*

Krebsz Áron fotóira

Elzárkózás 

Rám írtad, hogy nem érek többet, 
Még azt se, mi sérülten enyém,
Nem érthetsz, de szavakba öntve,
Bújva remegek én.
Míg engem sok csontom vesz körbe
Úgysem érintenél.

Életerő

Testem vitaminban ébred,
És savanyú lé mosdat,
Égő bőröm partra érne,
Hol örökzöldbe fonhatsz.
Indáid majd rajta élnek,
A tápanyagod hoztam. 

Korszellem

Általános vágyba pancsolt a
Mi ragadott engem, a divat.
Karmai közt létre voksolva
Habosítom álmaimat.
Előttem már hányan mosdottak,
Mégsem tiszta még mi igaz.

Fakulás

Virágod a hajamba fontam,
S mostam bele a közös folyóba,
Színeim ott kibontakoztak,
Majd merültek, hogy hajam bogozva
Megláttál, mert kételyt okoznak
Benned fakult múlt idők azóta.

*

Buborékot mértem a Kaktusz

utcán. Tudom sokat tudsz

a modern szinopszisokról.

Csak egyet nem tudsz: ősnek

lenni, hősnek!

Mint mikor első versem

írtam, és minden egybe jut,

mint vízbe a levegő.

Telelő nyár, terelő szerető

emlékek egysége bennem.

Vagyunk mi felleggel

megvertek.

Az édenkertben lettek,

álltak

álmaink.

Hát miért nem nézünk hátra

már megint?

*

„Buborék, buborék,

Benne meg a Nunuék.

Kipukkant a buborék,

Kiestek a Nunuék.”

***

Mennyei napsütésben tisztán kék vagyok,
S az elsodró reményben megnyugodhatok.
Szépséges halk derengés élni nem tanít,
Émelygő végtelenként szemembe vakít.

Torzuló álmaiban, lassan borzadok,
Szívesen felkavarnám e híg vízlapot.
Isten látó szemének nyugtát kedvelem,
Várom, hogy újra nyúljál hozzám kedvesem.

Tudom, hogy ott távol vagy, hol a nap sötét,
S eszményi éjszakádat nem köszöntöm én.
De múló a pillanat és sík vizű a lét,
Forr bennem lent nyugtalan, ami fent alél.

Igen, igen akarom, hogy belém merülj,
Nem csábít a hatalom, csak hogy ne kerülj.
Önmagadból váradat megépíteném,
Folyó leszek, áradat, s nyugvó fényed én.

A képért köszönet Esztergár-Kiss Dominak! :)