Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) vers (135) Vers (12) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

A depresszió néhány gyökere

2016.05.19. 08:42 csorbacsillag

image_9.jpgLehet, hogy a depresszió alapvető okozója, hogy várunk valamit az élettől?

Persze nehéz úgy élni, hogy ne vágyjunk semmire, és nem is kell. Teremteni akaratból  lehet, és ez a vágy-beteljesülés folyamat meg általában úgy zajlik, hogy valamit akarunk és vágyunk, majd lemondunk róla, aztán jön a beteljesülés.
Mindenkinek vannak céljai az életével különben nem születnénk meg. Születésünk után, ahogy megtanultuk az alapvető életfunkciókat, és megtanulunk beszélni, kikristályosodik az elménk, és eszünkbe jut, hogy milyen terveink is voltak előtte. Ez általában tíz èves korig ez meg is történik, de van aki már az óvodában is tudja, hogy mi is szeretne lenni nagy korában. Később persze minden összezavarodik, de ez még tinikorban természetes. Ez az első csalódás kell a kiteljesedéshez.
A depressziós emberek egyik típusa, pont az aki nem jön ki a tini korból, és végképp elfelejti építő és nem pusztító vágyait. Amúgy a fel nem nőtt tinédszerek elég szép számmal vannak jelen a társadalomban, csak nem tudunk róla.
A másik depressziós tipus, akinek ugyan teljesülnek a vágyai, mivel lemondott róluk, de mivel lemondott róluk, már nem tud örülni a beteljesülésenek. Az ilyen ember fáziskésés problémás.
Számomra leginkább az okoz problémát, hogy a vágyimat képtelen vagyok kiverni a fejből, ez által nem tudok lemondani, és a beteljesülés meg várat magára. A dolog már teljesen agymenésessé válik, és igen, súlyos depressziót tud okozni. "Kivésném., ha tudnám hol van, a mélység, amitől holtan megvadultan remegek én, titkok frusztrált hű mezején."
Most tisztázódott bennem, meg hogy erre a "kivéséses" technikát kell "alkalmazni" amit amúgy már összönösen csináltam. Azaz direkt csalódás, rossz élményt, undort okozni az üggyel szembe, hogy lemondjak róla, elmenjen tőle a kedvem egy időre. A baj, hogy az egyik vágyam ösztönös kivésési kísérletei a visszájára fordultak. De ma azt hiszem sikerült rendesen kinyírnom magam. Kezdhetek örülni minden másnak.
Szóval ne féljünk a csalódásoktól, az csak egy jobb élet kezdete.

komment

Címkék: gondolat depresszió fájdalom társadalom gyermek vágy várakozás gyermekkor lélektan

Az önpusztítás fogalmi tévedései

2016.05.05. 13:07 csorbacsillag

25285118804_02651540bb_z.jpg

 

 

Meg kell tanulnunk nem mások által megítélni önmagunkat. A közvélemény a nagy számok törvénye alapján könnyen rámondja valamire, hogy önpusztítás, de ez még a legártalmasabb dolgok esetében se igaz mindenkire, mivel vannak emberek, kiknek épp az adatott a sorsában, hogy megéljék ezeket a dolgokat. Azért se kell nagyon dobálóznunk az "önpusztítás" szóval, mivel rengeteg "nem önpusztító, józan" embert ismerek, aki önpusztító, és szép lassan elhal, mert egész életében olyan munkát végzett, amit szívből utált, (vagy csak simán ügyvéd volt:P Esetleg politikus!) mások meg egész életükben szívből szívnak, és majd kicsattannak az örömtől és életerőtől. (Ez persze nem minden emberrel van így, rám sokkal rosszabbul hatna a fű.)
Szóval összefoglalva: drogozni, kurválkodni, alkoholt inni és bányában dolgozni önpusztítás! Kivéve azoknak az embereknek, akiknek ezek a dolgok/tevékenységek adják a legnagyobb örömöt, elégedettséget, önszeretet, (ami nem azonos, hanem ellentétes fogalom az önzéssel!) és küldetésük beteljesítését az életükben.
A rossz vagy jó fogalma csak azon múlik mennyire tudsz valóban szeretni valamit és valakit.

