Csorba Csillag

Csorba Csillag ír. Verset ír, naplót ír, őrültségeket ír, gondolatokat ír... Művészi káoszban éli világát, felforgat és újra épít, absztrakt és valósághű egyben, és virtuális megvalósulásának újból és újból hangot ad. (A blogban található írások szerzője: Fábián Franciska)

szavak

alkotni (27) állapot (14) álom (17) boldog (11) boldogság (34) bűn (10) cica (13) csoda (9) dal (14) drog (8) egyedül (15) éhség (11) élet (85) életérzés (33) elpusztítás (12) ember (12) emlék (22) én (10) érzelem (15) érzés (26) észrevenni (13) Fábián Franciska (18) fájdalom (29) fájni fog (8) felismerés (25) fény (16) filozófia (17) gondolat (50) gondolkodni (17) halál (25) halott (9) hiányzik (8) hit (11) hullám (11) humor (12) idő (23) isten (23) itt és most (12) játék (15) jövő (12) káosz (13) képzelet (9) komoly (10) látszólag (9) lélek (27) lélektan (11) macska (11) megfigyelés (24) mese (8) most (21) múlt (13) munka (13) művészet (11) nemzeti (8) őrült (21) őszinteség (22) pénz (9) salföld (8) sírni (8) szabadság (10) szende tünde (21) szenvedély (16) szerelem (46) szeretet (33) szex (10) szivárvány (11) szokatlan (8) szomorú (20) szomorúság (12) tanulni (8) társadalom (18) tél (9) tipikus (10) tündér (8) utazás (14) üzenet (10) vágy (25) valóság (15) várakozás (14) várni (8) vers (135) Vers (12) versike (15) világ (8) virág (13) zene (13) Címkefelhő

Megszűnni

2013.08.31. 20:59 csorbacsillag

 *

Megszűnni nem több,

mint vesztett vágyad

sem táplál álmot.

Reflektor már szórt,

csecsemő szemben

felosztott árnyfolt.

Nem több mint árva

helyesnek lenni,

kitörött hittel.

Etetnek ízek,

betojok bátran,

szopva az ínyem.

*

Ilyen volt akkor,

mivoltom, s érted

parázsban ébredt.

Sóvárgó, akkut

szilárdult elvem

eltúlzott mag volt.

Szántásra várva,

földbe reménylik

megosztom mégis:

Megszűnve élek,

szerelem máglyán

várva az Édent.

2 komment

Címkék: vers szerelem gyermek életérzés érzés

Szó-ba kiadó

2013.05.04. 14:08 csorbacsillag

*

Céltalan csillagok belém kötöttek,

nem bírtam el velük, megint pöröltem,

azt hittem fulladunk együtt az árban,

felejtve önmagam, belülről zárva

lesz holnap otthonom, csöngess kiáltva!

*

 

Épít az irgalom nekem egy házat,

tömjénnel füstölöm, Istenre várva.

Vendégek nincsenek, törlöm a listát,

vitrinbe nem teszem mégsem a kristályt,

ha kell tedd el magad, borod nem innám.

*

 

Lakhatod, törheted házamat ingyen,

ma legjobb ételem májam terítem

cserébe ebédre, úgy nő az újra.

Őrzője így leszek elmédnek, s durva

emberi gőgödnek feloszlatója.

Szólj hozzá!

Címkék: vers élet lélek

Áldozat

2013.01.19. 01:40 csorbacsillag

648px-Giotto_-_Scrovegni_-_-36-_-_Lamentation_(The_Mourning_of_Christ).jpg

Legkönnyebb azt tenni, tenni és tenni,

Világ mit megkötnek el kell így vetni.

Azt hittem jótettel megtudlak venni,

S kint hagylak, hogy pusztulj, megkeseredni

áldozat valódtól.

 

 

Végre vagy, hogy nekem nem kell már menni

Liftbe szállt éterem szem szeret lenni.

Elszállok hát föléd én volnék Angyal

Rettegve tetőled égő malaszattal

áldozat voltodért.

 

Kedvesebb lenne ha átölelnélek,

S nem teszem, mert hiszem, így megölnélek

Értékem nem lehetsz, régen is így volt,

Csak mentél előre, nyugtalan vívod

áldozat érdemed.

 

Megszögez Istenem, partra hát, partra!

Tenger vagy énnekem, s ér fakaszt dalra.

Szíverem véréből készül a lelked,

Nem kaplak, nem kötlek, csak sebet ejtek

áldozat testeden.

 

Szögeket loptam el rég keresztfáról,

Kacagtam tettemen, csíny volt az, bátor!

Gyermekként hittem, hogy árva a bűnöm

Pedig az ittas Hold azóta bűvöl

áldozat párjaként.

 

Így kellett lennie, nem volt mit ennem,

Utolsó pénzemen utánad mentem.

Most már csak síromat borítják rozsdás

Halmozott kincseid, szórd ki az utcán,

Áldozat vagy vele!

 

Feltámadt énemet nem érti senki,

Nem hozok, nem viszek, szeretek lenni.

Időtlen tűz vagyok, hontalan máglya

Fényével védelek, s jól látod Mária,

áldozat arcú lány.

 

 

Testem, hogy testetlen, hús vagyok érzed,

Megteltem kedvemben, könny vagyok érted.

Arcodon száradok, étel a szájon

leszek, ha éhezel nász vacsorádon

áldozat én vagyok.

Szólj hozzá!

Címkék: vers dal isten szerelem fény hit angyal

Tenger

2013.01.02. 15:36 csorbacsillag

Szende Tünde egy nap kitévedett a tengerhez. Lábai támolyogtak, remegtek, de mégis partig húzták.

008.JPGTenger! Te nem vagy az a tenger, akit kerestem! – kiáltotta a sötétben.

- Hogy mondhatsz ilyet Tünde? Hiszen mint Tenger, az egyetlen tenger vagyok a világon, minden ami tenger, bennem folyik össze, tengerek összessége vagyok, és ha tengerre vágysz csak engem akarhatsz a világon!

