Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) Vers (12) vers (135) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

Fábián Franciska: Üresség

2021.07.01. 15:08 csorbacsillag

199678834_3037068923189351_5516786944559590736_n.jpg
*
*
*

Beleugrottam,
önmagamtól védve
könyörtelennek tűnt
lazaságomba.
Az ütemek nem tudtak vezetni a szépre.
A mocsok hologram
fény sáfrányok csokra.

*
*
Mindent összekuszált
a felismert hiátus.
Sikérekben gazdag roncs szépségem tükre.
Méricskél engem egy belső Pilátus,
bevetem magam e magtalan ügybe!
*
*
Leszek olyan kedves,
mint a vágóhídi borjú,
Így hiszel majd nekem, berakva a szádba,
részekre szakítva leszek egy jobb sorsú
közösségi termék,
és nem csak önmagam bábja.


Fábián Franciska

komment

Címkék: közösség vers élet önpusztítás üresség érzés hiányzik Vers Fábián Franciska

Fábián Franciska: Új hit

2021.05.04. 09:45 csorbacsillag

 

 

180681676_1152271595221165_2561268414490008678_n.jpgA vízió a legfőbb vallás manapság
a képernyőnek számtalan papja van
kik folyton folyvást
és nem csak vasárnap
misét tartanak.
A hívőknek kell
az útmutatás
és az útvonattervező
és nem baj, ha blőd,
ha unalmas,
vagy ha butaság
mind ez csak egy áldozati rítus,
ajándék
a nagy vízió isten előtt.


Nincs miért lázadni
tényként
élnek benne
és létét
bizonyítják,
könyörögnek hozzá,
mint teremtmények,
és az imák
csodás módon
meghallgatásra találnak,
mert ez az új hit már
gondolati síkon
olyan érzékeny,
hogy mindent kitalál.

Nagyon engedelmesen
függenek
tőle
mert ha dühbe gerjed
az elektromos jelben
erős csökkenés várható
és ez nem kibírható
egyetlen hívő számára sem.
 
Akkor
talán még napsütés
se lesz több.

 

Fábián Franciska

komment

Címkék: vers függőség vallás társadalom hit függő vízió virtuáslis Fábián Franciska

Megátalkodottság

2021.02.10. 05:08 csorbacsillag

*

Alkalmanként alkohollal alkotok,

Áldozatos albatroszi állapotban,

Alvilági, alantas, alpári álmokon

Általlendülve,

Álságosan alázatos ábrázattal,

Aldiba akartam menni

Autóval.

dsc06975_2_1.JPG

komment

Címkék: vers alkohol állapot albatrosz alliteráció alkotni Fábián Franciska

Egy vagy a sokból - dalszöveg

2017.08.27. 11:30 csorbacsillag

*
Egy vagy a sokból, ki nem másolható,
Én meg csodállak, mint egy új lakó.
Egyetlen éned, nem több mint milliárd,
De mit te érzel, nem tudja senki már.
*
Mondhatnak bármit, hogy ítéljék ki vagy,
De csak az számít, ki szívvel hinni hagy.
Benned a törvény, te tudhatod mi jó,
Érvénye rád hat, csak neked való
*
Ez hát az egység, mindenki jelen,
Légy a harcos, s légy a védtelen.
Éld meg erőben, mi szívedből fakad,
Nem kell más hozzá, csak vállald önmagad.
*
Egy vagy a sokból, ki megpihenni jött,
Tudva, hogy létünk világot összeköt.
Enged magadnak, hogy élvezd lépteid,
S színekre bontott fénybe érsz te is!
*
imag1149_2.jpg

komment

Címkék: vers dal harc társadalom cica világ béke dalszöveg baba mama egyenjogúság jelen Fábián Franciska

Buborékot mérek - slam poetry (2015.09.26.)

2015.10.22. 03:52 csorbacsillag

12179253_10207888681392207_1924163445_n.jpgBuborékot mérek a Kaktusz

utcán.

