Csorba Csillag

Hosszú szótömeg fogalmazódott meg bennem...

De nem írom le, hisz csak szánalmas átdepressziózott szocreál önömlengésnek tűnne. És ez az a dolog, mi senkit sem érdekel.

Depressziós? Á, dehogy! Ha az lennék nem lennék olyan naiv, mint amilyen én voltam. Akkor nem hagynám magam becsapni, és nem lennék abban a tudatban, hogy vannak barátaim, akiket az is érdekli, hogy mi van velem, és nem csak az érdekli őket, hogy én hogyan szórakoztatom a társaságukat...

Persze... mikor épp táncolni kell, énekelni kell, vagy épp nem tudom letüdőzni a cigit, és élvezik, hogy rosszul vagyok tőle, akkor épp én vagyok a legszórakoztatóbb a világon! Akkor épp rajtam lehet a legnagyobbat röhögni, ezért kellek nekik... Nem azért mert esetleg szeretnének is...

Naiv vagyok tényleg, hogy azt hiszem hogy ez a dolog még létezik. Mert én szeretni próbáltam őket, mert azt gondoltam, hogy amit én megtennék a barátaim érdekében, azt ők is szívből megtennének az én érdekemben.

Mert azt hittem ők a barátaim... 

NYILADOZÓ

Nyílj ki, nyílj ki kis virág,
Ezt várják te tőled,
Lelked léha könnyön át,
Szebb világra nézhet.

Lelked léphet lángon át,
Tűzre csapva ékét,
Bimbó gyermek homlokát,
Eladva földi névért.

Várjál, várjál kis virág,
Hajnal hűs szelére,
Megkaphatod harmatát,
Szeretetedért te.

Akkor legyél nagy leány,
Látva magad szépnek,
Réten lesz a Nagy Világ,
S lesznek akik néznek.

Nyílj, ki nyílj ki kis virág,
Úgy nyílj, mint ki kérdi,
Ki hajnal szelére vár,
Mért kell néki félni?
(2004)
 

Szeptember közepe volt. Találkoztam két ismerősömmel, két fiúval. Nagyon jó estét töltöttünk el mi hárman, aztán persze késő lett és egyiküknek el kellett mennie...

Ketten maradtunk. Esett az eső, sötét volt és fáztunk. Ő meg már nem volt józan, mondjuk én se, de akkor "Bé" olyan kedves és érzékeny tud lenni, mint amúgy soha. Máskor mindent megtett azért, hogy magabiztosnak tűnjön, és belső fájdalmait messze eldugja a mindenki előtt. Hát beszélgettünk. Azt mondta, hogy mindig is szeretett és soha nem akart engem bántani. Hittem neki, bár éreztem, hogy tőle mindez csak tiszavirág életű kijelentés... Mondtam, én is szeretem. Tudtuk, ez egyikünk számára sem jelent szerelmet, de boldog voltam a szokatlan gyengédségétől.

Átsétáltunk az alagúton, ami most jó menedék volt az eső elöl. Aztán megálltunk az alagút végén, és a csöpögő eső és a reflektorok függönyében átöleltük egymást. Olyan kellemes és olyan szép volt minden, mégis olyan sivár és reménytelen, és lélektelen. Ha megcsókolt volna én is viszont csókoltam volna, de mindketten tudtuk, hogy nincs rá nagy szükség. Arca érintése, a szemei és az illata viszont pont olyan volt, mint azé a fiúé akitől még aznap reggel búcsúztam el. Pont olyan volt mint ő...

De nem csak az ölelése, a lelke is pont olyan volt. Pont olyan sivár és szeretet nélüli. Pont olyan betegek ők. Pont úgy nem tanították meg őket szeretni, és én pont úgy ragaszkodtam hozzájuk. Azt hittem az én szeretetem, az én ölelésem majd mindent bepótol. De nem tudok rajtuk segíteni...

Annak a fiúnak ott az esőben mindent megbocsájtottam. Mindent amivel megsértett, sértegetett mások előtt, megalázott és fájdalmat okozott nekem. Igaz egyszer én is "lepondróztam" őt, mindezek után. Most már ilyet nem tennék, mivel tudom, neki a legnagyobb büntetése az, hogy nem tud magához senkit se közelengedni, ezért nem szabad őt bántani.

Nem szabad őket bántani, bár ők bántanak engem. Mégis miért ragaszkodom hozzájuk? Miért vonzódom hozzájuk? Olyan furcsa ez... Biztos, csak mert annak akarok szeretet és gyengédséget adni, akinek nincs...de és ők meg nem adnak nekem semmit. Nem tudnak. Kibeleznek csak... :( Viszont ha akarják, mindig meg fogom őket ölelni... Csak ölelni!