 

***

komment

Címkék: munka beteg drog társadalom filozófia ember mánia felismerés önpusztítás öngyilkos normális lélektan

Szeretni érdek nélkül.

2014.04.22. 14:22 csorbacsillag

 

 szivecs.jpg

Az embert a rossz gondolatai ölik meg, amikor folyton csak saját érdekei kattognak a fejében, hogy mit miért csinál. De ha hinnénk a Mindenség óvó erejében, tudnánk, hogy semmi sem történik véletlenül vagy rossz időben, ezért hát a szeretetünket sem felejtheti el a világ. Szokták mondani, hogy semelyik ajándék sincs önzetlenül vagy hogy semmi sincs ingyen. Ez így is van, de nagyon sok fájdalmat okozunk magunknak, ha folyton észben tarjuk ezt az elméletet, kivész belőlünk a természetesség, az önfeledtség, a bátorság, mert azért nem kell minden ajándékot viszonoznunk, nem kell, hogy ajándékainkért kérjünk bármit is. Amikor még katolikus hittanra jártam, ezt úgy magyarázták, hogy önzetlen jótett nincs, de a jó katolikus nem akar viszonzást kapni itt a földön, hanem nagyobb kincseket szeretne érte majd a Mennyországban. Avagy, akár még egy köszönetet, dicséretet sem szabadna elvárnunk elfogadnunk jó-cselekedeteinkért, mert már az is viszonzásnak számít. Persze nem kell feltétlenül csak a túlvilági örömökre gondolnunk egész életünkben, azt viszont tapasztalom, hogy általában az ember minél tovább tűr, minél később kap elismerést, az annál többet ér. Azért azt se felejtsük el, hogy nem csak jó-cselekedeteink vannak, hanem adósságaink is vannak! Ekkor meg pont a lelkünk békéjéért, kiegyensúlyozásáért nem szabad viszonzást követelnünk! És egyáltalán nem biztos, hogy ugyanannak az embernek kell viszonoznunk valamit, akitől kaptuk. Sőt, a világ így mozdul előre, hogy képesek vagyunk önzetlenül adni, és szeretettel kapni is bárkitől.

komment

Címkék: élet lélek filozófia valóság természet hit spontán szeretet felismerés megfigyelés adni lélektan spontanelitás

A kishitűségről

2014.04.17. 17:41 csorbacsillag

2308652-779402-portrait-of-worried-woman-in-black-dress-over-white.jpg

Úgy gondoltam, hogy a szeretet és a hit a két legfontosabb dolog a világban. Persze hozzátehetném még a reményt is, ha pontosan szeretnék a Bibliából idézni, de most kicsit másról van szó, egészen pontosan az eredményességről. Azt akartam bebizonyítani magamnak, hogy a sikerhez nem feltétlenül kell mérlegelni a körülményeinket, a lehetőségeinket, a paramétereinket, ha nem csak jól kell tudni hinni hozzá. Vagyis azt a munkát, amit szeretettel, és kizárólag csak szeretetből és szeretetért végzünk el, azt hitünk teszi sikeressé. Egy produktumon látszódhat, érződhet valahol, hogy kedvvel, vagy nélkül készítették. Szerintem ez lehet a titka a márkás termékeknek is, azért drágábbak, azért látjuk jobbnak, azért fizetjük meg, mert sugárzik belőle a törődés.
Persze nem feltétlenül van így. Az sem igaz feltétlenül, hogy az életben elég csak a hit és a szeretet, de egy biztos, hogy elég csak a szeretet. Érthetőbben: a hit nem mindig igazolja vissza magát egyértelműen, nem tudjuk ellenőrizni a működését. Hát igen, de manapság sokan vagy egyáltalán nem hisznek, vagy túlságosan sokat foglalkoznak azzal, hogy hitük igazolódjon. Az elsőre most nem térnék ki nagyon, szerintem a nem hívőkből sokkal kevesebb van a világon, mint gondolnánk, olyasmi mint az ateizmus, nehéz valóban annak lenni, koncentrálni kellene rá. Az utóbbit hívom én kishitűségnek. Ez lehet akár ezoterikus módon is, például túl sok horoszkóp olvasása, és azzal való görcsös magyarázatok keresése, de lehet kishitűség egy ellanyhult keresztény hit is, mikor már nem tudunk örülni se, mert minket úgyis ver az Isten. A kishitűséget lehet az önbizalomhiánnyal is magyarázni, de inkább azt mondanám a kishitű ember a külvilágot okolja a problémái miatt. Pedig a hit még mindig egy láthatatlan valami. Szóval mint mondtam, elég csak a szeretet, a jelenben élés, és a jó cselekedetek lehetőségére való folytonos figyelem, persze csak ha számunk is jó.

