Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) vers (135) Vers (12) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

Megátalkodottság

2021.02.10. 05:08 csorbacsillag

*

Alkalmanként alkohollal alkotok,

Áldozatos albatroszi állapotban,

Alvilági, alantas, alpári álmokon

Általlendülve,

Álságosan alázatos ábrázattal,

Aldiba akartam menni

Autóval.

dsc06975_2_1.JPG

komment

Címkék: vers alkohol állapot albatrosz alliteráció alkotni Fábián Franciska

Átjárók a szomszédba...

2020.09.08. 20:23 csorbacsillag

keresztelo_009_2.JPGUnalmas lett volna titkok nélkül élni,
Szándékomban állt határokra lépni,
Szédített a mélység, mint bátortalanság,
Nem volt természetem, bennem izgatott láz


Kezdett ébredezni, egy darabig talpam
Zsibbadt olyan furcsán, majd szemben és karban
Észleltem a romlást, bontott rendet, polcot,
Rés nyílt meg a padlón, s minden szó beomlott.


Szaladtam máshova, hol emberek voltak,
Jé, de ott is lyukak, átjárókból nyúltak
Felém, és naivan estem szenvedélybe,
Teljesen más vagyok, hogy lesz ennek vége?

Azt mondják, a tudat módosulhat itt-ott,
Ti “ismerd meg magad” szent szövegből szívtok,
Lehet, csak veletek vagyok ilyen züllött,
Rendi voltam otthon, ‘asszem’, mint egy szűz tök.

komment

Címkék: vers utazás bor állapot határ

Bosszú érzés

2020.08.27. 13:44 csorbacsillag

118189653_800086267403968_2235816141392469201_n.jpg
***
Szerepet játszok, mert
nem kiálthatom ki
felsebzed a bensőm,
nem merem mutatni,
szó szót követhetne
nem jutunk előre,
beléd köthetek, de
szebb cserélni tőrre.
***
***
Szigorú leszek ma,
parti lesz javában,
borzongok miattad,
égek is de bátran
mindent jobbnak látok
benned, én hibám az,
hogy régen se szóltam,
tűrve, azt aláznak.
*** 

 

 

komment

Címkék: vers játék harc szerep fájdalom színésznő állapot áldozat bosszú csalódás belső Alázat

Kritikus elmeállapotú társadalom

2016.02.17. 15:29 csorbacsillag

k_z_pd_nt_gy_k_sz_lt_f_bi_n_franciska_zene_ki_mit_tube_2015.gif

 

„Minden rosszban van valami jó!” -tartja a mondás.

„És minden jónak meg van a maga hátránya is!” Teszik hozzá a kritikus elmék, hogy nehogy már jót érezzük magunknak egy percre is. Én mindenesetre próbálok elvonatkoztatni ettől a „jó” meg „rossz” titulustól, és a számomra „elmebeteg” embereket csodálkozó tekintettel nézem. Azt tapasztaltam, hogy köztük mindegyik jobban tudja nálam, hogy mi is az az „igazság”. Érdemes rájuk odafigyelni, mert náluk jobban senki sem tudja. Jobb esetben csak kedves vallási fanatikusok, rosszabb esetben mindennel elégedetlen kritizáló depisek. Pedig valójában mindenki tudja, hogy mi az igazság. Megsúgom, ha nem tudnánk mi az igazság, nem lennénk képesek létezni. Úgyis elképzelhetjük ezt az állapotot, hogy fel se kelnénk az ágyból, nem beszélnénk, stb. Mivel az igazság ismeretéhez valamiféle rendszer elfogadása és vitathatatlansága kell. Legegyszerűbb példa a nyelv, ami egy rendszer. Senki sem vitatkozik rajta, hogy a szavak túlnyomó részét miért annak mondjuk, aminek. Mindenkinek meg van a saját rendszere, a saját igazsága, de nem hallottam olyan emberről, aki különcködésből egy teljesen általa kitalált nyelven kezdett volna beszélni. Vagy miért nem kérdőjelezzük meg, hogy az élethez szükségünk van bárminemű munkára? Enélkül az igazságok és rendszerek nélkül ugyanis nem lenne életkedvünk. (Vagy hát látjuk is, bizonyos emberek ezen okból depresszióznak.) A saját igazságunk, a saját őrületünk, szóval ne nézzük le a többi embert, mert egy másik univerzumban él. De kellenek a közös rendszerek, szabályok is, hogy együtt játszhassunk, lelkesedhessünk a létezésért!

