Húst eszem, hogy lehúzzon a Földre,

Tündér fátylas szárnyam vett ma körbe.

Mégis ledobtam a tüllt a sárba,

Megront itt a vonzóságom átka.

 

Nagy álmaim húztak be a csőbe,

Vetítettek éjszakánként, görbe

Tükröt adva jövő igazságról,

Éj ügynökük drágán kizsákmányol.

 

Bajban minden jó szándék üres volt,

Vérző erem hazudta, hogy meggy bor.

Megtanultam szeretni az ízét,

Megint kellett fizetni a kínért.

 

Repülnék, csak fölfele már nem megy,

Mennyországba nem váltható repjegy,

Tiltólistán vagyok már mióta,

Magamtól kell mennem a pokolba.

Trump szerint a klímaváltozás nem biztos, hogy emberi tevékenységek következménye lenne. Ezt amúgy szerintem még Trump sem hiszi el, mégis érdekében áll ilyen kijelentéseket tenni.
Az őt vádoló környezetvédő szervezetek szerint az Egyesült Államokban le kellene állítani néhány olyan dolognak a kitermelését, ami rengeteg embertől elvenné a munkát, és a munka egy olyan dolog a világban, amit nem is szeretünk látszólag, de életben tartja az embereket. Hiába áhítozunk a munkanélküli életre, ha ez valóban bekövetkezne, depresszióba esnénk, betegek lennénk, és meghalnánk.
Trump azt is sejtheti, hogy a klíma aktivisták és hisztizők igényeit kielégítve még vajmi keveset, mikro százalékokat tenne a probléma megoldása érdekében, mondhatni ez már nem oszt, nem szoroz.
A koronavírus miatt kialakult munka és termelési válság mellett sokan elmondják, hogy viszont mennyit tisztult a Föld ezalatt. Hát sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom titeket, nem. Ezt már környezetvédők is megmondták, bár tudjuk, hogy ők mindenen nyavalyognak, de ebben igazuk lehet.

Ha valóban meg akarjuk állítani a környezetszennyezést, akkor nem hogy újraindítani nem kellene a termelést, hanem még több gyárat és üzemet kellene bezáratni, és nem csak pár hónapra, hanem mindörökké. Kezdve a kőolaj-kitermelés nagy részével, mert nem lenne több műanyagra szükségünk, legalábbis csak jóval kevesebbre.

 Nem kellenek az egyszer használatos tárgyak, a műanyag bóvlik, amivel Kína elárasztja a világot, az új ruhák és kocsik, stb, stb. Persze nem csak műanyag, hanem vaskohászat se legyen, mert az is szmogot okoz. Mindenki hasznosítsa újra a régi dolgait, javítsa meg, varrja meg saját kezűleg, amit csak lehet. A középkorban is "vidáman" eléltek így az emberek, és alig szennyezték a környezetet, igaz, nem is szaporodtak túl.
Szóval, ha igazán vissza akarnánk fordítani a folyamatokat, ezt kellene tenni, és ezzel milliárdokat tennénk munkanélkülivé, akik aztán szép lassan, vagy gyorsan éhen halnának, talán úgy a világ 80%-a.  Kína, India, Vietnam és az ehhez hasonló országok gyakorlatilag halálra lennének ítélve, mert ezek az országok mind arra vannak beállítva, hogy olyan dolgokat gyártsanak, amiket a nyugati környezetvédő nemzetek nem szívesen engednének be saját országukba, igényük viszont van rá!
Mindettől függetlenül én is nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet. Amit átlagemberként ezért tehetek, az jelenleg maximum az, hogy igyekszem nem ész nélkül vásárolni felesleges dolgokat, és ha lehet, inkább megjavíttatok dolgokat. Ha lenne kertem, ültetnék zöldségeket, fákat. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mit tennék politikusként a környezetért, vannak elképzeléseim, de nem vagyok kompetens a dologban.
Míg látszólag ez az egész helyzet rettentő tragikus, én még mindig úgy gondolom, hogy nagyon nagy beképzeltség lenne azt gondolni, hogy mi emberek le tudjuk győzni a természetet, és nem a természet győzi le az embert, ha túllép egy bizonyos határt...!