Tudom, sokat tudsz

sok könyvhalomból kiskomám,

és nekem nincsen diplomám,

mint bölcsész,

vagy más tanár,

de hiszem mi történik

velem,

jobb támasz, mint ismeretem

naiv lelkem nem törték meg

okosabb bácsik, nénik,

és így könnyebb.

Könnyben,

könyvben

sehol sincsen olyan mint az enyém,

és így regény

az egész életem.

Buborékokat mérek,

mesélek:

Először gömb arcú voltam,

egyformán,

akár a többiek,

Mennyből zuhantam,

de álmomban szörnyeteg

támadt meg utalva,

hogy nem lesz ez egyszerű menet

míg felnövök.

Betörök

életút vágyaimba,

vagy betörök már gyermekként

tanítók által javítva.

„Tündérmesén van ékezet!”

„Ne hidd, hogy a jó élvezet.”

De ezt is fordítva érzelmezett

lett bennem, mert érzelmemet

bántották a dogmák,

mint ahogy mondták

Minta módján

mi mennyi?

Hogyan kell terhet viselni?

Hogy ember lehess,

egyenes, jellemes,

egyetemes,

mert több mint az állat.

s csak talán kevesebb.

De elesett lelkem becseszett ezzel,

hogy szívemre veszem individuumom,

és hajt a kényszer: írni kell tudom!

Állítólag

csak ki olvas, az ír is,

de én csak számolok, és nem megy az English,

Erre nem számítottak.

de ez csak afféle számadás,

attribútum áradás

magamról,

hogy hogyan lettem egyéniség,

de egy én is ki?

Kérlek egészíts ki!

 12179420_10207888702432733_159395526_n.jpg

Én csak buborékot mértem a Kaktusz

utcán. Tudom sokat tudsz

a modern szinopszisokról.

Csak egyet nem tudsz: ősnek

lenni, hősnek!

Mint mikor első versem

írtam, és minden egybe jut,

mint vízbe a levegő.

Telelő nyár, terelő szerető

emlékek egysége bennem.

Vagyunk mi felleggel

megvertek.

Az édenkertben lettek,

álltak

álmaink.

Hát miért nem nézünk hátra

már megint?

 

komment

Címkék: vers élet regény könny slam poetry Fábián Franciska

Erdei papás-mamás

2015.08.09. 18:10 csorbacsillag

Füzérradványi írótábor drámaszakkörén. :D

komment

Címkék: játék dal dráma improvizáció Fábián Franciska

Fábián Franciska iró és színésznő

2015.07.31. 09:21 csorbacsillag

Facebook oldalam: https://www.facebook.com/fabianfranciskairoszineszno

komment

Címkék: Fábián Franciska

Megint nem kér a nyelvem

2015.01.18. 02:02 csorbacsillag

vonalkod.jpg
Megint nem kér a nyelvem,

Figyelmem eltereltem,

Újult fényben felosztom,

Azt a démont, mi kosztom.

 

Ahogy rendre pusztítok,

Úgy jön vissza több tiltott

Ösztönöm, mi nem fékez,

Bőség nyelvén mesélek.

 

Nem számolok, úgyis ment

Égi fájlban jól mindent

Isten, tudja mikor van,

Hogy határom kitoltam.

 

Ezért nem haragszom már,

Nem leszek a rabszolgák

Közül egy függő beteg

Ha bántanék, elmegyek.

 

fotó: Krebsz Áron

komment

Címkék: vers fény felismerés Fábián Franciska

Szeretném mondani

2015.01.06. 00:18 csorbacsillag

komment

Címkék: stílus divat szerelem színésznő Fábián Franciska

Emlékszem

2014.10.24. 22:11 csorbacsillag

 0be5c9ff41fb44ae848c6db151bf5efe.jpg

 

 

Emlékszel,

Mikor az álmaidba menekültél?

A szellő a füvön megingott,

Úgy volt, az ősz reménységünkként

A tervemre hálót borított.

 

Királynője voltál télnek,

Senki sem harcolt a hidegben,

De a tavasz már elvette fényed,

Mert én már szűröd kitettem.

 

A lényem vagy egészben Sorsom,

Fulladó hitvesként követlek,

Nyár alatt csak szobámban morgok,

Mi okból, miért nem ölellek.

