Piros-fekete pacnik,
Titkolok valamit,
Kényszeres vagyok,
Veszek egy lapot,
Nem nyert ez sem,
Letettem.
Darabossá tettek az ünnepnapok
Az üveges pikkelyek behálóztak
A kétszínűség drogos fázisain át
Ellensége lettem önmagamnak.
Kezem tik-tak ütemekre sárt dobál csak,
És az éles hormonok felvágják a hasam.
Inkább visszamegyek játszani.
A függés felszabadít,
Törődés helyett,
Egymás fedésében,
Fekete-piros pöttyök.
*
Nem kérek a pusztításból,
Mert ösztönösen írtok,
Ha elmondom, elmém lángol,
Nyugtatót felírtok.
Elmegyek a patikába,
Rájövök létem drága,
És nem költök kaviárra,
De, jobb lenne mára.
Így is, úgy is sokk az élet,
Hát miért költök drogra?
Passziómnak nagy veszélye,
Hogy a pasim dobna.
Jó, mindent túl komplikálok
Felesleges szókkal.
Teremtő szándékból árok-
Ásásokba fogtam.
Az építők elhagyottak,
És nem fizetnek számlát,
Inkább álltam rom lakónak,
Magas az új ház ár.
Nem bújhatok el örökké,
Szeretnék elégséget,
Önzés helyett ős örömként
Élni közösséget.
Mivel előző írásom sok port kavart fel és kérdést felvetett: itt található, bár lájkolták is páran, de sokan egyszerűen csak marhaságnak titulálták, ezért folytatnám érveim kifejtését.
Először is, szó sincs arról, hogy én az alkoholizmust népszerűsíteném! Az alkoholizmus egy olyan függőség, amikor már valakinek részben vagy ténylegesen az alkoholról szól az élete, és nyíván személységzavaros is. Az alkalmi, mérsékelt alkohol fogyasztás más. Akár napi szintű fogyasztó is lehet valaki, az még nem feltétlenül elmebetegség, főleg, ha mellette tevékeny élete van. Hozzáteszem, természetesen minden egyén fűggő, a vélemeny most és a továbbiakban sem részletezei a kivételeket.
Mivel kereszténynek neveltek, én főleg a bor fogyasztást preferálom, az az Újszövetségben és a karolikus liturgiában is szerepel. Számomra ezért egy misztikus ital.
Szóval misztikus! Gyerekkorom óta érdekel a miszticizmus. Előszőr a szentek életén keresztül, később spiritualitással kezdtem foglalkozni, és könyveket olvasni a témában. Szepes Máriá fogalmaz úgy, hogy a spirituális energiáknak két féle ága van, a misztika és a mágia.
A misztika, ami magától történik meg. Ilyen az, amikor egy szentnek, akár sok éves munka és kitartó imátkozás után megnyílik az ég, és látomásai lesznek, vagy egyéb képességei.
A mágia minden olyan tevékenység, amit te szándékosan idézel elő. Meg szoktak különböztetni fekete és fehér mágiát. A fehér mágia az, amikor elsősoban mások érdekében használod az energiát, és soha sem öncélú, és soha sem negatív, sosem akar szándékosan két okozni valakinek, vagy valaminek. Ilyen példáúl a gyógyító képesség, és minden segítő tevékenység. Egy igazi szentnek lehetnek mágikus képességei, de sosem segíthet önmagán és vigyáznia kell, hogy ne használja mások ellen még véletlenül sem az energiáját. Tevékenysége jutalmát misztikus úton kaphatja vissza másoktól, mások szeretete által.
Fekete mágia alkalmazásával szándékosan előnybe akarjuk részesíteni magunkat, saját boldogságunk érdekébe, vagy mások ellen fordulva. Azaz munka nélkül akarunk magasabb szinte jutni. A fű és minden pszihedelikus drog ezért FEKETE MÁGIA mert öncélú!
