Csorba Csillag

*****


A polcokon sok sorban
eldobható szó van
elemes a fényűzés
a sóvár csillámporban
ékes, mégsem nemes
az ár csak időleges.
a halált leárazták
vennék hármat aztán…
Ja nem! Maradnék még épen,
szóval „Bocs, nem kérem azt mégsem!”
az élet utángyártott
és csak utált unalmat hoz
rossz, drága és silány,
de az önbizalomhiány-
-ból bezzeg van minőségi termék,
de nem kell ilyen kellék,
csak kacat lenne otthon
mibe úgyis belebotlom.
De a szóbolt nyújt még mást is
póz bot szelfit, szmájlit
van hastag, tik-tok,
tinder titkok,
de a vásárlási inger
nem hoz lázba itt, per
pillanat,
olyan szó kell, ami izgat,
Siker, bor, pénz, esetleg illat?!
A csokoládé
szó már olyan émelyítő
Ahogy minden édesség rokonáé
Fals és hamis
De mi is, mi is
kellene?
Ami kielégítő?
Hát ő

 

*****

Elmegyek a boltba,
és veszek helyetted újat
ötszázforint,
még a színe is szebb
nincsen hangja,
megnyugtat a látvány
és most megbocsájtom: kipukkasztottalak.
Sajnálom, hogy nem sajnálok semmit
ragadozó vagyok, ez a jellemem
karmom folyton éles
elvárásból öltem,
te majd feltámadsz,
ez a létezés!

Nem fogadom le

Mit megfogadtam,

A lázadás 

Alább hagy,

Alázattal háborogva,

Csak köpni, nyelni tudtam.

Megbéklyóz a

Vélt igazság,

Testem terhet tárol,

Ideákban gazdag rendszer

Mozgásomban gátol.

Nincs előre, nincs már: hátha!

Hit megunva,

Szégyell,

Hittem egyszer lelkem útja

A jótól sosem tér el.

Elfáradtam menni mindig,

Szünet nélkül vágyva,

Meg kell állni már

Csak inni,

de úgy érzem gyáva

Minden, amit önmagamnak,

Kívánságára tettem,

Haladtam, csak

mégse buzgón

És nevetve hebegtem.

Lódítás, ha szépre buzdít

Aki titkon ronda?

Hazudnék, ha igazságot

Mondanék, és lopva

Elvenném a kis játékod

A tiszta homok várad

Szívtelenül megtaposnám

Mert csak látszat vágyad

Szerintem ez,

mit szüntelenül

Hiszel és úgy áthat

Hogy tovább mész

Minden bajban

És nincs halál,

Csak bál van.

Túl könnyű okosnak lenni,
Nem csak utólag,
Tudj a világból merni,
Nem csak futólag.

De futhatsz is, ha az oly jó,
Kell a fáradtság,
Meg a pénz és a zokszó,
Hogy ki ne száradjál.

A gond megelőzés helyett
Jobb az alázat,
Tudd, hogy véges tered,
De lehetsz vidámabb.

Önbecsülésem alapja az, hogy jelentsek valamit nem csak magam, de mások számára is.
Lelki békém alapja az, hogy jelentek valamit mások számára is.
Boldogságom alapja az, hogy tegyek valamit másokért.
Kielégülésem alapja az, hogy ne csak önmagam érezzem.
Legjobb nem érezni az időt és a súlyt.
Csak az eufóriát.

A legnagyobb baj nem az, ha nem kapunk elég szeretet, hanem, ha a mi szeretetünkre nem fogékony senki.