Az igazi elmebetegek nem vonják kérdőre, hogy saját igazságrendszerük, amit maguknak találtak ki, vajon ráillik-e a másik ember igazságrendszerére is? Belerondítanak, megsértik a másikat olyan tanácsokkal, követelésekkel, ami nem a másiknak íródott. Ilyen elmebetegek a kritikusok.

komment

Címkék: társadalom őrült rendszer igazság állapot

Idegen folyadék

2012.11.08. 08:53 csorbacsillag

 

Trapp! Majd egy mély gongszerű hang, és a mellé ékelt halk szívdobogás, egyre erősödő ütemben. Olyan ismerős élmény ez a steril hangulat a szobában, mint a születés, és a gyermekszoba, csak a színe nem, otthon a sterilitás rózsaszínű, itt kékeszöld, és a szaga is steril. A fájdalom áramütésszerű, vizes érzetet keltő, hullámzó interferencia, kiáramlik a test minden felületén, egyszer itt, egyszer ott, kiemelve a húsban az idegszálak és sejtek, aktívan erőlködő tompa mozgását, és ahogy így egyre jobban gondolkozom a minőségén, úgy lett egyre elviselhetetlenebb érzés Dorinában. A kék-zöld árnyalat egy pulzáló ezüstsíkon keresztül arannyá válik. Dob. Dob. Dob-dob. Egyre hangosabban hallani a szívet. Szenved. Az élet szenvedés. Felajánlás, épp áldott szenvedés van, még jobban fáj a test, megtisztulva fáj, valami most válik lényeggé. Voltaképpen megérte, miért is ne kerülne ide az ember, ha később ez az előnyévé lehet, és majd néhány, sosem bekövetkezett gyönyöre váltja azt. De mégis mi időben? Nincs bizonyíték az álmaira, a jövőbelátás rideg valóság. A hely kékeszöld színe még mindig ismeretlen. Nincs ereje a résnyire nyitott szem mozdulatából többre.

szinek.jpg

Csak ennek az utolsó mondatnak ne kellett volna eszébe jutnia. Dorina megint visszacsúszott egy hirtelen örvénybe. Megint émelyeg.

Ott mentem. Aztán megállapítottuk a halál közömbösségét. – szólt valaki női, közeledő hangon. – Az ami megmaradt belőle, az egyelőre kielégítő. Úgy feküdt a földön a kék-arany csempéket nyalogatva, mint akinek úszik csak az agya.

Dob. Dob-dob. ZZZ! Zííí! Megint megszűnt az idő. A „úszik-mint” zavaros szóösszetétel, hang, visszhangzott a lány fülében. Dorina már nem az ágyon feküdt. Az émelygés tovább kavargó mozdulatsorba torkolt, sötét kék mélytengeri illatot érzett, és fulladt, mintha beleesett volna. Már ült, valami lilás színű fotelben. Forró. Forró az új hely, egészen biztos ez a szembesülés ideje, szenvedés rítusa, újabb stáció, „olyan kellemes”, kínpad!

Érti!? Elfertőződött! El-fer-tő-ző-dött! – megint az előbbi hang szólalt meg, a távolból jövő, és ordított. Középzöld volt a színe. Az állítmány homályos.

Mi? Mi az a szó ami? Ami elfertőződött? – kérdezte Dorina.

Inkább hol, azt kérdezze! Hol?! A karján!