Ez nem azt jelenti, hogy a drogos élmények nem valódiak bizonyos szinteken, hanem azt, hogy még nincs jogosultságunk erre a tudásra, mert még nincs mögötte annyi szeretet és munka, hogy ilyen dolgokat érezzünk és lássunk! Kihagytunk közben nagyon fontos lépéseket, amiket később nehezebb lesz pótolni. Ezért van az, hogy olyan is előfordúl, hogy valaki egy-néhány használattól is megkattan, akár egy életre is. De hosszabb használatok még nagyobb eséllyel átkódolhatnak át bennünk dolgokat. Persze sokan nem látják be a fű okozta változásokat a személyiségeben, szervezetben és az életvitelben, de természetesen vannak olyanok is aki tudnak differeciálni a valóságos és drogos élményekben. Mondjuk az a kegyetlen, amikor pont egy ilyen ember szoktat rá embereket a fűre, mivel neki jó, és nem szól a fű titkáról, sőt még kíséleti alanyként figyeli "áldozatait". Az ilyen ember olyan mint egy fekete mágus.
Összefoglalva a lényeg az, hogy amíg drogozol valójában egy parkolópályán van a személyiség fejlődésedet illetően, és hiába érzed azt hogy most hatalmasat léptél előre sprirituálisan, utána nagyot koppansz vissza a földre, amikor kiürűl a repülő anyag, és még a fizikai testedet is jócskán kizsigerelted!
Volt, aki arra hivatkozott, hogy azért nem vagyok hiteles, mert csak kívűlröl ítélem meg a dolgot. Hát ez sem igaz! Én pont abba a túlérzékeny csoportba tartozom, akit néhány használat után kiütött a fű, látomásaim, és fizikai blokkóltságom, halál közeli élményeim lettek tőle, meg persze durva hányingerem, pedig biztos vagyok benne, hogy jóféle cuccot adtak a barátaim. Utána persze nem szívtam soha többé, de a hatását még évek elteltével is érzem. Még érzékennyebbé tett spirituálisan, már sokszor zavaróan, és pánikrohamamokra lettem hajlamos, ami a negatív energiák érzékelésének túlreagálása szerintem...
Sajnos elég sok ismerősöm és barátom rendszeres marihuána fogyasztó, így van egy kis tapasztalatom a füvezés személyiség változtató hatásairól. Eleinte azt gondoltam, hogy ez valami személyes elmezavarom következménye, hogy ennyi beszívottal hoz össze a sors, akár párkapcsolati szinten is, de rá kellett jönnöm, hogy egyszerüen arról van szó, hogy rengetegen füveznek, sajnos!
Szóval, mivel jó pár barátom van és volt közüllük, így hát ismerem az érveiket is, hogy miért jó a fű, és hát persze a szokásos érvük az, hogy az alkohol, sokkál károsabb és pusztítóbb a fűnél!
A fű és az alkohol közti különbségek jelentősek! Sőt, ami azt illeti sok esetben ellentétesek is.
Először is, az alkohol néhány óra múlva kiürűl a szervezetedből, másnap reggel már fáj tőle a fejünk, ami a tisztulási folyamatoknak a jellemzője, ezért kell sok vizet innunk, hogy kimosódjon belőlünk az, ami nem kell. A fű viszont nem ürül ki ilyen hamar! Sokszor évekig benned marad vagy egy megzakkanhatsz tőle, akár néhány szívástól is, ha a szervezeted erre érzékeny. Sokak elmondás szerint a fű másnapja vicces, azaz a fű másnapján még be vagy szívva, csak a 3. napon érzed, hogy valami nagyon nem stimmel, amikor depressziós leszel, és ezt az állapotot csak úgy tudod elviselni, ha újra szívsz! (Ez persze az alkoholnál is meg van, csak ott korábban érzed, hogy szükséged van plusz anyagokra.) Így hát kialakul a folyamatos függőség, ami masszívabb, mint a szociális alapokon nyugvó alkohol függőség, mivel a leszokási folyamat nem egy egyszerű folyamat. Az alkoholról való leszokásnál az is elég, ha megszakítod alkohol ivó barátaiddal a kapcsolatot egy időre, (vagy végleg, ha mondjuk alkohoisták,) amig kritikus szakaszban érzed magad. Az ivásról való leszokás akár egy hónap alatt is végbemehet, úgy hogy már nem lesz csábító, ha melletted isznak mások, de a szívással, nem ilyen egyszerű, főleg hogy nem is kell hozzá közösség, csak díler, azt kell elkerülni! :P Ha évekig folyamatosan, legalább 3 naponta egyszer szívtál, utána még évekig benned maradnak drogozás nyomai, arról nem is beszélve, hogy aki nem szív többet, hónapokon keresztül durván depressziós lehet utána, az életet szürkének és egyhangúnak látja, illetve visszavetheti az illetőt egy csomó mindenben, mert ingerült lesz, ideges, és életunt és akár képtelen lesz emiatt rendesen dolgozni, ami a füvezés alatt ragyogóan ment, így anyagilag is megroggyan, ezért joggal fogja azt gondolni, hogy inkább tovább szív, mert az az egészséges!
