„Csak a halál biztos!”
Szóval jobb ebbe belenyugodni. Hiába gondolok meg mindent előre, belátom, hogy a jövő precíz megtervezése és bebiztosítása, a legrosszabb dolog, amit a boldogságom érdekében tehetek. Hajlamos vagyok az álmodozásokra ösztönösen, de amikor azt kezdem érezni, hogy a képzelettel párosul benne valami görcsös megfelelési kényszerrel is, nyomasztóvá válik az élet. Azért nem arról van szó, hogy nem kell a napirendet szervezni, nekem is mindig ott van a fejemben a pontos időbeosztása az elkövetkező napnak, vagy napoknak, de a műsorváltozás jogát fenntartom. Általában nem miattam hiúsulnak meg a dolgok, és ez bosszantó tud lenni, de csomószor történt már, hogy egy-egy elmaradt eseményt valójában én is le akartam mondani. Kicsit koncentrálnom kell ilyenkor, hogy ne húzzam fel magam elsőre, és ne elégedetlenkedjek, például a felesleges időhúzások miatt. Tudjak arra figyelni, amit helyette ad nekem a létezés. A jelenre. Ilyenkor arra ébredek rá, hogy minden pontosan időzítve érkezik az életembe. Sajnos ezt az egyensúlyt persze nehéz elsőre megérezni. Meg kell tanulni, talán pontosan úgy, mint valami balansz gyakorlatot. Valakinek elsőre megy, mert van hozzá tehetsége, egyensúlyérzéke. A többieknek fejleszteni kell ezt a készséget gyakorlással, és erőnléttel. Lehet, hogy sok szédülés problémás embernek is az idővel van baja. Meg kicsúszik a lába alól a talaj, mert sosem érzi magát biztonságban. A boldogság megélése csak a jelenben lehetséges, de ha a fejünk már valahol előrébb tart, pofára fogunk esni, és semmi se sikerül. Nem szerencsés előre örülni dolgoknak, amiket még meg sem csináltunk, mert mire oda kerülne a sor, már nem marad erőnk.
Egy dolog viszont mégis csak biztos: A személyiségem, amit meg szeretnék élni, amire születtem, és amiben bíznom kell! :)