A látótérben egy nő arca tűnt fel először. Homályos rózsaszín ködből, lángoló bokorrá alakult a kép. Dorinával szemben foglalt helyet. Hirtelen hideg effekt megvilágította a lány egész testét belülről, mintha megdermedt volna mindene és neon zöld színű jégből lenne, viszont újból érezte önmagát. Most már nem olyan köd szerű a lelke, kemény és fagyott. Csak a bal karját, csak a bal karját… azt… úgy ahogy van nem érzi! Egy szemvillanás alatt tudott mozogni, heves mozdulattal a kar felé fordította a fejét. A látása is visszatért közben, ahogy az régen volt. „Meg van! Meg van!” Hatalmas lélegzet következett, az oxigén egész testén átáramlott, a levegőt már a combjában érezte. „Meg van. Csak épp be van kötve.” Elszorítva volt, talán gipszelve is, az erekben lassan úszott a folyadék. Megmenekült. Levegőt! Beindult egy ismeretlen folyamat a maga öntörvényű módján, ez volt a természet igazi ereje. Dorina reszketett. Az utolsó érintések piroslottak testén.

Olyan volt a lénye mint az örvény, spirált alkotott, és mint a dugóhúzó a parafához érve, lágyan akart belefúródni Arnold szívébe. Az övé már úgyis kiesett a szívdobbanásoktól. Kilötykölődött. Arnold teste bizsergető fájdalom. Azt hitte, neki még a helyén van a szíve. Stabilan támaszkodhat arra, hogy mellette ő rendesen folyhasson. Ahogy szokott, emlékeinek utolsó napján ismeretlen folyadékká vált.

Az a bizonyos mély levegő, csak ez első volt a sok közül, mely molekulák már nem akartak fejfájást okozni, se egyéb fájdalmakat. Sugároztak mint a hajnali napfény. Bizsergésüket a létezés dinamizálta. Van helyük és szerepük a térben, magasra tudnak repülni a mélyből. Dorina megtisztult.

Arnold gyötrődött nagyon a váróban. Felszínes arckifejezései voltak, csak most tűnt fel neki először, ahogy ott üldögélt. Már régen nem érdekelte Dorina. „Buta kis kurva”, vélekedett róla, és bizonyára már csak kósza mámorként gondolna rá, ha eszébe jutott volna egyáltalán, csak hogy szombat reggel kapott egy bizonyos hívást. Az aznap este is jócskán tervezett volt, minő kellemetlenség, hogy le kellett mondani a haverokat. Pedig cuccoltak is volna, na nem csak egymás között, üzletelni szoktak ilyenkor, mert pénz kell, és megint fogytán vannak a kreditek ilyen nagyzolás mellett. Normális élet! A normális élet jelzőhöz szüksége van az anyagi javakhoz való hozzájutáshoz, és az úgy jó, ha minél több van, az meg mindegy, hogy milyen úton, baj úgy se lesz. Csak néha ezt a folyamot vegyíteni kell levegővel is, hogy tisztuljunk. Edzés, szauna, kirándulás, wellness hétvége, Balaton part.

Olyan kellemetlen dolog, hogy most az egész életvitelét egy csapásra abba kell hagyni Arnoldnak. Újba kell kezdenie, hirtelen nem tetszett neki már semmi.

Flickr-2453092273.jpg

Arra gondolt, „azt hiszem magamnak sem tetszem”. De, hogy tetszett-e ő valaha önmagának, az is kérdéses. Igyekezett nem foglalkozni a kérdéssel korábban. És egyszer csak rádöbbent, hogy mindezek ellenére is, most boldog. Úgy boldog, hogy közben szenved, és végre szenved! A két fogalom nem játszik külön szerepet az életben. Ismeretlenül, közös idegszálakon folynak.

Dorina volt a fájdalom és volt a boldogság. Győztek mind a ketten.

komment

Címkék: halál drog emlék szerelem felismerés állapot pillanat ritmus hiányzik

Pillongás

2012.01.11. 13:18 csorbacsillag

 

Egy pillangó. A szavak
nem léteznek. Egy pillangó
mikor kimondtam elszállt. Ha
gondolattal próbáltam leírni megsemmisült.
Egy pillangó voltam aki
a sötétben a fényre
vágyott és belesült a
lámpába. Semmit se tehettem.
Már csak gyermek vagyok.
Gyermekek hajkurásszák a lepkét,
de a hálóban talált
siker értéktelenné vált. Nincs
kész a mű. Van
pillangóm.

komment

Címkék: fény gyermek állapot repül

Való-igaz

2011.06.19. 21:04 csorbacsillag

 