Minden ember szeret, valamit vagy/és valakit. Ha valakit szeretünk, tudnunk kell, hogy az élőlény (ember, állat, növény) milyen módon, szeretet-nyelven fogadja, érzi a szeretetet.
Az önző emberek is szeretnek, de úgy szeretnek, ahogy önmagukat szeretnék. A másik ember gyakorlatilag csak arra kell nekik, hogy az önszeretetüket kivetítsék másokra, és még önfeláldozónak érezzék magukat. Tragédiájuk tehát nem az, hogy sok embert gyűlölnek, akik nem olyanok, mint ők, hanem, hogy az önző és nárcisztikus természetük gyakorlása miatt képtelenek felfogni, minden igyekezetük ellenére, az általuk szeretni vélt személy valós igényeit. Ez egy ördögi spirál, és aki nem akar kikerülni tudatosan ebből az örvényből, az boldogtalanul, depressziósan és teljes magányban fog meghalni. Megoldás lehet a nárcizmusra, ha valaki például tudatosan önzetlen karitatív tevékenységet végez, vagy az, hogy megpróbál számára nem szimpatikus személyekkel időt tölteni, és előítéletek nélkül megérteni őket.
Minden zűrzavar alapja, hogy nem fogadjuk el, hogy a másik ember különbözősége is lehet hasznos a világnak. Illetve meg kell érteni, hogy mindenkinek másmilyen a szeretet-nyelve! Valakinek az a fontos, hogy szerepeljen, van, akinek az, hogy nyugalma legyen. Van, aki érintést igényel, van, aki dicséretet…. Stb.

*

Felpróbáltam párszor mások álmait,

Jobban álltak rajtam, mint sajátjaim.

Kár, egyikből sem volt pontos méretem,

De, mit gyárban szabnak, azt miért vegyem?

Sok mindent rühelltem, mi szürke, átlagos,

Így lettem aszkéta, ki hosszú másnapos.

Nem csillogtam régi terveim szerint,

Csoda, hogy így lettek jobb testvéreim.

Túlléptünk-e minden fogható határt?

Vagy csak vágyva élünk, lusta gyávaság

Káprázata mindez tetteink helyett?

Kínokból nőtt bálvány álmot így etet.

 Nem marad már semmi úgy,

Borzongat a régi új

Érzés amit tudtam is,

És nem is, és nem is...

*

Csodálkozom mindenen,

Megsirat egy idegen.

Pedig ez nem én vagyok,

Egy halott, két halott... 

*

Elemzőként nem érzek,

Nagy Istentől remélek,

Nem aggódom semmiért,

Csak miért? Csak miért?

*

Jó néha a félelem,

Elbújni és végtelen

szeretetet találok,

Megállni, talán jobb...

*

Mindig lesz egy-két veszély,

Jobban él, ki nem beszél,

Legyen egy friss ős jelen,

Ismerem, ismerem.

Elméletben mindig olyan jó vagyok!

Amikor nem jutok írási lehetőséghez, zseniális ötleteim támadnak és remekül tudok takarítani is! Átlátok a káoszon, és csodálatos rendszerkezeteket építek! De a megvalósítás megfelelő pillanatában rám tör a kietlen üresség és a magány mindent eltompító érzése. És nem értem a rendszereket. Nem értem az összefüggéseket. Nem érzem a kezeimet sem. Az újjaim és mozgásom mind ügyetlenné válik. Éhes vagyok, de az evés után is csak kevesebb energiám van. Nem értem a jeleket és a megérzéseket sem. Úgy érzem, vannak megérzéseim, de a megérzéseim jeleit egyáltalán nem tudom értelmezni. A könyvek mindig arra figyelmeztetnek, hogy „vedd észre a jeleket!” Sokáig figyeltem őket, és megpróbáltam hinni bennük. Szerintük éltem. Ja nem csak szerintünk, hanem szerintem is! :) Izgalmas volt nem tudni, hogy úgysem jön be! Újdonság volt a világ.

Az öregség első fázisa az unalom. Aztán meg kell tanulni felejteni. Az öregek egyik legnagyobb erénye, amikor képesek újra rácsodálkozni a világra!