 

Bárcsak ismerhetnélek újból,

Vesztenem nincs mit már valóban,

Olvastam könyvet az egóról,

S hibázva is várlak karomba.

 

Íme, hogy ismét ősz van mától,

Királyságod visszaszereztem,

Beteljesül minden, mi vágy volt,

De csillogó hóban temetnek.

 

 

 

 

 

 

komment

Címkék: vers élet tél év sors Fábián Franciska

Az én szüleim...

2014.10.03. 11:54 csorbacsillag

love.jpg– Az én szüleim öngyilkosok lettek, miután megszülettem. – jelentette ki Bárány Botond, miközben Hadházi Sára melleit simogatta. Rendezetlen szobában ücsörögtek az ágyon, egy panelház negyedik emeletén.
– Együtt lettek öngyilkosok?
– Igen, persze, az úgy érdekes.
– Na, ne hülyéskedj! Már megint mit találtál ki? És pont most az én melleimről, ugye? – vágott vissza a lány, vörösre festett, hosszú egyenes, haját épp a füle mögé húzta. Várt egy pillanatot a srác reakciójára, de hiába. – Jó akkor mond! Mit lehet tudni a szüleidről? Csak ne valami késsel szurkálós rémtörténet legyen, bár igazából mindegy.
– Megérintették egymást.
– Nem nagy kunszt…
– Izgatott vagy? Ugye azt akarod, hogy folytassam tovább?!
– Nem. Jó, akkor mondjad! – Botond közben kissé elhúzódott tőle. – Meséld el! Mi történt a szüleiddel?
– Hát úgy kezdődött, hogy anyám kitűnő tanuló volt az egyetemen. Tökéletes nő, tökéletes merevség.
Sára kurtán-furcsán ellenkezésbe kezdett a fiú érintéseivel szembe. Megijedt attól, hogy esetleg neki is be kell vallania valamit azon az éjszakán. Egészen pontosan a szüzességéről volt szó, amit már két éve elvesztettnek mondott.
– Ne haragudj, nem bírom tovább. Felzaklat, hogy ilyen közömbösen avatsz be a titkaidba, ez tragédia! Az őszinte éned miért pont most tör elő belőled? - és Sára magában hozzátette, "talán jobb volt, amikor még hazudhattunk." - Hogy hogy a gimi alatt, egyszer sem említetted a szüleidet?
Botond elgondolkozott. Eszébe jutott az a furcsa érzés, mikor a nagyanyja az apjáról beszélt neki. Akkor szerette volna egészben lenyelni a nagymamát, fojtogató bizsergő feszültséget érzett.
– Nem kérdezte meg senki, de most sem érdemes beszélni róla. Igazad van, térjünk vissza a szádra. - Sára értetlenül állt a hirtelen téma váltás előtt, de nem mert már visszakérdezni. Botond közeledését valamiféle ünnepélynek tartotta, a fiú hidegsége miatt, de ekkor kicsit megijedt és elhúzódott tőle. - Még hogy tragédia? - csodálkozott Botond. - Talán jobb lett volna, ha életbe maradnak? Lám a te szüleid folyamatosan veszekednek és ölik egymást, az enyéim legalább egyszersmind lezárták a témát.