Szende Tünde becsukta a szemét. Ágyon feküdt. Fák. Hosszú és vékony fák. Zakatolt valami a fejében. Rohantak a fák.
- Elmegyek? - kérdezte riadtan a sárga hajú törpétől.
- Elmész. - válaszolta a törpe, és hatalmas kék szemeivel Tünde arca felé hajolt.
- Hova megyek, Te tudod, ugye?
- Mi volt az ok, amiért eljöttél idáig?
- De hiszen azt neked is kell tudnod.
- Tudni? Nem, én nem tudom. Mi a Te agyad? -kérdezte magabiztosan a törpe.
- Való-igaz.
- Tudni, mit tudni? - a törpe bizonytalankodott.
- Te nem is tudsz a küldetésről??? - riadt fel hirtelen Szende Tünde, és felült az ágyon. - Jó, jó, nem baj, nincs semmi bajom, csak visszafekszem még egy kicsit "gondolkozni". - szabadkozott Tünde is.
- Mi a küldetés?
- Az titok! - szólt ki lassan, csukott szemmel Tünde.
- Mi az a titok?
- Várjál, várjál, most álmodom meg! Már látom is... naagyoon jóóó, látom az egész Nagy Való-igazságot! Várjál, várjál! Még, mééég!
- Tünde! - szólította meg kis idő elteltével, szelíden a sárga hajú törpe. - Én szeretem a Te nagy barna szemeidet!
- "Ó a fenébe!" - gondolta a lány. - Jó legyen!!! Csináljunk gyereket...

 

 

komment

Címkék: álom állapot gondolkodni látszólag szende tünde

Mosoly napló

2010.12.17. 04:39 csorbacsillag

Szende Tünde egy nap elhatározta, hogy ezentúl naplóba fogja fogalani a semmit.
  Fejemben folyamatosan írok. - kezdte a gondolatait. - Folyamatosan írom az életemet, bár büszkeségnek tartom, hogy papírra vessek mindent. Nem azért élek, hogy mások majd nyalogassanak ezért, hogy „Jajj Kedves Tünde... (mosoly, mosoly) Ó Te milyen mély vagy, és milyen sok mindent megéltél már! (Heheheheee) ...Igaz, csak a fejedben!” Nem baj, nem baj! Így van, a dolgoknak így van értelme, az életem így szép! Hahh, főleg, hogy még semmit sem írtam! De legalább élvezem, és Isten is így szeret. Na igen, a szenvedésről akartam írni, mert az hogy szenvedek az senki másra nem tartozik, de legalább élvezem és boldogít! (Mivel senki másra nem tartozik, ezért gyorsan írok is róla! Értelemszerüen, értelemszerüen...!!!) Minden tündér célom, hogy segítsem az embereket, hogy a boldogsághoz vezessem őket! (Na igen, olyan boldogsághoz, amilyen bennem is van, mosoly,mosoly!) Ez a segítség meg nem az, hogy veregetem a hátukat! Én csak abban tudok (tudnék) segíteni másoknak, hogy megtanítsam nekik elfogadni az életet, életként! Szóval nincs ilyen, hogy jó meg rossz... (Talán még a bűntudat sem... haha ezt a dolgot mindig is ignoráltam, feltéve hogy semmit sem kell megbánnom, és a bűntudatnak erősen káros hatásai vannak az előbbrejutásban! Mosoly, mosoly, víííííígyoooor. Teljesen szükségtelen, sosem gyűlöltem senkit, na ha meg igen, hát jó kis tanulság volt, így kellett lennie! Pikk-pakk-punktum) Vagy tudsz élni a szeretet energiáival, szeretve még a szenvedést is, vagy csak szenvedsz... ééés gyűűűlőőőőősssssssssz!!! Most már megértettem, hogy béna vagyok az életben, példáúl elbaszom a kitöltendő nyomtatványokat, elejtem az utcán kesztyűmet, és a példáult még mindig példáúlnak írom, de még ez is jó! (Olyan vicces, hehe, mososososososososoooly) Amúgy meg próbáltam sietettni a dolgok mihamarabb bekövetkezését, de ahogy erölködtem, úgy taszítottam el magamtól a boldogságot, és amint megtanultam elfogadni mindent életként, úgy teljesültek a vágyaim! De vágyni, csak azért is VÁGYOK! - fejezte be gondolatait Szende Tünde, mert szerinte,  vágyni+harcolni+szeretni=boldogság. Mosoly, mosoly, mosoly. 

www.thesecret.hu/node/8555

komment

Címkék: élet komoly gondolat hír filozófia boldogság napló energia állapot őszinteség gondolkodni szende tünde

Életet!

