Vége van. Megmondhatom,
nem leplezem.
Ifjabb lélek lettem-e?
Még nem tudom.

Nélküled így pártalan
csak öntözöm,
Rejtegetve tükrözöm
meg önmagam.

Véltem azt, hogy bennem él
hit, bár a mag
földbe téve úgy maradt,
mint vak remény.

Dermedezve változom,
de baj vidít,
ja, talán mert nem telít,
ha álmodom.

Engedem, jó tiszta légy,
és elmegyek.
Mocskaidban elleszek
azt mondva: „kéj”.

Félreraktam rendszered.
Az ösztönöm
úgy szabad: nem őrködöm,
és fesztelen

belátok az éj mögé.
Sötétben új
lelkem bátor fénybe nyúl,
és tükröt ér.

Sorsom tán, hogy elbukom,
beismerem.
Játszom egyet, Istenem
szeret tudom.

Így nem kell a végtelen,
mert gyermeki
határok közt lesz teli
az életem.