- Az én szüleim öngyilkosok lettek, miután megszülettem.
Botond és legjobb barátja Laci épp kocsiban ültek. A barát eleve feszült és izgulós hangulatban volt, mivel nem rég kapta kézhez frissen letett jogosítványát, egy próbakörrel szeretett volna büszkélkedni barátja előtt, de...
- Most mond meg, miért pont most jutott eszedbe közölni ezt velem!? - kérdezett vissza Lackó, felháborodott, de egyben elérzékenyült hangon.
- Nem tudom. A kocsiról jutott eszembe! Ők is autóban ültek utoljára. Apám is kapott egy kocsit tizennyolc éves korában, pedig nem érdemelte ki semmivel. A szülei, a szüleim vagyis a nagyszüleim gazdagok voltak, így megajándékozták apámat autóval, mert úgy volt divatos, és hogy több kedve legyen fiúknak az érettségihez. Anyám bezzeg jobban megérdemelte volna, ő kitűnő tanuló volt, még az orvosi egyetemen is, de ő nem kapott semmit. Neked is az érettségi miatt vették az autót? - kérdezte Botond, és minden előítélet nélkül, ártatlanul nézett barátja szemébe.
- Nem! Ez a kocsi nem csak az enyém, a család vette közösen. - és nagy kő esett le a szívéről, mintha ezzel megszabadították volna attól a felelősségérzettől, ami miatt még néhány perce annyira izgult. Ha nem csak az övé az autó, akkor talán vele nem fog olyan tragédia történni, mint ami Botond szüleivel történhetett. Azért furdalta a kíváncsiság, hogy mi volt a történet folytatása, de vezetés, közben nem mert további kérdéseket intézni Botond felé. Kínos hallgatás következett.

- Én erről nem tudok beszélni, az én szüleim öngyilkosok lettek, miután megszülettem.
Botond éppen irodalomból érettségizett és Arany János: Hídavatás c. balladájából kellett volna felelnie. A tanárnak annyira váratlan volt a fiú kijelentése, hogy hirtelen csak ennyit kérdetett vissza, hogy megőrizze önuralmát:
- És az hogy történt?
- Anyámnak minden vizsgája kitűnő volt az egyetemen. De egyszerűen megbánta, hogy beleszeretett apámban és megszülettem én. Ott akart hagyni minket, hogy csak a tanulásra koncentráljon, huszonhárom éves volt és gyönyörű. Apám utálta azt a szót, hogy "karrier" és féltékeny volt anyám sikereire.
- Jó, jó, nagyon sajnálom de... de most muszáj lenne a tételről beszélnie, csak néhány mondat, és mindjárt mindennek vége van, és...
- De ez is ide tartozik! Muszáj elmondanom, anélkül semmit sem tudok befejezni! A kocsiban ültek az utolsó estén. Veszekedtek először, aztán anyám olyan szomorú lett, olyan kimerült és elkeseredett, hogy nem érezte a testét. Volt nála egy orvosi szike és az az ötlete támadt, hogy saját magát is felboncolja. Belevágta hát a pengét a combjába. A vér bugyogni kezdett belőle, és anyámnak az a gondolat villant át az agyán, hogy "Már a vér látványát sem bírom!" És ki akart hányni az ablakon, de ekkor sikítani kezdett a fájdalomtól. Apám jobb kezével odanyúlt anyám combjához, hogy kihúzza a kést, és elvegye tőle, de anyám nem engedte el, ő húzta ki magából, és azzal a felkiáltással, hogy - a fiú olyan gyorsan beszélt, hogy a tanár képtelen volt megszakítani, de Botond észlelte a tanár apró lihegéseit. - Látom a tanár úr is átéli az eseményeket! "Akkor téged boncollak fel!" Mondta anyám, és apám arcába célozta a szikét. Vérző sebet szúrt a nyakába. Apám lefékezett és megállt az út szélén, kicsavarta anyám kezéből a kést és rámászott. Anyám nem tudott neki ellenállni, egyre erősödő nyikkanásokat hallatott. A penge rövid volt és éles. Én akkor még se számolni, se beszélni nem tudtam, két hónapos voltam. Anyám vére betöltötte a teret, ráfröccsent az arcomra is és más íze volt, mint az anyatejnek, annak az anyatejnek, amit soha-többé nem adtak nekem! El nem lehet képzelni mennyire hiányzott az íze, de hiába bömböltem érte. Apám nagyon gyorsan újra beindította a kocsit. Hallottam, ahogy bugyog elő belőle a sírás, talán üldözhette is valaki, a Margit-hídig nyomta a gázt, ott leállt az úton, kiugrott a kocsiból, át a korlátokon, és nagyot csobbant a Dunába.

komment

Címkék: Fábián Franciska

Mennyország a Földön

2014.09.20. 00:00 csorbacsillag

image_1.jpgMinden szerelem, mikor úgy érzed, a Mennyország a Földet ért! (Ez egy kicsit túl giccses, mindenesetre sokan elfelejtik, hogy maga a művészet a szerelem, mások felizgatására találták ki, hogy aztán gyönyört okozzon, avagy a művészet egy olyan szex, amit csak tud értelmezni.

