Csorba Csillag

A kis tündér lányok láthatatlanul élnek, de mégis, milyen furcsa, hogy ismerik őket. Különböző formában jelennek meg az emberek előtt. Alakot cserélnek, mosolyognak, hallgatnak, kritizálnak, énekelnek, egyedül vannak. Gyorsan forog az idő velük, és tündér szárnyaikat gyakran váltogatják. A nem létező tündérlét, mesebeli valósága átszellemült szerelmes tekintetekbe csöppen. Szörnyű. Ez aztán borzalom. Borzong-boldog-borzalom. Miután borzalom fürdőt vettek a tündérek, kipihenten mennek tovább.

Való Viola tehát hátraszaltó közben nem rakta ki a kezét, és, ééés… Sajnos felsült vele. Túlélte. Fejebúbjának első harmadával érintkezett a földdel, és szemében hiába látott csillagokat, nem történt vele semmi. Ezután még többször próbálkozott a kísérlettel, de mindezidáig sikertelenül. Jelenleg ő tartja a fejreesésbe meghalás sikertelen kisérleteinek világrekordját. A tanulságról meg maga a tündérnő vall internetes naplójában (http://valoviola.csorbablog.hú.ha) ebből idézünk most pár sort:

A világ nehéz sóvárgás semmiség. A világ elemezhetetlen értelem. A világ vágy de mégsem az.
Meghalok.
Nincs olyan, hogy valami jó volt. Nincs olyan, hogy valami rossz. Nincs olyan, hogy valamit megcsináltál.
Meghalok.
Befejezetlen múlt a sorsom. Nem is akarok mást, mint éber gondokat. Ha nem küzdhetek, nem vagyok élő.
Meghalok.
Tudom hogy jól mondom azt mit hiszek, és szeretem az embert magát.
De ki nem állhatom a magányt.
Ahogy a halált,
A halált se bírom.

Valaha tényleg tudtam festeni 

Önértékelési zavarok???

"- Mondja, magának milyen önértékelési zavara van?
Ja, hogy csak önmaga szeretne lenni?
Hát ilyet??? Azt nem lehet. Nem lehet önmaga.
Hogy miért nem??? Miért egyátalán mer önmagának lenni?
Hát maga normális!
Igen, igen. Normálisokra nincs kereslet mostanában.
Micsoda? Hogy maga őszintén ilyen mint most?
Őszintén őrült?
Nem ez nem jó. Ezen változtatnia kell így, így nem megy semmire!
Nem, nem értem a kérdést, úgy érzi ha változat magán akkor sem megy vele semmire?
Jó, akkor szegye le magáról a rétegeket!"

A rétegeket. Ami körül vesz, kizár és befogad. Rétegekben élünk, rétegekben hiszünk, és rétegeket akarunk levetni. Ha egyátalán le akarjuk venni őket...

U.I.: A "réteg" egy több értelmű szó.

Szende Tünde látszólag békés tündér életét éli a nagyvárosban. Kedves, cseveg, énekel, beszél, de azt csak néha, (a csevegés nem összetévesztendő a beszéddel) iszik, fuvolázik, zenét hallgat, rágózik, kirakatot nézeget és metrózik. Látszólag. És néhányan el is hiszik róla, hogy ő épp ott tartózkodik, ahol látni vélik. De valójában mindez csak egy pillanatnyi helyzetmegoldó állapot, és nem a puszta valóság. Éppen arra ítéltetett, hogy normálist játsszon, de nem igen megy neki ez a szerep, ezért néha kicsit dühös is. Páran meg is kérdezték tőle, hogy mondja már meg miért olyan halovány az arca? De ő erre csak azt válaszolta: „Hát nyílván, azért mert elkaptam a H1N1 vírust!” Valahogy senki sem nevetett ezen a poénon… hmm. „Nem értem!" - gondolta - "Hát már vicces sem tudok lenni?” -kérdezte magától. „Akkor inkább lemegyek haza, rémregényt írni, Dosztojevszkij után szabadon!” Ez jó ötletnek tűnt, de olyan nehéz mégis most a lelke…

Mondhatni.

Mondhatni, semmise csináltam a hétvégén. Teljesen értelmetlenűl és fölöslegesen telt el ez a pár nap. Teljesen és értelmetlenűl. De mindez csak "mondhatni" dolog, mert megint nem néztünk a dolgok mélyére, csak a felszínen csúszkálunk. Mondom a felszínen. Mivel ami látszólag teljesen fölösleges, abban van az élet. Abban a néhány elharapott szóban, amit annyira nem akarunk kimondani. Abban van minden. És ha végre ki tudjuk mondani, akkor megváltozik minden. Látszólag egyszerű dolog, mégis mennyire bonyolúlt. Azért mert ott van legbelűl. Sokkal egyszerűbb ezer más dologról beszélni, mint arról amiről leginkább szeretnénk? Tényleg? Miért? Miért vannak titkaink, és miért félünk? Mert azt hisszük hogy a "nagyvilág" csak arra a felszínre kiváncsi? Lehet. De számukra mondhatni nem csináltunk semmit. Azt hisszük csak a feszínre kiváncsiak. Pedig mindannyian kiváncsiak vagyunk.

A felszínel csak a zsarnokok elégszenek meg. Neki nem kell a szeretet, csak hogy jó alattvalók legyünk. Persze azért lehet, de ők nem tudnak úgyse mit kezdeni a szerettel, mivel bennük ilyen nincs... És nem érdekli őket, hogy mi van bennünk legbelül, hogy mi van a felszín alatt, csak az, hogy jó arcot vágjunk mindenhez. Akár az ókori istenek a görögöknél. De zsarnok most is lehet az életünkben, aki lehet akár politikus, főnök,... apa is.

