***

Mikor kimondom azt a szót, hogy BAJ, az az érzés fog el, hogy valamit hárítani akarok, nem akarom meg csinàlni. Rengetegszer megtapasztaltam, hogy amikor el kezdek valamin "problémázni", akkor a probléma valahogy magától megoldódik. Kezdve már az iskolás élményimtől, mikor például nem csináltam házit, nem tanultam, stb, és be voltam szarva, legtöbbször felesleges volt a félelem.
Egyszer megtörtént, hogy egy tanártól nagyon féltem, mert utált, nem emlkészem miért, de remegő lábakkal mentem be az iskolába, mire kideült, a nő negyven fokos lázzal fekszik otthon, és legalább két hétig nem fog jönni. Akkor komolyan elgondolkoztam azon, hogy nem-e valami varázslat hatása miatt lett-e beteg?! Pedig én nem kívántam neki rosszat... csak azt akartam, hogy ne bántson. Akkor még semmit mit sem hallottam a lélek betegségeiről, tizenegy éves voltam, de ekkor realizálódott bennem először, hogy valami miatt védve vagyok a BAJoktól.
Ha féltem, sírtam vagy hisztiztem valamiért, a dologok valahogy hirtelen rendeződtek. Nem tudom mennyire kell hozzá a sírás, de egy biztos, mindig tiszta szívemből sírtam, hogy a fájdalmat kigyógyítsam magamból, szóval talán azért is alakulnak jól a dolgok, mert sosem akartam másnak ártani, csak a legjobbat akartam magamnak, és persze másoknak is.
Most már tudom, nem feltétlenül a sírástól oldódik meg minden. Például, mikor látszólag úgy tűnik két programom egymásra szerveződik, már igyekszem nem úgy kezdeni a mondatot, hogy "az a baj, hogy ez így nem lesz jó..." hanem inkább úgy, "megoldjuk...".Szinte minden esetben kiderül, hogy valamelyik program máskor van, vagy elmarad.
Előfordult már olyan is, mikor elvileg nagy bajban voltam, és ahelyett, hogy kétségbeestem volna, inkább lenyugodtam, mintha mi sem történt volna, nem gondolva semmire, és várva, hogy postán megküldjék a megoldást. Néhány perc múlva tényleg meg is küldték, azaz megoldódott a helyzet, vagy kitaláltam valamit.
Szerintem ez nem csak velem történik így! Az emberek mikor megfogalmazzák magukban azt, hogy valami BAJ, tulajdonképpen ezzel a gondolattal valósítják meg a tényleges bajt, aztán mint valami önbeteljesítő jóslat, tényleg BAJ lesz. Azt gondolom okosabbnak gondolják magukat attól, ha találnak valami problémát, mivel ezzel előre gondolkoztak, szemben a meggondolatlan naív emberkékkel, akik csak úgy hagyják megtörtènni a dolgokat, és nem terveztnek meg előre mindent. Ez utóbbi csoportba pedig én is beletartom sokszor, mert nem szeretek olyan dolgokon gondolkozni, amit nem tudok pontosan. Igyekszem mindig az adott pillanatra koncentrálni, és a jelenben a legokosabbnak lenni. Persze az afféle "naív" emberkék, aki a jelenben nem tudnak okosan gondolkozni, azokkal tényleg lehet "baj", de talán nekik kellett ez az élettapasztalat.

Minden sírás, vircsaft ellenére,
Ha holnap nem lennék már elcserélne
A szülői ház egy másik gyerekre,
Büszkén, hogy jobbat tesznek majd helyemre.

Új csecsemő születik a nyáron,
Rendszerint ölel, mint a számításom.
Nyúl, de plasztikból lesz a fess keze,
Érző szoftvert telepítenek bele.

Bőgés hangerő gomb lesz a hátán,
Meg se fog nyikkani anyjára várván,
Okos és mindent pontosan csinál,
Ha illik kérdez, de nyugodtan kivár.