- Sok tenger van! Sok dimenzió tengere, és most nem annál a tengernél vagyok épp, amelyiknél szeretnék lenni. Bocsáss meg Tenger, mint egyetlen tenger, hogy belőled éltem, haladat ettem, vizedet ittam. És nézd meg, itt van még a csokoládé is! Belőled készült az is, és a számba veszem. Finom, mogyorós, omlós és milka. Felbontom és eltüntetem egy perc alatt, eltűnik bennem, befalom mintha éheztem volna egy hete, de Te is tudod, hogy nem éheztem már egy hete, mégsem épít fel, sőt egy órája sem éhezem, mégis olyan csokoládés leszek tőle, hogy még a ruhámat is össze fogom csokizni az arcomon és kezemen kívül, de nem maradok jóllakott, nem, nem! Még éhesebb leszek. Nem, nem! Nem Te vagy a tenger!

- Hogyan mondhatsz ilyet? Szomorúvá teszel. Idáig azt hittem, hogy a legdrágább tenger vagyok a világon, és ha más öröm nincs is ezenkívül, ékes táplálék vagyok. Elveszed az identitásomat.

- Igen! Kimondom, hogy nem ilyen tengerre vágyok, Te nem vagy tenger!

- Csak könyörgöm segíts rajtam, hogy lehetek jó tenger?!

- Megbántam már, hogy rég abban a hitben ringattak hullámaid, abban a hitben fogyasztottalak, hogy Te vagy a tenger.

- Segíts nekem! Tenger akarok lenni! Ne húzd már az időt…

- Hallgass!

- Hát hallgatok!

- Légy figyelmes és nyugton!

- Hallgatok!

- Hát imhol a történet, amit a Tengernek mondanék, mert nem találtam mást akinek szívesen elmondanám. Úgy történt minden, ahogy megéreztem, volt lány és fiú is. Most a tizenöt volt a lány, a fiú csak majd nem tizenhét. Jártak persze, nem csinálok titkot belőle. Csak, hogy most semmi sem tette híressé őket, úgy forgatták fel a világot. Meg sem haltak, végre öngyilkosok se lettek, mint Rómeó és Júlia. Senki sem tiltotta meg, hogy találkozzanak, éhezők se voltak, mégis a tilosban járta, csak mert úgy volt izgalmasabb a fiúnak az élet, de ekkor még a lelke süket volt és vak. Közel laktak egymáshoz, rövidlátó közelségben.

A lány még tizenkettő se volt, mikor először látta kit mindig is szeretett. Két háztömbnyire ha élhetett a lakótelepen. A játszótéren pingpongozott két srác, egyik volt a fiú. „Gyere játssz velünk!” Így a fiú a lányra tekintve, és olyan szép két szemet látott amilyet még soha. A lány csengő hangon válaszolt, felejthetetlenen hangon, mert már attól kezdve tudta, hogy a párját találta meg. Elszaladt. Kelletlen és vad lett azontúl, zabolázhatatlanul tiszta, és mindenkit próbára tett aki csak kételkedett benne. Övé volt az egész világ. Idősebb férfiak ölébe hullott, és gátlástalan szókimondásáért senki sem hitte el, hogy párja van. Nagyon fiatal volt ahhoz amit művelt. Ellenállhatatlanul vonzódtak hozzá, és évek teltek el így, három is majdnem négy. A fiú lelke vak volt és süket. A realizmusok a lányt is próbára tették, megviseli ez a lelket, de a próbatétel bizonyítékként szolgált a hitéhez.

- Hát így nevezed a tengert? – szólt közbe a Tenger. Megszólalásának türelmetlensége volt oka.

- Ekkor még nem nevezlek Tengernek. A lényeget mondom, várj még egy picit! Egynap a fiú felfigyelt a lányra. -„Régóta tetszettél már, de nem mertelek még megközelíteni.” – mondta a fiú.

- Szokványos tiniszerelem sztori, hogy jön ez az én tengerségemhez? Partjaimon számtalan ilyen szerelem kötődött és elmosták őket a hullámaim és az eső később.

- De igen, elmosod őket, mint az Idő, ezért vagy hazug és hamis tenger nekem! Várjál, várjál, még nem fejeztem be! – mélybe súgóan visszhangoztak Tünde szavai. – Nem lehetsz még tenger így! A történt csak álom volt a valóság igaz tükörképe. Felszíne, víztükre hullámok nélkül. Igen, a fiú és a lány pont úgy szerették egymást, mint egy tizenöt és egy tizenhét éves kamasz. Pedig ekkor még, mint mondtam, a fiú lelke süket volt és vak.

- Azt mondtad a tilosban is jártak. Ez a másoktól való vagyonszerzés valamilyen formáját jelenti?

- Igen, olyan országúti rablós kalandokat értettem alatta, a fiú ezt akarta. És persze a lány csak követte, mert nem tehetett mást.

- Szóval boniésklájdosat játszottak. Na igen, ezt meg honnan szedted? Megint egy „nagyon eredeti” ötlet…

- Köszönöm, hogy közbeszóltál, kedves „nem” Tenger! Nem is tudtam volna pontosabban elmesélni! Sajnálom csak „ezt” az eredeti ötletet közölte velem a Mindenség. Jó a lány most szeretett volna kiugrani az akciókból.

- Persze, persze a nőies báj és jósági törekvések, aztán a végeredménnyel mégis csak érnek a nők is.

- Na várj, hallgass! Tovább mesélem:

- Itt elbújok a bokorban! Nem tehetek ennék aktívabb dolgot, a lelkem nem engedi. – kiáltotta a lány az országút szélén._ICT4784.JPG

- Sose csinálj olyat, amit nem a szívedből tennél. – mondta fiú majdnem hazaküldte őt.

- Figyellek, a szívemből itt vagyok. Hol lehetnék máshol? Nincsenek kérdéseim!

- A fiú ügyetlen volt, hátradöfte késsel a megtámadottja. Elájult és vérzett de még élt. A lány ölelte és gyorsan cselekedett. A sofőr ölébe ugrott.