Szemérmetlen szomorúság,

Újra kéne tested oly vágy

Hevében haragszom égve,

Nem segít a szó az égbe.

Hagy! Nem leszek filozófus,

Sem az eszméidért koldus,

Testen érni szeretnélek,

Majd, ha fejben nem vezérled.

Ágy közelben légy fertőzés!

Nem vakít a múlt, jövőkép,

Most kergetett éber álmom

Sikamlósan szívre játszom!

Úgy látom van valami általános elégedetlenség a világban, aminek a gyökerét nem igazán tudjuk megfogalmazni, hogy honnan ered. Sok mindenre fogunk sok mindent. Például a törvényekre, rendszerre, kevés pénzre, vagy saját rossz szokásainkra, de mindannyian tudjuk, vagy csak sejtjük, ha változik a helyzetünk, vagy megváltozunk, azzal sem oldunk meg mindent. Tudjuk azt is, hogy hiába akarunk gazdagok lenni, a pénztől sem leszünk boldogabb, vagy egészségesebb emberek, és akkor sem érezzük jól magunkat, ha van munkánk, és akkor sem, ha nincs, még abban az esetben sem, ha anyagi gondjaink közben nincsenek. Amíg nincs családunk, gyerekeink, addig az a problémánk, de ha van akkor már az is problémává válik.
Ennek oka véleményem szerint, hogy már nincs elég terünk a világban. Magyarország egy gazdag ország a világ viszonylatban, mégis az a problémánk, hogy miért nem vagyunk Nyugat-Európa, pedig látjuk, hogy se vezet sehova sem a jó lét. Az emberek nagy része ott is elégedetlen és depressziós, vagy éppen drogos. Hiába van pénzünk, nem szülnek gyerekeket, mert a jólét egoistává képzi az embert. Amúgy az egoizmus nem azt jelenti, hogy valaki önmagát szereti, hanem azt, hogy nem képes önmagát szeretni, ezért másokat sem szeret, de mivel képes szeretni önmagát, csak ezt nem látja be, el kezdi kényeztetni önmagát, hátha úgy majd jobb lesz!

Szerintem a problémánk valódi gyökere az, hogy a világ jelenleg olyan irányban fejlődik, ami már nem tartható fenn, de nem is akarunk lemondani róla. Nem akarunk lemondani a jólétről, amit létrehoztunk, de lelkünk mélyén érezzük, hogy ez nem jó. Számomra az lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nap mint nap olyan dolgokat kell megvásárolnom, amiket nem akarok, és amiből 2 percen hulladék lesz, de nem tudok ellene mit tenni. Nem tudom az egész napomat szelektív hulladékgyűjtéssel tölteni, v zacskómentes boltokat keresgélni, ha vásárolni akarok, de még ez is elég kevés tett lenne ahhoz, hogy ne legyek úgy mond pazarló. Inkább elfogadom azt, hogy nem tehetek róla, és felkészülök rá, hogy közösen megteremtsünk egy új környezettudatos világot.

Úgy gondolom, hogy az EMBER vs. TERMÉSZET harcban nem tud az ember győzni, illetve, ha győznénk is, képtelenek lennénk élni egy természet nélküli világban. Mindenképp a természet fog tehát győzni, csak az a kérdés, hogy életbe hagy-e bennünket vagy sem. Annak érdekébe tehát, hogy megőrizzük a Földünket, tennünk kell valamit a környezetszennyezés és a globalizáció ellen! Leginkább ezt úgy tudjuk, hogy ahogy lehetőségeink engedik (idő, pénz, kedv), támogatjuk mindazt ami természetes, népi, kézműves, nemzeti és lokálpatrióta sajátosság. Elismerve azt, hogy a világ egy színfoltból álló egység, és nem egy globalista, szürke maszlag fogyasztói társadalom. Mindezek a dolgok ön- és emberiségszeretet építenek bennünk, ami megérezteti velünk, hogy hogyan bánjunk a környezetünkkel is. De lényeg az, hogy nem legyen rossz érzésünk amiatt, hogy látszólag rosszul állnak a dolgok! Ha jól gondolkozunk, előbb-utóbb változik a világfelfogása is! ;)

Öngyilkos országban jártam én,
hol minden öngyilkos volt,
Öngyilkos köveket szórt az ég,
de nem ütött meg senkit.
Ott csak öngyilkos holt.

