Csorba Csillag

*****


A polcokon sok sorban
eldobható szó van
elemes a fényűzés
a sóvár csillámporban
ékes, mégsem nemes
az ár csak időleges.
a halált leárazták
vennék hármat aztán…
Ja nem! Maradnék még épen,
szóval „Bocs, nem kérem azt mégsem!”
az élet utángyártott
és csak utált unalmat hoz
rossz, drága és silány,
de az önbizalomhiány-
-ból bezzeg van minőségi termék,
de nem kell ilyen kellék,
csak kacat lenne otthon
mibe úgyis belebotlom.
De a szóbolt nyújt még mást is
póz bot szelfit, szmájlit
van hastag, tik-tok,
tinder titkok,
de a vásárlási inger
nem hoz lázba itt, per
pillanat,
olyan szó kell, ami izgat,
Siker, bor, pénz, esetleg illat?!
A csokoládé
szó már olyan émelyítő
Ahogy minden édesség rokonáé
Fals és hamis
De mi is, mi is
kellene?
Ami kielégítő?
Hát ő

 

*****

Szépelgős szövegeket

Fogok neked írni,

Helyetted is kis sznob leszek,

Legyen minden pí-szí!

Nem mondom már én te néked:

“Te kis buzi, bassz ám!”

Csak negédes édes élet

Drogja ami hat rám!

Nem szabad, hogy eldurvuljon

Közöttünk a helyzet,

Viszont így most úgy lenyugszom,

Ez már botrányt sejtet:

Írom csetben, “úgy szeretlek”

Közben tudom csöppet

Többre is vágysz, hogy elmelkedj,

S ne légy olyan plöttyedt.

Sajnálom nem disztingvàlok,

Még ma vadul háglak,

Holnap nőcis lánnyá válok,

Bevetem az àgyat.

Amikor dúl bennem az elme, rájövök,
csak révülten színezgetek,
hogy kereslek, az csak ösztön,
végül több, mit kitervelek.
Ma rád hagyom, hogy a lejtőn
zuhanjak a Nihil mezőn,
de ha Te terv voltál, még a
Föld is szívja
minden erőm.
Kisemmiztél
úgy ott,
noir színváltozat
az átkot
emésztem még
vad szellő is suhan
Nem az időjárás
az, aki engem vezet,
de mert az is hátrált,
tudom szerettelek.

Jóra való restség,
Eltévedt merevség,
Megzúzatott lepkék,
Megpréselt ereklyék.
Erényből szeder kék
Szemérmük temették,
Ők, aki tehették
Önmaguk nevelték.
Változott a távlat
Új időhatárt szab.
Megtenném te érted,
Mit akarsz? Nem érted.
Kereslek tudatlan
Részegült utakban.
Egy pontot kerestem,
Valahol felettem,
De már elfelejtem,
Ki volt az… szerettem.
Ne olvadj katarzis!
Jeges szél, havat hints,
Rég volt az a harc is,
Mikor cél, s szavam vitt.
Erőtől szaladtam,
Éreztem hatalmam.
Enyém volt a minden,
“De nem kell!” -legyintem.

 

Szemérmetlen szomorúság,

Újra kéne tested oly vágy

Hevében haragszom égve,

Nem segít a szó az égbe.

Hagy! Nem leszek filozófus,

Sem az eszméidért koldus,

Testen érni szeretnélek,

Majd, ha fejben nem vezérled.

Ágy közelben légy fertőzés!

Nem vakít a múlt, jövőkép,

Most kergetett éber álmom

Sikamlósan szívre játszom!

*

Vannak ilyen vágyaim az alkohol iránt,

Szívem alján parttalan lebeg e téli táj.

Mély derűként feldereng, így nedű sem kell még,

Tévutad nem ingerel, csak csókod jót remél.

Elpittyedve álmom is ős szürke fénybe hív,

Azt hittem, ha jó leszek más tájat kérek így.

De belátom e bódulat nem szerből fakad

Jobb nekem, ha életem egy szenvedély marad.

*

Pénz, pénz, pénz,
Most már bölcs vagyok,
Az időt megvettem,
De ez titok.
Kimondani már nem volt elég pí-szí,
Pedig az igazság engem visz és érti,
Folyó áram, anyag,
Én nem költöm rosszra,
Szeretlek, mert szeretsz,
Nem tékozlok drogra!

A lírai én mindig szubjektív és nem azonos a ...

Tudod, mikor meglátlak,
Veled fél leszek,
Magamban meg megszállnak,
A kettős érzetek.

