Csorba Csillag

Szende Tünde egy nap arra gondolt, hogy felkeresi a fővárost, hogy ott is segítsen jobbá tenni az emberek életét. Ahogy nézegette a térképet, hogy hol is landoljon, keresve a legideálisabb pontot erre a  tevékenységre, feltűnt neki egy Akvárium nevű hely, amit a térképről is jól látható módon egy tisztás vett körül, középen egy kicsi tóval. – Na, ez lesz a megfelelő hely!- gondolta. – A tóban meg biztos lesznek aranyhalak is, akik három kívánságot teljesítenek az embereknek, és az ilyen helyek úgyis vonzzák a csodaváró személyeket, hát biztos örülnek majd nekem!– Ahogy ezt kigondolta, már meg is kezdte az útját Budapest felé. Egy szempillantás után már ott is ücsörgött a tóparton.

Akkor még délután volt, és még csak elszórtan piknikeztek a fiatalok az Akvárium körülötti réten. Tünde türelmesen várta az estét. Szemügyre vette az embereket, és figyelte a tó vizét. - Nagyon érdekes, ebben a tóban ugyanis nincsenek aranyhalak! - állapította meg. Viszont a tó vizének színe teljesen elvarázsolta, ilyet még sosem látott azelőtt. A víz szivárvány színekben tündökölt, és ez a kedvenc italára, a szivárvány szörpre emlékeztette. Azon is elgondolkodott, hogy ez vajon azt jelenti, hogy az emberek is tudnak erről az italról, mert ő korábban azt hitte, hogy ez csak az ő világában létezik. Ahogy üldögélt ott, a rét zsúfolásig megtelt zsibongó fiatalokkal, és be is sötétedett. Várta, hátha akad köztük olyan személy, aki szeretné, hogy teljesítse neki a három kívánságát, de senki nem vette észre különösebben a lányt. – Vajon milyen szertartásra készülhetnek itt ennyien? – kérdezte magában. Ekkor vette észre, hogy az emberek áldozati adományokat is hoztak magukkal. Ha nem is szivárvány szörpöt, de különböző színekben tündöklő italokat fogtak a kezükben és fogyasztottak el. A legtöbbjüknél egy aranyszínű folyadék volt, aminek még habzott is a teteje. Szende Tünde szerint ennek volt a legszebb a színe.

Balázs is ilyen nedűvel telt poharat fogott a kezében, mikor átesett Tünde lábain, és lehuppant a fűbe. Természetesen a pohár tartalmának fele egyenesen Tünde ruhájára ömlött.

– Ó, most megáldottál? – kérdezte a lány Balázs felé fordulva, felszabadult mosollyal.

– Ó... bocs! Jaj... ó... – mondta Balázs, és még nem tudta, hogy szavaival mire reagál pontosan, és csak lassan tisztult nála a kép. – Jaj, bocsi, nem akartam, tényleg, sajnálom! - A lány tovább mosolygott, de ez már Balázsnak kezdett gyanús lenni. – Te be vagy szívva, vagy mi van?!

– Nem, nem  vagyok szívva, csak tündér vagyok!

– Az más!  ...Azaz jól be vagy szívva… meg egyebek... – mondta kissé részeg hanglejtésben és dünnyögve a fiú. – Nem baj, de cuki vagy! Gyere velünk, meghívlak egy italra! A többiek már az Ördögben vannak... tudod! - Tünde elkerekedett szemekkel nézett rá. - Ja, nem! Tudod a kocsmában... Ja nem tudod... bocs. Akkor... Mehetünk máshova is... Mondjuk, tündérkedhetnél egy kicsit nekem!

Hogy írjunk blogot?

Megkérdezték már, hogy honnan az ihlet. Hogy, hogy lehet jó blogot írni. Persze olyan valaki kérdezett ilyet aki maga is blogot ír... A válasz nem tudom.

Amúgy meg szerintem a blog olvasók 99,9% aki maga nem ír blogot, az egy cseppet sem kiváncsi, arra, hogy hogy írnak mások blogot. Csak arra kiváncsiak, hogy valami kellemeset és frisset, szórakoztatót és szellemeset olvassanak. Bezony! :D Mellesleg nem is kell tudniuk, hogy hogyan készül egy bejegyzés! Kit érdekel mit csinálok én akkor. Kit érdekel mit gondolok.  Kit érdekel ki vagyok... Kit érdekel! Kit érdelek! Kit érdekel! Legalábbis engem biztos nem ez érdekelne... Mármint nem érdekelne az, hogy mivel és hogyan szenvedek nap mint nap...

