Január

Csalódás és újrakezdés...

Febuár

"Kém lánynak" jó vagyok...

Március

Tudok komoly is lenni! Ha nem csapnak be...

Április

Visszanyerni bulizós énemet...

Május

Túlélni...

Június

Nagy tervek...

Július

Tudok olyan közegben lenni, ami nem az én világom? Igen is meg nem is...

Augusztus

A nagy utazások veszélyesek...

Szeptember

Szép remények...

Október

Fel a hegyre és le a mélybe...!

November

Kis sikerek...

December

Álom-világ.

"Az életben minden hullám természetű!"

Ezt már tudjuk.... ÍME ÚJRA A HULLÁM!

A kérdés most már csak az, hogy épp hol tartok benne. Odafelé vagy vissza? Lefelé vagy esetleg fel? És mindig van valami baj, amitől így se jó, sajnos... Egyszer okosak vagyunk de nem elég szépek, majd szépek de nem elég szórakoztatóak?! Hát, hogy van ez? Talán sejtem, de megmagyarázni sosem tudom...

Hát igen! Épp oknyomozást tartok. Példáúl abban is, hogy ki hogyan figyel meg engemet, mikor ki, miért nézi meg a bolgomat... Bár tudnám...:) Bár tudnám összerakni a dolgokat... Sejtéseim vannak csak, de az most mind kevés... Hiába tudom a választ, ha tudom egyátalán, akkor sem fogom tudni az igazságot... :( Ó, pedig én már azt hittem, hogy ezeken a hullámokon már túl vagyok...

Illúzió. Érzelem. Valóság. Hullám. Tarott...?!

Ez a terv nem létezik. Csak illúzió.

Egy, kettő, három...

Aham.

Már megint. Nem tudom, úgy érzem most mindenkire rájött a nyavajgókór. Én legalábbis idáig azt hittem, hogy bizonyos fizika okai vannak annak, hogy "bedepiztem" az utóbbi pár napba, de ahogy elnézem, ezzel a bedepizéssel nem vagyok egyedül. Ez valami ragályos dolog? Általános „kedvelszívóhullám” söpört végig a városon?

Nem tudom.

Mindenesetre idáig az volt a baj hogy volt, most meg az a baj, hogy az nincs. Nem valójában idáig is az volt a bajom, hogy ami véget ért. És most meg az a bajom, hogy véget ért és leszarva érzem magam, pedig tudhatnám, hogy hamarosan újra jó lesz. Na persze, ha így lenne, de az még hol van, és én nem szeretem a napokat számolgatni! (Még hét nap és újra láthatom… Ez nagyon sok:( )

Meghalok.

Amúgy meg egyszerűen nem értem azokat az embereket, akik megelégszenek azzal, hogy csak életük 10%-t élvezik, és a maradék 90%-ban meg az úgy mond munka közben mindent leszarnak, és csak számolgatják az órákat és a napokat, hogy mikor lesz már hétvége. (Amikor persze szintén nem csinálnak semmi hasznosat, csak végre nem dolgoznak és nincsenek otthon.) Ááá! Én ezt nem értem. Nem bírom elképzelni, hogy mi ebben a jó. Lehet, hogy én vagyok a türelmetlen, de ebbe bele lehet gárgyulni. Persze nekem is kellenek a szünetek, de a szünetekben gondolkodni szoktam. Ja. Meg aludni.

Álmodni.

Bárcsak lennének emberek, akiknek volna valami értelmes céljuk is. Például, lennének terveik. Nem csak olyan rövidtávú tervek, hanem a hosszútávúakról is. Nem, nem azért mert mindent megterveznek előre, hanem azért mert érzik, hogy van értelmük élni. Én is ilyen embernek érzem magam, nem a tervek miatt, hanem csak azért mert amit elhatározok, álltalába be is tartom, és ezek komoly dolgok, nem csak marhaságok.

Nem tudom hova akartam kijutni, de a lényeg, hogy megint elfáradtam. Na megyek is. Vagy nem tudom. Mindenesetre meg kellene komolyodni!

Mint a tűz, fellobban és elalszik.
Mint a hullám, felmegy és utána le.
Mint a gyertya, ki magát pusztítja, ha látszik.
Úgy alszom én csak el...

Tűz szeretnék lenni, de az csak fellobban.
Hullám vagyok, de olyan hangtalan.
Gyertya lennék, két lánggal, mely meg se olvad.
Úgy volt mit álmodtam...

Fázom, pedig én tűz mellett élek.
Hulla vagyok egy viharos tengeren.
Láng ki sírnál nedves hajnalon ébred.
Úgy álmom tönkre tesz...

Tüzek kísérnek éjjelente néha.
Fel-le ráncigálva testemet.
Belülről lángol, és hasít szét a
Vágy mi álmom nekem.

Ma sírva rögögés állapotába kerültem reggel!

