Önbecsülésem alapja az, hogy jelentsek valamit nem csak magam, de mások számára is.
Lelki békém alapja az, hogy jelentek valamit mások számára is.
Boldogságom alapja az, hogy tegyek valamit másokért.
Kielégülésem alapja az, hogy ne csak önmagam érezzem.
Legjobb nem érezni az időt és a súlyt.
Csak az eufóriát.

A legnagyobb baj nem az, ha nem kapunk elég szeretet, hanem, ha a mi szeretetünkre nem fogékony senki.

Minden ember szeret, valamit vagy/és valakit. Ha valakit szeretünk, tudnunk kell, hogy az élőlény (ember, állat, növény) milyen módon, szeretet-nyelven fogadja, érzi a szeretetet.
Az önző emberek is szeretnek, de úgy szeretnek, ahogy önmagukat szeretnék. A másik ember gyakorlatilag csak arra kell nekik, hogy az önszeretetüket kivetítsék másokra, és még önfeláldozónak érezzék magukat. Tragédiájuk tehát nem az, hogy sok embert gyűlölnek, akik nem olyanok, mint ők, hanem, hogy az önző és nárcisztikus természetük gyakorlása miatt képtelenek felfogni, minden igyekezetük ellenére, az általuk szeretni vélt személy valós igényeit. Ez egy ördögi spirál, és aki nem akar kikerülni tudatosan ebből az örvényből, az boldogtalanul, depressziósan és teljes magányban fog meghalni. Megoldás lehet a nárcizmusra, ha valaki például tudatosan önzetlen karitatív tevékenységet végez, vagy az, hogy megpróbál számára nem szimpatikus személyekkel időt tölteni, és előítéletek nélkül megérteni őket.
Minden zűrzavar alapja, hogy nem fogadjuk el, hogy a másik ember különbözősége is lehet hasznos a világnak. Illetve meg kell érteni, hogy mindenkinek másmilyen a szeretet-nyelve! Valakinek az a fontos, hogy szerepeljen, van, akinek az, hogy nyugalma legyen. Van, aki érintést igényel, van, aki dicséretet…. Stb.

*

Úgy látom van valami általános elégedetlenség a világban, aminek a gyökerét nem igazán tudjuk megfogalmazni, hogy honnan ered. Sok mindenre fogunk sok mindent. Például a törvényekre, rendszerre, kevés pénzre, vagy saját rossz szokásainkra, de mindannyian tudjuk, vagy csak sejtjük, ha változik a helyzetünk, vagy megváltozunk, azzal sem oldunk meg mindent. Tudjuk azt is, hogy hiába akarunk gazdagok lenni, a pénztől sem leszünk boldogabb, vagy egészségesebb emberek, és akkor sem érezzük jól magunkat, ha van munkánk, és akkor sem, ha nincs, még abban az esetben sem, ha anyagi gondjaink közben nincsenek. Amíg nincs családunk, gyerekeink, addig az a problémánk, de ha van akkor már az is problémává válik.
Ennek oka véleményem szerint, hogy már nincs elég terünk a világban. Magyarország egy gazdag ország a világ viszonylatban, mégis az a problémánk, hogy miért nem vagyunk Nyugat-Európa, pedig látjuk, hogy se vezet sehova sem a jó lét. Az emberek nagy része ott is elégedetlen és depressziós, vagy éppen drogos. Hiába van pénzünk, nem szülnek gyerekeket, mert a jólét egoistává képzi az embert. Amúgy az egoizmus nem azt jelenti, hogy valaki önmagát szereti, hanem azt, hogy nem képes önmagát szeretni, ezért másokat sem szeret, de mivel képes szeretni önmagát, csak ezt nem látja be, el kezdi kényeztetni önmagát, hátha úgy majd jobb lesz!

Szerintem a problémánk valódi gyökere az, hogy a világ jelenleg olyan irányban fejlődik, ami már nem tartható fenn, de nem is akarunk lemondani róla. Nem akarunk lemondani a jólétről, amit létrehoztunk, de lelkünk mélyén érezzük, hogy ez nem jó. Számomra az lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nap mint nap olyan dolgokat kell megvásárolnom, amiket nem akarok, és amiből 2 percen hulladék lesz, de nem tudok ellene mit tenni. Nem tudom az egész napomat szelektív hulladékgyűjtéssel tölteni, v zacskómentes boltokat keresgélni, ha vásárolni akarok, de még ez is elég kevés tett lenne ahhoz, hogy ne legyek úgy mond pazarló. Inkább elfogadom azt, hogy nem tehetek róla, és felkészülök rá, hogy közösen megteremtsünk egy új környezettudatos világot.