- Fábián Franciska -

komment

Címkék: gondolat isten lélek hit felismerés észrevenni lélektan Kishitűség

Az önbizalom és annak hiánya

2014.04.15. 16:38 csorbacsillag

index.jpgA világ nem megismerhető. Jó, tudom, előzetesen mindenkit arról tájékoztattak, hogy azért törekedni kell rá, mert ez egy igenis elérhető cél. Persze a wikipédia információi szerint, ez még senkinek sem sikerült . Arról is szoktak beszélni, ha már a világ nem is, akkor legalább önmagunknak megismerhetőek vagyunk. És ezt az állítást, már kicsit többen vallják elérhetőnek. Hát keressük meg őket, és kérdezzük ki alaposan őket a tanulás, az önmegismerés pontos menetéről! De azért azt még mindig nem állítanám, hogy holnap  simán kellemetlenül összeütköznék eggyel az utcán. Az önmagukat megismerő egyének ennél lényegesen rejtélyesebbek. Képzeletemben elvont, misztifikált kép alakult bennem róluk. Biztos, hogy nem tartózkodnak városban! Biztos hogy nem idegesen rohangálnak! Biztos nincs szükségük felesleges izgulni valókra. Egy ilyen egyén az elgondolásomban az erdőben él, forrásvizet iszik, mindig nyugodtan szól, és semmiből is fenn tudja tartani magát. Bevallom, nem törekszem erre a létre, de azért tettem már próbát rá. Megállapítottam, hogy pontosan egy fényévnyire vagyok a céltól. Marad tehát a tudatlanság, avagy a tudat, hogy együgyű vagyok és az is maradok ezen a Földön. Szóval: önbizalomhiány. De mi is pontosan a bizalom? Valamiféle hit valamiben, valakiben és hogy annak az illetőnek semmi érdeke átvágnia engem. Na és az önbizalom? Az a hit, hogy önmagamnak semmi érdeke átvágnia engem. Tehát, ha önmagam nem akarja önmagamat átvágni, akkor elképzelhető az is hogy önmagam szeretettel van önmagam iránt. Így lehet önbizalmunk, ellenkező esetben ha nem szeretjük önmagunkat, önbizalomhiányunk. A világban tehát csak hinni lehet, mert nem megismerhető, a hithez meg remélem a szeretet.
Mindezt átlátva már boldogan megyek neki bárkinek a metróaluljáróban. Már tudom, hogy nem kell annyira ismernem magam, hogy felszabadult legyek, a tudás gondját kiutalom a mindenségnek. És ha van önbizalmam biztos csak olyan dolgok fognak megtörténni velem amit önmagam is szeretett.  Az önbizalomhiányos emberek általában túl sokat panaszkodnak, nyavalyognak arról, hogy a dolgok nem a legmegfelelőbben működnek körülöttük. De lehet, hogy még megszólalni se mernek...

komment

Címkék: gondolat lélek virág szeretet megfigyelés önbizalom tipikus belső gondolkodni lélektan

A pszichopata

2014.04.14. 08:00 csorbacsillag

Ó, hát nem is tudom miért pont a pszichopátia jutott elő eszembe a személyiség deformációk közül...

De tudom!Untitled.png

Azért mert egy ilyen ember áldozata vagyok, aki fáradhatatlanul épp próbál bemocskolni a minél több ember előtt, azt remélve hogy majd ezáltal az egész életemet tönkreteszi.
De nézzük csak, milyen is egy pszichopata. A wikipédia információi szerint ez egy örökletes betegség, amit röviden így lehetne leírni: Nem szeret, nem szorong, nem tanul. És gyógyíthatatlan.


