Csorba Csillag

Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer Nagy Kaotánka erdő szélén iciri-piciri katicabogárka, név szerint Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta. Magányosan élt, mert ugyan a Nagy Kaotánka erdő közepében még sok-sok más iciri-piciri katicabogárka lakott, az erdőszélen csak Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta lakott, kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában. Punkta nagyon szomorú volt, mert hiába volt kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikója, őt soha senki nem látogatta meg. Egyetlen egy erdőben lakó katicabogárnak sem jutott eszébe, hogy kimerészkedjen az erdőszélre és meglátogassa Pöntyöri Pettyeri Pöttöm kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában, és elhívja őt játszani az erdőközepébe, ahol a többi iciri-piciri katicabogár egésznap csak fogócskát, bújócskát, szembekötősdit és verekedőzést játszott a legnagyobb békében egymás között. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta nagyon szeretet volna játszani a többi bogárkával. Vágyott, és várta, hogy mikor látogatja meg őt is valaki.
Egyik nap kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójában, egyik ablakában ücsörgött, és épp nézegette a megmozduló leveleket. Hirtelen azt képelte, hogy a levelek mögött érte repülő katicabogárkák mozognak. De nem így történt, most sem érkezett hozzá senki. Nagyon szomorú lett, még a csodás napsütés sem tudta megvigasztalni. Hát mit volt mit tenni, kilépett kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójának ajtaján, ééés… hupssz. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta oly rég volt a házán kívül, hogy el is felejtette, hogy az a levegőbe nyílik! Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta ezért hét nem tehetett mást, szétnyitotta szárnyait és repülni kezdett.
- Jajj, de milyen messze van még az erdőközepe! – mondta magának. – Addig biztosan nem jutok el! Addig biztos megéhezem!- gondolta, és ebben a pillanatban meglátott a távolban egy kis csillogó pöttyöcskét. – Hűű, mi lehet ott? - kíváncsiskodott magában. - Addig biztos elrepülök! – mondta, és odarepült a csillogáshoz. Egy harmatcsepp volt az egyik levélkén. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta azonnal megitta a harmatcseppet és nagyon jól esett neki, új erőre kapott tőle. Tovább repült hát befelé az erdőbe. Egyre sötétebb lett az erdőben, Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta félni kezdett. – Félek a sötéttől!- mondta, és már-már azon gondolkozott, hogy visszafordul és visszatér kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójába, de ekkor megpillantott az erdő közepe felé egy tisztást, virágzó fákkal. – Hű de szép! –kiáltott fel Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta. –Oda elrepülök!- El is repült és megpihent az egyik virágzó fa levelén. – Ó, itt milyen finom csemegék vannak! –mondta, mikor kis levéltetveket talált az egyik levélen. – Ez a kedvencem!- kiáltott fel mosolyogva, és jóízűen lakmározni kezdte őket.
- Hupsz most meg vagy! – kiáltott rá valaki hátulról – Te vagy a fogó!
- Ki vagy Te? – kérdezte meglepődve Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta az ismeretlen katicabogárkától.
- Hát te nem játszol? Gyere játssz velünk fogócskát!
- Az hogy kell? - kérdezte Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta.
- Hmm… még nem játszottál soha? Honnan jöttél?
- Az erdőszélén lakom. Nem ismerek senkit. Nem játszottam soha senkivel, és nagyon szomorú vagyok!
- Ó, Te szegényke! – mondta az ismeretlen katicabogárka – Hát ezt nem szabad! Gyere bemutatlak Mindenkinek, nálunk sohasem unatkozik senki! – és az ismeretlen vigyorgott, majd elrepültek ketten a többiekhez. Pöntyöri Pettyeri Pöttöm Punkta egészen estig csak ismerkedett, annyi barátja lett hirtelen és már egyáltalán nem vágyott vissza kicsiny körpanorámás, összkomfortos és levéltüzeléses házikójába.
Talán még most is a Nagy Kaotánka erdő közepén játszik Mindenkivel… ha azóta meg nem halt.