Emlékszel,
Mikor az álmaidba menekültél?
A szellő a füvön megingott,
Úgy volt, az ősz reménységünkként
A tervemre hálót borított.
Királynője voltál télnek,
Senki sem harcolt a hidegben,
De a tavasz már elvette fényed,
Mert én már szűröd kitettem.
A lényem vagy egészben Sorsom,
Fulladó hitvesként követlek,
Nyár alatt csak szobámban morgok,
Mi okból, miért nem ölellek.
Bárcsak ismerhetnélek újból,
Vesztenem nincs mit már valóban,
Olvastam könyvet az egóról,
S hibázva is várlak karomba.
Íme, hogy ismét ősz van mától,
Királyságod visszaszereztem,
Beteljesül minden, mi vágy volt,
De csillogó hóban temetnek.
