^^^
Egyes ismerőseimnek állandó témája mostanában a facebook-on a "Szülni, vagy nem szülni?" kérdés, avagy a gonosz férfiak miatt nem megyünk semmire, mert azok felelőtlenek a családhoz, vagy ha mégis, csak kihasználni és elnyomni szeretnének minket nőket.
Mint nő láttam egyesmást, hogy vannak alapjai ennek az ijedelemnek, de nekem a legnagyobb problémám a "férfiak" kifejezésben van. Én mint "emancipált" nő, azaz magamat egyenrangúnak és képességűnek tartó ember nevetségesnek tartanám, hogy harcot indítsak a másik nem ellen, mintha várnék tőlük valami többet, amit én nem tudok elvégezni. Ha azt várjuk a férfiaktól, hogy ugyanolyan munkaerőnek tartsanak minket mint magukat, miért várjuk el, hogy eltartsanak minket? (Engem zavarna is, ha úgymond elvennék tőlem a munkát! :)) Amúgy semmi baj nincs abban, ha egy nő otthon érzi jól magát, és gyereket nevel és rendet rak, csak a társa becsülje meg annyira, hogy elismerje, hogy ez is munka és éppen olyan értékű, mintha fizetést kapna érte. De persze ne legyen ez kötelező elvárás.
Én például sok gyereket szeretnék, és egy percre sem akarok otthon maradni, és a háztartás se érdekel. Minden egyéb vélemény ellenére, ami nem érdekel, szerintem ez simán megoldható. Azért mert valamire még nem volt példa, nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Én nem akarok azonosulni azzal a szereppel, ami a nőket meghatározott szerepbe sorolta az elmúlt évszázadok alatt, de a feminizmust csak egy olyasfajta hülyeségnek tartom, ami csak mélyíti az árkokat férfi és nő között, és nem az egyenjogúság felé vezet. Amúgy az elmúlt évszázadok nem csak a nőket, de a férfiakat is meghatározott szerepbe kényszerítette, ha nem is épp oly feltűnően. A férfiaknak is kötelező volt egy bizonyos viselkedés forma, amit lehet, hogy ők sem kedveltek mindnyájan.
Az hogy valaki nő vagy férfi, az nem a lelke. Az csak egy szerep, ahogy biológiai megtestesülésünk megkívánja. Nem lehet egy embernek gyereke, (szűznemzéssel) mert akkor nem lenne ily változatos, sokszínű és kalandos a világ. Mindkét nemnek vannak előnyei és hátrányai. A nő ugyan gyengébb és neki kell kihordani a testében a gyermeket, de közben ezért cserében szebb is és közelebb kerül a lélek teremtésének csodájához, amely érzés kárpótolja a gyengeségeit. Ugyanígy férfinek is megéri lenni, és nem gonoszságból lesz valaki hímnemű! :DMint nő láttam egyesmást, hogy vannak alapjai ennek az ijedelemnek, de nekem a legnagyobb problémám a "férfiak" kifejezésben van. Én mint "emancipált" nő, azaz magamat egyenrangúnak és képességűnek tartó ember nevetségesnek tartanám, hogy harcot indítsak a másik nem ellen, mintha várnék tőlük valami többet, amit én nem tudok elvégezni. Ha azt várjuk a férfiaktól, hogy ugyanolyan munkaerőnek tartsanak minket mint magukat, miért várjuk el, hogy eltartsanak minket? (Engem zavarna is, ha úgymond elvennék tőlem a munkát! :)) Amúgy semmi baj nincs abban, ha egy nő otthon érzi jól magát, és gyereket nevel és rendet rak, csak a társa becsülje meg annyira, hogy elismerje, hogy ez is munka és éppen olyan értékű, mintha fizetést kapna érte. De persze ne legyen ez kötelező elvárás.
Én például sok gyereket szeretnék, és egy percre sem akarok otthon maradni, és a háztartás se érdekel. Minden egyéb vélemény ellenére, ami nem érdekel, szerintem ez simán megoldható. Azért mert valamire még nem volt példa, nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Én nem akarok azonosulni azzal a szereppel, ami a nőket meghatározott szerepbe sorolta az elmúlt évszázadok alatt, de a feminizmust csak egy olyasfajta hülyeségnek tartom, ami csak mélyíti az árkokat férfi és nő között, és nem az egyenjogúság felé vezet. Amúgy az elmúlt évszázadok nem csak a nőket, de a férfiakat is meghatározott szerepbe kényszerítette, ha nem is épp oly feltűnően. A férfiaknak is kötelező volt egy bizonyos viselkedés forma, amit lehet, hogy ők sem kedveltek mindnyájan.
A lélek választ magának egy nemet. Épp ez az. Miért tiltakozunk az ellen, amit mi választottunk magunknak? Persze lehetnek karmikus okai is annak, ha valaki nem szereti a saját nemét, de ennek bonyolultságába most nem mennék bele.
Gyermekkoromban határozottan emlékszem, hogy én kifejezettem nőnek akartam megszületni, de már az oviban is voltak kisfiús tulajdonságaim, pl verekedtem, persze csak fiúkkal és én akartam mindig a legjobb lenni és a legokosabb, emiatt később lettek is felesleges gátlásaim. A fiússágom ellensúlyozása érdekében hordtam mindig szoknyát és hosszú hajat.
De most már tudom, hogy "úttörőként" nem is történhetett volna másképp, és minden jó úgy ahogy van.