Szkeptikus világunkban a szerelem csak egy naiv szeszély, pedig csak rossz oldalról közelítjük meg a dolgokat. Azt gondoljuk ez az egész csak fajfenntartás romantikus megfogalmazása, tehát a SZERELEM = VÁGY. Talán még igaz is lehetne ez a dolog, ha hozzátenném: vágy, a Mennyországba! Semmi más értelme nincs az életünknek, csak az, hogy megtanuljuk mi is az a Mennyország, megtanuljuk milyen is szeretni, megtanuljuk tisztelni az életet, megtanuljuk, hogy az önátadás, önmagunkról lemondás, az önzetlenség adja a legnagyobb örömet. Mikor már tudod, hogy a világ igazságos, már nem kell küzdened érte, hanem csak adnod kell. Adnod kell magad. Ezért nincs értelme a politikának, mert az igazságért nem kell küzdenünk, hanem csak észre kell vennünk, meg kell élnünk.

komment

Címkék: Fábián Franciska

Fábián Franciska: Határozat

2014.09.09. 01:03 csorbacsillag

Vége van. Megmondhatom,
nem leplezem.
Ifjabb lélek lettem-e?
Még nem tudom.

Nélküled így pártalan
csak öntözöm,
Rejtegetve tükrözöm
meg önmagam.

Véltem azt, hogy bennem él
hit, bár a mag
földbe téve úgy maradt,
mint vak remény.

Dermedezve változom,
de baj vidít,
ja, talán mert nem telít,
ha álmodom.

Engedem, jó tiszta légy,
és elmegyek.
Mocskaidban elleszek
azt mondva: „kéj”.

Félreraktam rendszered.
Az ösztönöm
úgy szabad: nem őrködöm,
és fesztelen

belátok az éj mögé.
Sötétben új
lelkem bátor fénybe nyúl,
és tükröt ér.

Sorsom tán, hogy elbukom,
beismerem.
Játszom egyet, Istenem
szeret tudom.

Így nem kell a végtelen,
mert gyermeki
határok közt lesz teli
az életem.

komment

Címkék: vers érzelem isten hit őszinteség csata Fábián Franciska

Eljegyzett a Halál - videó

2014.09.03. 01:49 csorbacsillag

komment

Címkék: halál szerelem Fábián Franciska

Szitkaink

2014.06.24. 12:17 csorbacsillag

 _D8M4582.JPG

Hallom, hogy átült beléd ez a szólam,
Az adta hangod, hogy feléd se szóltam.
Megérte, és bátran sarkamra léptem,
Míg félve szidtad az átlátszó lényem.

Kincses lett mind ez, hogy jól vetett ágyam
Sok mocskos foltjától még meg se váltam.
Foltok most is húznak, meg kell hatódni,
De mit nem kötnek, az nem lesz valódi.

Ne legyek gyenge és ne legyek kőből,
Nem bírok már ütni, bár Te erőből
Kérlelsz, de lágyabb a testem mint vártad,
Elhagyom benne a kegyetlen várad.

komment

Címkék: vers emlék fájdalom szerelem erő üzenet Fábián Franciska

Gombamesék

2014.06.12. 14:41 csorbacsillag

Dedikálás a könyvhéten!

Kedves Olvasó!

Megjelent új könyvem Gombamesék címmel. Most szombaton déltől dedikálok a Vörösmarty téren :)

Egy mese a 25ből:

A költő

Csiperke Csabi sétált az erdőben, amikor meglátta egy fatönkön ülve Tollnok Dezső költőt, a tintagombát. Tollnok Dezső épp nagyon gondterhelten könyökölt egy papír fölött.
– Mit írsz? – kérdezte kíváncsian Csiperke Csabi.
– Egy nagyon szomorú verset!
– Felolvasod nekem?
– Nem. Na jó… – és mélabús hangon szavalni kezdett a költő:

„Nagy a gomba gondja, hogyha,
Nincsen meg a kabátgombja.
Mitől lett a gomba lomha?
Elgurult a gombagombja.