- Azonnal segíts! Könyörgöm neked! Bocsáss meg! Nekem volt ilyen „jó” ötletem. Ha nem hiszed el, hogy a fiú csak áldozat, ölj meg engem is. A felbujtója vagyok! – azzal szájon csókolta a megtámadott sofőrt. Az segített, kórházba juttatta a fiút. Senkinek sem esett bántódása-

- A fiú kómában feküdt az ágyon, de nem volt már süket és vak, a lány kereste őt, egészen közel jutott hozzá a teremben. A fiú a lelkével szólt hozzá a lányhoz:

- Egyetlenem vagy!

- Egészen égő áldozat vagyok! – és nem voltak a lánynak kérdései. A világ szíve megremegett, a tenger tenger lett, Te Tenger ekkor lehetsz igazán tenger. A lány és a fiú már világhírű volt, de nem tudtak róla. Végtelen időbe telt az áldozat, de nem kellett sokat várniuk, mindketten tudták már, hogy párok!

- Mit érnek azzal, hogy tudják, hogy párok, de elválasztják őket egymástól?

- Ó persze, így volna minden a realitások törvénye alapján. Megeshetett volna, akkor sem lett volna bánat, mert minden szenvedést békében tűrtek el, de, más törvények voltak uralkodók. Senki sem tudott hibát találni bennük. Arcuk tisztaságát mindenki ártatlannak vélte. Végül hazamentek és a lány kicsi ágyában, amiben felnőtt, összebújtak.

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem szem tenger szenvedély áldozat tisztaság szende tünde

Muffinok

2012.11.29. 16:17 csorbacsillag

 

Szende Tünde egyik nap megkérdezte az angyalokat, hogy miért nem akarnak tejszínes pudingos muffint reggelizni?

ColorfulCupcakesWithSprinkles.jpgMert nincs testünk.válaszolták szorgalmasan az angyalok.

, jó tudom, de akkor most azt mondjátok meg nekem, hogy én miért nem akarok tejszínes pudingos muffint reggelizni?

Szerintünk Te azért titokban szeretnél tejszínes pudingos muffint reggelizni.válaszolták az angyalok.

, jó, jóóó! Azt hiszem kicsit eltúlzom megint a problémát, de már nem tudom, hogyan értelmezzem azt a világot, ahol folyamatosan tejszínes pudingos muffinok vesznek körül, és én már igazán, de igazán nem kívánom őket!

Szóval tüntessük el a tejszínes pudingos muffinok világát?!

Igen! És változtassátok pirosló, csillagos, puha dudvás kaktuszokká!

Milyen új, furcsa karácsonyi sütit találtál ki!!! – (válaszolták szorgalmasan az angyalok.)

Szólj hozzá!

Címkék: szende tünde

A világvége egyetlen ösvénye

2012.11.19. 16:35 csorbacsillag

*

Szende Tünde egy nap arra ébredt, hogy egy széles, beton, hideg ösvényen zarándokol órák óta.

Hogy a csudába kerültem? – kérdezte magától, bizonyára az „ide” szót is könnyen hozzátette volna kérdéséhez, ha amúgy nem tartaná csodának az életét. Körülnézett, hátha hallja valaki a gondolatait. Azt hitte minden rezgését figyelő szemek kísérik, de ebben az érzésben senki se ölelte át. A világvége örvénye minduntalan üresen állt előtte, és akárhogy is szeretett volna ütközni valakivel, csak is egyedül maradt. Megtorpant az úton, tétován libegett ide-oda, zaklatott lett, mert szerette volna megtörni a menetelését, így tűnt fel először neki, hogy a világvége örvényéről mégis csak vannak leágazó ösvények is.beton.jpg

Elegem van az útból, fázom, sötét van és esik az eső. Nyomasztó az unalom.

A világvége ösvényéről kis boltos utak nyíltak. Emberek jöttek és mentek, vásároltak, gyümölcsöt kínáltak, bárokban iszogattak. Csábító ajánlat volt minden képben, vágyta Tünde, hogy beszélni tudhasson. Kívülről fényesség volt, meleg, családi érzés, dobálták a jót arrafelé és hullott a földre, akár csak a szavak, amiket kimondtak, és egyre piszkosabbak is lettek.

Biztos, hogy ilyen világban akartok élni? – kérdezte Szende Tünde valakitől. A valakinek szőke, vállig-érő haja volt.

Természetesen igen! Ez így megszokott. – hangzott a válasz.

Azt hittem először, hogy Te is tündér vagy.mondta elszontyolodva Tünde.

Az vagyok! – mosolyogtak a lány szemei.

Akkor miért vagy ilyen, látszólag érzésmentes?

Kell ennél több? Ez minden ami jó az ez a világ. A legjobb, ha semmi sem változik.

Még nem! Még! – vágott szavába ingerülten Tünde.

Várni kell! – súgott ártatlanul a szőke.

Aztán Szende Tünde tovább bandukolt a világvége éppen akkor nyíló ösvényein. Valahogy megint eltűntek körülötte megint a lények, valahogy megint egy széles, hideg és beton örvényen találta magát.

Ó a fenébe, ó a fenébe, nem hiszem el, hogy most is ott vagyok, ahol másfél órával ezelőtt! Azt hiszem meg fogok halni, ha továbbra sem ezen az úton megyek.

Azzal nagy békét érzett magában, és erővel fegyverkezve indult tovább.

Szólj hozzá!

Címkék: út világvége egyedül szende tünde

Esni kezdett...

2012.11.17. 18:10 csorbacsillag

pano1psp-rm.jpg

 

Esni kezdett az eső és rám sütött a nap,

a szivárványba benne álltam, nem láttam magam.