A tegnap elég érdekes dolog volt. Először is már reggel megállapítottam, hogy nem "normális" reggelre ébredtem. Ugyanis nem szoktam minden reggel arra ébredni, hogy "Te szemét mocsok, te aljas áruló!..." igen mély "szellemi" tartalmú szöveg gyakorlásába kezdjek, mert hamarosan fel kell mondanom, és mivel ilyet még sosem csinálta, hát így ilyen nap se fog lejönni többet, mert bizony az először csak egyszer történik meg ugyebár!:)

Úgy éreztem már bőgni is tudok, hisz oly mélyen átérzem a probámát, de a bőgésre mégis csak háromnegyed 7 magasságában került sor, mikor is rájöttem mennyire egyedül vagyok! Ó minő téves feltételezés volt, hiszen néhány perc múlva kedődött is... tulajdonképp mi is? ...MINDEN! :D

Lelkesen rohantam le két piásüveget szorongatva, miközben konszolidált párocskák igyekeztek hazafelé a lift előtt. Ó hát igen. MOsolyogva a hátam mögé tettem a kezem...haha! Hát igen valamikor itt kezdődött az átlényegülés TRANSZ állapotba!

Az átmenetet a villamos jelentette. Nem tudom a villamosozásokról mindig olyan mély élményeim vannak! Egyértelműen kijelenthetem, hogy villamoson jobb inni! Nem olyan mint egy busz... egyáltalán nem! Bizonyára szeretünk villamosozni, azért van az mindig, hogy sosem szállunk le róla időben!

Megérkeztünk oda. Végre. Ahova Sör tanárúr hívott minket. (jó mostantól így fogom hívni:D) Pontosabban a lányt hívta, de nem is tudta, hogy bizony itt két MISS KÁOSZ fog megjelenni. Egyátalán nem volt rá felkészülve! Egyátalán fel lehet erre készülni?ÁÁÁ! Nem lehet erre nem!

Három kis "beavalatlan ÁRTATLAN jószágot" is elhozzott magával Sör tanárúr. A "kislányokat". Ígyhát igyekeznünk kellett. Igyekeznünk kellett minnél gyorsabban minél több mindent bemutatni nekik, hogy meddig lehet süllyedni 4-5év alatt!hehe Úgy birom, mikor megpróbálnak kívűlről magukra húzni valami érdekes dolgot, (rózsaszín, kócos haj...stb) de belűl még ooolyaaan kis ááártatlanook!

igen a performansz elkeződött és én már megint olyan furcsán libegős állapotba kerültem, nem is tudom, mindenesetre akkor már az első nagyelőadás meg volt, mikor is igyekezem néhány alkoholra szomjazó művészben mély benyomást tennem, és nagy "művésznőként" viserkednem.

Hát igen Performansz! Ím itt van neketek képben ábrázólva! Még jó hogy a lány le is fotózta, mert ha nem teszi, akkor VÉGKÉPP lemaradtam volna róla, mivel a kezdeténél "véletlenűl" bennragadtam a wc-ben. Na igen mindig ez van, most épp úgy gondoltam, hogy marha jól nézek ki!hííí! (ártatlan és szende tekintet) Ígyhát a káosz lány bőszen fotózásba kezdett, mivel hát kellett rólam épp egy fotó ami a "mai állapototkat" tükrözi! (igen tükrözi, mint a tükör! haha és persze tükör előtt! hahahahahaaa!) Ó persze! Pont így nézek ki most. Ez a kellemesen sápadt arc, pirosra sírt szemek, ólyan tipikúúús! Aki csak ránéz erre a képre nyílván békésen megállapítja, hogy ez a lány nyílváán zakkant. DE csak úgy kellemesen. Kellemesen lökött, kellemesen zilált, kellemesen elviselhetetlen, kellemesen káááóóóósz. Óóááó! Tehát kellemesem performansz!

Performansz. Egy ismerősöm szerint az emberek szeretik végig nézni a pusztulást. Ez igaz. Az emberek kiváncsiak. A primitív emberek bármilyen puszulást végig bírnak nézni, gondoljunk csak a rómaiakra akik szeretek halált és kínzást nézegetni, meg a nem is olyan régi korra, mikor oly népszerűek voltak a kivégzések! Hát pont ezért kellenek a performanszok, hogy "kultúrális" halált nézegessünk! A kivégzés egy új formája! jajj de jóóó! 

Jut eszembe kivégzés! Az este során kivégesztem egy pohár bor! Na jó többet is,de az az egy kifejezetten SZÖRNYETHALT! Fogtam a kezemben, és hírtelen megsemmisűlt a földön! Hümmm... aztán "kellemesen" átléptem felette.

Valójában én meg befejezni nem tudok...

Mert még mindig nem beszéltem a kandúr macska nyávogásról, a pörköltről, amit Sör tanárúr tányérjából ettem, a performanszról az utcán, naaaééés az a bizonyos esetünkről, mikor találkoztunk az álványzattal!!!:D hahahahahahahaha....

hahahahahahahahahaaa!!!!!!!!!!

