Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) Vers (12) vers (135) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

Egy ligetbe szeretünk

2016.09.06. 12:23 csorbacsillag

fuck.jpg
*
Egy ligetbe szerettünk bele,
És védve platánfáikat,
Emlékszem hány szépnek kezdete
Volt itt, mi lelket átitat
Meghatottsággal, hogy közel van
Egy vattacukros gyerekkor,
Ha erre járok, mindig jelen van,
Mint remény, hogy élni lehet jól.
 
Egy ligetben keresünk helyet,
Hol minden egységet éltet,
Más vagyok, de egyenlő veled,
Így könnyed a torkomig érhet,
Bár észben nem értem miért,
Más fogalom nálam a normál,
De rezgésed érzem, tudom mi tiéd,
Tisztellek, hogy természet formál.
 
Egy ligetben lebegünk akár
Szerelmesként fiúba, lányba,
Ha fák dőlnek, az, mint egy halál,
A kedvesé, kit keresve vártam,
S halnék utána, de van még apám,
Ki elveszve állna lesújtva,
Mint dominó sor hullása, ledarál
Minket egy erőszak súlya.
 
De nem a halál fáj, hisz az nincs is,
A halott fa is tovább él másban,
Érzések fájnak, hogy ilyen szintig
Nem számít a többség vágya,
Jogokat temetünk, vagy együtt
Szeretnénk, hogy legyen városban liget,
Mi közel van, ha stresszünk letettük,
Legyen még lélegző sziget!
*
2016.07.11.

Szólj hozzá!

Címkék: politika vers halál gondolat filozófia természet liget öngyilkos elpusztítás

süti beállítások módosítása