Persze, ha például olyan dolgokról tudunk írni, amik valamilyen formában mindenkivel előfordulnak, akkor az az érdekes benne, hogy milyen megvilágításba tesszük... És hogy tudjuk frappánsá tenni... meg persze szemléletessé! Mert amúgy megsúgom, a blog olvasók nagy része nem szeret olvasni! :D Ez az, kiváncsiak, aztán eltereli a figyelmüket valami más... Tehát csak olyat lennne érdemes írni, ami leköti a figyelmüket, ráadásul lehetőség szerint még illusztrálva is van! Bizony, Bizony! A szegény blog olvasókat nagyon sokkolja a sok betű látványaaa! Ó szegénykék! Nagyon sajnálom őket, úgyhogy megigérem hamarosan be is fejezem ezen bejegyzésemet, nehogy elfárdjanak, persze csak azon esetben, ha egyátalán idáig eljutottak az olvasásban...

Hát igen.

Hát így van ez, ha az ember folyton szerepelni akar. Szörnyű. A folytonos önkifejezlsi vágyamból kifolyólag, elválaltam egy kéééét óórááás műsoros estet sajátműveimből november közepére, csak hogy annyi zenét még életemben nem írtam!:P De ciki. Na jó. ilyen 25-szörös ismétlésekkel, meg egy fuvolazenekar beszervezésével talán összejön másfél óra, de akkor is megőrülök. Valahogy úúútááálok kottát írni. ÁÁÁ! De ha mégis összejön, akkor iszont bekerülök a Pesti Estbe, meg az Exitbe, igaz a kutya nem fogja tudni, hogy ki vagyok, de mindegy. Végülis valahol el kell kezdeni, csak miért vagyok ennyire fáradt, és miért pont most kezdődött a "Piros Rózsás" hetem!

Kellett nekem még ez is? Nem elég, hogy egy félreértés miatt kitalálták rólam, hogy biztos kis sztárt akar belőlem csinálni az Anyukám, és most mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy mire vagyok képes, mert érzem, hogy most mindenki engem fog figyelni. Meg hogy megigértem a kórusomnak, hogy helyt fogok állni a szopránban. Meg meg fogok tanulni pár nap alatt két-három verset, és három-négy (öt, hat, hét, nyolc) dalt?

Ja meg remélhetőleg újra dolgozhatok a Szecs művekben, Remélhetőleg! Ez utóbbit nagyon várnám, legalább akkor nem kéne megalázkodnom 500ftos órabéres diákmunkákkal, ráadásul, ezt szeretem! Ehhez értek. Na jó, most azért nem zengek dicshimnuszokat, mert már megint az az érzésem, hogy ez se fog összejönni, csak optimista vagyok, arról nem is beszélve, hogy tartoznak nekem pénzzel... Na ez a politika. De a másik, hogy ez se mindig jó, de mégis jobb, mert legalább van valami eszmei értéke is ennek a szenvedésnek, nem csak olyan pénzért való robotolás. Én arra képtelen vagyok!!! ÁÁÁ! És ez is idő!!!! ÁÁÁ!

Arról nem is beszélje, hogy most mindennap rendszeresen kell mindenféléket gyakorolnom, ami órákat fog elvenni egy-egy napomból, ja meg még írjak naplót, blogot, utazzak Székesfehérvárra, Salföldre, Komáromba, ja meg a Nagymamámhoz. Az bizony nagy utazás...nem azért, mert Óbuda messze van!:P Meg találkozzak a barátnőimmel, és szorakozzak. Komolyan már most várom azokat a napokat, amiket nyugodtam végig aludhatok, pedig még el sem kezdődött mindez...

***

Ím itt van a második. Tudom hogy néha egy is elég a dolgokból, de ha már rákapott a gyermek a játék ízére, hát nem tudja abbahagyni. Ugyanis írni jó, ugyanúgy, mint hogy teát inni is. Mivel mindkettő jó időtöltés, akkor meg miért ne? Nem is beszélve a hatalmas tiszteletnek örvendő kapucsínózásról. (Szándélkosan írtam így, mivel Apukám is így írta ki nyáron a kávézónkban, tehát mindenki fogadja el, hogy a kapucsínó, ezentúl kapucsínó lesz!)

Gondolkozom tehát vagyok!

Írni=gondolkozni. Szóval inkább írok, mint ne legyek! Az állatok példáúl sosem gondolnak arra, hogy léteznek. Én meg odáig jutottam, hogy nem léteznék ha nem gondolkoznék. Nem is tudom mi lenne, ha kiraknának egy lakatlan szigetre, ahol se emberek, se intenternet, de még egy füzet és tóll se lenne nálam. Nem élném túl. Mivel a gondolkodás ragályos. Esetenként életveszélyes. De mindenesetre kóros függőséget okoz. Azért még nem olyan veszélyes, mint a cigaretta, de estetenként meg kaphatod a "Képzeljétek a F. csajblogger!" titulust. Ja és senki se merje kijelenteni, hogy ő esetleg sosem fog ilyesmit csinálni, mint blogot írni, mert ez bizony betegségként terjedő valami. És is a lánytól kaptam el, ő egy másik valakitől, és ez így megy...