Hát megint itt van!:) Érdekes, olyan furcsa, hogy most olyan hamar eljött nekem. Az egész decemert szinte végig álmodoztam, meg iskolába jártam, és előadásokra készületem, de amúgy teljesen nem érdekelt az egész. Nem mintha készületlenül érne a dolog, mivel szeretetből úgyis "öntovább képzést" tartottam, de amúgy örültem, hogy élek. Ahogy végetért a nagy előadás, én ahelyett, hogy boltokba rohangáltam volna ajándékot vásárolni, inkább fél napot áldoztam arra, hogy hőn szeretett ki Salföldemre, hogy kipihenjem magam.

Mondom fél napot! Vasutas sztrájk idején elég érdekes vonatra szállni. Nagyon izgi. Nem elég, hogy már a bkv is elég kihivást okozott a számomra azzal, hogy a rég megszokott kis villamosom már nem igen jár, és ez csak most tudatosodott számomra, és busz helyett néha a szemerkélő esőben és húzós kofferel inkább a lábbuszt választottam, pusztán azért mert az gyorsabb volt, még a pontos vonat indulást se tudtam. Az információban azt közölték, hogy óránként jár vonat Székesfehérvárra, "ja épp most ment el 5 perce!" hihííí... Csak lazán! Gondoltam, aztán csak el telt valahogy az az óra, és fel is szálltam a kis vonatra, ami persze 20 perc késéssel indult, mert hát miért ne? "Nem baj, hogy legalább már nem fázom!"- gondoltam. És csodák csodájára 20 perc késéssel el is indult! A probléma már csak az volt, vajon Székesfehérvárról vajon indul-e vonat Tapolcára?! Elég szar lenne itt ragadni éjszakára, de csak nyugalom. Fél óra mulva indult is! Mármint a kijelző szerint, a valóságban meg hiába kerestem a vágányon nem találtam! 5 perccel az indulás előtt kezdett gyanússá válni a dolog. "Jó, most már megnézem alaposabban!...Aham! Ott!" Ez kis vagon álldogált valahol a vágány elején. Ő volt az! Elég vicces volt, hogy szinte én voltam az egyetlen utas! hehe... Csak miattam inditották biztos! Na de leértem, ez a lényeg!

Mindig ez a lényeg célbaérni, és csak és kizárólag nyugodtan! Így minden jobban megoldódik... Most is ott volt az a kis studenka, és olyan aranyos volt! Karácsonyra is mindenkinek ezt kivánom, csak nyugodtan! A lényeg, hogy együtt legyünk, és nem lihegjük túl a dolgokat... Én most igazán nem lihegtem túl, ez biztos. Kicsit már elegem van ezekből a karácsony előtti zsibvásárokból, az is igaz. Meg a sok gagyi gyertyából, giccs angyalkákból, télapókból, miknek semmi köze sincs a Mikuláshoz, vagyis Szt Miklós püspökhöz,... meg stb. De most már mindegy, itt vagyunk, itt van már a Karácsony! :)

Még egyszer boldog Karácsonyt mindenkinek!

La Valse D'Amélie

Ezt játssza a kis doboz. Kis szomorú dobozka. Párizsból jött, és egy reménytelen szerelmes hozta reménytelen szerelmének. Egy tökéletlen férfi egy "tökéletes" nőnek. A "tökéletes" nő hiába szerette a férfit, közéjük ált a puszta külsőség. A fiú kicsi volt és nem szép, a lány gyönyörű és magas. Különben minden tökéletes lett volna...

Ahogy tekergettem körbe-körbe ezt a kis dobozt sok minden szembe jutott, az újra meg újra visszatérő dallam alatt. Vajon miért ilyen szomorú nekem? Hisz a filmnek jó a vége. Amélie megtalálja szerelmét, és a fiúnak egy akadályokkal teli utat kell bejárni, hogy rátaláljon a lányra, aki szereti. A szomorúság bennem volt. Szeretnék én is olyan lenni mint ő. Az életet kis titkokként fogni fel. Mese világban élni, ahogy Amélie teszi. Mivel a mesevilág a valóság, a boldogság maga a mesevilág.

Emlékek jutottak eszembe. Emlékek, amik szépek voltak és már soha nem jöhetnek vissza. Olyan már sose lesz, amilyen akkor. Ahogy én szerettem, az csak illúzió volt, és felébredni egy álomból fájdalmas dolog. Persze vannak még csodák, nem adtam fel semmit, soha nem adnám fel, hogy, a mesevilágot újból visszavárjam, és biztos eljön az az idő, mikor újból álmodhatok. Remélem akkor már örökre... Legalábbis én mindent meg szeretnék tenni azért, hogy boldog álmom/álmunk legyen. Mert "én legjobban álmodni szeretek"! És akivel álmodok, és aki velem tud álmodni, azért mindent meg teszek, ha jó...

