Csorba Csillag

Szépelgős szövegeket

Fogok neked írni,

Helyetted is kis sznob leszek,

Legyen minden pí-szí!

Nem mondom már én te néked:

“Te kis buzi, bassz ám!”

Csak negédes édes élet

Drogja ami hat rám!

Nem szabad, hogy eldurvuljon

Közöttünk a helyzet,

Viszont így most úgy lenyugszom,

Ez már botrányt sejtet:

Írom csetben, “úgy szeretlek”

Közben tudom csöppet

Többre is vágysz, hogy elmelkedj,

S ne légy olyan plöttyedt.

Sajnálom nem disztingvàlok,

Még ma vadul háglak,

Holnap nőcis lánnyá válok,

Bevetem az àgyat.

A vízió a legfőbb vallás manapság
a képernyőnek számtalan papja van
kik folyton folyvást
és nem csak vasárnap
misét tartanak.
A hívőknek kell
az útmutatás
és az útvonattervező
és nem baj, ha blőd,
ha unalmas,
vagy ha butaság
mind ez csak egy áldozati rítus,
ajándék
a nagy vízió isten előtt.


Nincs miért lázadni
tényként
élnek benne
és létét
bizonyítják,
könyörögnek hozzá,
mint teremtmények,
és az imák
csodás módon
meghallgatásra találnak,
mert ez az új hit már
gondolati síkon
olyan érzékeny,
hogy mindent kitalál.

Nagyon engedelmesen
függenek
tőle
mert ha dühbe gerjed
az elektromos jelben
erős csökkenés várható
és ez nem kibírható
egyetlen hívő számára sem.
 
Akkor
talán még napsütés
se lesz több.

Fábián Franciska

Amikor dúl bennem az elme, rájövök,
csak révülten színezgetek,
hogy kereslek, az csak ösztön,
végül több, mit kitervelek.
Ma rád hagyom, hogy a lejtőn
zuhanjak a Nihil mezőn,
de ha Te terv voltál, még a
Föld is szívja
minden erőm.
Kisemmiztél
úgy ott,
noir színváltozat
az átkot
emésztem még
vad szellő is suhan
Nem az időjárás
az, aki engem vezet,
de mert az is hátrált,
tudom szerettelek.

Torz világból élek,
szúrós szerek, tények,
már a játszma
atomjai hullnak,
szállingózik múltnak
pernye váza.
 

Egymáson nevetnünk
kellett volna, pechünk
hogy nem érted
humorom, hisz nincs más
eszköz, s egyre inkább
nevetgéltek


az ösztönök májból,
szaladnék a háztól,
de még félek
te vibrálsz a gúnytól,
kérlek, így lehúzol,
hisztizésed


be kéne fejezned,
maszkban sem vagy szentebb,
végre ess rám,
túl sokat szemeztünk,
kortyonként cselekszünk
mérve egymást.



 

***

Vad ligetben kurta fény,

Rejtett tiszta furcsa én,

Életváró friss jelen,

Miért voltam hirtelen?

Hogyan lettem változó?

Képletekbe zárható,

Szorongás meg pár csapás

Lételemem: számadás.

Két vég között áll az út,

Miért lettem elvakult?

Megosztó a tárca lét,

Nem leszek csak százalék.

Rész igazság, intelem,

Hiányzik a Mindenem,

Félelem, ha útba van

Egyesítem önmagam.

***

Nem fogadom le

Mit megfogadtam,

A lázadás 

Alább hagy,

Alázattal háborogva,

Csak köpni, nyelni tudtam.

Megbéklyóz a

Vélt igazság,

Testem terhet tárol,

Ideákban gazdag rendszer

Mozgásomban gátol.

Nincs előre, nincs már: hátha!

Hit megunva,

Szégyell,

Hittem egyszer lelkem útja

A jótól sosem tér el.

Elfáradtam menni mindig,

Szünet nélkül vágyva,

Meg kell állni már

Csak inni,

de úgy érzem gyáva

Minden, amit önmagamnak,

Kívánságára tettem,

Haladtam, csak

mégse buzgón

És nevetve hebegtem.

Lódítás, ha szépre buzdít

Aki titkon ronda?

Hazudnék, ha igazságot

Mondanék, és lopva

Elvenném a kis játékod

A tiszta homok várad

Szívtelenül megtaposnám

Mert csak látszat vágyad

Szerintem ez,

mit szüntelenül

Hiszel és úgy áthat

Hogy tovább mész

Minden bajban

És nincs halál,

Csak bál van.

*

Alkalmanként alkohollal alkotok,

Áldozatos albatroszi állapotban,

Alvilági, alantas, alpári álmokon

Általlendülve,

Álságosan alázatos ábrázattal,

Aldiba akartam menni

Autóval.

* 

Meditálok a munka felett

Állok

„Mad it”

Nincs értelme, nincs érdeme semminek.

Antimotiváló tréning a youtubon,

hóbortom mégis, úgy unom!

Unom magam

és Endrét,

Az Adyt

„Add ide a hamit!”

Na de mit

Adok?

Azt mondták, hazudjam, hogy „őszinte vagyok!”