Valójában egyáltalán nem egészséges szívni, az egészséges max az ha gyógynövény teákat iszol, vagy jógázol minden reggel, vagy imátkozol és HÁLÁS vagy az életedért, elérsz dolgokat, befejezel egy iskolát, szerelmes leszel, gyermeked születik, stb, és természetes örömérzet keletkezik a szervezetedben, megérdemelt endorfinként. Ez az egészséges! A fű egy idegméreg, ami önmagadtól nem észlelhető elmezavart okoz, csak ha leszoktál akkor láthatod be mikben változatott meg! Az alkohol lehet, hogy ráncosít, öregít, tönkreteszi a májadat, és a memóriádat, de a fű a személyiségedet és a világlátásodat pusztítja. Először azt a részedet teszi töntre, ami belátná, hogy nem kell szívni. Aztán szociális fóbiákat okoz, összeesküvés elméleteket gyárt, és szociopata meg nem értett zseniket csinál az emberekből. Amúgy remek munkaerőt is képez, aki kivállóan tud dolgozni a monotonitásban is jó munkabírással! Csak egy baj van, hogy ezenkívűl másra nem képes. A fű egy kiválló barát, ami egy olyan jó világot épít fel neked, amiben nincs szükséged mellette semmi másra! Nem kell neked szex, párkapcsolat, család és barátok! Minek! Nem szabad ilyenekkel törődni, mert ezek csak érzelmi zűröket okoznak benned, és az érzelmi zűrök stresszt okoznak, a stressz meg egészségtelen! Ugyee?! (Hozzáteszem, hogy a füveseg idővel egyre érzékenyebbé válnak és egyre több hülyeségen megsértődnek, szóval nekik már minden stressz!)
A fű valójában egy antidepresszáns, ami kiegyenesíti az érzelmi hullámokat, de közben plömplöm lesz kívűlről nézve az illető. (Már persze ez egy eltúlzott jelemzés, de relatíve igaz!) Belülről egy füves azt gondolja, hogy olyan mint egy folyó, megy előre, dolgozik, és szellemileg fejlődik! Kívülről nézve nem más mint egy ÁLLÓVÍZ, egyhelyben topog és lassan apad, mert úgye az idő neki is telik, és ő is meg öregszik, akár mennyire is konzervája őt a fű. Az alkoholt ezért tartom sokkal kevébé káros dolognak a fűnél, mert az érzelmekre hat, felszínre hozza az elnyomott érzéseket is bátorságot ad, ezért élményeket, eseményeket indukál és bár konfliktusokat is, de legalább őszinte, emberi és valóságos. És, mint tudjuk, mindannyian egy alkohol ittas éjszaka eredményi vagyunk! :)
Szeretni valamit, vagy valakit, azt jelenti, bizonyos dolognak az épségét, létét, értelmét kívánjuk, azaz pozitív energiát sugárzunk felé, tehát kötődünk hozzá. Az, hogy hogyan, és milyen mértékben tud valaki szeretni, kötődni, az egyénhez kötött. A kötődést nevezhetjük függőségnek is, bár igaz, a függőség szót inkább olyan dolgokra szoktuk használni, amikor valaki egészségre káros dolgokat szeret. Az erősen szeretni tudó emberek erősebben kötődnek dolgokhoz, de nem mindegy hogy szeretetüket milyen irányba fordítják. Például vannak, akik ingerszegény környezetben alkoholistává válnak, vagy nincs bennük elég kitartás és gondolat, hogy ezt a szeretetenergiát mondjuk a munka irányába fordítsák. Vagy mint ismeretes, hogy a drogfüggőket sokszor a kisegyházak térítik meg, aztán ott ugyanolyan bódultságban élnek, mint előtte. Sokan ezt megszólják, de véleményem szerint nincs ezzel semmi baj. Legjobban az aszkéta típusú emberek tudnak megijeszteni, de azok is biztos szeretnek dolgokat.
