Műhímzett kabátjának sötétkék színe volt, rézgombok fedték fentről lefelé. Majdnem arany árnyalat. Ez a legújabb divat, a fiú, tudta jól, de eszébe sem jutott, hogy hasonlót hordtak már a tizennyolcadik században is. Most nagyon jelen van, és egy buli készül így, a nap alkonya csúsztatta a Napot, de még várni kellett. Azért az izgalom kívül minden megvett, csak belülre nem tellett. A herceg tűkön ült.
A tükör előtt szőke hercegleány mímelt, pontosabban ide-oda mászkál-fecseg, öltözködött, és követték ebben udvarhölgyei. Ketten voltak, s szintén királylánynak látták maguk. Nehéz a választás, készülődni jó, ment ez mindenkinek, de szabályosan kell különlegesnek lenniük.
– Külsőségekben élek! – szólt az egyik leány, mire a két másik arc összenézett.
– Eljön a Szabolcs! Hívtam a Mátét, SMS-t írt Neki. Le ne csapjátok a kezemről a pubit, csajok! Mi lenne e remény helyett... – súgta és parancsolta a hercegleány, szőke haját fésülte ezalatt.
Korán értek a buliba, nem volt ott még Szabolcs, kortyolták a lőrét, mit a házigazda, Ancsa adott. A szőke lány gondolkozott, „mi lehet a baj?", tán a herceg nem gondol ma rá?
Szabolcs pedig úgy volt vele, hogy tervének sikere lehet. A feladat, hogy jó nőt mutogasson, mert kefélni sokkal szeret, de egzisztenciát minddel nem nyerhet el. Bátorság kell, és egy kis idő, vegyítve sört, bort a barátok között.
– Szerelmes vagyok, jó férfi vagyok! – véletlenül csúsztak ki a szavak, a komái röhögtek a fiún.
– Na, gyere Te Don Juan! Ne húzd már az időt, az Ancsihoz megyünk, bulija van, tudod!
Fölmentek azonnal, de Szabolcsra a szőke pillantást se tett. úgy szúrta a szíve, hogy nem megy ez neki, hát még többet ivott.
A szőke mosolygott, pirult, mint egy alma, repült, és úgy forgott, de semmi jutalma, nem övé a srác, pedig legtovább bírta így a frontot, barátnői már előbb hazamentek. Később egyedül vette be a várost, imbolygott a bájtól, hogy csak köd kisasszony, nem lett ma sem úrnő.
Szabit egy srác húzta: „Gyere már Te herceg!" Nem tetszett az Ancsa bulija már unták, hamar el is mentek. Az utcán vacsoráztak, hajnalodott akkor, kocsma után kocsma, hősünkben meg hat sör.
– Látom én a szőkét! – suttogott a „herceg", maga elé nézett, szorongó kezéből hot-dogja figyelte. – Vékony teste selymes, haja, mint a mustár, íze édes és sós, mindent bele tennék. A virslit, mint a farkam! – harapta és nyelte, nagyra tátva száját, nem érezte mit tesz, de visszajött a torkán. Haverok leszarták. A falat le se fel se. Arany út a lelke, teste fakó-kékült, lassan kilehelte...
A lány akkor ágyban. Lüktetett a bánat, a haját cibálta, nem segít a pechen.
– Nyúlj egy kicsit lejjebb, simogasd magad, bánat után párna, királynő lehetsz!
