
Eredményt akartak szegényeim.

Ismernem kellett ki miért szidott,
Legszentebb pillanat volt a titok.
Átléptem közhelyes fájdalmakat,
Alázat kreált új becsvágyakat.

Alapos lecke az emberiség,
Diáknak fogad a felettes én.
Féltem, hogy már nem én irányítok,
De játszva csodába bejárhatok.