Hülyeség lenézni a mániákusokat, főleg ha még, boldogok, sikeresek is, és alapvetően nem bántanak senkit.
Meg kell tanulnunk nem mások által megítélni önmagunkat. A közvélemény a nagy számok törvénye alapján könnyen rámondja valamire, hogy önpusztítás, de ez még a legártalmasabb dolgok esetében se igaz mindenkire, mivel vannak emberek, kiknek épp az adatott a sorsában, hogy megéljék ezeket a dolgokat. Azért se kell nagyon dobálóznunk az "önpusztítás" szóval, mivel rengeteg "nem önpusztító, józan" embert ismerek, aki önpusztító, és szép lassan elhal, mert egész életében olyan munkát végzett, amit szívből utált, (vagy csak simán ügyvéd volt:P Esetleg politikus!) mások meg egész életükben szívből szívnak, és majd kicsattannak az örömtől és életerőtől. (Ez persze nem minden emberrel van így, rám sokkal rosszabbul hatna a fű.)
Szóval összefoglalva: drogozni, kurválkodni, alkoholt inni és bányában dolgozni önpusztítás! Kivéve azoknak az embereknek, akiknek ezek a dolgok/tevékenységek adják a legnagyobb örömöt, elégedettséget, önszeretet, (ami nem azonos, hanem ellentétes fogalom az önzéssel!) és küldetésük beteljesítését az életükben.
A rossz vagy jó fogalma csak azon múlik mennyire tudsz valóban szeretni valamit és valakit.
***
Trapp! Majd egy mély gongszerű hang, és a mellé ékelt halk szívdobogás, egyre erősödő ütemben. Olyan ismerős élmény ez a steril hangulat a szobában, mint a születés, és a gyermekszoba, csak a színe nem, otthon a sterilitás rózsaszínű, itt kékeszöld, és a szaga is steril. A fájdalom áramütésszerű, vizes érzetet keltő, hullámzó interferencia, kiáramlik a test minden felületén, egyszer itt, egyszer ott, kiemelve a húsban az idegszálak és sejtek, aktívan erőlködő tompa mozgását, és ahogy így egyre jobban gondolkozom a minőségén, úgy lett egyre elviselhetetlenebb érzés Dorinában. A kék-zöld árnyalat egy pulzáló ezüstsíkon keresztül arannyá válik. Dob. Dob. Dob-dob. Egyre hangosabban hallani a szívet. Szenved. Az élet szenvedés. Felajánlás, épp áldott szenvedés van, még jobban fáj a test, megtisztulva fáj, valami most válik lényeggé. Voltaképpen megérte, miért is ne kerülne ide az ember, ha később ez az előnyévé lehet, és majd néhány, sosem bekövetkezett gyönyöre váltja azt. De mégis mi időben? Nincs bizonyíték az álmaira, a jövőbelátás rideg valóság. A hely kékeszöld színe még mindig ismeretlen. Nincs ereje a résnyire nyitott szem mozdulatából többre.
Csak ennek az utolsó mondatnak ne kellett volna eszébe jutnia. Dorina megint visszacsúszott egy hirtelen örvénybe. Megint émelyeg.
– Ott mentem. Aztán megállapítottuk a halál közömbösségét. – szólt valaki női, közeledő hangon. – Az ami megmaradt belőle, az egyelőre kielégítő. Úgy feküdt a földön a kék-arany csempéket nyalogatva, mint akinek úszik csak az agya.
Dob. Dob-dob. ZZZ! Zííí! Megint megszűnt az idő. A „úszik-mint” zavaros szóösszetétel, hang, visszhangzott a lány fülében. Dorina már nem az ágyon feküdt. Az émelygés tovább kavargó mozdulatsorba torkolt, sötét kék mélytengeri illatot érzett, és fulladt, mintha beleesett volna. Már ült, valami lilás színű fotelben. Forró. Forró az új hely, egészen biztos ez a szembesülés ideje, szenvedés rítusa, újabb stáció, „olyan kellemes”, kínpad!
