Nem marad már semmi úgy,
Borzongat a régi új
Érzés amit tudtam is,
És nem is, és nem is...
*
Csodálkozom mindenen,
Megsirat egy idegen.
Pedig ez nem én vagyok,
Egy halott, két halott...
*
Elemzőként nem érzek,
Nagy Istentől remélek,
Nem aggódom semmiért,
Csak miért? Csak miért?
*
Jó néha a félelem,
Elbújni és végtelen
szeretetet találok,
Megállni, talán jobb...
*
Mindig lesz egy-két veszély,
Jobban él, ki nem beszél,
Legyen egy friss ős jelen,
Ismerem, ismerem.
Én rab vagyok,
Mint hegyvölgyi
Elvonult, ki
Nem lát Napot.
Az ájtatos
Alázat és
Reménykedés,
Nem állapot!
Van alkalom,
Kiléphetek,
De harcteren
Kell vallanom:
Hogy nem vagyok
Én jobb gyerek,
Mint egyesek,
Csak tetszhalott.
Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.
Műhímzett kabátjának sötétkék színe volt, rézgombok fedték fentről lefelé. Majdnem arany árnyalat. Ez a legújabb divat, a fiú, tudta jól, de eszébe sem jutott, hogy hasonlót hordtak már a tizennyolcadik században is. Most nagyon jelen van, és egy buli készül így, a nap alkonya csúsztatta a Napot, de még várni kellett. Azért az izgalom kívül minden megvett, csak belülre nem tellett. A herceg tűkön ült.
A tükör előtt szőke hercegleány mímelt, pontosabban ide-oda mászkál-fecseg, öltözködött, és követték ebben udvarhölgyei. Ketten voltak, s szintén királylánynak látták maguk. Nehéz a választás, készülődni jó, ment ez mindenkinek, de szabályosan kell különlegesnek lenniük.
– Külsőségekben élek! – szólt az egyik leány, mire a két másik arc összenézett.
– Eljön a Szabolcs! Hívtam a Mátét, SMS-t írt Neki. Le ne csapjátok a kezemről a pubit, csajok! Mi lenne e remény helyett... – súgta és parancsolta a hercegleány, szőke haját fésülte ezalatt.
Korán értek a buliba, nem volt ott még Szabolcs, kortyolták a lőrét, mit a házigazda, Ancsa adott. A szőke lány gondolkozott, „mi lehet a baj?", tán a herceg nem gondol ma rá?
Szabolcs pedig úgy volt vele, hogy tervének sikere lehet. A feladat, hogy jó nőt mutogasson, mert kefélni sokkal szeret, de egzisztenciát minddel nem nyerhet el. Bátorság kell, és egy kis idő, vegyítve sört, bort a barátok között.
– Szerelmes vagyok, jó férfi vagyok! – véletlenül csúsztak ki a szavak, a komái röhögtek a fiún.
– Na, gyere Te Don Juan! Ne húzd már az időt, az Ancsihoz megyünk, bulija van, tudod!
Fölmentek azonnal, de Szabolcsra a szőke pillantást se tett. úgy szúrta a szíve, hogy nem megy ez neki, hát még többet ivott.
A szőke mosolygott, pirult, mint egy alma, repült, és úgy forgott, de semmi jutalma, nem övé a srác, pedig legtovább bírta így a frontot, barátnői már előbb hazamentek. Később egyedül vette be a várost, imbolygott a bájtól, hogy csak köd kisasszony, nem lett ma sem úrnő.
Szabit egy srác húzta: „Gyere már Te herceg!" Nem tetszett az Ancsa bulija már unták, hamar el is mentek. Az utcán vacsoráztak, hajnalodott akkor, kocsma után kocsma, hősünkben meg hat sör.
– Látom én a szőkét! – suttogott a „herceg", maga elé nézett, szorongó kezéből hot-dogja figyelte. – Vékony teste selymes, haja, mint a mustár, íze édes és sós, mindent bele tennék. A virslit, mint a farkam! – harapta és nyelte, nagyra tátva száját, nem érezte mit tesz, de visszajött a torkán. Haverok leszarták. A falat le se fel se. Arany út a lelke, teste fakó-kékült, lassan kilehelte...
A lány akkor ágyban. Lüktetett a bánat, a haját cibálta, nem segít a pechen.
– Nyúlj egy kicsit lejjebb, simogasd magad, bánat után párna, királynő lehetsz!
Egyik nap Szende Tünde találkozik a királynővel.
– Kedves Királynő! Kedves királynőm. A Világosság jelene vagy!
– Ó, hogy lehetnék a Világosság jelene Neked? Drága tündér.