Mentál, pszichés eltérése nem lesz,
Egy hibádzik így, nem hozdoz keresztet.
Erkölcsileg ő még tökély tiszta,
De szánalma nincs, bánatos miatta.

Örülnék, ha ő testvérem lenne,
Élnék mégis én, hogy legyen szeretve.
Ezen a Földön nincs neki párja,
Mások megértését hiába várja.

Lehet, hogy a depresszió alapvető okozója, hogy várunk valamit az élettől?

Persze nehéz úgy élni, hogy ne vágyjunk semmire, és nem is kell. Teremteni akaratból  lehet, és ez a vágy-beteljesülés folyamat meg általában úgy zajlik, hogy valamit akarunk és vágyunk, majd lemondunk róla, aztán jön a beteljesülés.
Mindenkinek vannak céljai az életével különben nem születnénk meg. Születésünk után, ahogy megtanultuk az alapvető életfunkciókat, és megtanulunk beszélni, kikristályosodik az elménk, és eszünkbe jut, hogy milyen terveink is voltak előtte. Ez általában tíz èves korig ez meg is történik, de van aki már az óvodában is tudja, hogy mi is szeretne lenni nagy korában. Később persze minden összezavarodik, de ez még tinikorban természetes. Ez az első csalódás kell a kiteljesedéshez.
A depressziós emberek egyik típusa, pont az aki nem jön ki a tini korból, és végképp elfelejti építő és nem pusztító vágyait. Amúgy a fel nem nőtt tinédszerek elég szép számmal vannak jelen a társadalomban, csak nem tudunk róla.
A másik depressziós tipus, akinek ugyan teljesülnek a vágyai, mivel lemondott róluk, de mivel lemondott róluk, már nem tud örülni a beteljesülésenek. Az ilyen ember fáziskésés problémás.
Számomra leginkább az okoz problémát, hogy a vágyimat képtelen vagyok kiverni a fejből, ez által nem tudok lemondani, és a beteljesülés meg várat magára. A dolog már teljesen agymenésessé válik, és igen, súlyos depressziót tud okozni. "Kivésném., ha tudnám hol van, a mélység, amitől holtan megvadultan remegek én, titkok frusztrált hű mezején."
Most tisztázódott bennem, meg hogy erre a "kivéséses" technikát kell "alkalmazni" amit amúgy már összönösen csináltam. Azaz direkt csalódás, rossz élményt, undort okozni az üggyel szembe, hogy lemondjak róla, elmenjen tőle a kedvem egy időre. A baj, hogy az egyik vágyam ösztönös kivésési kísérletei a visszájára fordultak. De ma azt hiszem sikerült rendesen kinyírnom magam. Kezdhetek örülni minden másnak.
Szóval ne féljünk a csalódásoktól, az csak egy jobb élet kezdete.

De most már tudom, hogy "úttörőként" nem is történhetett volna másképp, és minden jó úgy ahogy van.

Meg kell tanulnunk nem mások által megítélni önmagunkat. A közvélemény a nagy számok törvénye alapján könnyen rámondja valamire, hogy önpusztítás, de ez még a legártalmasabb dolgok esetében se igaz mindenkire, mivel vannak emberek, kiknek épp az adatott a sorsában, hogy megéljék ezeket a dolgokat. Azért se kell nagyon dobálóznunk az "önpusztítás" szóval, mivel rengeteg "nem önpusztító, józan" embert ismerek, aki önpusztító, és szép lassan elhal, mert egész életében olyan munkát végzett, amit szívből utált, (vagy csak simán ügyvéd volt:P Esetleg politikus!) mások meg egész életükben szívből szívnak, és majd kicsattannak az örömtől és életerőtől. (Ez persze nem minden emberrel van így, rám sokkal rosszabbul hatna a fű.)
Szóval összefoglalva: drogozni, kurválkodni, alkoholt inni és bányában dolgozni önpusztítás! Kivéve azoknak az embereknek, akiknek ezek a dolgok/tevékenységek adják a legnagyobb örömöt, elégedettséget, önszeretet, (ami nem azonos, hanem ellentétes fogalom az önzéssel!) és küldetésük beteljesítését az életükben.
A rossz vagy jó fogalma csak azon múlik mennyire tudsz valóban szeretni valamit és valakit.