Furcsa dolog mikor rengeteg mindent lehetne csinálni, mégis úgy érzem, hogy semmi nincs körülöttem. Valahogy megint eluralkodott az unalom. Ez mindig beüt néha. Beszélhetnék a káoszról meg a hullámokról, de semmi kedvem.

Ráadásúl az én káosz-elméletemet mindenki félreértené. Mert alapjában rossznak itélik meg ezt a szót. Anarchia. Én amúgy nem szeretem az anarchiát, és az én káoszom teljesen más, nem olyan és mellesleg az én káoszom jó. Ki is találtam a szisztematikus káosz fogalmat, ami már a nevében ellentmondás!(haha) A szisztematikus káosz tehát az, amikor direkt látszólag teljesen logikátlan dolgoknak élünk, de utána mindebben, (vagy más akár előtte is) megtaláljuk benne a rendszer. A káosz rendszerét, és még nagyon fontos, hogy mindezt szívvel csinájuk. Fel kell burítani a konveciókat, és mindezzel megmenteni a  konvenciók rabságában élő egyéneket. Igen meg kell menteni őket. Ez élethivatás!:D Meg kell őket botránkoztatni, kizökkenteni, meghökkenteni! Igen, példáúl szeressük a Hello Kittyt, ha már mindenki fanyalog rá. Amikor mindenki szereti, akkor meg csináljunk Goodbye Kittys képeket! (haha) Szándékosan nem írok ennél mélyebbre nyúló példát, ezt is csak hülyeségből írtam. Na mindegy. Ilyen mikor semmi kedvem sincs írni. Ez a jó!

Amúgy ma megint sikerült az őrült művésznő benyomását keltenem szerinte. Ugyanis a fuvolaegyüttem ma játszotta el először a darabomat. Kissé komás voltam. Meg közöltem, hogy egy hónap múlva, egy még meg nem írt darabbal együtt elő is lehet adni. Kicsit furcsán néztek rám, de úgy tünt talán hittek nekem. Nem tudom. Amúgy a darab majdnem kész van... én meg "ki-kész". Meg őrült. De kedves őrűlt legalább!

U.I.: A kép a "Gyermek a kiságyban" névre hallgat! Nem kell kinevetni!:) hahahahaha! Remélem mindenki látja a képen Zümőkét!!! Csak úgy mert ez jó! Meg mert óóóólyan jellllemzőő!

Talán én is szélsőséges vagyok. Egy-két szó, és ha még jószándákkal is mondják nekem, hirtelen összeomlik körülöttem a világ. Ez volt ma is. Összeomlott. És hiába mondtam, hogy nem számít a várat újra kellett építeni. Magam köré? Hát igen a metrón sírás elég érdekes dolog. Egyszerüen ülsz rajta, ahogy akárki más. Űlsz és bambúlsz, nézed a fáradt arcodat a túloldalon, és hirtelen szépen elkezdenek csorogni a könnyeid. Olyan meghökkentő és olyan hirtelen módon, hogy a mellettem ülő is kizökken az amúgy igen csak unott szerepköréből, és felém néz. Mint mikor egy áprilisi napon, mikor hirtelen "spontán hó" hullott. Egy filmrendező meg azt mondta, mennyibe kerülne ez egy forgatáson, amikor havazást kell csinálni, de már rég nincs hó. Hát igen, már hányszor megpróbáltam spontán sírni csak úgy hogy megtanúljam hogy kell, és tessék most még ez is sikerül, persze semmi érteleme, mert nincs forgatás! (szemérmes kuncogás)

De a hullámok, mindig ott vannak. Nincs állandóság az érzelemben. De hogy miért lettem ilyen szomorú? Nem tudom. Kicsinálnak a hullámok. Úgy érzem már minden rendben van, aztán jön valaki, és azt mondja: "F. el akarod adni magad?" Nem, nem kurvának nézek, és nem is rosszándékból mondták. Ez utóbbi méginkább "kicsinál". És bumm! És mikor azt hiszem, hogy már kiadtam magamból, akkor megint bumm!

De tényleg eladom magam? Nem, ez nem mondható. De mégis el adom magam, hát azért, hogy másnak jó legyen. Igen csak azért. Bátran eladom magam... De semmise történt, csak egy hullám. Kérdőre vonták a jószándékomat. Pedig én tudtam, hogy van. Tudtam, hogy jó. Tudtam, hogy nem kell sírni. De végtére még sírni is jó. Metrón sírni különösen érdekes. Egy számon sírni is jó. Legalább tudjuk, hogy hullámok vagyunk. Érzelmi hullámok. Lelkek. Tudunk szeretni és meghalni! Szomorúnak lenni. Eladni magunkat. Eladni a boldogságot? Nem, azt nem kell. Szomorúan is lehetünk boldogok...