Csorba Csillag

Nem fogadom le

Mit megfogadtam,

A lázadás 

Alább hagy,

Alázattal háborogva,

Csak köpni, nyelni tudtam.

Megbéklyóz a

Vélt igazság,

Testem terhet tárol,

Ideákban gazdag rendszer

Mozgásomban gátol.

Nincs előre, nincs már: hátha!

Hit megunva,

Szégyell,

Hittem egyszer lelkem útja

A jótól sosem tér el.

Elfáradtam menni mindig,

Szünet nélkül vágyva,

Meg kell állni már

Csak inni,

de úgy érzem gyáva

Minden, amit önmagamnak,

Kívánságára tettem,

Haladtam, csak

mégse buzgón

És nevetve hebegtem.

Lódítás, ha szépre buzdít

Aki titkon ronda?

Hazudnék, ha igazságot

Mondanék, és lopva

Elvenném a kis játékod

A tiszta homok várad

Szívtelenül megtaposnám

Mert csak látszat vágyad

Szerintem ez,

mit szüntelenül

Hiszel és úgy áthat

Hogy tovább mész

Minden bajban

És nincs halál,

Csak bál van.

Szende Tünde egy nap arra gondolt, hogy felkeresi a fővárost, hogy ott is segítsen jobbá tenni az emberek életét. Ahogy nézegette a térképet, hogy hol is landoljon, keresve a legideálisabb pontot erre a  tevékenységre, feltűnt neki egy Akvárium nevű hely, amit a térképről is jól látható módon egy tisztás vett körül, középen egy kicsi tóval. – Na, ez lesz a megfelelő hely!- gondolta. – A tóban meg biztos lesznek aranyhalak is, akik három kívánságot teljesítenek az embereknek, és az ilyen helyek úgyis vonzzák a csodaváró személyeket, hát biztos örülnek majd nekem!– Ahogy ezt kigondolta, már meg is kezdte az útját Budapest felé. Egy szempillantás után már ott is ücsörgött a tóparton.

Akkor még délután volt, és még csak elszórtan piknikeztek a fiatalok az Akvárium körülötti réten. Tünde türelmesen várta az estét. Szemügyre vette az embereket, és figyelte a tó vizét. - Nagyon érdekes, ebben a tóban ugyanis nincsenek aranyhalak! - állapította meg. Viszont a tó vizének színe teljesen elvarázsolta, ilyet még sosem látott azelőtt. A víz szivárvány színekben tündökölt, és ez a kedvenc italára, a szivárvány szörpre emlékeztette. Azon is elgondolkodott, hogy ez vajon azt jelenti, hogy az emberek is tudnak erről az italról, mert ő korábban azt hitte, hogy ez csak az ő világában létezik. Ahogy üldögélt ott, a rét zsúfolásig megtelt zsibongó fiatalokkal, és be is sötétedett. Várta, hátha akad köztük olyan személy, aki szeretné, hogy teljesítse neki a három kívánságát, de senki nem vette észre különösebben a lányt. – Vajon milyen szertartásra készülhetnek itt ennyien? – kérdezte magában. Ekkor vette észre, hogy az emberek áldozati adományokat is hoztak magukkal. Ha nem is szivárvány szörpöt, de különböző színekben tündöklő italokat fogtak a kezükben és fogyasztottak el. A legtöbbjüknél egy aranyszínű folyadék volt, aminek még habzott is a teteje. Szende Tünde szerint ennek volt a legszebb a színe.

Balázs is ilyen nedűvel telt poharat fogott a kezében, mikor átesett Tünde lábain, és lehuppant a fűbe. Természetesen a pohár tartalmának fele egyenesen Tünde ruhájára ömlött.

– Ó, most megáldottál? – kérdezte a lány Balázs felé fordulva, felszabadult mosollyal.

– Ó... bocs! Jaj... ó... – mondta Balázs, és még nem tudta, hogy szavaival mire reagál pontosan, és csak lassan tisztult nála a kép. – Jaj, bocsi, nem akartam, tényleg, sajnálom! - A lány tovább mosolygott, de ez már Balázsnak kezdett gyanús lenni. – Te be vagy szívva, vagy mi van?!

– Nem, nem  vagyok szívva, csak tündér vagyok!

– Az más!  ...Azaz jól be vagy szívva… meg egyebek... – mondta kissé részeg hanglejtésben és dünnyögve a fiú. – Nem baj, de cuki vagy! Gyere velünk, meghívlak egy italra! A többiek már az Ördögben vannak... tudod! - Tünde elkerekedett szemekkel nézett rá. - Ja, nem! Tudod a kocsmában... Ja nem tudod... bocs. Akkor... Mehetünk máshova is... Mondjuk, tündérkedhetnél egy kicsit nekem!