És ragyog minden, ha levedlem

a kényszeredet rém készletem,

rímkényszerem!

És máris önmagam hangját előásva

Igazi verseket bocsájtok nyomtatásba!

Igazuk volt

Őszinte leszek szentesen:

Baszódjatok meg

kedvesen!

Nem vagyok türelmes, 

Káprázat a napom

Pedig nem füveztem,

Belehervadok,

Arcom meszelt hegkupac,

Hagyom

Minden reggel,

Látens simítások

Hajhabok,

Ingert imitálok,

Tárgyak tengere

Szitkozódik

Törődni kellene

Veletek

Ti akarnok csürhe,

Sokk van belölle

És én...

itt ülök

Tűrve

Mondtam, hogy nem vagyok türelmes!

Unalmas lett volna titkok nélkül élni,
Szándékomban állt határokra lépni,
Szédített a mélység, mint bátortalanság,
Nem volt természetem, bennem izgatott láz

Kezdett ébredezni, egy darabig talpam
Zsibbadt olyan furcsán, majd szemben és karban
Észleltem a romlást, bontott rendet, polcot,
Rés nyílt meg a padlón, s minden szó beomlott.

Szaladtam máshova, hol emberek voltak,
Jé, de ott is lyukak, átjárókból nyúltak
Felém, és naivan estem szenvedélybe,
Teljesen más vagyok, hogy lesz ennek vége?

Azt mondják, a tudat módosulhat itt-ott,
Ti “ismerd meg magad” szent szövegből szívtok,
Lehet, csak veletek vagyok ilyen züllött,
Rendi voltam otthon, ‘asszem’, mint egy szűz tök.

Húst eszem, hogy lehúzzon a Földre,

Tündér fátylas szárnyam vett ma körbe.

Mégis ledobtam a tüllt a sárba,

Megront itt a vonzóságom átka.

 

Nagy álmaim húztak be a csőbe,

Vetítettek éjszakánként, görbe

Tükröt adva jövő igazságról,

Éj ügynökük drágán kizsákmányol.

 

Bajban minden jó szándék üres volt,

Vérző erem hazudta, hogy meggy bor.

Megtanultam szeretni az ízét,

Megint kellett fizetni a kínért.

 

Repülnék, csak fölfele már nem megy,

Mennyországba nem váltható repjegy,

Tiltólistán vagyok már mióta,

Magamtól kell mennem a pokolba.

Túl könnyű okosnak lenni,
Nem csak utólag,
Tudj a világból merni,
Nem csak futólag.

De futhatsz is, ha az oly jó,
Kell a fáradtság,
Meg a pénz és a zokszó,
Hogy ki ne száradjál.

A gond megelőzés helyett
Jobb az alázat,
Tudd, hogy véges tered,
De lehetsz vidámabb.

Akartalak érteni, hogy átjáron a tudás,
Pedig nem volt más vonzerőd, csak pénz meg a dugás.
Belebonyolódtam pár jel elemzésébe,
Majd jött égi bölcselet: nincs Istennek ész érve.

*

Árverésen mérik áramat,

Hogy szeressek luxust, édeset,

S míg elönt a nyájas áradat,

Átvertek, mint önző védtelent.

Megszüntek az ösztön vágyai,

Hasamban sok izzó kőhalom,

Csak tudnám, hogy nem kell ártani,

Bár, mit értek az sem oltalom.

*

Felpróbáltam párszor mások álmait,

Jobban álltak rajtam, mint sajátjaim.

Kár, egyikből sem volt pontos méretem,

De, mit gyárban szabnak, azt miért vegyem?

Sok mindent rühelltem, mi szürke, átlagos,

Így lettem aszkéta, ki hosszú másnapos.

Nem csillogtam régi terveim szerint,

Csoda, hogy így lettek jobb testvéreim.

Túlléptünk-e minden fogható határt?

Vagy csak vágyva élünk, lusta gyávaság

Káprázata mindez tetteink helyett?

Kínokból nőtt bálvány álmot így etet.

Lehetek a panaszkodás költője?
Elment a pénz egy csomó felesleges dologra!
A mindennapi dühítőim szürcsölve,
Töltök egyet a jóléti depresszióra!

Ma alacsony a rímek árfolyama!
Nem tudok megélni tisztességes munkából,
Ezért inkább relaxálok, és mától alap,
Azt csinálom, amiért a közeg nem ócsárol.

*

Nem kérek a pusztításból,
Mert ösztönösen írtok,
Ha elmondom, elmém lángol,
Nyugtatót felírtok.

Elmegyek a patikába,
Rájövök létem drága,
És nem költök kaviárra,
De, jobb lenne mára.

Így is, úgy is sokk az élet,
Hát miért költök drogra?
Passziómnak nagy veszélye,
Hogy a pasim dobna.

Jó, mindent túl komplikálok
Felesleges szókkal.
Teremtő szándékból árok-
Ásásokba fogtam.

Az építők elhagyottak,
És nem fizetnek számlát,
Inkább álltam rom lakónak,
Magas az új ház ár.  

Nem bújhatok el örökké,
Szeretnék elégséget,
Önzés helyett ős örömként
Élni közösséget.