2010.11.14. 23:36 csorbacsillag

Szende Tünde egyik nap arra ébredt, hogy szobájában ficánkák nyüzsögnek.
- Szende Tünde, Szende Tünde! - csipogták körül a tündérlány álmos tekintetét, miközben Tünde épp felülni készült ágyában.
- Ez itt épp a szekrénypakolási aparátus akciócsoportja? - kérdezte Szende Tünde fékezett lelkesedéssel.
- Persze! Milyen kérdés ez, hiszen elküldtük a felismerési videót a pakolásról – artikulálta az egyik ficánka, aki látszólag a csapat helyzetbehozási menedzsere volt. - Gyerünk, ki az ágyból, tiéd a porszívó-káoszkalkulátori feladatkör.
- Tulajdonképpen mit is csinálunk? - kérdezte Szende Tünde.
- Jajj, jajj! - fontoskodott a menedzser.
- Aztaa... bizonyos... - a lány szemei tágranyíltak, és mélyen ülő gondolatokkal teltek meg, bár azok nemigen akadozat a felszínre törni.
- Igen, azt a bizonyos agyadat!
- Miii?
- Hülye, ne csinálj úgy, mintha nem tudnál semmiről semmit. Te elképzelted, mi teljesítjük a küldetést!
- Már most, a 22-dik órában vagyunk?
- Egészen pontosan fél 2 van. 5 perce betöltöttünk a 21dik órát! Ne tesze-tusziszkodjunk tehát! Megint el akarod odázni az eredményt a félelmed miatt?
- Nem, nem semmiképp! De! Nem. Jó, megyek. És ha mégse?
- Labilitás.
- És ha mégsem jó a káoszkombináló kalkulátori képességem?
- Idiótaaaa!!! Hiszen ezt nem lehet rosszul csinálniiii!!! Ugyanis a rendszer minden hibaszázaléka a rendszer előnyére válik! De ezt nem is nekem kéne elmagyarázni, Te ezt sokkal jobban tudod.
- Igaz, igaz. - hajtotta le a fejét Szende Tünde.
- Mi ez a pityergés? - kérdezte a menedzser éles hangon.
- A könnyfakadó mechanizmus. - és csönd. Még a ficánkák is csak, halk kattanásnyi hangokat produkáltak, finomkodva. Kisvártatva Tünde megint megszólalt. - Amúgy megmondanád, mit is csinálnak egészen pontosan a ficánkák a szobámban?
- Életet!
 

komment

Címkék: életérzés káosz állapot szende tünde

Ragyogás

2010.08.06. 12:21 csorbacsillag

 