Nem én voltam az, ki mannát osztogat,

bennem őserőnek hangján hívogat

a csend, mi ellazít, őt dicsérhetem,

menekítem klímahíd által érdekem.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers élet szivárvány

Idegen folyadék

2012.11.08. 08:53 csorbacsillag

 

Trapp! Majd egy mély gongszerű hang, és a mellé ékelt halk szívdobogás, egyre erősödő ütemben. Olyan ismerős élmény ez a steril hangulat a szobában, mint a születés, és a gyermekszoba, csak a színe nem, otthon a sterilitás rózsaszínű, itt kékeszöld, és a szaga is steril. A fájdalom áramütésszerű, vizes érzetet keltő, hullámzó interferencia, kiáramlik a test minden felületén, egyszer itt, egyszer ott, kiemelve a húsban az idegszálak és sejtek, aktívan erőlködő tompa mozgását, és ahogy így egyre jobban gondolkozom a minőségén, úgy lett egyre elviselhetetlenebb érzés Dorinában. A kék-zöld árnyalat egy pulzáló ezüstsíkon keresztül arannyá válik. Dob. Dob. Dob-dob. Egyre hangosabban hallani a szívet. Szenved. Az élet szenvedés. Felajánlás, épp áldott szenvedés van, még jobban fáj a test, megtisztulva fáj, valami most válik lényeggé. Voltaképpen megérte, miért is ne kerülne ide az ember, ha később ez az előnyévé lehet, és majd néhány, sosem bekövetkezett gyönyöre váltja azt. De mégis mi időben? Nincs bizonyíték az álmaira, a jövőbelátás rideg valóság. A hely kékeszöld színe még mindig ismeretlen. Nincs ereje a résnyire nyitott szem mozdulatából többre.

szinek.jpg

Csak ennek az utolsó mondatnak ne kellett volna eszébe jutnia. Dorina megint visszacsúszott egy hirtelen örvénybe. Megint émelyeg.

Ott mentem. Aztán megállapítottuk a halál közömbösségét. – szólt valaki női, közeledő hangon. – Az ami megmaradt belőle, az egyelőre kielégítő. Úgy feküdt a földön a kék-arany csempéket nyalogatva, mint akinek úszik csak az agya.

Dob. Dob-dob. ZZZ! Zííí! Megint megszűnt az idő. A „úszik-mint” zavaros szóösszetétel, hang, visszhangzott a lány fülében. Dorina már nem az ágyon feküdt. Az émelygés tovább kavargó mozdulatsorba torkolt, sötét kék mélytengeri illatot érzett, és fulladt, mintha beleesett volna. Már ült, valami lilás színű fotelben. Forró. Forró az új hely, egészen biztos ez a szembesülés ideje, szenvedés rítusa, újabb stáció, „olyan kellemes”, kínpad!

Érti!? Elfertőződött! El-fer-tő-ző-dött! – megint az előbbi hang szólalt meg, a távolból jövő, és ordított. Középzöld volt a színe. Az állítmány homályos.

Mi? Mi az a szó ami? Ami elfertőződött? – kérdezte Dorina.

Inkább hol, azt kérdezze! Hol?! A karján!

A látótérben egy nő arca tűnt fel először. Homályos rózsaszín ködből, lángoló bokorrá alakult a kép. Dorinával szemben foglalt helyet. Hirtelen hideg effekt megvilágította a lány egész testét belülről, mintha megdermedt volna mindene és neon zöld színű jégből lenne, viszont újból érezte önmagát. Most már nem olyan köd szerű a lelke, kemény és fagyott. Csak a bal karját, csak a bal karját… azt… úgy ahogy van nem érzi! Egy szemvillanás alatt tudott mozogni, heves mozdulattal a kar felé fordította a fejét. A látása is visszatért közben, ahogy az régen volt. „Meg van! Meg van!” Hatalmas lélegzet következett, az oxigén egész testén átáramlott, a levegőt már a combjában érezte. „Meg van. Csak épp be van kötve.” Elszorítva volt, talán gipszelve is, az erekben lassan úszott a folyadék. Megmenekült. Levegőt! Beindult egy ismeretlen folyamat a maga öntörvényű módján, ez volt a természet igazi ereje. Dorina reszketett. Az utolsó érintések piroslottak testén.

Olyan volt a lénye mint az örvény, spirált alkotott, és mint a dugóhúzó a parafához érve, lágyan akart belefúródni Arnold szívébe. Az övé már úgyis kiesett a szívdobbanásoktól. Kilötykölődött. Arnold teste bizsergető fájdalom. Azt hitte, neki még a helyén van a szíve. Stabilan támaszkodhat arra, hogy mellette ő rendesen folyhasson. Ahogy szokott, emlékeinek utolsó napján ismeretlen folyadékká vált.

Az a bizonyos mély levegő, csak ez első volt a sok közül, mely molekulák már nem akartak fejfájást okozni, se egyéb fájdalmakat. Sugároztak mint a hajnali napfény. Bizsergésüket a létezés dinamizálta. Van helyük és szerepük a térben, magasra tudnak repülni a mélyből. Dorina megtisztult.

Arnold gyötrődött nagyon a váróban. Felszínes arckifejezései voltak, csak most tűnt fel neki először, ahogy ott üldögélt. Már régen nem érdekelte Dorina. „Buta kis kurva”, vélekedett róla, és bizonyára már csak kósza mámorként gondolna rá, ha eszébe jutott volna egyáltalán, csak hogy szombat reggel kapott egy bizonyos hívást. Az aznap este is jócskán tervezett volt, minő kellemetlenség, hogy le kellett mondani a haverokat. Pedig cuccoltak is volna, na nem csak egymás között, üzletelni szoktak ilyenkor, mert pénz kell, és megint fogytán vannak a kreditek ilyen nagyzolás mellett. Normális élet! A normális élet jelzőhöz szüksége van az anyagi javakhoz való hozzájutáshoz, és az úgy jó, ha minél több van, az meg mindegy, hogy milyen úton, baj úgy se lesz. Csak néha ezt a folyamot vegyíteni kell levegővel is, hogy tisztuljunk. Edzés, szauna, kirándulás, wellness hétvége, Balaton part.

Olyan kellemetlen dolog, hogy most az egész életvitelét egy csapásra abba kell hagyni Arnoldnak. Újba kell kezdenie, hirtelen nem tetszett neki már semmi.

Flickr-2453092273.jpg

Arra gondolt, „azt hiszem magamnak sem tetszem”. De, hogy tetszett-e ő valaha önmagának, az is kérdéses. Igyekezett nem foglalkozni a kérdéssel korábban. És egyszer csak rádöbbent, hogy mindezek ellenére is, most boldog. Úgy boldog, hogy közben szenved, és végre szenved! A két fogalom nem játszik külön szerepet az életben. Ismeretlenül, közös idegszálakon folynak.