***

*

A pénz nem függ össze az ember lelkével. Se pozitív, se negatív hatással nem befolyásol. Nem mondhatjuk valakire, hogy rossz ember csak azért mert gazdag, és önmagában a szegénység se mondható kicsit se erénynek. Sőt sok esetben a felelőtlenség hozadéka a túlzott elszegényedés. Akinek pénze van tudhatja, hogy ez mennyi felelősséggel és munkával jár, de az, hogy ezt a munkát mennyi szeretettel és odaadással teszi-e, az már az egyéntől függ. Ugyanúgy ahogy a szegényeknél is. Aki csak egy egyszerű beosztott, az is lehet szeretetteljes és odaadó, vagy sem. Nem a munka státusza, mennyisége vagy a szakképzés bonyolultsága számít, hanem ez, a szeretet, odaadás és felelősségteljesség a cselekedeteinkért. Mindegy, hogy valaki utcaseprő, vagy orvos, esetleg bankár, számomra mind ugyanolyan emberek.

Szerelem függő

Csoport tagja lettem,

A kezelés hosszú,

Idő nem telik,

Lehet-e tűrnöm

Minden sajgó percben,

Hogy veletek együtt

Titkom felfedik.

Akarok gyógyszert,

Gondolattól védőt.

Fogjad le a kezem!

Oktass rendre itt!

Zavarom túlteng,

Beszélek a fényről,

Szikrát hány a fejem,

Ezt nem érthetik.

Ne legyen bíró,

Ki érteni próbál,

Bár szeretet nélkül

Nevelt fel család,

Nekem ez így jó,

S ráció formál,

De szívem nyer végül,

Nem hat a tanács.

Eszméltem végre,

Hogy nem is hibáztam.

Gyengévé a lánc tett,

Hogy szabályt kreált.

Mellemben kése

A partner hiánynak

Csak cselekvő vágy lesz,

mi rúg, meg nem áll.

Leszokni arról,

mit életre adnak,

És fogantatásban

küldetésre int?

Szenvedély karmol,

és fék nélkül zaklat,

de magamnak ástam

sorsom kincseit.

(Reflektálás Szókratész védőbeszédére. http://mek.niif.hu/00400/00460/00460.htm)

*

Kedves nem athéni, de nem is demokratikus polgárok!

Tudom ugyan semmi szavazati jogotok

és beleszólástok

ebbe a szóba hozott

Élet-halál kérdésben,

csak úgy tesznek ott fent a vének,

mintha érdekelné őket

hogy mit akarnak egyének,

Amúgy bemutatkozom, én lennék a méreg.

Ki Szókratész megöltem

De akad még a Glóbuszon temérdek belőlem,

És hiába pofázok, én is ki leszek végezve,

Azért belekezdek védőbeszédembe.

Népszerűségem ellenére

Ősellenségnek neveztek?

Pedig tudom, hányan megesztek.

És szaporodtam általatok

Guárgumi, glutén vagyok

génmódosított szója

cukor, coca-cola,

módosított keményítő

mű izom testfelépítő

növényvédő szerek

energiavámpír terek

energydrink, ízfokozó,

tablettás bor, mikrosütő,

hígító és klórozott víz,

koffein és szén-monoxid

E330

Hehe! Ti mind belém fogtok halni!

Persze csak ha jól használtok.

És ráparáztok!

Na ne zajongjatok előttem!

Nyugi, széles palettán kaptok még eleget belőlem,

Ifjak!

Hiába is tíltnak.