Engem nem segítettek a jelek. Vagy legalábbis bármibe is belekezdtem, akadályoztak minden téren. Bezzeg, amit nem szerettem, az működött. Szerencsére nem túl sokáig. Csak az elhatározás és az akaraterőm segített a széllel szemben. Ameddig még segít. De elfáradok ebben a kietlenségben és az állandó érzelemmentes küzdelemben a létezésem fenntartásáért. Ha nincsenek fellépéseim, meghalok. Furcsa dolog, de már régóta megfigyeltem, hogy a szereplések tartanak életben. Ez az egyik legfontosabb dolog, amivel definiálni tudom magamat, különben az a lény, aki én vagyok megszűnik létezni. Identitás nélkül csak a halál létezik, így nem tudok mást csinálni, mint beteljesíteni a küldetésemet…!

*

Vannak ilyen vágyaim az alkohol iránt,

Szívem alján parttalan lebeg e téli táj.

Mély derűként feldereng, így nedű sem kell még,

Tévutad nem ingerel, csak csókod jót remél.

Elpittyedve álmom is ős szürke fénybe hív,

Azt hittem, ha jó leszek más tájat kérek így.

De belátom e bódulat nem szerből fakad

Jobb nekem, ha életem egy szenvedély marad.

*

*

Türelmetlen vagyok, mégis mindig kések,

Kötött dolgaimtól, bódulatba térek.

Elválnék magamtól, de csak magamban bízok,

Megszerethetnélek, de jött előbb a szítok...

 *

Mély nyomás a mellben, sosem voltam jobban.

Békességről papolsz, de nem tudom, hogy van

az ilyesmi másnál, mert nem tanították,

Egyszer újra élek, nem csak papírokká...

*

A küzdés építkezés,

Absztrakt tudatomban,

Idő tartás érdek és

Harc az unalommal.

Játék, hogy miért vagy itt,

“Éltem, amíg vágytam!”

Mágus szavakat tanít

Villámok hadában.

Súgás, de nem gondolat

Megmozgatja testünk,

Boldogság nem pillanat,

Tovább is kell mennünk.

Zizeg minden, elhiszem,

Agyamra megy néha,

Megértette már hitem,

Kell, hogy legyen téma!

Minden tett, hogy élhetek

Lépve vagy betűzve,

Élvezet, mert él vezet

Élményeket gyűjtve.

Sok időt töltök azzal,
Hogy mindent elfelejtsek,
A múltak éjszakáit,
Mit fellegekbe vertek,
Erdőt látok akkor,
Fut csukott szememben,
Ez nem tudom honnan jött,
El kellene mennem.

Valahol van a fény,
Mit nem szabad még várnom,
Minden boldogságom
Sötétségre váltom,
Kell, hogy megedződjek,
Ez a lét örökség,
Megkérlek titeket,
Hagyjátok ez önkényt!

