Péntek este egy csövest követtem. Tovább, tovább, tovább! Jó fej volt, megkínált sörrel, finnül magyarázott nekem valami rockkoncertről, de nem igazán jöttem rá, hogy most egy „valódi” koncertre igyekszik, vagy csak ő kérdezősködik rockkoncertről, esetleg „egyéb” frusztráció. Mindenesetre örült, hogy beszélgethet velem, és mikor kiderült rólam az egyetlen érdemi információ, amit finnül is közölni tudtam, hogy ugyanis „unkari” lány vagyok, rögtön még csárdást is lejtett a kedvemért. Hogy jó irányba indultam-e? Nagyon úgy éreztem, és bizonyítékként mindjárt vacsorát is kaptam a „hitért”, mivel egy jólszituált nő pont az ellentétét gondolta, hogy: „nagyon nem jó” irányba indultam…
– Borzalmas, hogy „ilyen” emberekkel barátkozik, egy szép lány! Meghívlak valamire, csak könyörgöm, ne kövesd ezt az ember! – mondta, és bevezetett egy vendéglőbe, egy, a „koldusúrnál” cseppet sem józanabb társaságba. Az egyetlen férfi az asztalnál folyamatosan jobbra-balra, vagyis a két mellette ülő, állítólag „csak barátnő” hölgyre dűlt, és a hölgyek sűrű mutogatása és biztatása ellenére se jutott el odáig, hogy rám tekintsen. Az egyik a befogadóm volt, vele beszélgetem legtöbbet, és Ő végig lejáratlan lemezként magyarázta nekem, hogy mekkora szörnyűség, ami velem történt, hogy szóba álltam egy „olyan emberrel”. A másik, a részeg baráttal viaskodott, és időnként érdeklődő, üveges szemekkel szemlélt hosszan. Mikor kérdéseket tett fel, a koromra volt kíváncsi, de nem hallotta a válaszomat, újból kérdezett, és ha alkoholos itallal kínáltak, gyorsan kikapta a kezemből, vagy még az előtt, hogy hozzáérhettem volna.
– Finnországban tizenhét alatt nem lehet alkoholt fogyasztani! – Azt hittem, valami fontosabb dolog miatt szemlél olyan áthatóan. Íme az összes szavakban kifejezett kommunikáció köztünk. A többi valahol nagyon bennragadt, ha egyáltalán volt… vagy nem csak én képzeltem oda. Mikor elmentem, megígértem nekik, hogy „hazamegyek”. (Hogy ne vergődjek tovább ebben a borzasztó világban!) Egy percig sem gondoltam komolyan, hogy betartom. Na mi legyen! Tegnap elvesztettem azt az „édes” fiút, akihez mehettem volna, mert ugye nincs telefonom. Lesz ami lesz. Elsétálok az utca végéig, négyszögletes terecske, az egyik kedvencem, kis klasszicista palotával, meg sok fiatallal… hát nem ott vannak a haverjai? Hamarosan Ő is előkerült. Boldog volt, hogy újra láthatott, minden agresszió és gyanakvás nélkül csak az feszélyezte, hogy nem beszél olyan jól angolul. Jyri. Rendes, finn építőmunkás fiú, huszonkét éves, szereti a képregényeket, és egy igazán északi városkából származik, aminek szintén „édes” a neve, Oulu. A nyelvi nehézségek hihetetlenül megkönnyítik az életet. Buli, vagy baszás?! Baszás!
Metró, és Helsinki kietlen, kockaházas, külvárosi munkásnegyede. Rend és tisztaság. Nárciszok!
– Igazi tavasz van! – mondom Jyrinek. – Ez a második tavaszom az évben, és a kedvenc virágom is ez! – mutatok a kopár, földes emelkedőn ingadozó növénykékre. – Nálunk már régen elvirágoztak… – Szóval csak követtem a nárciszokat. Szenvedélyesen… és romantikusan.
Másnap Vappo volt. Dél körül leléptem, mert miért ne… de Jyri is más-utakra akart térni. (Mert ő egy kis munkamániás fiú! Arra az építési területre igyekezett, ahol akkor dolgozott, hogy szabadidejében is gyakorolhassa az egyik munkagép működtetését. Milyen szimpi! Mosoly.)
Új nap, új terv! A Make -féle dologról már meséltem, de az este folytatásáról, a drogos „lappi” kirándulásról még nem. Lia a barátját látogatta aznap, aki Make albérlője volt a másik szobában. Értelmes nő, negyven körüli. Az egyelten akivel beszélgetni is lehetett a delíriumon kívül. De Vappon inni kell, és biztos buli is van! Megyünk valahova… ha tudnám hova. Vonattal. Állítólag „Lapland”, de szerintem az nem félóra vonatútra van, csak már annyira be voltam állva, hogy nem mertem kérdezősködni, úgysem kapok rá értelmes választ, és csak növelődik bennünk a homályt. Jegy, az nem kell, mert igazi ingyenélők vagyunk! (És mosoly!) A világ csak akkor érdekes, ha érdekessé tesszük. Ahogy a vonat halkan és gyorsan szuszog, és részegen könnyedén átnézünk az ellenőrökön, vagy ahogy Lia és barátnője készíti elő injekciós tűket egy szobában, és ahogy tudatosodik bennem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ettől a látványtól arra gondolok, hogy milyen szívesen is lennék nővérke. Olyan szimpatikus volt a barátnő …is! Kislány voltam, málnaszörpöt kortyolva… A semmiért belőtték magukat. Aztán a Semmiért elhúztunk onnan is… Kemény világ. Lia nem kedvelte a barátnőjének betérő bátyát, és társaságát, a vonatot viszont lekéstük, így tizenöt percet kellett gyalogolnunk a következő állomásig. Visszafelé nyugtatót adtak. Úgy csináltam, mintha bevetem volna… álmodtam már így is… egy másik napot.
Szépelgős szövegeket
*$