Tudod, isznak, nyelnek, szívnak.

Mindezt csak azért, hogy bölcsebbek legyenek

Vádolnak, de erről én mit sem tehetek.

Arról csak ti döntök,

mikor szájba öntötök.

Kimondta, hogy rám költsetek?

Általam jönne ki bölcselet?

Nem adtam fel hirdetést:

„Anyagiakért,

rossz eszméket tanítanék!”

Bár belátom ma már,

Jó pénz lett volna, ha már

végül én leszek az áldozat

Én nem szoktam másokat

méregetni,

meg mérlegelni.

Én csak méregelni szoktam.

Szóval mitől is védjem meg magam,

mikor is mind ez rendbe van?

Ellentétben Szókratésszel,

ki szókra kész volt,

Én inkább nem gondolkodást hirdetek,

Kábulat adott szavamnak ihletet,

Dráma költő vagyok Szókratész szerint

És garantálom lesznek jó történeteink.

De ha csak agyalni akarsz e helyett

Tudod a Steve Jobs is csak almákat evett.

Kövesd őt, s ne engem facebook-on most

Végül még sikerül meg nyugodnom.

Végén még elmegy a mérgem

hogy ha hagytok élnem

És védelmem ügyében

arra biztatlak titeket,

fogyasszatok bio zöldségeket!

Öngyilkos országban jártam én,
hol minden öngyilkos volt,
Öngyilkos köveket szórt az ég,
de nem ütött meg senkit.
Ott csak öngyilkos holt.

Öngyilkos mezőkön öngyilkos búza nőtt,
s nem szívott talajból ásványt,
Mégis érett búzaszem
mi kenyérként várva már a szántást.

Öngyilkos asszonyok öngyilkos férjüket
önzőn szerették,
Öngyilkos gyermekük, ha nem szopta el tejük,
késsel etették.
Öngyilkos városban öngyilkos volt a ház, öngyilkos az ajtó.
öngyilkos híreket írt csak az élcesen
öngyilkos sajtó.
Öngyilkos emberek öngyilkos békében
halálig nevettek,
Öngyilkos természet gyümölcse enyészett,
s bőségben megerjedt.
Öngyilkos ágakon öngyilkos levelek
őszszínbe borultak,
Öngyilkos szemekbe öngyilkos gyönyörtől
könnycseppek vonultak.

Haláluk vágyával várták a tavaszt,
de az öngyilkos tavasz már megölte magát,
Így az idő mindig ősz maradt.

Öngyilkos országban volt öngyilkos büszkeség,
öngyilkos imázzsal,
Öngyilkos templomban hit nélkül szürkeség,
öngyilkos imákkal.
Öngyilkos istenük örökre élt velük
lángsírban lebegve.
Önmagát vagdosó, öngyilkos szeretet
senkit sem felejthet.

Öngyilkos sztárokat, mint öngyilkos áldozat,
szentként kezelték,
Öngyilkos bódulat járta át arcukat,
önmaguk temették.
Öngyilkos ifjúság öngyilkos bárba járt,
Öngyilkos zenékre
Táncolni kedéllyel, nem félve, az éjjel
lesz öngyilkos merénylet.
Volt öngyilkos hivatal, öngyilkos ravatal,
kínzó tor temérdek.
Öngyilkos álmokból öngyilkos jövőkép,
elhaló reménnyel.

S végül a temető, de nem temettek senkit,
öngyilkos földje nem fogad be mást,
öngyilkos kapui fölé írtak csak ennyit:
Feltámadás!

Fotó: Rolland Balázs

„Minden rosszban van valami jó!” -tartja a mondás.