Mivel előző írásom sok port kavart fel és kérdést felvetett: itt található, bár lájkolták is páran, de sokan egyszerűen csak marhaságnak titulálták, ezért folytatnám érveim kifejtését.
Először is, szó sincs arról, hogy én az alkoholizmust népszerűsíteném! Az alkoholizmus egy olyan függőség, amikor már valakinek részben vagy ténylegesen az alkoholról szól az élete, és nyíván személységzavaros is. Az alkalmi, mérsékelt alkohol fogyasztás más. Akár napi szintű fogyasztó is lehet valaki, az még nem feltétlenül elmebetegség, főleg, ha mellette tevékeny élete van. Hozzáteszem, természetesen minden egyén fűggő, a vélemeny most és a továbbiakban sem részletezei a kivételeket.
Mivel kereszténynek neveltek, én főleg a bor fogyasztást preferálom, az az Újszövetségben és a karolikus liturgiában is szerepel. Számomra ezért egy misztikus ital.
Szóval misztikus! Gyerekkorom óta érdekel a miszticizmus. Előszőr a szentek életén keresztül, később spiritualitással kezdtem foglalkozni, és könyveket olvasni a témában. Szepes Máriá fogalmaz úgy, hogy a spirituális energiáknak két féle ága van, a misztika és a mágia.
A misztika, ami magától történik meg. Ilyen az, amikor egy szentnek, akár sok éves munka és kitartó imátkozás után megnyílik az ég, és látomásai lesznek, vagy egyéb képességei.
A mágia minden olyan tevékenység, amit te szándékosan idézel elő. Meg szoktak különböztetni fekete és fehér mágiát. A fehér mágia az, amikor elsősoban mások érdekében használod az energiát, és soha sem öncélú, és soha sem negatív, sosem akar szándékosan két okozni valakinek, vagy valaminek. Ilyen példáúl a gyógyító képesség, és minden segítő tevékenység. Egy igazi szentnek lehetnek mágikus képességei, de sosem segíthet önmagán és vigyáznia kell, hogy ne használja mások ellen még véletlenül sem az energiáját. Tevékenysége jutalmát misztikus úton kaphatja vissza másoktól, mások szeretete által.
Fekete mágia alkalmazásával szándékosan előnybe akarjuk részesíteni magunkat, saját boldogságunk érdekébe, vagy mások ellen fordulva. Azaz munka nélkül akarunk magasabb szinte jutni. A fű és minden pszihedelikus drog ezért FEKETE MÁGIA mert öncélú!
Ez nem azt jelenti, hogy a drogos élmények nem valódiak bizonyos szinteken, hanem azt, hogy még nincs jogosultságunk erre a tudásra, mert még nincs mögötte annyi szeretet és munka, hogy ilyen dolgokat érezzünk és lássunk! Kihagytunk közben nagyon fontos lépéseket, amiket később nehezebb lesz pótolni. Ezért van az, hogy olyan is előfordúl, hogy valaki egy-néhány használattól is megkattan, akár egy életre is. De hosszabb használatok még nagyobb eséllyel átkódolhatnak át bennünk dolgokat. Persze sokan nem látják be a fű okozta változásokat a személyiségeben, szervezetben és az életvitelben, de természetesen vannak olyanok is aki tudnak differeciálni a valóságos és drogos élményekben. Mondjuk az a kegyetlen, amikor pont egy ilyen ember szoktat rá embereket a fűre, mivel neki jó, és nem szól a fű titkáról, sőt még kíséleti alanyként figyeli "áldozatait". Az ilyen ember olyan mint egy fekete mágus.

Összefoglalva a lényeg az, hogy amíg drogozol valójában egy parkolópályán van a személyiség fejlődésedet illetően, és hiába érzed azt hogy most hatalmasat léptél előre sprirituálisan, utána nagyot koppansz vissza a földre, amikor kiürűl a repülő anyag, és még a fizikai testedet is jócskán kizsigerelted!
Volt, aki arra hivatkozott, hogy azért nem vagyok hiteles, mert csak kívűlröl ítélem meg a dolgot. Hát ez sem igaz! Én pont abba a túlérzékeny csoportba tartozom, akit néhány használat után kiütött a fű, látomásaim, és fizikai blokkóltságom, halál közeli élményeim lettek tőle, meg persze durva hányingerem, pedig biztos vagyok benne, hogy jóféle cuccot adtak a barátaim. Utána persze nem szívtam soha többé, de a hatását még évek elteltével is érzem. Még érzékennyebbé tett spirituálisan, már sokszor zavaróan, és pánikrohamamokra lettem hajlamos, ami a negatív energiák érzékelésének túlreagálása szerintem...

Sajnos elég sok ismerősöm és barátom rendszeres marihuána fogyasztó, így van egy kis tapasztalatom a füvezés személyiség változtató hatásairól. Eleinte azt gondoltam, hogy ez valami személyes elmezavarom következménye, hogy ennyi beszívottal hoz össze a sors, akár párkapcsolati szinten is, de rá kellett jönnöm, hogy egyszerüen arról van szó, hogy rengetegen füveznek, sajnos!