Úgy gondolom, hogy az EMBER vs. TERMÉSZET harcban nem tud az ember győzni, illetve, ha győznénk is, képtelenek lennénk élni egy természet nélküli világban. Mindenképp a természet fog tehát győzni, csak az a kérdés, hogy életbe hagy-e bennünket vagy sem. Annak érdekébe tehát, hogy megőrizzük a Földünket, tennünk kell valamit a környezetszennyezés és a globalizáció ellen! Leginkább ezt úgy tudjuk, hogy ahogy lehetőségeink engedik (idő, pénz, kedv), támogatjuk mindazt ami természetes, népi, kézműves, nemzeti és lokálpatrióta sajátosság. Elismerve azt, hogy a világ egy színfoltból álló egység, és nem egy globalista, szürke maszlag fogyasztói társadalom. Mindezek a dolgok ön- és emberiségszeretet építenek bennünk, ami megérezteti velünk, hogy hogyan bánjunk a környezetünkkel is. De lényeg az, hogy nem legyen rossz érzésünk amiatt, hogy látszólag rosszul állnak a dolgok! Ha jól gondolkozunk, előbb-utóbb változik a világfelfogása is! ;)

Nem akarok politikai vitákba bocsátkozni, de ezt a témát a politika ihlette. És ami most fog következni, annak már semmi konkrét köze a napi politikához. A probléma nem most kezdődött, és nem is lehetne néhány új törvénnyel megoldani.

Képzeljük el, hogy a hatalom részesei vagyunk. Persze képtelenek vagyunk álszerénység nélkül elképzelni, de azért némi plusz jövedelemre mindenki számítana, ha egyszer politikusnak adná a fejét. Azaz lopna. De ha odakerülnénk nem neveznénk durva módon ezt a cselekedetet. Biztosak lennénk abban, alapos okunk van el tenni ezeket a javakat, ráadásul, lehet, hogy nem is magunknak lopunk. Ne felejtsük el, hogy a felhő csak lentről néz ki felhőnek, a hegyre érve már csak szürke ködnek hat.

Könnyű azt mondani, hogy csak a gazdagok lopnak, pedig ez nem igaz. Ahol a gazdagok lopnak, ott lopnak a szegények is. Egy közösség részei vagyunk, és ez a rendszer egységként működik, ami fent, az lent. Nem vonhatjuk ki magunkat alóla, mert beleszülettünk, és felelősek vagyunk érte. A politikusok azért lopnak, mert ezt tanulták meg gyerekkoruk óta. Még akkor, mikor még szegények voltak. És nem csak a politikusok lopnak, hanem mindenki. Ebben az országban mindenki várja, hogy mikor kap már valamit ingyen, és bárki, aki közel kerül a zsíros bödönhöz, hülye lenne nem degeszre zabálni magát belőle. Nem tanította senki, hogy a legnagyobb nyereségünk és boldogságunk akkor lesz az életben, ha másokért cselekszünk, és inkább magunknak veszünk kevesebbet. Ugyanis, ha valaki jót tesz velünk, akkor azt viszonozni szeretnénk, és ha nekünk jó, akkor másnak is szívesen adunk. Önzetlenül adunk, de idővel mégsem leszünk viszonzatlanok. Hogy megakadályozzuk, hogy ne legyen ennyi lopás az országban, ahhoz nem az utcára kell menni tüntetni, azzal semmisem változik meg, csak káoszt teremt, és rombolja az összetartozást, és az önbecsülésünket. Nekünk kell egyesével korrektnek és önzetlennek lennünk először. Játékosan és szeretettel, de meg kell nevelnünk magunk, hogy cselekedeteink ne csak magunk hozzon hasznot. Persze attól még mások nem fognak egyből megváltozni, de türelmesnek kell lenni.

A pénz egy víz elemű lény, mindig odafolyik, ahol elemi szükség van rá, és azonnal elpárolog, ahol felizzítják. Mi a gazdái csak megőrzői és sosem birtoklói vagyunk. A pénzt szeretni kell, akkor teremteni fog, és nem pusztítani, mint egy vihar vagy árvíz.