– A csöndben
!![_D8M0786 [800x600] (2).jpg](https://m.blog.hu/cs/csorbacsillag/image/_D8M0786%20%5B800x600%5D%20(2).jpg)
– Azt hittem, abban a Sötétséget szívom magamba.
– Így vagy Te a fény!
– Annyi múlt emészt, az emlékek sosem szűnő áradatok, az elhagyóim emlékei. Az elhagyottaké.
– Királynő, hiszen még Te fiatal vagy! Mindenkinél fiatalabb! A bölcsesség csak tündér dolog. Szóval csak szeretned kell, ne értsd miért.
– Hüpp. – esett ki a hang a királynőből. – Szeretni! Szeretni! Hozzatok vörösbort és dohányt! Még! Még! Még. – majd a tündérhez fordult. – Ilyen a világ, mikor mindent csak akarni tudsz. Szende Tündének egyszerű lenni, nem kell neki a szerelem. Nincs senkije és semmije és mindene van. Nekem sok mindenem van, nagy vagyok, akár a Hold, de a nincs magom, hogy élő legyek. Halott vagyok. Kívülről nézek rátok, áldozat a testem, egészen égő áldozat. Vörösbort, kérem, vörösbort! – sipákolt és gyerekesen kapálózott is hozzá.
– A királynők a világ leglustább szolgái. – mondta az Író.
– Szerelmes vagyok! Szorgalmasan szerelmes! Leállhatatlanul! Az idő: nincs és mégis szenvedést okoz. Végtelen utakra kísér, és hűbéreseimnek ajándékba adom a tekintetemet.
– Ó, boldog jelen!
Meghaltam tizenöt évesen,
Nem ölelt csókolt kedvesem édesen.
Meghaltam én, haltam az életért,
Mint nem kaptam meg földön a szépekért.
Zord ez a táj, nem kell a szépe se,
Inkább kell sötétlő éjjele,
Furcsa de szép édese fájdalom,
Mit szívembe szúr e földi ártalom.
Ez jóóóóóó! Akkor is, ha nem tudjátok miért! Csak kérjetek és előadom! :)
Majd tudni fogjátok!!!
Könyörületért könyörgött
Sötétségben létezett,
Megmérgezett életet
Szövött magának mód fölött.
Elvetemült vágyak útján,
Önmarcangolásban élt,
Vakszemeit szánva még,
Segíteném én, ha tudnám.
Botorkált a vak homályban
Fogaskerekek között,
Magára sebet kötött
Átzokogva éjszakákat.
Kiszívott vérben keresve
Nem találta kéje meg,
Amit léhán élvezett,
Egyszer másikat szeretve.
Szennyes álomban heverve,
Fájdalomtól éhesen,
Néha híg erényesen
Jót akart, hitet temetve.
Úgy érzem lassan benne leszek a helyi kultúrtörténetben, és nem sokára a székesfehérvári idegen vezetők arról fognak beszélni, hogy én hogy vélekedtem milyen teóriákat találtam ki a városról és miért gondoltam hogy nem létezik!
A város öregei és ifjai meg tünetetéseket fognak szervezni ellenem, és ilyen feliratokkal fognak az utcára vonulni, hogy "Tiltakozzunk! Székesfehérvár létezik!" "Nem tüntünk el!" -tüntetés! Természetesen nyílván igazuk van, nem tagadom, de az én véleményem is telejes megérthető. Székesfehérvár szellemváros, és én kitartok ezen elképzelésem és tapasztalatom mellett! :D
E két érdek szinte kibékíthetetlenűl áll egymással szemben, mint egy szophista drámában. Mert szerintem ez a város ugyanis egy naaagy PARADOXON! Palotavárosnak hívják a panelnegyedet? ŐŐő..
.
Hegynek a síkságot? Bizonyára maguk se tudják mi az a valóság...!
Tessék itt van néhány őskövület akiket felszínre hoztak az ásatás során, Székesfehérvár felkutatása közben! Kiállításnak nem volt rossz! :P
Volt is ez?
Miért érezem azt hogy ez a felfordulás csak egy múló pillanat következménye?
Csak úgy érzéketlenül kerültek oda. Nem is törént semmi. Csak úgy lett...?!
Azt lehetne
érezni, hogy jó is éreztem magam, miközben én is részese lettem a káosznak. Hogy volt itt minden. Minden, ami jó. Szórakozás, és öröm.
"Szeress, hogy szeressenek!"
Szórakoztass, hogy szórakoztassanak!
De hiába. Valami mégis hiányzott a képből. Pedig én megpróbáltam most is jól csinálni, és szertettel.
De az a valami mégis hiányzott, hiányzik...
Az élet...