Ez nem túl biztató a számomra. Különösen azért nem, mert gyermekkorom óta foglalkozok a lehetséges gyógymódokkal. Érdeklődéssel figyeltem az olyan osztálytársaimat, akik szerintem pszihók voltak, általában elkényeztették őket. Főleg az tűnt fel nekem: nem értettem, miért nem képesek természetes szeretni. Igen, itt az első pont: a pszichopaták arról ismerhetők fel, hogy bár próbálhatnak szerethető képet mutatni magukról, és kísérletet szeretetre is, de valahogy sosem érnek célba. Az (volt) a vágyam, hogy megtanítsam őket szeretni. Ehhez a szívcsakrájukat kéne valahogy kinyitni. Ha esetleg azt hiszik szeretnek, akkor azt is csak az agyukból teszik. És az agyuk általában jó, úgy látszik ismerik a világot, úgy gondolják sokat tudnának segíteni mindenkin, átlátnak minden élethelyzetet, az vélve, hogy azaz erényük, hogy túl tudnak lépni félelmen is. Ezért állapíthatták meg a pszichókról, hogy nem szorong. Egy pszichopata igazán sikeres tud lenni, remek, vonzó képet mutat magáról, de valahogy mégis kishitű és önbizalomhiányos marad. A válasz erre egészen egyszerű: azért mert a szeret befogadása az egyetlen siker! Sérültek, mintha valami fogyatékosságuk lenne, a pszichók ezért érzékenyek és hisztérikusak tudnak lenni. Érzelmi gátlástalanságukból következően meg úgy érzik ők az egyetlenek a világon, akik szenvednek.
Érzelmi gátlástalanság: Nem szorongnak, avagy gátlástalanok, de ne hogy összetévesszük ezt a gátlástalanságot egyéb gátlástalansággal! Nem úgy gátlástalanok, mint az exibicionista emberek, például nem mennének ki meztelenül az utcára, hanem úgy gátlástalanok, hogy bárkit képesek szurkálni, megsérteni, érzelmileg tönkretenni, megzsarolni, megszégyeníteni, birtokolni, anélkül hogy valamiféle lelkiismeretfurdalásuk lenne.
És hogy nem tanulnak? Hát ezért. Az emberek a hibáikból tanulnak. De ők nem.

(Akkor holnapra írok egy elemzést az önbizalomhiányról.)

komment

Címkék: lélek őrült pszichológia pszichopata lélektan

Rétegek

2009.12.11. 11:34 csorbacsillag

Önértékelési zavarok???

"- Mondja, magának milyen önértékelési zavara van?
Ja, hogy csak önmaga szeretne lenni?
Hát ilyet??? Azt nem lehet. Nem lehet önmaga.
Hogy miért nem??? Miért egyátalán mer önmagának lenni?
Hát maga normális!
Igen, igen. Normálisokra nincs kereslet mostanában.
Micsoda? Hogy maga őszintén ilyen mint most?
Őszintén őrült?
Nem ez nem jó. Ezen változtatnia kell így, így nem megy semmire!
Nem, nem értem a kérdést, úgy érzi ha változat magán akkor sem megy vele semmire?
Jó, akkor szegye le magáról a rétegeket!"

A rétegeket. Ami körül vesz, kizár és befogad. Rétegekben élünk, rétegekben hiszünk, és rétegeket akarunk levetni. Ha egyátalán le akarjuk venni őket...

U.I.: A "réteg" egy több értelmű szó.

komment

Címkék: élet lélek őrült gondolkodni lélektan bonyolúlt

Dosztojevszkij

2009.11.11. 19:57 csorbacsillag

Boldog Születésnapot kedves Dosztojevszkij bácsi!

Ma lenné száz valahányadik éves! (Most nem nézek után…) Nagyon örülök, hogy ma van a születésnapot, mert én nagyon bírlak Téged!