Szóval, mivel jó pár barátom van és volt közüllük, így hát ismerem az érveiket is, hogy miért jó a fű, és hát persze a szokásos érvük az, hogy az alkohol, sokkál károsabb és pusztítóbb a fűnél!
A fű és az alkohol közti különbségek jelentősek! Sőt, ami azt illeti sok esetben ellentétesek is.
Először is, az alkohol néhány óra múlva kiürűl a szervezetedből, másnap reggel már fáj tőle a fejünk, ami a tisztulási folyamatoknak a jellemzője, ezért kell sok vizet innunk, hogy kimosódjon belőlünk az, ami nem kell. A fű viszont nem ürül ki ilyen hamar! Sokszor évekig benned marad vagy egy megzakkanhatsz tőle, akár néhány szívástól is, ha a szervezeted erre érzékeny. Sokak elmondás szerint a fű másnapja vicces, azaz a fű másnapján még be vagy szívva, csak a 3. napon érzed, hogy valami nagyon nem stimmel, amikor depressziós leszel, és ezt az állapotot csak úgy tudod elviselni, ha újra szívsz! (Ez persze az alkoholnál is meg van, csak ott korábban érzed, hogy szükséged van plusz anyagokra.) Így hát kialakul a folyamatos függőség, ami masszívabb, mint a szociális alapokon nyugvó alkohol függőség, mivel a leszokási folyamat nem egy egyszerű folyamat. Az alkoholról való leszokásnál az is elég, ha megszakítod alkohol ivó barátaiddal a kapcsolatot egy időre, (vagy végleg, ha mondjuk alkohoisták,) amig kritikus szakaszban érzed magad. Az ivásról való leszokás akár egy hónap alatt is végbemehet, úgy hogy már nem lesz csábító, ha melletted isznak mások, de a szívással, nem ilyen egyszerű, főleg hogy nem is kell hozzá közösség, csak díler, azt kell elkerülni! :P Ha évekig folyamatosan, legalább 3 naponta egyszer szívtál, utána még évekig benned maradnak drogozás nyomai, arról nem is beszélve, hogy aki nem szív többet, hónapokon keresztül durván depressziós lehet utána, az életet szürkének és egyhangúnak látja, illetve visszavetheti az illetőt egy csomó mindenben, mert ingerült lesz, ideges, és életunt és akár képtelen lesz emiatt rendesen dolgozni, ami a füvezés alatt ragyogóan ment, így anyagilag is megroggyan, ezért joggal fogja azt gondolni, hogy inkább tovább szív, mert az az egészséges!

Valójában egyáltalán nem egészséges szívni, az egészséges max az ha gyógynövény teákat iszol, vagy jógázol minden reggel, vagy imátkozol és HÁLÁS vagy az életedért, elérsz dolgokat, befejezel egy iskolát, szerelmes leszel, gyermeked születik, stb, és természetes örömérzet keletkezik a szervezetedben, megérdemelt endorfinként. Ez az egészséges! A fű egy idegméreg, ami önmagadtól nem észlelhető elmezavart okoz, csak ha leszoktál akkor láthatod be mikben változatott meg! Az alkohol lehet, hogy ráncosít, öregít, tönkreteszi a májadat, és a memóriádat, de a fű a személyiségedet és a világlátásodat pusztítja. Először azt a részedet teszi töntre, ami belátná, hogy nem kell szívni. Aztán szociális fóbiákat okoz, összeesküvés elméleteket gyárt, és szociopata meg nem értett zseniket csinál az emberekből. Amúgy remek munkaerőt is képez, aki kivállóan tud dolgozni a monotonitásban is jó munkabírással! Csak egy baj van, hogy ezenkívűl másra nem képes. A fű egy kiválló barát, ami egy olyan jó világot épít fel neked, amiben nincs szükséged mellette semmi másra! Nem kell neked szex, párkapcsolat, család és barátok! Minek! Nem szabad ilyenekkel törődni, mert ezek csak érzelmi zűröket okoznak benned, és az érzelmi zűrök stresszt okoznak, a stressz meg egészségtelen! Ugyee?! (Hozzáteszem, hogy a füveseg idővel egyre érzékenyebbé válnak és egyre több hülyeségen megsértődnek, szóval nekik már minden stressz!)