Öngyilkos mezőkön öngyilkos búza nőtt,
s nem szívott talajból ásványt,
Mégis érett búzaszem
mi kenyérként várva már a szántást.

Öngyilkos asszonyok öngyilkos férjüket
önzőn szerették,
Öngyilkos gyermekük, ha nem szopta el tejük,
késsel etették.
Öngyilkos városban öngyilkos volt a ház, öngyilkos az ajtó.
öngyilkos híreket írt csak az élcesen
öngyilkos sajtó.
Öngyilkos emberek öngyilkos békében
halálig nevettek,
Öngyilkos természet gyümölcse enyészett,
s bőségben megerjedt.
Öngyilkos ágakon öngyilkos levelek
őszszínbe borultak,
Öngyilkos szemekbe öngyilkos gyönyörtől
könnycseppek vonultak.

Haláluk vágyával várták a tavaszt,
de az öngyilkos tavasz már megölte magát,
Így az idő mindig ősz maradt.

Öngyilkos országban volt öngyilkos büszkeség,
öngyilkos imázzsal,
Öngyilkos templomban hit nélkül szürkeség,
öngyilkos imákkal.
Öngyilkos istenük örökre élt velük
lángsírban lebegve.
Önmagát vagdosó, öngyilkos szeretet
senkit sem felejthet.

Öngyilkos sztárokat, mint öngyilkos áldozat,
szentként kezelték,
Öngyilkos bódulat járta át arcukat,
önmaguk temették.
Öngyilkos ifjúság öngyilkos bárba járt,
Öngyilkos zenékre
Táncolni kedéllyel, nem félve, az éjjel
lesz öngyilkos merénylet.
Volt öngyilkos hivatal, öngyilkos ravatal,
kínzó tor temérdek.
Öngyilkos álmokból öngyilkos jövőkép,
elhaló reménnyel.

S végül a temető, de nem temettek senkit,
öngyilkos földje nem fogad be mást,
öngyilkos kapui fölé írtak csak ennyit:
Feltámadás!

Fotó: Rolland Balázs

*

Múlt elmúlik: jövünk és megyünk. A múlt megmarad: semmi sem változik. A múlt eltűnik: sosem voltam még olyan fiatal, mint most. Az idő egy érzés, a könnyűség érzése. Eszembe jut mennyit kellett aggódnom pár évvel ezelőtt. Végtelenül öreg voltam. Testem alig mozdult, és csak a féltés motivált. Azok az érzések hajszoltak, amiket még meg sem kaptam, és most hogy érzem magamban az erőt a vágyaimat akár meg is valósíthatnám, de már nem ragaszkodom hozzájuk. Vagyis igen, miért ne valósítsam meg őket? Miért ne tudnám? Nem az órákat és perceket kell számolni hanem az álmokért tölteni az időt. A vágyaimat szabadon engedem! Ha nem akarnak visszajönni hozzá, bizonyára nem voltam jó gazdájuk nekik. Önző voltam és fogvatartottam őket, foggal körömmel akartam mindent, de ha jó és kedélyes gazda voltam, a vágyak visszavágynak hozzám. Nekem se mondhatja meg senki, hogy mit kezdjek az életemmel, én sem mondhatom meg másnak, hogy mit kezdjen az övével, sem férfi sem nő nem félthet engem. Talán kegyetlennek tűnök néha, de a boldogság beszél belőlem. Én nem akarok félni. Félni egyedül csak Istent.

A lány, aki a vérének virága volt, sugárzott a boldogságtól. Szende Tünde a foglalkozásáról faggatta.

- Angyalfényt tükrözök. – kijelentéséről korábban még nem győződött meg az alany.

*

Az én világom, a mi világunk.