Nem tudtam, hogy miért is vonzódok hozzád annyira már 11 éves korom óta, mikor még gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy ki vagy, csak a Karamazov testvéreket adták a rádióban, és persze kérdezősködtem a szüleimből, és mondták, meg hogy miről szól az a regény, és akkor én megállapítottam, hogy Te egy zseni vagy, és Téged a példaképemnek választalak, (ja igen, hogy most idézzek valakit, „fan” lettem!:D) pedig ez nem gyakran fordult elő velem se akkor, se most… Ezért még múltkor megnéztem, a wikipédián az életrajzodat, és mikor láttam hogy november 11-én születtél, akkor nem is olvastam tovább, ez mindent megmagyarázott! (Jaja, még mindig 11 a kedvenc számom… ez misztika, számmisztika, ha úgy tetszik, meg egyebek! De véletlenek nincsenek, a többit meg leszarom… :) )

Na és a Bűn és bűnhődésről nem is beszéljünk! Életem legborzasztóbban gyönyörű nyara volt, mikor Réfi tanár úr feladta kötelezőolvasmánynak! Én azon a könyvön behaltam! Én teljes mértékben átéltem, sőőőt még éjszaka is… Valahogy annyira telitalálat volt… telitalálta a lelkemet. Biztos voltam benne, hogy nem tévedtem korábban, és hogy tényleg fontos vagy nekem!

Szóval, most a szülinapod alkalmából elhatároztam, hogy a Félkegyelműből olvasok legalább 20 oldalt, vagyis a 412 oldaltól eljutok legalább a 432-dikig! :)

Na akkor megyek is! Puszi!!!!!

 

komment

Címkék: születésnap most szám dosztojevszkij lélektan

A szerelem anatómiája

2009.01.02. 19:42 csorbacsillag

Bevezetés

Előzmények: itt (3-4. bekezdés) Ez igaz, a szerelem tényleg akkor az igazi ha első látásra van. Nem teljesen első látásra, de első észlelésre, első eszmélésre, ha nem is egyből szerelem, de ott kell lennie annak a bizonyos szikrának, amiből bármi lehet. Ahogy olvastam nekem is szerembe jutottak dolgok. Ha úgy tetszik tipikus dolgok. Tipikus helyzetek, amikből szerelem lehet, lehetne... Típusokat fogok mondani néhányat, amiket én tapasztaltam, biztos mások is megtapasztaltak hasonló dolgokat, ezért is írom le, de alapvetően a saját szemszögemből fogom leírni. Az én típusaim, persze vannak átmenetek, meg egyedi esetek, mindent persze nem lehet leírni. Kis szerelmek és csalódások. Ahogy én láttam őket. Persze remélem ezentúl minden más lesz, és nem lesznek tipusok, mert már nagyon meguntam őket, de tanulságként azért leírom, tessék itt van belőle három legjellemzőbb! Mindenki így van vele, próbálkozik és csalódik. Mindenki egyedi és senki sem sértődik meg ezért...

1. típus: A fellángoló

Nagyon jól érzem magam. Egy sráccal találkozom, valami összejövetelen, nem biztos, hogy részegedős bulin, lehet tábortűz mellett, szórakozóhelyen, de nem hangos helyen, hanem asztal mellett, lehet forralt borozás közben egy falusi program keretében, stb. Nagyon jól beszélgetünk, viszonylag hamar eljutunk mélyebb vizekre, saját személyiségünket elemezve. A srác tetszik, általában idősebb nálam több évvel, érett, és abban a pillanatban teljesen tökéletesnek látszik a dolog. Találkozás vége általában csókkal végződik, de ha nem is, azért meg vagyok arról győződve, hogy tetszettem neki, és biztos keresni fog még... Aztán várom, hogy megkeressen iwiwen. Pár napig, aztán kiderül, hogy annyira mégsem érdekeltem, talán mert attól hogy idősebb, nem csak tapasztaltabb, de kiégettebb is, és általában az ilyen dolgokból soha nem lesz semmi. Ha mégis lesz, ilyen csak egyszer fordult elő, ez inkább baráti kapcsolat lett, de annál mélyebb és fontosabb nekem, még mindig...