Dorina volt a fájdalom és volt a boldogság. Győztek mind a ketten.

Szólj hozzá!

Címkék: halál drog emlék szerelem felismerés állapot pillanat ritmus hiányzik

Rád vigyázom

2012.09.28. 13:20 csorbacsillag

vonat 014.jpg

 

Hol víz az úr, belépek hozzád Istenem,

tudatlan voltál képzetemben.

Egyszer írtál rólam is egy költeményben,

eltaszított félelemben is szeretlek.

Magjaidat ismerem,

miért vigyáznak angyalok ránk,

(és miért engednek el.)

Hiába autó, géptömeg.

A sivatagban végzeted,

hajó vágyra int a hír, de ingatag

kacsáknak is párja van.

Miért hagysz engem hasztalan

meztelenül veszkölődve?

Nap szemed csupán, szeret.

Kiírom a nagy plakátra,

hogy férjet égetsz így nekem.

Játékodnak kútja van.

Fürdetsz engem úttalan

utakra küldve. Nem hamis,

a felvetésem, hogy párban is

az énem élhet, általad lettem egész.

Nem elnyomott, nem színész.

Nem hazug és érdek ember.

Körbe veszlek védelemmel.

Háborúban harcos álom,

Vízben élve Rád vigyázom,

mert a lelkem szomjazik.

Szólj hozzá!

Címkék: vers

A Föld szája

2012.09.07. 22:38 csorbacsillag

A Föld szája csuklik, kivesz a korom,

befüstöl engem, elvész a korom.

Rühell a labda sok ezer lénye,

kérdezik hol lel magom reménye

testet a térben. Királyként mentem

utánuk rostán kiszúrták lelkem

földbe taposván. Fejekben kender,

szívekben mustár, zsigerem, húsom

konkolyt komposztál. Hasztalan úton

általam enne, s nem köpné vissza,

hogy Gaia teremtse. Azt hittem tudta,

azt hittem értik, egyszerre látnak,

egyszerre kétlik, hő-e a szárnyam?

– rezegve mérik, elégett csikkben

kerestek végig.

Szólj hozzá!

Címkék: vers

Hullócsillag

2012.08.31. 13:32 csorbacsillag

A lány, aki a vérének virága volt, sugárzott a boldogságtól. Szende Tünde a foglalkozásáról faggatta.

- Angyalfényt tükrözök. – kijelentéséről korábban még nem győződött meg az alany.

- Hivatásszerűen? – vallatótiszt villámtekintete Tünde szemében.

RuslanaKorshunovaUnknown.jpg

- Igen.

- Pénzért?!

- Értelmezd úgy ahogy akarod, ez a lét alapja.

- Ez a halál földelése.

- Ne mondj ilyet drága tündér! A halál földelése, úgy érted elföldelés.

- Az élet földet érése, Földet elérése. – Szende Tünde kicsit megbicsaklott az értekezés közben.

- Gyönyörű vagyok kedvesem! Bocsáss meg, ez a titkom. Kimondom.

- Nagyon szeretlek kicsi modell, aggódom érted, csodálják a képed illatát, mert tiszta, tisztító , pusztító a fényed, ki csak pillantását teszi rád, bizsergést érez. Áldozat vagy.

- Ha tudnád kedves tündér, az életem szalmaláng.

- Félre ne érts, ne félj! Ne félj áldozatnak lenni! Porba hullasz hullócsillag.

- Milliókat fizetnek értem.

- Milliók fognak utánad halni. Angyal! Vezesd az útra kelő lelkeket. Magasabban leszel egyszer mint az óriásplakátod. Felkerülsz a kőszirt tetejére, ne kérj segítséget, hogy repülhess.

- Szeretlek.

- Szeretlek. Kérlek ne csak engem.

Elmúlik a föld, hol trappolnak a csillagok. Arcukkal hirdetik a hazugságot. Hogy hazudnak nekünk.

Szólj hozzá!

Címkék: jövő fény virág szeretet angyal elpusztítás szende tünde

Egy péntek este balladája

2012.07.21. 21:15 csorbacsillag

Műhímzett kabátjának sötétkék színe volt, rézgombok fedték fentről lefelé. Majdnem arany árnyalat. Ez a legújabb divat, a fiú, tudta jól, de eszébe sem jutott, hogy hasonlót hordtak már a tizennyolcadik században is. Most nagyon jelen van, és egy buli készül így, a nap alkonya csúsztatta a Napot, de még várni kellett. Azért az izgalom kívül minden megvett, csak belülre nem tellett. A herceg tűkön ült.

A tükör előtt szőke hercegleány mímelt, pontosabban ide-oda mászkál-fecseg, öltözködött, és követték ebben udvarhölgyei. Ketten voltak, s szintén királylánynak látták maguk. Nehéz a választás, készülődni jó, ment ez mindenkinek, de szabályosan kell különlegesnek lenniük.

– Külsőségekben élek! – szólt az egyik leány, mire a két másik arc összenézett.

– Eljön a Szabolcs! Hívtam a Mátét, SMS-t írt Neki. Le ne csapjátok a kezemről a pubit, csajok! Mi lenne e remény helyett... – súgta és parancsolta a hercegleány, szőke haját fésülte ezalatt.

Korán értek a buliba, nem volt ott még Szabolcs, kortyolták a lőrét, mit a házigazda, Ancsa adott. A szőke lány gondolkozott, „mi lehet a baj?", tán a herceg nem gondol ma rá?

Szabolcs pedig úgy volt vele, hogy tervének sikere lehet. A feladat, hogy jó nőt mutogasson, mert kefélni sokkal szeret, de egzisztenciát minddel nem nyerhet el. Bátorság kell, és egy kis idő, vegyítve sört, bort a barátok között.

– Szerelmes vagyok, jó férfi vagyok! – véletlenül csúsztak ki a szavak, a komái röhögtek a fiún.