Őt e bomba
vitte romba.
Mérge: gomba.
Gondja: gombja.”

– De hiszen itt van a földön! – kiáltott fel az örömtől boldogan Csabi, amint meglátta a gombot.
– Jaj, ne találd még meg kérlek! Addig van ihletem, míg nincs meg a gomb. Be kell fejeznem a verset. – válaszolta Tollnok Dezső.

 

 

komment

Címkék: meghívó könyv mese írni gomba versike Fábián Franciska Gombamesék Gombamese

November huszonnyolc

2011.04.13. 21:10 csorbacsillag

Egy valamit még, muszáj elmesélnem… 

Utolsó este, november 28-án azt hittem megint „éjszakázni” fogok a hidegben. Janne orvoshoz ment a lába miatt, és ez már jócskán sötétedés után következett be. Húzta az időt, de kb. 8 órakor körül el kellett mennie, el kellett mennem. Nem panaszkodtam, nem panaszkodhattam, de nem tudtam, mit vállalok. Vasárnap este senki nem volt az utcán, az időjárás meg -15 fok körüli volt, attól függően, hogy hol milyenek a szélviszonyok. Mit volt mit tenni, hát villamosoztam. 

Szerencsére a helsinki villamosokon ugyanúgy lehet bliccelni, mint Budapesten. Városnézés. Rátapadtam az ablakra, hogy valamit lássak, és közben meg nagyerőkkel kerestem a villamos legmelegebb, és legeldugottabb helyét. Csak néhány embertől rejtőztem ilyen iramban, vagyis a rejtőzködés csak bennem lakott. Az a néhány ember is inkább magát sajnálta, mit hogy egy barnaszemű vadleánnyal törődjön. Egészen pontosan a viselkedésem tett igazán „odavalósinak”. Villamosról villamosra, míg nem egy viharsarok-zsákutcába nem értem. Egy kietlen, ipari, viharsarok... ahonnan még a villamosok is csak „nyolc” percenként indulnak! Még az életben nem tapasztaltam olyan hideget… Az erős szél miatt a hőérzet úgy mínusz 20 alatt lehetett. Kietlenség és rideg élettelenség. Nem gondoltam, hogy megélem ezt a pillanatot …pedig hát azzal az elhatározással indultam el otthonról, hogy „nem félek még a Pokoltól sem!” „Már megint elb*tam! Már megint elvesztettem az irányt! Ez nem volt benne, a tervben!!!” Itt jegyzem meg, hogy amúgy utólag visszanézve az egész utazásom szigorúan az „Á” terv szerint haladt. Az „Á” terv így hangzott: „Utazz el három napra Finnországba. Első nap kirándulj, estére meg juss el valahogy Helsinkibe! Ismerd meg a várost, az embereket, a városban rejlő lehetőségeket… ééés nem utolsó sorban a finn pasik szexuális szokásait! Szállás nem kell, Isten küld angyalokat a pokolba!” Egészen pontosan kettőt küldött!:) Egy részeget és egy sántát! Na jó ha szigorúan vesszük előtte volt még egy ács is, de annak nem, nem volt irrealitás alapja, így nem számít angyalnak, csak kedvesnek. A „B” terv magába foglalta minden romantikus illúziómat, a „C” terv meg minden egyéb, amire nem gondoltam, és ami az „Á”-ban meg a „B”-ben nincs benne. Szóval az „Á” terv volt valójában „A terv”, a „B” csak a vágy, ami miatt az „Á”-t meg kellett csinálni. : )
De ebben a pillanatban semmisem vigasztalt, úrrá lett megint a „pánik-reakció”. Szerencsére ez normál esetben csak néhány perces vészjelzés, míg feloldódik bennem a dózis. (Egyes „drogok” hatására óráig vagy, akár napig is elhúzódhat a folyamat.) A lelki fájdalom mellett egész testemben remegett a fizikai fájdalom is… bár e kettő valójában egy. Nem állhattam meg „nyolc” percig, az öngyilkosság lett volna. Amúgy is miért legyek pont ITT legyek az?! Ha már van pénzem arra, hogy elmenjek Turkuig, akkor valahogy megtalálom a buszpályaudvart és felszállok a buszra, elmegyek az Aura