A fű valójában egy antidepresszáns, ami kiegyenesíti az érzelmi hullámokat, de közben plömplöm lesz kívűlről nézve az illető. (Már persze ez egy eltúlzott jelemzés, de relatíve igaz!) Belülről egy füves azt gondolja, hogy olyan mint egy folyó, megy előre, dolgozik, és szellemileg fejlődik! Kívülről nézve nem más mint egy ÁLLÓVÍZ, egyhelyben topog és lassan apad, mert úgye az idő neki is telik, és ő is meg öregszik, akár mennyire is konzervája őt a fű. Az alkoholt ezért tartom sokkal kevébé káros dolognak a fűnél, mert az érzelmekre hat, felszínre hozza az elnyomott érzéseket is bátorságot ad, ezért élményeket, eseményeket indukál és bár konfliktusokat is, de legalább őszinte, emberi és valóságos. És, mint tudjuk, mindannyian egy alkohol ittas éjszaka eredményi vagyunk! :)

Avagy a tehetség és ami mögötte van..

Hamvas Béla szerint a tehetség nem feltétlenül egy ideális állapot. Sőt ő kifejezetten rossznak tünteti fel, ha jól értelmezem. Számára az ego túltengése. Én nem gondolom így, hogy bűntudatomnak kellene lennie amiatt, mert túlteng benne az alkotási kényszer, és van bennem valami nyughatatlan motolla, de a magyarázatot, ellenérvet, még nem tudtam megfogalmazni.
Pár hete vettem egy Anamé programos kristályt, ami a megértést szolgálja, és pár nap után meg is kaptam a választ a dilemmámra:
Sose gondoljuk azt, ha valami különleges képességgel rendelkezünk, legyen tehetség, spirituális képesség (tisztánlátás, hallás, megérzés, stb.), vagy bármi egyéb, hogy ez valami életen, életeken keresztül kiérdemelt munkánk gyümölcse. Arra döbbentem rá, hogy tehetséget csak azért kapja az ember, hogy vezekeljen. A tehetség maga a szolgálat és a beteljesítendő küldetés. Az Univerzum próbára teszi a tehetséges embert, hogy mennyire válik gőgössé az élete folyamán. Akár sikeres lesz, akár nem az élete során, a gőg, azaz az alázat hiánya, a tehetséges embert könnyen kiégetté, depresszióssá, szociopatává, és elzárkózóvá teszi. Valójában nincs különbség ember és ember között, a fogyatékostól a szuper zseniig mind ugyan olyan fontosak vagyunk. Egymás érdekeit/boldogságát szolgáljuk.
Ha ezt megérti a tehetséges ember, boldogan és bűntudat nélkül lehet termékeny alkotó

Elvárom magamtól: Legjobb legyek!
Kínoztam gyerekként felnőtteket.
Kacagtam tanárok nyögésein,
Eredményt akartak szegényeim.

Ismernem kellett ki miért szidott,
Legszentebb pillanat volt a titok.
Átléptem közhelyes fájdalmakat,
Alázat kreált új becsvágyakat.

Alapos lecke az emberiség,
Diáknak fogad a felettes én.
Féltem, hogy már nem én irányítok,
De játszva csodába bejárhatok.

Nem akarok politikai vitákba bocsátkozni, de ezt a témát a politika ihlette. És ami most fog következni, annak már semmi konkrét köze a napi politikához. A probléma nem most kezdődött, és nem is lehetne néhány új törvénnyel megoldani.

Képzeljük el, hogy a hatalom részesei vagyunk. Persze képtelenek vagyunk álszerénység nélkül elképzelni, de azért némi plusz jövedelemre mindenki számítana, ha egyszer politikusnak adná a fejét. Azaz lopna. De ha odakerülnénk nem neveznénk durva módon ezt a cselekedetet. Biztosak lennénk abban, alapos okunk van el tenni ezeket a javakat, ráadásul, lehet, hogy nem is magunknak lopunk. Ne felejtsük el, hogy a felhő csak lentről néz ki felhőnek, a hegyre érve már csak szürke ködnek hat.