Személyiségem most már,
Veled ötvözött,
Neked pedig nincs ruhád,
Enyémbe költözött.

Hova is mehetnénk így?
Kuckón áthatok,
Nem cserélek, bontok színt,
Bimbó már nem vagyok…!

*

A múltnak mosolya kés a szívemben,

Miért is szaladok védni hitetlen

Kedvesem álmát, és rejtve bokorban

Megpihenek, míg lelke Pokolban

Tüsszög és fázik, és értem a terhét,

Kínos a vágyam, pusztítom elmém,

Szégyenem izgat, hogy mentem a rosszat,

Sugallat mind ezt szeretni szoktat.

*

*

Valaha láttam ezt a tiszta képet:
Tenger szélén fiú sétált, s reszketett,
Nem tudtam miért szenved így, de értem,
Mennyem fújja rá a kegyetlen szelet.

Rózsákat már kitéptem gyökerestül,
Csak, hogy tudjon szépen érezni értük,
Lemondtam róla, de sors dönt felettünk.
Lélek mágnes ár vonz, diktálni kértük.

*

A varrógépezet szívemben dorombol,
De én még régi nő vagyok,
Megfogom a tűt saját kezemmel,
Mi lassan áthatol.

Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.

„Szeretni, szeretni, mindent szeretni!”

Isten megteremtette a hajnalt, amikor a legjobban didergek.

- Bárcsak örökké hajnal lenne! – gondoltam néhanapján, amikor jó állapotban ébren voltam pirkadatkor. Őrült kábaság volt bennem, ami átcsapott valami különös eufóriába. Ezekért a pillanatokért szerettem meg a fájdalmat.

Az örök hajnal pillanata nem létezhet, mert a folyamatok nem állnak le, de a percek mégis végtelenül lelassulhatnak…

Én akkor is ugyanazt az egy személyét fogom szeretni, ha úgy érzem soha nem fog eljönni a dél. A szerelem nem csak egy öncélú inger, hogy valami viszket a lábam között, számomra ez egy Isten által kijelölt küldetés. A beteljesüléshez nem csak szeretet, hanem hit is kell. Evvel a kettővel már könnyebben megy a kitartás a célunk érdekébe, de ez sokszor fájdalommal jár. Elviselni a fájdalmat, sőt még szenvedélyesen szeretni is, a legtöbb siker alapja. Bíznunk kell ebben. Sajnos a szívünk útja sokszor ellentmond mások racionális gondolataival. Sose fájjon miatta a fejünk, mert megbetegszünk, de ne is bántsunk emiatt senkit. Számukra igazság, amit mondanak, csak nekünk nem. Azért meg kell győződnünk arról, hogy amire vágyunk, tényleg megvalósítható, és a környezetünknek is örömet hoz, szüksége van rá.

Mindig tevékenynek kell lenni, de néha csak türelemmel várni.

Szerelem függő

Csoport tagja lettem,

A kezelés hosszú,

Idő nem telik,

Lehet-e tűrnöm

Minden sajgó percben,

Hogy veletek együtt

Titkom felfedik.

Akarok gyógyszert,

Gondolattól védőt.

Fogjad le a kezem!

Oktass rendre itt!

Zavarom túlteng,

Beszélek a fényről,

Szikrát hány a fejem,

Ezt nem érthetik.

Ne legyen bíró,

Ki érteni próbál,

Bár szeretet nélkül

Nevelt fel család,

Nekem ez így jó,

S ráció formál,

De szívem nyer végül,

Nem hat a tanács.

Eszméltem végre,

Hogy nem is hibáztam.

Gyengévé a lánc tett,

Hogy szabályt kreált.

Mellemben kése

A partner hiánynak

Csak cselekvő vágy lesz,

mi rúg, meg nem áll.

Leszokni arról,

mit életre adnak,

És fogantatásban

küldetésre int?

Szenvedély karmol,

és fék nélkül zaklat,

de magamnak ástam

sorsom kincseit.

*

Szerelem: statikus állapot.
Ezt nem a könyvek súgták,
Időtlen függvény, de nálatok
E közönyt seggbe rúgnák.

Mindig kell az újabb, meg újra,
Jó neked, én maradok
Ki voltam, meg nem szült szent nyurga
Tündér színes tavakon.

Jó, nem vagyok diplomás bölcsész,
De hiszem mi történik,
Olvasva csak igazam törnék
Okosabb bácsik, nénik.

Éheztem tudni mi igazság
Lementem érte boltba,
A semmit ott pénzért kiadták,
Vezessen engem jóra.