– Érti!? Elfertőződött! El-fer-tő-ző-dött! – megint az előbbi hang szólalt meg, a távolból jövő, és ordított. Középzöld volt a színe. Az állítmány homályos.
– Mi? Mi az a szó ami? Ami elfertőződött? – kérdezte Dorina.
– Inkább hol, azt kérdezze! Hol?! A karján!
A látótérben egy nő arca tűnt fel először. Homályos rózsaszín ködből, lángoló bokorrá alakult a kép. Dorinával szemben foglalt helyet. Hirtelen hideg effekt megvilágította a lány egész testét belülről, mintha megdermedt volna mindene és neon zöld színű jégből lenne, viszont újból érezte önmagát. Most már nem olyan köd szerű a lelke, kemény és fagyott. Csak a bal karját, csak a bal karját… azt… úgy ahogy van nem érzi! Egy szemvillanás alatt tudott mozogni, heves mozdulattal a kar felé fordította a fejét. A látása is visszatért közben, ahogy az régen volt. „Meg van! Meg van!” Hatalmas lélegzet következett, az oxigén egész testén átáramlott, a levegőt már a combjában érezte. „Meg van. Csak épp be van kötve.” Elszorítva volt, talán gipszelve is, az erekben lassan úszott a folyadék. Megmenekült. Levegőt! Beindult egy ismeretlen folyamat a maga öntörvényű módján, ez volt a természet igazi ereje. Dorina reszketett. Az utolsó érintések piroslottak testén.
Olyan volt a lénye mint az örvény, spirált alkotott, és mint a dugóhúzó a parafához érve, lágyan akart belefúródni Arnold szívébe. Az övé már úgyis kiesett a szívdobbanásoktól. Kilötykölődött. Arnold teste bizsergető fájdalom. Azt hitte, neki még a helyén van a szíve. Stabilan támaszkodhat arra, hogy mellette ő rendesen folyhasson. Ahogy szokott, emlékeinek utolsó napján ismeretlen folyadékká vált.
Az a bizonyos mély levegő, csak ez első volt a sok közül, mely molekulák már nem akartak fejfájást okozni, se egyéb fájdalmakat. Sugároztak mint a hajnali napfény. Bizsergésüket a létezés dinamizálta. Van helyük és szerepük a térben, magasra tudnak repülni a mélyből. Dorina megtisztult.
Arnold gyötrődött nagyon a váróban. Felszínes arckifejezései voltak, csak most tűnt fel neki először, ahogy ott üldögélt. Már régen nem érdekelte Dorina. „Buta kis kurva”, vélekedett róla, és bizonyára már csak kósza mámorként gondolna rá, ha eszébe jutott volna egyáltalán, csak hogy szombat reggel kapott egy bizonyos hívást. Az aznap este is jócskán tervezett volt, minő kellemetlenség, hogy le kellett mondani a haverokat. Pedig cuccoltak is volna, na nem csak egymás között, üzletelni szoktak ilyenkor, mert pénz kell, és megint fogytán vannak a kreditek ilyen nagyzolás mellett. Normális élet! A normális élet jelzőhöz szüksége van az anyagi javakhoz való hozzájutáshoz, és az úgy jó, ha minél több van, az meg mindegy, hogy milyen úton, baj úgy se lesz. Csak néha ezt a folyamot vegyíteni kell levegővel is, hogy tisztuljunk. Edzés, szauna, kirándulás, wellness hétvége, Balaton part.
Olyan kellemetlen dolog, hogy most az egész életvitelét egy csapásra abba kell hagyni Arnoldnak. Újba kell kezdenie, hirtelen nem tetszett neki már semmi.
Arra gondolt, „azt hiszem magamnak sem tetszem”. De, hogy tetszett-e ő valaha önmagának, az is kérdéses. Igyekezett nem foglalkozni a kérdéssel korábban. És egyszer csak rádöbbent, hogy mindezek ellenére is, most boldog. Úgy boldog, hogy közben szenved, és végre szenved! A két fogalom nem játszik külön szerepet az életben. Ismeretlenül, közös idegszálakon folynak.
Dorina volt a fájdalom és volt a boldogság. Győztek mind a ketten.