folyóig, megvárom a hajnalt, mikor a kékség feldereng a ki domb mögött, amin egy ősi kerek templomocska van, körbe nézek a meleg karácsonyi fényekben tündöklő, cukortartó faházas városkán, és akkor, akkor beleugrok a jeges Aurába! … Neeem! Ha van még kb 35-40 euróm, akkor minden költsem busz jegyre, abból még tudok előtte piát is venni, és ha úgyis meg akarom ölni magam, hát lesz merszem bemenni valamelyik vadállat sörözőbe, és ha már leittam magam, be is pasizhatok, és ha már bepasiztam, miért ne búgjak vele? Így utoljára? És ha mindez megvan, akkor már valószínűleg megértem a másnap reggelt, és minden bizonnyal azzal a gondolattal fogok felébredni, hogy „Jééé, tegnap meg akartam halni! Miért is?”
De erről szó sem volt! Hatalmas léptekkel nekiindultam a városnak, minden lépéssel közelebb vagyok a semmihez. Nem láttam érdemi emberi épületeket az ipariakon kívül. Janne sms-t ír hogy 10 perc múlva otthon van és vár! Tudtam, hogy ez jó hír de nem vidított. „A fenébe, hogy fogalmam sincs hogy, hol a szarban vagyok!!! Húsz túlélő menet után az ipari épületeket felcserélte egy… felcserélte… egy… TEMETŐ! Áááááááá! Nem hiszem el, annyira tipíííkuuuus! Ziháltam a röhögéstől! Gondoltam bemászok és ugrálok egy kicsit a sírokon, de ennek csak az elméleti megvalósulása következett be. Megláttam egy villamost, egy hozzátartozó megállóval! ... Már nem tévesztek szem elől semmit, pontoasn silabizálom az alblakot, merre is van a tenger, onnan pontosabb a tájékozódás... aha persze, ha Helsinki Barcelóna lenne... de nem.
Gyorsítva a dolgokat... Pár perc múlva egy "halálpontos" teljes Helsinkit magábafoglaló térkép előtt állok, és elszántan keresem a "Purisimienenkatu" kifejezést, de mindhiába :) mellesleg a többi utcanév sem sokkal rövidebb, muszáj a "Kérdezzünk meg valakit!" opciót igénybe vennem. Negyven körüli mérnök típus pasas: "Egy kilométer egyenesen előre, majd forduljon jobbra!" "Jó, 10 perc erőltettmenet." - fordítom le magamban. Jajj, még nem is mondtam, milyen jó érzés, mikor az a finom, tiszta és SZÁRAZ hó ropog a lépéseimtől! A norvég erdei macska vadászni indul, szürke bundácskájában! Igen, már a következő akadály lebegett a szemei előtt, hogyan fogok bejutni Jannéhoz, mivel se kaputelefon, se jeladásra alkalmas telefonom. Nem, ezt nem döntöm el előre, először megtekintem a csatamezőt, és csak utána választok fegyvernemet. A csatamező a szomszédházban található kocsma lett. Bementem és a pultosnak a lehető legalaposabban elmagyaráztam hogy csak egy telefonszámot hívjon fel nekem, mert nem tudok bejutni az ismerősömhöz a házba, de látszólag nem nagyon értette, ezért a pultnál ülő vendégnek is elmondtam, de az sem reagált. Feszült csönd, mindketten értetlenül néznek rám, majd a vendég egy vallatótiszt modorában megkérdezi tőlem, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Neeee! Mi köze hozzá?! A segítségnyújtásnak mi köze van a származásomhoz?! Na, jó nem érdekel, itt valami nagyon nagy probléma van... valami olyasmi amit még én tudatlan magyar lányként még nem érthetek... vagy nem is fogok érteni... Nem érdekel! Alávetem magam a vallatásnak, és ha nem vezet eredményre, hát "bevetem bájaimat" a többi "vendég" előtti is. Életemet és véremet Janne Kari-ért! Pár nem a tárgyhoz tartozó kérdés után, a pultos kézségesen elkérte Janne számát, és mosolyogva felhívta... hát mégiscsak értette, mit mondok... jajj... "köszi-puszi!" Sutty ki! 

