Csorba Csillag

Unalmas lett volna titkok nélkül élni,
Szándékomban állt határokra lépni,
Szédített a mélység, mint bátortalanság,
Nem volt természetem, bennem izgatott láz

Kezdett ébredezni, egy darabig talpam
Zsibbadt olyan furcsán, majd szemben és karban
Észleltem a romlást, bontott rendet, polcot,
Rés nyílt meg a padlón, s minden szó beomlott.

Szaladtam máshova, hol emberek voltak,
Jé, de ott is lyukak, átjárókból nyúltak
Felém, és naivan estem szenvedélybe,
Teljesen más vagyok, hogy lesz ennek vége?

Azt mondják, a tudat módosulhat itt-ott,
Ti “ismerd meg magad” szent szövegből szívtok,
Lehet, csak veletek vagyok ilyen züllött,
Rendi voltam otthon, ‘asszem’, mint egy szűz tök.

Szende Tünde egy nap arra gondolt, hogy felkeresi a fővárost, hogy ott is segítsen jobbá tenni az emberek életét. Ahogy nézegette a térképet, hogy hol is landoljon, keresve a legideálisabb pontot erre a  tevékenységre, feltűnt neki egy Akvárium nevű hely, amit a térképről is jól látható módon egy tisztás vett körül, középen egy kicsi tóval. – Na, ez lesz a megfelelő hely!- gondolta. – A tóban meg biztos lesznek aranyhalak is, akik három kívánságot teljesítenek az embereknek, és az ilyen helyek úgyis vonzzák a csodaváró személyeket, hát biztos örülnek majd nekem!– Ahogy ezt kigondolta, már meg is kezdte az útját Budapest felé. Egy szempillantás után már ott is ücsörgött a tóparton.

Akkor még délután volt, és még csak elszórtan piknikeztek a fiatalok az Akvárium körülötti réten. Tünde türelmesen várta az estét. Szemügyre vette az embereket, és figyelte a tó vizét. - Nagyon érdekes, ebben a tóban ugyanis nincsenek aranyhalak! - állapította meg. Viszont a tó vizének színe teljesen elvarázsolta, ilyet még sosem látott azelőtt. A víz szivárvány színekben tündökölt, és ez a kedvenc italára, a szivárvány szörpre emlékeztette. Azon is elgondolkodott, hogy ez vajon azt jelenti, hogy az emberek is tudnak erről az italról, mert ő korábban azt hitte, hogy ez csak az ő világában létezik. Ahogy üldögélt ott, a rét zsúfolásig megtelt zsibongó fiatalokkal, és be is sötétedett. Várta, hátha akad köztük olyan személy, aki szeretné, hogy teljesítse neki a három kívánságát, de senki nem vette észre különösebben a lányt. – Vajon milyen szertartásra készülhetnek itt ennyien? – kérdezte magában. Ekkor vette észre, hogy az emberek áldozati adományokat is hoztak magukkal. Ha nem is szivárvány szörpöt, de különböző színekben tündöklő italokat fogtak a kezükben és fogyasztottak el. A legtöbbjüknél egy aranyszínű folyadék volt, aminek még habzott is a teteje. Szende Tünde szerint ennek volt a legszebb a színe.

Balázs is ilyen nedűvel telt poharat fogott a kezében, mikor átesett Tünde lábain, és lehuppant a fűbe. Természetesen a pohár tartalmának fele egyenesen Tünde ruhájára ömlött.

– Ó, most megáldottál? – kérdezte a lány Balázs felé fordulva, felszabadult mosollyal.

– Ó... bocs! Jaj... ó... – mondta Balázs, és még nem tudta, hogy szavaival mire reagál pontosan, és csak lassan tisztult nála a kép. – Jaj, bocsi, nem akartam, tényleg, sajnálom! - A lány tovább mosolygott, de ez már Balázsnak kezdett gyanús lenni. – Te be vagy szívva, vagy mi van?!

– Nem, nem  vagyok szívva, csak tündér vagyok!

– Az más!  ...Azaz jól be vagy szívva… meg egyebek... – mondta kissé részeg hanglejtésben és dünnyögve a fiú. – Nem baj, de cuki vagy! Gyere velünk, meghívlak egy italra! A többiek már az Ördögben vannak... tudod! - Tünde elkerekedett szemekkel nézett rá. - Ja, nem! Tudod a kocsmában... Ja nem tudod... bocs. Akkor... Mehetünk máshova is... Mondjuk, tündérkedhetnél egy kicsit nekem!