Nem vagyok türelmes, 

Káprázat a napom

Pedig nem füveztem,

Belehervadok,

Arcom meszelt hegkupac,

Hagyom

Minden reggel,

Látens simítások

Hajhabok,

Ingert imitálok,

Tárgyak tengere

Szitkozódik

Törődni kellene

Veletek

Ti akarnok csürhe,

Sokk van belölle

És én...

itt ülök

Tűrve

Mondtam, hogy nem vagyok türelmes!

Mosolyországban jártam,
Hol rám mosolyogtál,
Sikamlós felhők alatt
Megbabonáztál.

Tudtam, hogy nem lesz,
Soha többé sírás,
Csak mosoly égre írás,
Amikor csak kéred
Szivárványt kérve
Istentől az égre!

Mosolyföldön járva,
Mosoly hegyre hágva,
Mosolyom nem szűnt a teher alatt,
Nehézkesen mászva
Csak kértem csókodat.

Vad mezőkön voltunk
Nagy vihar alatt
Fa alá guggoltunk.
És védve voltam általad,
Betakarva lábamat.

Mosolyföld egy városa,
Szűk utcájú volt,
Üszkösek a házai,
Bajnak is komoly.
Mégis reggel álmosan
Várt ezer mosoly.

Sok mosoly időt töltve ott
Mosoly éhesen.
Mosoly banánt kérek én
Reggel kedvesem!
Mosoly szemed sugarát
Iszom, mint harmatot,
Teát főzhetsz édeset,
Jobbat nem kaphatok!

Mosoly este álmosan
Fejem párnára hullt,
Megőrizd meg álmomat,
Jövő legyen a múlt.

Mint amikor délután,
Buszunk után várva,
Vágyódva a szép után,
Egymásra találva,
Thököly út szegletén,
Reád pillantottam én.
Mosoly lett az élet,
Most Mosolyföldön élek...
 

*****

Reggel felébredsz, nem érzel semmit,
Mozdulni próbálsz, de még az éjjel
Filmje pereg szemedben, és mennyit
Adnál, azért hogy ne álmodj ébren. 

Rád jön az éhség, s rájössz ez mégse
Az az érzés, hogy talán más is kell?
Megszédülsz, és rossz szagokat érzel,
Ez nagyon nem jó, ez a hányinger.

Kifacsarod magad, le kéne menni
Elfáradsz már a gondolattól is.
Takaró alól lábad kivenni,
Azt hiszed lent vagy, és már alszol is.

Nehéz a létnek ezen percei,
Miért is iszol, ha úgysem bírod?
Elkésel megint, s ez nem egyszeri
Alkalom, mondjuk, ez már jól tudod.

Ha egyszer lejutsz, akkor sem sietsz,
Mert ilyet álmosan se tudsz soha.
Nem a hányinger, már a lét ijeszt,
Hogy megint menned kell valahova.

*****

Ez volt az utolsó kép.

Ugyanaz a tér, ugyanaz a buszmegálló, ugyanazok a fák. Emberek és Szent Anna... Szokatlanul ugyanaz...

Azt hiszem lefekszem...

*