„És minden jónak meg van a maga hátránya is!” Teszik hozzá a kritikus elmék, hogy nehogy már jót érezzük magunknak egy percre is. Én mindenesetre próbálok elvonatkoztatni ettől a „jó” meg „rossz” titulustól, és a számomra „elmebeteg” embereket csodálkozó tekintettel nézem. Azt tapasztaltam, hogy köztük mindegyik jobban tudja nálam, hogy mi is az az „igazság”. Érdemes rájuk odafigyelni, mert náluk jobban senki sem tudja. Jobb esetben csak kedves vallási fanatikusok, rosszabb esetben mindennel elégedetlen kritizáló depisek. Pedig valójában mindenki tudja, hogy mi az igazság. Megsúgom, ha nem tudnánk mi az igazság, nem lennénk képesek létezni. Úgyis elképzelhetjük ezt az állapotot, hogy fel se kelnénk az ágyból, nem beszélnénk, stb. Mivel az igazság ismeretéhez valamiféle rendszer elfogadása és vitathatatlansága kell. Legegyszerűbb példa a nyelv, ami egy rendszer. Senki sem vitatkozik rajta, hogy a szavak túlnyomó részét miért annak mondjuk, aminek. Mindenkinek meg van a saját rendszere, a saját igazsága, de nem hallottam olyan emberről, aki különcködésből egy teljesen általa kitalált nyelven kezdett volna beszélni. Vagy miért nem kérdőjelezzük meg, hogy az élethez szükségünk van bárminemű munkára? Enélkül az igazságok és rendszerek nélkül ugyanis nem lenne életkedvünk. (Vagy hát látjuk is, bizonyos emberek ezen okból depresszióznak.) A saját igazságunk, a saját őrületünk, szóval ne nézzük le a többi embert, mert egy másik univerzumban él. De kellenek a közös rendszerek, szabályok is, hogy együtt játszhassunk, lelkesedhessünk a létezésért!

Az igazi elmebetegek nem vonják kérdőre, hogy saját igazságrendszerük, amit maguknak találtak ki, vajon ráillik-e a másik ember igazságrendszerére is? Belerondítanak, megsértik a másikat olyan tanácsokkal, követelésekkel, ami nem a másiknak íródott. Ilyen elmebetegek a kritikusok.

Törékeny hírfolyam képekbe szedve,
Fejekben tétova félsz van temetve.
Nem kell tanulniuk nyelvvel közölni,
Arcukból nem lehet bújuk törölni.

Bársonyos felszínek sminkkel takarva,
Szépségük fájdalom függő hatalma
Által lett nemessé, nem múlt még a harc,
Ki burkol feltűnő, bőrén ék a karc.

Hogy eltelt az idő több lett a kincsem,
Világos sebekkel megéri minden.
Legyünk kész látszani, fényünk kitárni,
A kép örök marad, próbálj megállni!

Fotó: Szipál Márton

A Szipál Márton kiállítása alkalmából készült.

 *
Gangesz partjainál békére találva,
Napfény ár a világ, megszentel a pára.
Értőn süt meg a nap és rémlik, hogy ismer,
Emlék hit beragyog, hogy mély szívem itt ver.

Megváltoztat-e hely, hol napjaim múlnak,
Mégsem izgat a gond, hogy mit hoz a holnap.
Színes árban a víz gyógyítja a testem,
Egység érzete hív, hogy bölcs leszek ebben.

Földünk ős ereje mindenkiben ott van,
Erről India szól, míg halk hitet oktat.
Csendtől ellazulok, de mindenem éget,
Lényem gondtalanul fény térbe belépett.

Eszembe jutnak

Azok a szörnyű

Szombat délutánok.

Unalom vérző

Fénye és hangja

Szólt a rádióban.

Anyám, ki ott ült,

Kezében tábla,

Cerkái susogtak.

Szobámba szökve

Élményt kerestem

Pinával marokban.

Enyelgőn csöndben

Nem téve semmit

Nyálkásat kívánva,

Gond írta burkom

Szögesdrót védte,

S lágy kezem kivágta.

Lehetett volna

Küzdeni hosszan,

Mint mondta Anyám is.