Én egyszer már eltemettem a szerelmet, és most nem egy konkrét csalódásra, vagy halott kedvesre gondolok, hanem csak a gondolataim vélték azt, hogy a szerelem illuzórikus átmeneti önzés. Addigi szerelmeiben csak önzőségemet láttam viszont, és túlzott, és feleslegesnek gondolt vágyaim megvalósulásának lehetőségét láttam a másikban. Végső soron röhejesnek tartottam az elviselhetetlen vonzalom miatt, és azokat az embereket is kiröhögtem, akik felém éreztek így. De nem is a saját nyavalyáimról beszélnék, hanem arról, hogy értsük meg életünket, létezésünket isteni ajándékként kaptuk örökbe és egy olyan társasjátékban vagyunk itt, ahol mindent megkapunk, amire szükségünk van, de ne felejtsük el, hogy a jó játékhoz hitre és a szeretetre kell hagyatkoznunk. Amíg nem értjük meg, hogy szerelmesek először csak Istenbe lehetünk és csak ezután fizikai síkon, nem leszünk sikeresen azok, és az önzés-szerelemféltés hercehurcáinak már nincs sok értelme, kivéve annak, aki kifejezetten szenvedni szeret. Aki félt, az veszít, de legalábbis kimarad egy körből, mert nem volt elég hálás Istennek, de ha igazi szerelmet kérünk szerelemből, előbb-utóbb megkapjuk, amikor eljön az ideje. Meg kell ugyanis tanulnunk előtte pár leckét, hogy hogyan is kell tudni bánni ezzel a kinccsel, és porcelán csésze sem illik mindenkinek a kezébe. De, ezek idők is elmúlnak könnyedén, ha egységben érezzük magunkat a világgal, és a problémákat szépen megköszönjük. Miért csalódnánk, ha biztosak vagyunk abban, hogy jót kértünk? Miért kételkednénk a másik hűségében, ha mi magunk hűségesek vagyunk? Tükrök vagyunk, így önmagunkat is szeretnünk kell először, már a tükörben is, és magunknak kell hűséget fogadni, ha hűséges társra vágyunk, de ez nem feltétlenül kötelező dolog. A szerelmet ebben az elméleti, romantikus értelemben sem muszáj megélnünk, egy párkapcsolat nem nyújt egyértelműen örömöt. A boldogságot csak az isteni orgazmusra való készség adja meg annak, aki képes felszabadulni, játszani, ön átadni és egységben élni másokkal. Nagy valószínűséggel a szerelemmel együtt.

U.I: Amíg nem tanulunk meg együtt gondolkozni és érezni, a szerelem háborúkat szül. Ez esetben tartsátok magatoktól távol!

Mi is az, hogy dolgozni? Valami olyan, mint megnyugodni, megnyugtatni a világot, a dolgokat folyamatában látni és a jelenben cselekedni. Azt hiszem semmi köze a melózáshoz. A melózástól félek, görcsbe rándul a gyomrom, és nem tudok mit kezdeni az idővel. A tervezés béklyó, de a tehetetlenség is. A kellemetlen dolgokat is szívből kell cselekedni és alázattal. A félelmek meggátolnak a spontán cselekedetekben. A gondolkozás meggátolja a megérzéseket.

Hogyan alakítsunk ki mégis gondolatokat? Korlátozzuk saját magunk túlhajtásait, túlburjánzásait? És mi történik, ha csalódunk önmagunkban? Az első, amit meg kell tenni, megbocsájtani a hibáinkat. A veszteségek nem számítanak, ne lövelljük bele magunkat, az is a mi részünk, azt is ajándékként kaptuk. Azt szoktam mondani, "csodálatos, amiért sérült". A veszteségek, még az értelmetlen veszteségek is csupán próbatételek, ha felül emelkedünk rajtuk, megszabadulunk a veszteség érzéstől.

Mi is az a szerelem? Egyesek szerint nem létezik kölcsönös módon, idea, amit csak magunkban alakítunk ki, amúgy meg csak egy fajfenntartási ösztön. Én azt mondom, az ideák egy valós szerelmet éreztethetnek meg veled, de csak akkor, ha a lelked már lerótta a maga karmáit, és Istennel együtt gondolkozol, illetve, ha valóban szeretnél hűségben élni valakivel, mert ha nem, a szerelem bármi lehet, a szenvedély, a szex, a szépség iránt vágy, a munka éhség. Egy párkapcsolat nem tarthat örökké, ha az csak a szexre, vagy a család építésre alapszik, annak szövetségnek kell lennie egymással és Istennel.