Fény és fény. Makulátlan, kékes színű fény. Anna szemét teljesen elvakítja az ablakból beáradó látványt. Igen, egy ablakot lát. A sötét szobából kinézve egy teljesen más dimenzió szédítő boldogsága kápráztatja és megrángatja az idegeit.
- Hogy jutottam idáig? - kérdezi magától Anna.
Mintha egyszersmind minden elmúlt volna, amit szeretett és érzett azelőtt. Sosem létezett az az első tizenhat éve. Igen, csak tizenhat év, és mégis, mintha már leélte volna már az egész életét, de csak az agyában történt mindez.... Öregnek képzelte magát Anna, hasztalan öregnek.
- Jól érzi magát? - szólalt meg Dr. Horváth Mária erőltetetten kedveskedő modorában.
Anna nem felel. Borzongató a nő hangja, idegesítően felszínes, a kérdést meg egyáltalán nem tartja jogosnak.
- Miért kérdezi, hogy jól érzem-e magam? - válaszolta magában Anna, majd tovább fűzte a gondolatait. - Ennyire egyszerűnek tart, hogy azt hiszi, kielégít engem csupán az elernyedés egy puha fotelben? Anyám hurcibált csak ide, kedves pszichiáternő... Persze, mindezt csak azért, mert neki nem felelek meg, mert szerinte hülye vagyok és önállótlan, és ezért mindent megcsinál helyettem, amit nekem kéne, mert, ahogy én csinálom az neki sosem jó, sosem elég precíz és nem elég tökéletes. Nem érzem magam jól, az iskolába csak azért járok, hogy teljesítsek... ott sem jó. Vagy nem, nem is azért, hogy teljesítsek... nem tudom miért... hogy talán legyen belőlem valaki... igazából csak...
- Eközben Dr. Horváth Mária leszívott nyugalommal ül karosszékében, és fegyelmezett figyelemmel várja Anna válaszát, majd kisvártatva az anyja felé fordul és megszólal.
- Anna az úgynevezett Asperger-szindrómában szenved. Ez az autizmus egyik legenyhébb spektruma. Nem képes érezni és az érzelmeit kifejezni, mindent csak a realitásokban lát. Nem tudja átérezni mások problémáit, így nem tud beilleszkedni a többiek közé az iskolába. Ez a dolog egy idő után kinőhető.., úgy felnőttkorra, de csak lassan tanulja meg majd a társadalmi normákat. ...Egy „bizonyos szer” beszedésével jobban fogja érezni magát, és elfelejti majd alkalmazkodási görcseit. Nyugodtabban fog tudni tanulni. Matematikából meg bizonyára fogja kapni ezután az ötöst. Az agyát még fejleszteni kell, de idővel jó tudós válhat belőle.
- Igen, ez egy út, egy utca. - Anna továbbra is magában, magának beszélt, hang nélkül, szája csak minimálisan mozgott. Testében végig hullámzott a hidegség, reszketett, és szeme kissé könnybe lábadt. Vakított a kellemesnek tűnő, távoli hideg fény az ablakból. Anna a világítatlan szobából már semmit sem látott. A benti a dimenzió már nem létezett számára... de az a távoli sem. - Kopott utca, egy parányi ház, kazettás, klasszicista ablakokkal, két rossz kocsi az járdaszegélyen, kutyát sétáltató néni...- ajkai reszketni kezdtek. - Elmenekülök, elmenekülök innen! Mindez sokkal több lenne nekem, csak egy kis ablakom legyen erre az útra, nem adnám senkinek... Hogy jutottam idáig? De hogy? Nekem volt életem! Volt boldogságom, volt reményem! Én nem vagyok egy gép... Hazudnak nekem, most is hazudnak... és én is hazudni fogok nekik. Nem tehetek mást.
- És hogyan tovább? - kérdezte a pszihiátert Anna anyja, vékony kényeskedő hangon, de meggyőző elkeseredettséggel.
- Ha valóban a biológia érdekli a kislány, akkor az egyetem az egyetlen út, hogy megvalósítsa önmagát. Ott nem lesz más, csak ő és a tudomány. Más amúgy sem kell más egy „ilyen” embernek.
- Párkapcsolat? - kérdezte közönnyel az édesanya.