– Na, gyere Te Don Juan! Ne húzd már az időt, az Ancsihoz megyünk, bulija van, tudod!

Fölmentek azonnal, de Szabolcsra a szőke pillantást se tett. úgy szúrta a szíve, hogy nem megy ez neki, hát még többet ivott.

A szőke mosolygott, pirult, mint egy alma, repült, és úgy forgott, de semmi jutalma, nem övé a srác, pedig legtovább bírta így a frontot, barátnői már előbb hazamentek. Később egyedül vette be a várost, imbolygott a bájtól, hogy csak köd kisasszony, nem lett ma sem úrnő.

Szabit egy srác húzta: „Gyere már Te herceg!" Nem tetszett az Ancsa bulija már unták, hamar el is mentek. Az utcán vacsoráztak, hajnalodott akkor, kocsma után kocsma, hősünkben meg hat sör.

– Látom én a szőkét! – suttogott a „herceg", maga elé nézett, szorongó kezéből hot-dogja figyelte. – Vékony teste selymes, haja, mint a mustár, íze édes és sós, mindent bele tennék. A virslit, mint a farkam! – harapta és nyelte, nagyra tátva száját, nem érezte mit tesz, de visszajött a torkán. Haverok leszarták. A falat le se fel se. Arany út a lelke, teste fakó-kékült, lassan kilehelte...

A lány akkor ágyban. Lüktetett a bánat, a haját cibálta, nem segít a pechen.

– Nyúlj egy kicsit lejjebb, simogasd magad, bánat után párna, királynő lehetsz!


Szólj hozzá!

Címkék: vers halál szerelem halott

Regnum - nem rég.

2012.06.04. 15:57 csorbacsillag

 

Egyik nap Szende Tünde találkozik a királynővel.

– Kedves Királynő! Kedves királynőm. A Világosság jelene vagy!

– Ó, hogy lehetnék a Világosság jelene Neked? Drága tündér.

– A csöndben

!_D8M0786 [800x600] (2).jpg

– Azt hittem, abban a Sötétséget szívom magamba.

– Így vagy Te a fény!

– Annyi múlt emészt, az emlékek sosem szűnő áradatok, az elhagyóim emlékei. Az elhagyottaké.

– Királynő, hiszen még Te fiatal vagy! Mindenkinél fiatalabb! A bölcsesség csak tündér dolog. Szóval csak szeretned kell, ne értsd miért.

– Hüpp. – esett ki a hang a királynőből. – Szeretni! Szeretni! Hozzatok vörösbort és dohányt! Még! Még! Még. – majd a tündérhez fordult. – Ilyen a világ, mikor mindent csak akarni tudsz. Szende Tündének egyszerű lenni, nem kell neki a szerelem. Nincs senkije és semmije és mindene van. Nekem sok mindenem van, nagy vagyok, akár a Hold, de a nincs magom, hogy élő legyek. Halott vagyok. Kívülről nézek rátok, áldozat a testem, egészen égő áldozat. Vörösbort, kérem, vörösbort! – sipákolt és gyerekesen kapálózott is hozzá.

– A királynők a világ leglustább szolgái. – mondta az Író.

– Szerelmes vagyok! Szorgalmasan szerelmes! Leállhatatlanul! Az idő: nincs és mégis szenvedést okoz. Végtelen utakra kísér, és hűbéreseimnek ajándékba adom a tekintetemet.

– Ó, boldog jelen! 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem fény most szem szeretet szenvedély idő múlt halott tündér királynő végtelen szende tünde

Élményéhes szent dal

2012.05.18. 15:30 csorbacsillag

*

Hóba burkolt voltam ott, hol
Forró szívű fellegekben
hittem. Tudtam, nem hagyod, hogy
megfagyjak friss éteredben.

Kínzó szavú táblaképek,
fenyőknek hangja úgy recseg
fülembe, de lábam éber
mert kéne már egy kis meleg.

Eltévedtem, mégis tudtam
nem veszem el, merre alszom
nem tudom, de úgy hazudtam
van helyem, Te, sejtem, tartod,

mit ígértél, szenvedélyért
cserébe ingyen adsz hotelt,
büszkeségem erre élénk,
de ezt csak viccből mondom el.

Másfél éve már belém bújt
egy élményéhes szent galand,
Tőled kapva ajándékul.
Így született e mély kaland.

Szólj hozzá!

Címkék: vers utazás isten érzés

Buborékot mértem

2012.04.14. 15:57 csorbacsillag

 

*

Buborékot mértem a Kaktusz

utcán. Tudom sokat tudsz

a modern szinopszisokról.

Csak egyet nem tudsz: ősnek

lenni, hősnek!

Mint mikor első versem

írtam, és minden egybe jut,

mint vízbe a levegő.

Telelő nyár, terelő szerető

emlékek egysége bennem.

Vagyunk mi felleggel

megvertek.

Az édenkertben lettek,

álltak

álmaink.

Hát miért nem nézünk hátra

már megint?

 

*

 

Buborék, buborék,

Benne meg a Nunuék.

Kipukkant a buborék,

Kiestek a Nunuék.”

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers víz

Készül a mű

2012.03.06. 01:10 csorbacsillag

  „De a megragadni pillanatot olyan nehéz, mint ahogy gólt rúgni. Nem sikerülhet, ha gondolok rá, mégis gondolni kell rá, hogy megtörténjen. Mégis akarni kell. És… repüljön, elrepüljön oda ahova kell. Az elme ebben a repülésben önmaga. Nem írtam le még a Madárt. Úgy, ahogy le akartam írni. Amikor elrepültem. És elszállt egy élet is belőlem. Amit igazán el akartam mondani, azt nem mertem leírni. Elfutottam fölötte, csak ne kelljen belelátni, ne lásson más belém, de ez nem jó út, figyelnünk kell mindenre. És egy írónak feladata van: annyira beszívtam Madárral, május kilencedikére virradó hajnalban, hogy nirvánás látomásaim lettek, és ahogy feküdtem az ágyon… és hihetetlen hányinger kínzott, csak egy valami oldotta fel bennem a rosszullét érzetét, amikor teljes agyammal azt kiáltottam, hogy: „Mindent szeretni! Szeretni! Szeretni! Mindent szeretni!” Igen. Előtte volt egy előző próbálkozásom is a: „szeretni Őt, Őt szeretni, Ő szeret engem”, az akit még nem szerethetek, de a Madár arra figyelmeztetett, hogy ez nem jó, nem jó út. Akartam látni! …De helyette egy hatkarú, táncoló istennőt láttam, aki körül minden, szivárvány színekben tündökölt. Új világot alkottam vele, Új Valóságot, és már nem voltak nyelvi nehézségeim."