2. típus: A laza

Nem vagyok túl józan. Jól akarom érezni magam. Ilyenkor nem érdekel, hogy most milyen mély témákról lehetne beszélgetni, sőt kifejezetten nem is akarok mély dolgokról beszélgetni, inkább el akarok felejteni mindet. A srác szintén nem túl józan, és általában korábban eljutunk a csókig, mint az előző estenél, viszont rendkívűl szórakoztató, kedélyes, kreatív, bátor és laza...  Mindig is ilyen fiúra vágytam valahol, bár az egészet még egyátalán nem veszem komolyan. Vagyis hát, nagyon is komolyan veszem. Aztán valahogy végetér a dolog, és megint csak várom, hogy a fiú bejelőljön iwiwen, de itt már az is belefér, hogy én kesessem meg, elvégre lazák vagyunk, és egy próbát mindenképp megér... Ha kapcsolat lesz belőle, az ilyen kapcsolatok általában ott fulladnak ki, hogy az illetőről kiderűl, hogy egyátalán nem olyan laza, kreatív és kedélyes, amilyennek azon a bizonyos első este mutatta magát, amikor kicsit beleszerettem, hanem egyre görcsösebb, és egyre több problémát jelent neki az, hogy képtelen velem beszélgetni, amit azért én nagyon szeretnék, ahogy az első tipusnál is ez elég fontos... Bár nem is ez lenne a fontos, hanem az, hogy megértsen és belém szeressen...

3. típus: Az érdek

A srác aranyos, kedves, és még viszonylag tetszik is, bár lehetne jobb képű, de még belefér... és oda van értem! Számomra nem volt túl nagy lángolás, de végülis nem is olyan rossz parti, próbáljuk ki, hátha beleszeretek! Olyan dolgokat tart fontosnak, amiket végülis én is. Céltudatos, rendes, konzervatív, tanult... Persze az egész ott full ki, hogy engem egyre jobban idegesít, hogy nem tudok, sőt képtelen vagyok beleszeretni, ő viszont hót szerelmes, leglábbis azt mondja. Teoriákat gyártok, hogyan ábránduljon ki belőlem, szóval ez az egész nem jó így... Sajnos volt pár ilyen kapcsolatom, úgyhogy tudom, többet nem akarok ilyet. Fájdalmat sem akarok többet okozni senkinek. Most már inkább a legelején elutasítom, legalábbis nem erőlködöm, hogy azt higgye érzek iránta valamit. Ez a "legyünk inkább barátok!" eset. Ez is bizonyítja, hogy tényleg első látásra van az a bizonyos szerelem... leglábbis a legtöbb esetben...

Összefoglalás

Ezek a tipusok. Olyan ttk-s az egész...(természettudományos:P) Száraz... Anatómia. A dolgokat csak kívűlről szemlélő valami. A rossz benne az, ha így nézünk mindent, hogy nincs benne sok érzelem. A valóság egészen más, mindhatni btk-sabb!:P (bölcsészebb) A szerelem ha meg van, akkor már nem tipizáló. Típusokba nem szeretünk bele, mert a típusok olyan unalmasak, később persze lehet ellemezgetni a dolgokat, ahogy most tettem, de ilyet csak azért csinál az ember, mert csalódik... A szerelemben az a jó, hogy irracionális, és akit szeretünk arról nem tudjuk, hogy miért szeretjük. Lehet, hogy először tipusnak látszik, aztán valami egészen más lesz. Olyan, amit még soha nem éreztünk és nem tapasztalunk... Különleges...!

komment

Címkék: élet laza szerelem valóság boldogság őszinteség mély lélektan tipus

Utazás a lélek körül.

2008.10.12. 21:22 csorbacsillag

Valami nagyon, nagyon mély... elsüllyedek...

Az előző írásom kicsit furcsa volt így visszanézve. Valójában nem tudom kinek-minek írtam, csak úgy valahogy, kiakaródzott belőlem jönni. Lényeg az, hogy amit itt leírok, az csak részbe a valóság, sokszor nem más, mint egy költöi illuzió. Vagy akár illúzió keltés, költői kérdés, ilyesmi. Mint az is, mikor "egyes" városokról írok valamit. Mondjuk ki, Székesfehérvár, Székesfehérvár! De valójában az nem is olyan nagy baj, hogy leírtam, még ha félre is értik is. Meg van az okom, hogy miért írtam róla, bár akkor mindez nem volt tudatos. Olyan ez mint egy vers, egy költői ábránd, és a költőknek meg van az a képességük hogy előre megérezzenek bizonyos dolgokat.Boldog lehetek, hogy én is költő. Nem a versek miatt, hanem mert képes vagyok megérezni olyan dolgokat, amikre mások nem képesek.