Hát így van ez, ha az ember folyton szerepelni akar. Szörnyű. A folytonos önkifejezlsi vágyamból kifolyólag, elválaltam egy kéééét óórááás műsoros estet sajátműveimből november közepére, csak hogy annyi zenét még életemben nem írtam!:P De ciki. Na jó. ilyen 25-szörös ismétlésekkel, meg egy fuvolazenekar beszervezésével talán összejön másfél óra, de akkor is megőrülök. Valahogy úúútááálok kottát írni. ÁÁÁ! De ha mégis összejön, akkor iszont bekerülök a Pesti Estbe, meg az Exitbe, igaz a kutya nem fogja tudni, hogy ki vagyok, de mindegy. Végülis valahol el kell kezdeni, csak miért vagyok ennyire fáradt, és miért pont most kezdődött a "Piros Rózsás" hetem!

Kellett nekem még ez is? Nem elég, hogy egy félreértés miatt kitalálták rólam, hogy biztos kis sztárt akar belőlem csinálni az Anyukám, és most mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy mire vagyok képes, mert érzem, hogy most mindenki engem fog figyelni. Meg hogy megigértem a kórusomnak, hogy helyt fogok állni a szopránban. Meg meg fogok tanulni pár nap alatt két-három verset, és három-négy (öt, hat, hét, nyolc) dalt?

Ja meg remélhetőleg újra dolgozhatok a Szecs művekben, Remélhetőleg! Ez utóbbit nagyon várnám, legalább akkor nem kéne megalázkodnom 500ftos órabéres diákmunkákkal, ráadásul, ezt szeretem! Ehhez értek. Na jó, most azért nem zengek dicshimnuszokat, mert már megint az az érzésem, hogy ez se fog összejönni, csak optimista vagyok, arról nem is beszélve, hogy tartoznak nekem pénzzel... Na ez a politika. De a másik, hogy ez se mindig jó, de mégis jobb, mert legalább van valami eszmei értéke is ennek a szenvedésnek, nem csak olyan pénzért való robotolás. Én arra képtelen vagyok!!! ÁÁÁ! És ez is idő!!!! ÁÁÁ!

Arról nem is beszélje, hogy most mindennap rendszeresen kell mindenféléket gyakorolnom, ami órákat fog elvenni egy-egy napomból, ja meg még írjak naplót, blogot, utazzak Székesfehérvárra, Salföldre, Komáromba, ja meg a Nagymamámhoz. Az bizony nagy utazás...nem azért, mert Óbuda messze van!:P Meg találkozzak a barátnőimmel, és szorakozzak. Komolyan már most várom azokat a napokat, amiket nyugodtam végig aludhatok, pedig még el sem kezdődött mindez...

***

Nem kéne most írnom, mivel semmi időm nincs, de nem tudom eldönteni, hogy most hülye vagyok, vagy bátor? A hülye szó nem azonos az őrűlt szóval, mivel az őrűlt nálam egy pozitív értelmű szó, ha csak nem az elmegyógyintézeti őrűltekről van szó, viszont a hülye szó kissé peoratív. Bátor? Azt hittem. De aki még saját problémáit nem tudta megoldani, az miért próbálkozik mások problémájának megoldásával? Lehet, hogy mások problémáját jobban meg tudom oldani mint a sajátomat, de azért mindenre nem vagyok képes. Szeretném, ha engem is megértenének kicsit. Megértenék az én problémáimat is.  "Aki engem akar akarjon is." Legyen bonyolúlt, és mélységesen egyszerű is. Valami hiába bonyolúlt, ha a nagy egészbe maga az unalom... Egyszerű legyen és izgalmas. Látni is lehessen meg ne is. Akár az Okos lány története. Hozzon is, meg ne is. Nem véletlenűl vették el feleségül. Lehet, hogy az a mese a szerelemről szól? Biztos.

Az élet bonyolúlt. Főleg mikor mindent magunkba tartunk. A néma tragédiák világát éljük. Sokszor nem is tudjuk, hogy kik a mai tragédiahősök... A görögöknél mindenki tudta. Oedipusról mindenki tudta, hogy tragédia érte, és bele fog halni. Legalább annyi vigasza volt, hogy együttéreztek vele. A mai közönyben viszont fel se ismerjük a tragédiát. Hát igen, a görögök szerették a nyílvánosságot. Ezért találták ki a demokráciát és színházat. Nem lehetett senkinek se titka. Verseny volt. Vagy megsemmisülsz, vagy felmagasztalódsz. Bizonyos értelemben ez egyszerübb volt. Nyílvánvalóbb. Talán ma is ez van, de nem nyílvánvaló. Bonyolúlt.

Az emberek pedig szeretik a nyílvánvaló dolgokat. Ezért szerették/szeretik az operetteket. Ott ki vannak osztva a szerepek. Nyílvánvaló, hogy a szerelmesek egymáséi lesznek. Pedig évődnek két felvonáson keresztül. Minek?! Hát pedig ez jó. Azért szeretjük. Olyan mint a szivecskébe írt név a falon. Giccs. A giccs olyan valami, olyan alkotás, ami nyílvánvaló. Amin nem lehet elgonolkozni, mert egyértelmű, hogy mit akar jelenteni. Amúgy az operettnek csak a története giccses, maga a zene az nem. A zenét nem is tudom giccsként leképzelni, mert annyira érzelmi műfaj, egy zene mindenkinek mást-mást jelenthet akár.

Amúgy nem értem miért szeretik annyian a giccses dolgokat... Bár néha valami már annyira giccs, hogy jó!:D

De én szeretek gondolkodni!!!!!