 

Kedveseim! Készül!!!

Szólj hozzá!

Címkék: szeretet érzés alkotni

Amikor dúl bennem...

2012.02.19. 14:17 csorbacsillag

 

Amikor dúl bennem az elme, rájövök,
mennyire felesleges.
Hogy kereslek, az csak ösztön,
sokkal több, mit kitervelek.
Ma rád hagyom, hogy a lejtőn
utazzak a Nihil mezőn,
de ha Te terv voltál, még a
Föld is szívja
minden erőm.
Kisemmiztél
akkor, semmivé váltak perceim,
Pokolt emésztettél,
vad szellő jött megint.
Nem az időjárás
az ami engem szeret,
de mert az is hátrál
tudom szerettelek.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers

Pillongás

2012.01.11. 13:18 csorbacsillag

 

Egy pillangó. A szavak
nem léteznek. Egy pillangó
mikor kimondtam elszállt. Ha
gondolattal próbáltam leírni megsemmisült.
Egy pillangó voltam aki
a sötétben a fényre
vágyott és belesült a
lámpába. Semmit se tehettem.
Már csak gyermek vagyok.
Gyermekek hajkurásszák a lepkét,
de a hálóban talált
siker értéktelenné vált. Nincs
kész a mű. Van
pillangóm.

1 komment

Címkék: fény gyermek állapot repül

"A" pánik

2011.10.31. 20:53 csorbacsillag

Amikor elmenekültem a „finn szatírtól”, mert az belenyúlt a bugyimba, miután kávét rendelt nekem, az idegbeteg, kínai báros-nő meg rikácsolni kezdett, majd két biztonsági-őr odajött hozzám, a „következő szoba” című bárban, hogy menjek velük ki, (szobára!), és persze finnül magyarázták mindezt, fogalmam se volt, hogy mit mondanak, de agresszíven beszéltek, és nagy erővel húzogatni kezdték a ruhámat, nyilván a nő volt aki beárult, szörnyen irigy nőszemély, ki van írva az arcára, hogy boldogtalan, Kuntsi meg persze csak „békésen” ücsörgött, és eszébe sem jutott, hogy segítsen nekem, esetleg beszéljen az őröket, hogy mi a „szart” akarnak, akkor azt hittem, hogy mindenki összeesküdött ellenem, valójában Kuntsit is csak a megfigyelésemre találták ki, és hetek óta figyelnek, amióta azt mondta nekem az a bizonyos nyomozónő, hogy én mindig hazudok, bizonyára mindjárt itt lesznek a rendőrök, és végre a „finn szatír” személyével bizonyítani tudják, hogy súlyosan veszélyes szexturista vagyok, ráadásul két tanú is van erre, a báros-nő, meg egy furcsa, szótlan, turbános alak, aki amúgy elég értelmesnek látszik, de a szemében van valami borzongató, és ezzel szemével, „barátilag” jelezte nekem, mielőtt bejöttek az őrök, hogy „mindent lát és tud”, és úgy elrohantam onnan, hogy hátra se mertem nézni, a félelem egész testemben zakatolt, hogy semmi rosszat nem akartam csinálni, tényleg semmi rosszat, csak éppen hihetetlenül unatkozom ebben a memória és agymentes társadalomban, akinek mindig a „normálist” kell megjátszanom, pedig itt majdnem mindenki őrült. Szaladtam, egy villamos után is, és felszállás után eszembe jutott, hogy talán még a telefonomat is tudják, és azáltal figyelik merre megyek, járok, de utoljára még felhívtam Kuntsit, hogy mi történt, mit akarnak az őrök tőlem, de ő nem volt képes válaszolni értelmesen, szokása szerint értetlenkedett, igaz zokogtam, és csak azt a kérdést ismételgette nyugodt hangnemben, hogy „én” hol vagyok? Hát ez igazi összeesküvés! És kipakoltam a táskámból a legfontosabb dolgokat, át egy másik kisebb táskába, majd egy sziklára felmászva, eldugtam minden egyebet a sötétben, valami bokor alá, mögé. Mellé, a telefonommal együtt, és csak próbáltam megjegyezni, hogy hol is maradt. Remélhetőleg… biztos megtalálom, ha kell, és csak az kell… ami nem… eltűnik… mert ami eltűnik, annak el is kell tűnnie… nekem is el kell tűnnöm?! El kell tűnnöm… A villamos a központba vitt, húzott, és hangosabb volt a zaj, ahogy egyre lüktetőbb bennem a sírás. Az város ünnepelt, még mindig, és elöntött a forróság, hogy mindezt szeretni tudtam.
– Miért sírsz ezen a napon amikor minden finn boldog? Csak nem, nem örülsz a finnek győzelmének?
Az egyelten lány voltam, aki sírt azon az éjszakán. Tudtam, hogy valaminek vége van, hogy mától megszűnik számomra Helsinki, Helsinkinek lenni, hogy mától vakon járok a városba, film ez csak, nem a valóság, a beöltözött kék-fehér, ujjongó statiszták előtt egy lány ül, egyedül villamoson és zokog. (Minő olcsó, hollywood-i látvány trükk.)
– Én szeretem! Szeretem ezt a fesztivált!- nyögtem ki végül, fuldokló ordítással.- Csak…
– Csak? Akkor nem szabad sírni!
Még jobban zokogtam. A negyvenes úriember kegyetlen volt, mint mindenki más.
– Jó, értem, értem, szerelem? … Vagy valami más. – És átölelt.
 

Szólj hozzá!