Dr. Horváth Mária szerény mosollyal próbálta hárítani a kérdést.
- Nem valószínű...
- Értem - zárta le a kérdéskört az anya.
Anna végképp megsemmisült. További kérdések cikáztak a fejében:
- Miért akarják neki mások megmondni nekem, hogy mi a helyes, és mi a normális? Miért képzelik rólam, hogy nem lennék jó feleség és anya? Persze engem egy férfi sem viselne el... ahogy anya mondja... de ez mégsem élet így! ...szeretnék abban az utcában lakni - gondolt az ablakra ismét. és látta az egyszerűség boldogságát. Ebben a pillanatban nem kell neki hírnév, karrier, tudomány, és még az sem érdekli, ha egyetlen volt nagy célú álma sem teljesül be, csak élhessen abban az utcában... egy szeretett személlyel együtt, akinek mindent megad, amire csak emberi ereje képes. Tudta, hogy ő szeretni akar, hogy nem egy „érzéketlen tuskó”, ahogy sokszor az anyja nevezte, hiszen ő tud hinni, és hinni akar! Csak nem beszél... mert nem akar... ennyi. Nem mond semmit dr. Horváth Máriának. Szánalmasnak tartja, és nevet rajta legbelül, cinikusan nevet, de mikor a pszihiáternő annak a „bizonyos gyógyszernek” a beszedéséről beszél, hirtelen megered a nyelve.
- Igen, szedni fogom! Akarom szedni! - Es a meggyőződés erejével pillantott a pszichiátert szemébe. A nő hitt neki.
Anna vidám hangulatban lépett ki a teremből. Anyjának kedvesen csevegett terveiről, a holnap megírandó matekdolgozat érdekességéről, egy zeneszámról, hogy mennyire tetszik neki a szövege, és hogy milyen jól illik hozzá a zenéje, na és még arról, hogy a lerajzolt démonai milyen jelképek és színharmóniák szerint fogja kiszínezni. Megkérdezte, hogy Anya mikor akar vidékre utazni, meg már alig várja a szünidőt, na meg hogy a születésnapjára szeretné, ha marcipános tortát rendelnének. Az anya boldog volt, de értetlenségét szóvá tette, hogy miért nem beszélt idáig szinte semmit Anna? Miért viselkedik úgy a pszichiáter előtt, mintha tényleg autista lenne? Anna nem válaszolt nagyon.
- Nem tudom, csak - rángatta a vállait Anna, de valahol arra gondolt, hogy anya majd csak rájön a turpisságra, és nem kell neki elmondania, hogy miért nem beszélt. Lelke mélyén pedig úgy képzelte, hogy egyszer majd anyjából is felszakad az együttérzés forrása, de ennek bekövetkezésére sajnos már egyre kevesebb reményt látott. Nem adta már ki a titkait, túl sokat szenvedett korábban...
Útjuk egészen a gyógyszertárig vezetett, és kiváltották azt a „bizonyos szert”.
- Beveszed most? - kérdezte az anya.
- Persze, persze... - válszolta ismét vállrángatva Anna.
Anna leült a vizespoharas asztal mellé egy székre. Szemét valami vérnyomás ingadozás káprástatta, éa vibráló nyugalom hergelte. Bal kezében a gyógyszert szorongatta még a dobozban, és olvasni próbálta a rajta lévő szövegeket, majd óvatosan forgatni kezdte a kezében, megtisztelően, akár csak egy ékszerdobozt. Mosolygott... és felemelte a vizeskancsót a jobb kezével.
- Burr-plátty! - esett el és csilingelt a földön a darabjaira széthulló váza. Csodás ragyogás támadt tőle a teremben...
- Soha! Sosem veszem be ezt a szart! - ordított a Anna és a bal kezében lévő gyógyszeres dobozt is a földhöz vágva széttaposta.
Kalimpáló tüdővel rohant ki az utcára, és futott, amilyen gyorsan csak tudott, és csak rohant, és rohant tovább... amíg bírt futni, és amíg csak úgy érezte, hogy követi valaki. Amíg csak látta az embereket...
De azok már rég nem jöttek után. Minden utcába befordult, hogy elvesszen, hogy ne lássák. És kereste „azt” az utcát... de nem találta sehol.
  Üres volt a világ...