De jobb mindennél,

Mosolyba fúlva

Szeretni hibáim.

Buborékot mérek a Kaktusz

utcán.

Tudom, sokat tudsz

sok könyvhalomból kiskomám,

és nekem nincsen diplomám,

mint bölcsész,

vagy más tanár,

de hiszem mi történik

velem,

jobb támasz, mint ismeretem

naiv lelkem nem törték meg

okosabb bácsik, nénik,

és így könnyebb.

Könnyben,

könyvben

sehol sincsen olyan mint az enyém,

és így regény

az egész életem.

Buborékokat mérek,

mesélek:

Először gömb arcú voltam,

egyformán,

akár a többiek,

Mennyből zuhantam,

de álmomban szörnyeteg

támadt meg utalva,

hogy nem lesz ez egyszerű menet

míg felnövök.

Betörök

életút vágyaimba,

vagy betörök már gyermekként

tanítók által javítva.

„Tündérmesén van ékezet!”

„Ne hidd, hogy a jó élvezet.”

De ezt is fordítva érzelmezett

lett bennem, mert érzelmemet

bántották a dogmák,

mint ahogy mondták

Minta módján

mi mennyi?

Hogyan kell terhet viselni?

Hogy ember lehess,

egyenes, jellemes,

egyetemes,

mert több mint az állat.

s csak talán kevesebb.

De elesett lelkem becseszett ezzel,

hogy szívemre veszem individuumom,

és hajt a kényszer: írni kell tudom!

Állítólag

csak ki olvas, az ír is,

de én csak számolok, és nem megy az English,

Erre nem számítottak.

de ez csak afféle számadás,

attribútum áradás

magamról,

hogy hogyan lettem egyéniség,

de egy én is ki?

Kérlek egészíts ki!

Én csak buborékot mértem a Kaktusz

utcán. Tudom sokat tudsz

a modern szinopszisokról.

Csak egyet nem tudsz: ősnek

lenni, hősnek!

Mint mikor első versem

írtam, és minden egybe jut,

mint vízbe a levegő.

Telelő nyár, terelő szerető

emlékek egysége bennem.

Vagyunk mi felleggel

megvertek.

Az édenkertben lettek,

álltak

álmaink.

Hát miért nem nézünk hátra

már megint?

***

Harag

Nem állok jót ügyedért,

hogy pszichédbe nézzek,

Taposlak, mint tüzet ért

papírt, ha megéget.

Bántottál, Te eszement!

Hibám benned oltom,

Nem hagysz nyugton helyemen,

Világtükör módon.

Megérett, hogy ítéljek,

Így hozta a kedvem,

Megmártom a szikéket

Kicsit a beledben.

Ha véred már illatos,

Falva számba öntöm,

Egy húzás, így írhatott

Fátumokat rögtön.

Hiúság

Mi a mérce, a divat?

Beszivárog bőrömig,

Mosolyráncot felszívat

Mikor szemen őrködik.

Kiváló a ruha így,

Mint én, ne viccelj velem!

Egómba a szó hasít,

Ha bántasz, vesztem helyem.

Illem szabta vetélytárs

Minden barát, szilárd ok

Kell a rokonszenvért már

Cserébe, hogy imádtok.

Test nekem bálványt emel,

Bezár akart örvénye,

Imbolyogva átterel

Szívből a külsőségbe.

*

Szerelem: statikus állapot.
Ezt nem a könyvek súgták,
Időtlen függvény, de nálatok
E közönyt seggbe rúgnák.

Mindig kell az újabb, meg újra,
Jó neked, én maradok
Ki voltam, meg nem szült szent nyurga
Tündér színes tavakon.

Jó, nem vagyok diplomás bölcsész,
De hiszem mi történik,
Olvasva csak igazam törnék
Okosabb bácsik, nénik.

Éheztem tudni mi igazság
Lementem érte boltba,
A semmit ott pénzért kiadták,
Vezessen engem jóra.