Címkék: film utazás regény finn botrány őrült napló mi történt ióval

egy részlet a részletből

2011.08.13. 18:12 csorbacsillag

Péntek este egy csövest követtem. Tovább, tovább, tovább! Jó fej volt, megkínált sörrel, finnül magyarázott nekem valami rockkoncertről, de nem igazán jöttem rá, hogy most egy „valódi” koncertre igyekszik, vagy csak ő kérdezősködik rockkoncertről, esetleg „egyéb” frusztráció. Mindenesetre örült, hogy beszélgethet velem, és mikor kiderült rólam az egyetlen érdemi információ, amit finnül is közölni tudtam, hogy ugyanis „unkari” lány vagyok, rögtön még csárdást is lejtett a kedvemért. Hogy jó irányba indultam-e? Nagyon úgy éreztem, és bizonyítékként mindjárt vacsorát is kaptam a „hitért”, mivel egy jólszituált nő pont az ellentétét gondolta, hogy: „nagyon nem jó” irányba indultam…
– Borzalmas, hogy „ilyen” emberekkel barátkozik, egy szép lány! Meghívlak valamire, csak könyörgöm, ne kövesd ezt az ember! – mondta, és bevezetett egy vendéglőbe, egy, a „koldusúrnál” cseppet sem józanabb társaságba. Az egyetlen férfi az asztalnál folyamatosan jobbra-balra, vagyis a két mellette ülő, állítólag „csak barátnő” hölgyre dűlt, és a hölgyek sűrű mutogatása és biztatása ellenére se jutott el odáig, hogy rám tekintsen. Az egyik a befogadóm volt, vele beszélgetem legtöbbet, és Ő végig lejáratlan lemezként magyarázta nekem, hogy mekkora szörnyűség, ami velem történt, hogy szóba álltam egy „olyan emberrel”. A másik, a részeg baráttal viaskodott, és időnként érdeklődő, üveges szemekkel szemlélt hosszan. Mikor kérdéseket tett fel, a koromra volt kíváncsi, de nem hallotta a válaszomat, újból kérdezett, és ha alkoholos itallal kínáltak, gyorsan kikapta a kezemből, vagy még az előtt, hogy hozzáérhettem volna.
– Finnországban tizenhét alatt nem lehet alkoholt fogyasztani! – Azt hittem, valami fontosabb dolog miatt szemlél olyan áthatóan. Íme az összes szavakban kifejezett kommunikáció köztünk. A többi valahol nagyon bennragadt, ha egyáltalán volt… vagy nem csak én képzeltem oda. Mikor elmentem, megígértem nekik, hogy „hazamegyek”. (Hogy ne vergődjek tovább ebben a borzasztó világban!) Egy percig sem gondoltam komolyan, hogy betartom. Na mi legyen! Tegnap elvesztettem azt az „édes” fiút, akihez mehettem volna, mert ugye nincs telefonom. Lesz ami lesz. Elsétálok az utca végéig, négyszögletes terecske, az egyik kedvencem, kis klasszicista palotával, meg sok fiatallal… hát nem ott vannak a haverjai? Hamarosan Ő is előkerült. Boldog volt, hogy újra láthatott, minden agresszió és gyanakvás nélkül csak az feszélyezte, hogy nem beszél olyan jól angolul. Jyri. Rendes, finn építőmunkás fiú, huszonkét éves, szereti a képregényeket, és egy igazán északi városkából származik, aminek szintén „édes” a neve, Oulu. A nyelvi nehézségek hihetetlenül megkönnyítik az életet. Buli, vagy baszás?! Baszás!
Metró, és Helsinki kietlen, kockaházas, külvárosi munkásnegyede. Rend és tisztaság. Nárciszok!
– Igazi tavasz van! – mondom Jyrinek. – Ez a második tavaszom az évben, és a kedvenc virágom is ez! – mutatok a kopár, földes emelkedőn ingadozó növénykékre. – Nálunk már régen elvirágoztak… – Szóval csak követtem a nárciszokat. Szenvedélyesen… és romantikusan.

Másnap Vappo volt. Dél körül leléptem, mert miért ne… de Jyri is más-utakra akart térni. (Mert ő egy kis munkamániás fiú! Arra az építési területre igyekezett, ahol akkor dolgozott, hogy szabadidejében is gyakorolhassa az egyik munkagép működtetését. Milyen szimpi! Mosoly.)
Új nap, új terv! A Make -féle dologról már meséltem, de az este folytatásáról, a drogos „lappi” kirándulásról még nem. Lia a barátját látogatta aznap, aki Make albérlője volt a másik szobában. Értelmes nő, negyven körüli. Az egyelten akivel beszélgetni is lehetett a delíriumon kívül. De Vappon inni kell, és biztos buli is van! Megyünk valahova… ha tudnám hova. Vonattal. Állítólag „Lapland”, de szerintem az nem félóra vonatútra van, csak már annyira be voltam állva, hogy nem mertem kérdezősködni, úgysem kapok rá értelmes választ, és csak növelődik bennünk a homályt. Jegy, az nem kell, mert igazi ingyenélők vagyunk! (És mosoly!) A világ csak akkor érdekes, ha érdekessé tesszük. Ahogy a vonat halkan és gyorsan szuszog, és részegen könnyedén átnézünk az ellenőrökön, vagy ahogy Lia és barátnője készíti elő injekciós tűket egy szobában, és ahogy tudatosodik bennem, hogy fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de ettől a látványtól arra gondolok, hogy milyen szívesen is lennék nővérke. Olyan szimpatikus volt a barátnő …is! Kislány voltam, málnaszörpöt kortyolva… A semmiért belőtték magukat. Aztán a Semmiért elhúztunk onnan is… Kemény világ. Lia nem kedvelte a barátnőjének betérő bátyát, és társaságát, a vonatot viszont lekéstük, így tizenöt percet kellett gyalogolnunk a következő állomásig. Visszafelé nyugtatót adtak. Úgy csináltam, mintha bevetem volna… álmodtam már így is… egy másik napot.

Szólj hozzá!

Címkék: tavasz én utazás regény finn szex emlék napló mi történt ióval

süti beállítások módosítása