Néhány perc az üvegkapura tapadva. A szenvedés utolsó végtelen másodpercei... Janne. Janne a mankójával nehéz kicsi lépésekkel közeledett... Istenem! Nem hiszem el, hogy ez a fiú akinek szintén fogalma sincs arról, hogy miért vagyok ott, így vár engem... és várt vissza! Nem is tudja, hogy a küldetés része volt... vagy éppen sejti... tudatalatt viszont biztos hogy, tudta. Még nem is ismertük egymást mikor azt a jelet kaptam, hogy vár valaki Helsinkiben... és tényleg, és itt van, és létezik! "Senki vagyok!" Mondta nekem Janne mikor megismerkedtünk az első este. Én is az vagyok, gondoltam... de Janne nem senki volt, hanem az "angyal"!

"Vagyok, mint minden ember, fenség, északfok, titok, idegenség..." (Ady)

*

komment

Címkék: utazás finn emlék tél napló csoda angyal világfájdalom mi történt ióval Fábián Franciska

Kisugárzás

2010.05.02. 21:48 csorbacsillag

 

Szende Tünde minap elvonult a mélybe, hogy fékezetlen vágyait magából kikaparva, elvetéljen. Éppen meghalt. Lakása ajtaja előtt sorokban álltak a részvétet kinyilvánítani vágyó ficánkák tömege. Nem sikerült nekik. Ugyanis nem volt kinek kinyilvánítani a részvétet. Ráadásul egy pimasz sebész is visszatartotta őket, aki épp Szende Tünde bal kezét hímezte.
- Kérem fáradjanak ki! – mondta a sebész. – Így nem tudok koncentrálni az alkotói szabadságomra! Őőő, akarom mondani, az alkotói rabságomra! Igen, így egészen helyesnek érzem ezt a megállapítást! – dünnyögte maga elé az utolsó mondatot. – Naaa, kééérem! Még a végén, lányos zavaromba, odavarrom Szende Tünde bal kisujját a jobb combjára! Természetesen belülről határolva… hű milyen meleg van itt… Ne ugráljanak, ne ugráljanak! Úgysem látnak semmit! …hehe majd én… én mindent… hehe, többek között ezért mentem sebésznek!
Eközben Szende Tünde jobb kisujja fickándozni kezdett.
- Na mégis csak élek! – mondta Tünde. – Ne már! – kiáltott fel. – Miért varrtad görbén össze az én egyenes ereimet? Az én ereim egyenesek és ötágú csillagalakban metszik egymást! És én mindig ezen egyenesek mentén vágom fel őket! Használok hozzá vonalzót is. Jaj, ha tudnád milyen nagy munkát, és erőfeszítés igényel egy-egy érfelvágás! Ráadásul csak a jobb kezem fogható ilyenkor munkára. Vonalzó, kés, türelem… az érzéketlenségtelenítő injekcióval már nem babrálok… minek az. De varrjál, bocs... várjál, ez most itt egy szívecske?
- :-)
- Szeretsz?
- Hümm-hümm.
- Azt hiszem már megint elfelejtettem kikapcsolni a besugárzást. – mondta Szende Tünde, majd hirtelen felkiáltott.- Jaj, mennyi ficánka van itt! De jó! Sziasztok drágáim! Cuppola, csá-cumi-csá! Hííí!
- Na most nem menekülsz! - vágott közbe ingerülten a sebész. – Csak semmi cuppola mindenkinek!
Azzal a sebész, odavarrta Szende Tünde bal kisujját, a jobb combja… mellé.

komment

Címkék: beteg halál őrült csillag kegyetlen fájni fog szende tünde Fábián Franciska

süti beállítások módosítása