"Székesfehérvár szellem város"

Nem tudom, hogy miért, de valahogy nagyon éreztem, hogy nem létezik, hogy csak "szellem". És meg volt az okom gyűlölni ezt a város. Éreztem, hogy halott. Halottak lakják. Sivár, lélektelen és halott. Nem, egyátalán nem biztos, hogy ilyen, de amit én tudok belőle, azt a kicsiny darabot, az halott. Rég meg halt. Lakói csak szellemek. "Szellemes szellemek!"

A halottak nem sírnak!

Csak az élők tudnak sírni. Az élő emberek. Ahogy megszületünk sírunk, és boldogok vagyunk, hogy sírhatunk! Ha meg meghalunk, akkor helyettünk sírnak. Nem, nem értünk sírnak, hanem azért mert szerettek minek. Akiért sírnak, akiért öszinén írnak, az biztos hogy boldog lehet, mert azt az embert szereték! És biztos ő is viszont szeretet. Tudott szeretni! Aki már életében meghal érzéketlen lesz, akár egy halott. Az öngyílkosok sírnak mielőtt megölik magukat. És van olyan öngyílkos, aki élteben marad miután már lelkében megölte magát. Lehet, hogy mégsem lett gyílkos, valójában mégis gyílkos marad. A szíve mélyén. És a bűn addig bűn marad, amígy nem mondjuk ki. Amíg nem vallottuk be még magunk számára sem. A fájdalom ott marad. És ez tényleg nem vezett sehova... csak az ördöghöz. Én érzem, nekem fáj, mert én ellene dolgozom és harcolok, és akár látszólag durva dolgokra is képes vagyok, képes szeretnék lenni.

Gyílkolni vér nélkül is lehet...

Nagymamám sem vallotta be soha, még magának se, hogy gyílkos. Nem is éreztem vele soha sem jól magam. Hiba "áldott jó asszony". Hiába szeret szinte mániákusan, mit se hat. Gyermekként sem éreztem olyan jól magam nála, valahogy mindig éreztem azt a bizonyos hamisságot, aztán rá kellett jönnöm, hogy meg kellett tudnom, miért éreztem így. Bár csak egyszer meg mondhatnám neki. Ki mondhatnám, de nem merem, és nem tehetetem. Meg az is eszembe jutott, hogy Székesfehérvárra érkezve nem tudtam válaszolni egy "kedves" asszony egyszerű kérdésere. Talán ez is egy megérzés volt, mivel számomra szinte teljesen érthetetlen módon nem bírtam semmit se mondani. Egyszerüen csak néztem.. Nem tudtam azt mondani, hogy itt és itt tanulok, vagy hogy ez bonyolult, vagy akármit kedvesen, csak annyit feleltem az "És te mit csinálsz kédésre?" hogy nem tudom! Nálam a nem tudom annyit jelent rossz! A bűn felszínessé tesz, és igenis amit az a "kedves asszony" tett az bűn. Még akkor is, ha nem is mondjuk ki, még akkor is ha látszólag kiszolgáltatott volt, még akkor is, ha nem ő döntött bizonyos dolgokban, még akkor is gyílkos volt. Egy anya nem csak abortusszal és gyílkossággal ölheti meg a gyermekét, hanem felszínességgel és vaksággal és lélektelenséggel is. Egy anya csak akkor anya, ha az életét tudja adni a gyermekéért, ha meg tud halni érte. Minden lemondás egy-egy meghalás a másikért, ha szeretetből van, egy anya ha ezt nem teszi, ha fontosabb a saját kényelmes a gyermeke boldogságánál, akkor nem anya, és egy percre sem volt az mindenbizonnyal... Nem szeretek az ilyen "nem anyákkal" találkozni és nem is fogok akarni soha.

komment

Címkék: élet utazás halál gondolat érzelem isten fájdalom lélek gyilkosság gondolkodni mély mélység lélektan

"Minden ember macska. Minden macska ember."

2008.09.30. 00:50 csorbacsillag

A macskák már csak olyanok akár az emberek. Szeretnek szeretve lenni. De ahhoz, hogy igazán boldogok lehessenek szükségük van gazdára, és hogy biztonságos otthonra találjanak. Nekünk embereknek is fontos az otthon, és hogy szerető emberek vegyenek körül minket.