"Szecessziós vagyok! Mert a szecesszió olyan közel áll hozzám, állítólag a mozgásom is olyan groteksz...! Akár csak egy szecessziós inda. Vagy egy szecessziós nő, a szecessziós rajzokon. De hát már kicsi koromban megállapítottam, hogy a GÓTIKA és a SZECESSZIÓ a kedvenc stílusom! Na persze, igen ez még abban a korszakomban volt, mikor a gyerekek a kedvenc színűket és állatukat határozzák meg. Na persze én ezek után röktön ez is megállapítottam, hogy melyik a kedvec stílusom... :) Már annyak idején is szerettem megállapítani a pericitást, ami álltalában a világot jellemezi. Most még azt is hozzá tenném, hogy a romantika is a gótika és a szecesszió rokon stílusa."

*

Hisz mi a közös ebben három stílusban?

A közös minden bizonnyal a filozófiában rejlik? A vágyban. Az elvágyódásban. Csalódtunk és visszajágyunk valahova, ami szép és jó... szép és jó volt.

Kezdünk szecessziósak lenni. A mi korunk az újjabb periódus, az új szecesszió, az új cirádák, a fájdalom és csalódás cirádái. Csalódtunk az egyenes vonalakban! Rájöttünk, hogy "cifrának" sokkal jobb lenni! Rájöttünk hogy az élet nem egyenes, sokkal kiszámíthatatlanabb, és egyre bizonytalanabb a jövő... Rájöttünk, hogy élveznünk kell a kanyarokat, a hurkokat, az elcsigázottságot! Elcsigázódunk...:) Csigulunk...:) "csorbulunk"... és élvezzük az egyéniséget és a szabadságot, amig csak lehet!!!

*

ige-idő

Mikor kicsi voltam azért vártam a Karácsonyt, mert akkor történik valami. Nem kell végre unalmasan oviba, iskolába menni, végre vannak dolgok, amikre készülni lehet, nem csak az iskolába kell/kellene készülni. Az iskolába készülés amúgyis az egyik leguncsibb dolog volt a számomra mindig is, ezért nem is nagyon készültem, csak attól voltam sértődött, ha rossz jegyeket szereztem, de szerencsére erre nem nagyon volt példa, mert Anyukám mindig kimentett az ilyen helyzetekből, és mondjuk felolvasta nekem egyszer a feladott leckét, és máris hoztam a formámat, ezért örök köszönet neki. De amúgy halálra untam magam, az egész iskolás lét, csak sajátmagam ámítása volt, hogy én szeretek tanulni, mert okos és ügyes kislány vagyok, akinek kitűnőnek kell lenni, persze ez sosem jött össze, és mindig elégedetlen voltam magammal emiatt. Teljes ámítás. Utólag belátom, a kitűnőség nem az én világom, nem is értem miért választottam ezután az ország egyik legnehezebb, és legtanulósabb egyetelmi szakát. Az emeltszintű érettségit mondjuk kiráztam a kisújjamból, az igaz, de nem tudtam, hogy ez még semmi ahhoz képest...

Szóval ami ebből az egészből lényeges, hogy számomra a tanulással eltelt napok eseményteleneknek tűnnek, és ezért én mindig is rosszul éreztem magam ilyenkor, csak azt nem tudtam, hogy pont ezért érzem magamat rosszul...

Valójában az egyelten módja számomra a boldog és kiegyensúlyoztott életnek, ha eseménnyekkel teli. Folyamatos vibrálás, élet, emberek, na és szerepek. Lehetőleg én szerepeljek... és én alkotsak. Minden ami boldoggá tesz, az nem más mint az alkotás. Ha nem történik semmi, hát gondolkozom... sokat és sajnos nem mindig sokmindenről. Néha egy-egy dolog nagyon leköt... Egy-egy ember, film, történet, és ha a valóságban semmi más nem köt le, hát mindenről eszeme jut... Ezért szeretem, ha történik valami, ha mindig történik valami, és érzem, hogy fontos vagyok... és akkor már a nyugalmat is jobban szeretem. Az már megérdemelt nyugalom, és van mire fognom hogy miért nem csinálok semmit...(hihi)