Könnyű azt mondani, hogy csak a gazdagok lopnak, pedig ez nem igaz. Ahol a gazdagok lopnak, ott lopnak a szegények is. Egy közösség részei vagyunk, és ez a rendszer egységként működik, ami fent, az lent. Nem vonhatjuk ki magunkat alóla, mert beleszülettünk, és felelősek vagyunk érte. A politikusok azért lopnak, mert ezt tanulták meg gyerekkoruk óta. Még akkor, mikor még szegények voltak. És nem csak a politikusok lopnak, hanem mindenki. Ebben az országban mindenki várja, hogy mikor kap már valamit ingyen, és bárki, aki közel kerül a zsíros bödönhöz, hülye lenne nem degeszre zabálni magát belőle. Nem tanította senki, hogy a legnagyobb nyereségünk és boldogságunk akkor lesz az életben, ha másokért cselekszünk, és inkább magunknak veszünk kevesebbet. Ugyanis, ha valaki jót tesz velünk, akkor azt viszonozni szeretnénk, és ha nekünk jó, akkor másnak is szívesen adunk. Önzetlenül adunk, de idővel mégsem leszünk viszonzatlanok. Hogy megakadályozzuk, hogy ne legyen ennyi lopás az országban, ahhoz nem az utcára kell menni tüntetni, azzal semmisem változik meg, csak káoszt teremt, és rombolja az összetartozást, és az önbecsülésünket. Nekünk kell egyesével korrektnek és önzetlennek lennünk először. Játékosan és szeretettel, de meg kell nevelnünk magunk, hogy cselekedeteink ne csak magunk hozzon hasznot. Persze attól még mások nem fognak egyből megváltozni, de türelmesnek kell lenni.

A pénz egy víz elemű lény, mindig odafolyik, ahol elemi szükség van rá, és azonnal elpárolog, ahol felizzítják. Mi a gazdái csak megőrzői és sosem birtoklói vagyunk. A pénzt szeretni kell, akkor teremteni fog, és nem pusztítani, mint egy vihar vagy árvíz.

*

*

Gömb alakú formaként adom meg az Univerzum képletes mását.

Valamit jobban akarok tudni.

Ez redukálja a türelmemet.

Minél többet tudok, annál több fájdalom receptorom van.

Annyira sok lehetőség van az életben, hogy egyre mániákusabb vagyok.

Birtoklási vágytól lüktetek, de ha nem akarnék ennyit tudni, sokkal több mindent értenék.

A mindentudás megérintett,

Nem létező léhaság.

Ha elhiszed, hogy elvagy benne,

Átlépsz más hüvelyporán.

• 
  Azt gondolom, hogy csak az tud igazán szabad lenni, függés mentesen élni, aki nem szeret senkit és semmit.

Szeretni valamit, vagy valakit, azt jelenti, bizonyos dolognak az épségét, létét, értelmét kívánjuk, azaz pozitív energiát sugárzunk felé, tehát kötődünk hozzá. Az, hogy hogyan, és milyen mértékben tud valaki szeretni, kötődni, az egyénhez kötött. A kötődést nevezhetjük függőségnek is, bár igaz, a függőség szót inkább olyan dolgokra szoktuk használni, amikor valaki egészségre káros dolgokat szeret. Az erősen szeretni tudó emberek erősebben kötődnek dolgokhoz, de nem mindegy hogy szeretetüket milyen irányba fordítják. Például vannak, akik ingerszegény környezetben alkoholistává válnak, vagy nincs bennük elég kitartás és gondolat, hogy ezt a szeretetenergiát mondjuk a munka irányába fordítsák. Vagy mint ismeretes, hogy a drogfüggőket sokszor a kisegyházak térítik meg, aztán ott ugyanolyan bódultságban élnek, mint előtte. Sokan ezt megszólják, de véleményem szerint nincs ezzel semmi baj. Legjobban az aszkéta típusú emberek tudnak megijeszteni, de azok is biztos szeretnek dolgokat.

Hülyeség lenézni a mániákusokat, főleg ha még, boldogok, sikeresek is, és alapvetően nem bántanak senkit.