De csak azt a macskát lehet befogadni, aki hagyja magát! Az a macska aki feladja a reményt, hogy valaha is befogadják, és hogy ezáltal megváltozzon, és képes legyen szelíd szobatiszta cicává válni, azt soha nem fogom befogadni. Kobór macskákat nem etetek. Nem is érdekelnek. Éljenek úgy ahogy akarnak. Úgyis hamar feldobják a talpukat. Sajnos. Az én cicáim nem ilyenek. Mindegyik küzdött. Azért, hogy boldog lehessen. Szeretetre méltó volt, hogy szeressék. Nem adták fel a reményt. Mint a képen Pötyike is. Ha kellett inkább a hideg beton párkányon aludt, csak mert annál a háznál adtak neki egy falat kaját. De nem állt tovább csak várt. Egy nap, két nap, egy hét. Mindenkinek hagyta magát megsimogatni. És dorombolt. Aztán lett is gazdája, mert bízott, mert akart gazdát. Igenis lehet tanulni a macskáktól, bár állatok. Lehet tanulni kitartást, szeretetet, eleganciát, játékot, harcot, vadságot, rugalmasságot, stb, stb. Bár állatok, de azért vannak az állatok, hogy tanulni tudjuk tőlük. Hogyan kell ártatlanúl élni.

Egy macska is lehet depressziós?

Góliát megélte a legnagyobb tragédiát, amit csak egy szobacica herélt kandúr megélhet! Derült égből villamcsapásként kidobták az utcára a jól megszokott otthonából, a hóba-fagyba. Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ő újra bízzon abban, hogy biztonságban van. Dédelgeni kellett, és szeretgélni, de ő folyton attól félt, hogy mi is csak becsapjuk, és elhagyjuk őt. Nagyon félt, de már megnyugodott. Újra boldog tudott lenni.

Morcellát meg kiközösítette az anyja. Nem tudjuk miért. Két másik testvérét még szoptatta, őt meg már nem engedte közelébe. Akkori gazdája szerinte nem úgy viserkedett, ahogy kellett. Ígyhát nagynénikéje szoptatta tovább...:)

Auguszt meg munkamániás lett, miután befogattunk még néhány cicát melléje, és ő ki nem állhatta őket, és folytonos bizonyítási vágy hajtotta, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig ő a legtökéletesebb macska. Ez nem vicc. Tényleg! Mindennap hazahozott egy egeret nekünk. Aztán szemrehányást tett szintén nekünk, hogy az egerét valamelyik másik "haszontalan" eszi meg.

Frenky meg hiába különleges, kék szemü jegyes cica, ő is kóbór cicaként kezdte a pályafutását. De hamar rájött, hogy igen csak szobacica géneket örökölt, bár a kertet ő se cserélné el semmire.

Még szerencse, hogy a macskák nem tudnak alkoholisták lenni! Bizony. Még ejedt egerett se esznek... Azért igencsak tanúlhatnánk ebböl is tőlük!

Tehát, minden ember macska, minden macska ember. Persze mondhatjuk ez az állítás nem mindig állja meg a helyét, hiszen lehet olyan ember is aki nem macska. Példáúl róka. Meg az se igaz, hogy egy macska lehet ember is. Persze. Tudom. Na és? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogyebben a lényegben igaz! Az emberek néha macskásak, a macskák meg néha "emberesek". És tényleg lehet tanulni tőlük. Ha csak nem kóbór macska. Akkor nem lehet tanulni tőle. Segíteni se lehet. Mivel nem mond semmi. Mert fél, elmondani mit érez. Mert gyáva, mert "plömplöm", mert elhagyta magát. Feladta a reményt, hogy valaha gazdáját szertő házimacska lehet belőle, olyan akit mindenki szeret és nem csak belerugnak az emberek. Akire akár büszkének lehet lenni. Aki tud küzdeni. Szóval ha nem ilyen, akkor nem kell. Nem tudom sajnos befogadni...

komment

Címkék: élet lélek cica boldogság bátorság macska szomorú megfigyelés lélektan

süti beállítások módosítása