December huszonegyedike

Ilyenkor jó visszahúzódni. Visszahúzódni kis otthonunkba. És megnyugodni. Elmenni valahova, lehetőleg messzire, távol az élettől és közel azokhoz akiket igazán szeretünk. Nekem sikerült egy kicsit. Legalábbis elmentem arra a jó helyre... Megnyugodni. De vajon szükségem van a most nyugalomra?! Ebben most egyátalán nem érzem annyira biztosnak magam, de jó... Példáúl olyan jó kimenni most a sötétbe egy kis időra, és mélyen beszívni a friss és hideg levegőt. Hallgatni és érezni a szél hideg fuvallatát. Mászkálni a hideg köveken a kertben és megborzongni. Majd bebújni kis hideg szobámba a takaró alá, ahol annyi paplan és párna van... Régen jártam már itt... Nagyon rég, két héttel ezelőtt... Mert sokminden történt... Sokminden... Példáúl volt egy nagyon jó karácsonyi műsor amin szerepeltem, és mindenki olyan elégedett volt velem. Újabb megerősítés volt nekem ez abban, hogy talán most tényleg tudom, mi az amit érdemes csinálnom, amire képes vagyok, képes leszek... és szeretnék minnél többet tenni azért, hogy minnél többet fejlődjek és minnél több alkalmam legyen szerepelni... Talán ezért is vagyok olyan izgatott...

Igen, szinésznő szeretnék lenni, és ezért is szeretnék minnél több embert és élethelyzetet megismerni és mindegyik embert megérteni ahogy meg lehet. És mind szeretni is őket. Nem riadni vissza sem a szegényektől, sem a gazdagok világától, sem a hidegtől sem a kényelemtől, csak úgy legyen, ahogy a legjobb lehet...Átélni mindent. A nyomort és a ridegséget is. De csak játékból, nem sokáig, és főleg nem örökké! Amúgy szerintem nem kell ahogy szinésznek lenni, hogy megértsünk és szeressünk másokat. Mindenkinek jó, ha befogadók és lazák vagyunk, nem idegeskedünk feleslegesen, ha mondjuk valami nem úgy történik ahogy akartuk... Nem haragszunk másra. Nem könnyű, tudom...

December 21-e. Ezen a napon született Sztálin, meg még két volt barátom is...:) Érdekes nap... valahol nekem különleges...

Közlöm hogy én épp elvonási tüntettekkel szenvedek, mivel nővérem elvitte az intenetemet, vagy épp el akarja vinni. Najó, mire ti olvassátok már elvitte. (folyamatos múlt vagy mit tudom én... kunc:)) Szóval előre irogatok nektek üzeneteket, hogy nekem majd a jövőben, vagy épp most a jelenben, mikor ti olvassátok épp eeeelvonáááásííí tüntetm van. Na ez vicces, mi? jóóóóóó! haha! Amit most leírok, az kétszer fog megtörténni. Egyszer mooost, mikor írom, és egyszer mikor úgy tünik, mintha most írnám! De mint mindom ez csak látszat! haha! Nehogy már elhiggyétek! Virrrtuális! Légyszi hívjatok fel telefonon, ha megakartok arról győződni, hogy én valóságosan is létezem, nem csak egy nem létező világban. Meg nemlétező üzemmódban, ahogy most, híííí!:D

Na csók!

Kicsit fáradt vagyok. És kicsit izgatott. De szeretni tényleg jó. Ez csak egy olyan általános igazság, mindig meg kell említani! Így van ez!

Kár, hogy mindig önbizalom hiányom van, ezért készítek magamról állandóan, na most hogy nézek is fotókat. Na jó nem olyan betegesen, leszokóban vagyok, mostanában igyekszem azonnal letörölni öket:) Ja meg ez a félelem is. Kiskoromban mindig attól félem, hogy kigyullad a lakásunk, erre most kigyulladt egy lakás a házban. Meg rüheltem a balett órákat, erre most balett órákra járok. Nem szerettem lefeküdni, na valjon mit csinálok most? Hát így van ez. Sajnálom ha most csalódást okozok valakinek hogy nem tudok semmi értelmeset kicsikarni magamból. Hát bocs. Sajnos így van ez!