"The world so hollow, it's breaking my heart."

 

komment

Címkék: élet állapot érzés eltévedt

Alma

2010.05.14. 00:37 csorbacsillag

A világ nehéz sóvárgás semmiség. A világ elemezhetetlen értelem. A világ vágy de mégsem az.
Meghalok.
Nincs olyan, hogy valami jó volt. Nincs olyan, hogy valami rossz. Nincs olyan, hogy valamit megcsináltál.
Meghalok.
Befejezetlen múlt a sorsom. Nem is akarok mást, mint éber gondokat. Ha nem küzdhetek, nem vagyok élő.
Meghalok.
Tudom hogy jól mondom azt mit hiszek, és szeretem az embert magát.
De ki nem állhatom a magányt.
Ahogy a halált,
A halált se bírom.

Valaha tényleg tudtam festeni 

komment

Címkék: állapot belső világfájdalom versike bonyolúlt

Az író az életben szótlan, a színész a valóságban nem él

2010.02.23. 23:10 csorbacsillag

 

Szende Tünde nagyon keresett valamit a fejében.
- Nem létezik, hogy nincs benne semmi! – bosszankodott – Nem igaz, hogy hiába keresem a mondatokat, nem találok egyet sem. A halálra gondolok, a tehetetlenségre, arra, hogy nem élvezem, amit csinálok, és ez nem mehet így tovább! Borzasztó érzés mikor feltűnik újból és újra. Rosszabb, mint a rémálom, hát miért nem érzem a mondatok túlhevített ízét? Vagy csak keserűen…
A pillanat mégis sokkal jobb a jövőbe tekintésnél. Hát Szende Tünde hatalmas társalgásba kezdett, és kitöltötte üres perceit, míg újra nem jönnek benne az ízek. Néha nem szolt. Szaggatottan jöttek belőle a szavak. Bukdácsoltak benne. De élt.
- Hát szükségem van a fényre! Elfogytak a szikráim a sötétben. Fény nélkül szikra sincs. – És hóvirágos levegőben áztatta az orrát. – Hát jön! Hát jön végre, itt van, itt lesz! …Lejártam a lábam a télen, és elzenéltem a hangomat a lázban. Mégis bukás lett és szorongató érzés a szenvedélyből. Üresen kattogok, mint az érzés nélküli ember, összenyomtak, mint a piskótatortát és kifolyt belőlem a csokikrém.

Az író az életben szótlan, a színész a valóságban nem él.
 

*

komment

Címkék: tavasz életérzés szenvedély állapot eltévedt szende tünde

...és mégis éljen a vaj!

2010.02.15. 00:02 csorbacsillag

Igen, ma egy zacskóban találtam néhány kaját a hűtőben. Kis csoportba gyűltek, összetömörülve. Kinézve pislogtak rám. Beszéltek.
A némaság most kifejezőbb, mint valaha, mint a szófolyam. Az a szófolyam, ami sosem volt valódi, mindig mesterkélt volt. Szerettem volna őszintének lenni, de megróttak érte, és én mégis őszinte voltam. Néha őszintén hazudtam tisztaszívemből! Ha véleményem volt megátalkodottnak lettem titulával, ha nem szóltam semmit, debíl. És íme, hogy nem szólok hozzá, végre helyére kerültek az igazságok. Mégsem ehetek olívabogyót, hát végre tudom. Ez az igazi őszinteség. A kis csuprok a zacskóban nem hazudnak, némán pislogva beszélnek nekem.
Mondhatjuk ezerszer, hogy szeretlek, ha egyszer sem teszünk érte semmit, és bár nem ízlik a bajor rozskenyér, mert felfújt fűrészporpuszedli íze van, mégis meg ettem a felét. - Á, nem volt otthon más! -mondhatom. De mégis, akkor sem jó, ha flóra margarint teszünk rá. (Na azt is utálom. Fújj, margarin, fújj! Éljen a VAJ! A teavaj, mert ugyebár TEJ A VAJ!) És nem is beszélve a sonkáról. És mégis ezt az összeállítást reggelizem, és konokul nem gondoltam arra, hogy miért nem eszek most vajas-sajtos ropogós zsömlét. Nem fogok hazudni a kompromisszumokért, és csak azért is megeszem a sonkáját! Az ízlés változékony dolog, de mégis ugyanolyanok maradtunk… és konyhakéseknek álcázzuk a bárdokat.

komment

Címkék: élet fájdalom éhség szeretet semmi állapot észrevenni

Morgássy Mórika

2009.07.26. 16:23 csorbacsillag

MI.

Morgássy Mórika, mondja monológját,
Mitől mennyi marha más, mélabúba ment már.

Mégis még mennyien, merülnek múlásba,
Meredek mezsgyéin, mulatnak „moll” mának.

Mond mire még? Mérgező, mániás merészség,
Mi metilén modorában, még minket metél még.

Morgássy Mórika, már múltban megmondta,
Mennyei, métely mérget, mondunk mi magyarnak.

(Úgysem értitek, úgysem értitek...tudom. ÁÁÁ!)

komment

Címkék: vers magyar komoly állapot

süti beállítások módosítása