Tovább forgattam a kis dobozt...

Eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti emlék. Álltam a metrón, és nagyon- nagyon szomorú voltam. Mellettem állt egy kis lány és rám nézet, de ez sem tudott megvigasztalni, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen rossz, hogy egyszer talán ő is olyan szomorú lesz mint én, és milyen jó volt nekem mikor még olyan tudatlan kislány voltam.. Hogy miért voltam szomorú magam sem tudom, csak úgy vágytam egy kis megértésre. Talán a legnagyobb bajom az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok, és mit tudok. Olyan dologba kezdtem ami nem az én világom, és olyan világba kerültem, amit nem is ismertem. Szerelmes akartam lenni, de azis csak rosszúl sült el, azis csak reménytelen volt a számomra. Ismertem egy fiút, aki már akkoris velem volt, mikor baj volt, és hozzá mentem segítségért. Nem voltam belé szerelmes még akkor, de mai napig szinte az egyetlen férfi az éltemben aki megértett. Ezt már akkor is éreztem... Ültünk a Duna-parton és beszélegettünk... az életről. Akkor még nem tudott megvigasztalni, de pár nap mulva már tudtam hogy igaza van... Később azt mondta arról az estéről, hogy nagyon féltett engem, mert olyan kis naív voltam. Aztán pár hét múlva már volt barátom is... Teljesen feleslegesen. Én nem voltam szerelmes egy cseppet sem, hamar véget is ért a dolog, és jött a következő, az se volt az igazi, ki is léptem belőle 3 hét után, csak arra volt jó, hogy belém szeressenek, de én visszavágytam arra fiúra...

Hát igen, ez már régen volt, ennyi minden rejlik egy kis zenedobozban... Zenék és szagok, olyan dolgok, mik nagyon mély érzelmeket tudnak a felszínre hozni, néha még azt sem tudom honnan...

Akik tudják a választ, nem értik a kérdést...

Tegnap egy villamoson ültem, és láttam egy nőt, meg egy férfit. Nagyon fel voltak öltözve, gondoltam biztos mennek kirándúlni a Budai-hegyekbe. De jó nekik!-gondoltam. A férfi egy kis overálba bugyolált csomagot is hordott a hátán. A kis csomagnak volt fejecskéje, kéze és lába, két oldalt kimeredve. Nem mozdult, be volt nagyon "csomagolva"...:) Egy kis boldogság csomag!-gondoltam. Aztán leültek a villamoson egy ölükbe tették a kis pólyást. A nőnek valami barátnője is előkerült, és bőszen elkezdték "kicsomagolni" és babusgatni a gyermeket. Három hónapos mondták... Valahogy olyan jó érzésem lett ezt látva.

Hát mi az a boldogság?

Sokféle lehet, de mindig élet van benne, energia, szeretet és katarzis! Egy gyermek megteremtése is katarzis következmény, a megszületése meg szintén betejlesülés. Majd ahogy nő fől, teli lesz várakozással és beteljesüléssel az életünk... Mikor kezd el járni, beszélni, mikor megy oviba, isibe, mikor érettségizik, diplomázik, házasodik...stb, stb.

A boldogság az életünkben ilyen... Boldogok lehetünk, ha bannak céljaink, támpontaink, amiket el akarunk érni, és tudunk bizni magunkban, hogy előbb-utóbb meg is csináljuk azokat, és megélhetjük a katarzist, a hullám csúcsát, még akkoris, ha utána hullámvölgy következik. Nem kell félünk a hullámvölgytől, ha merünk boldogok lenni és az egymásiránti szeretetbe mindent beleadni. Még akkoris, ha esetleg soha többé nem leszünk olyan boldogok, mint mikor megéltük életünk katarist. Ha nem félünk a hullámvölgytől, újra boldogok lehetünk, és aki fél a bánattól, az nem lesz szomorú, de boldog se lesz soha! Aki ilyen, annak az élete lineálisan fog húzódni, és nem hullámszerűen, ami némi stabilitást is adhat neki, legalábbis úgy érzi. De valójában a lineális élet nem más, mint egy egyenes lejtő a szakadékba...hiábavaló...

Meg kell tudnunk védenünk magunkat! Különben hogy jutunk ki a szakadékból? Aki meg tudja magát védeni, az boldogulni fog ebben a bonyolúlt világban. Meg kell tanulnunk szeretnünk magunkat, és csak azt tenni, ami nekünk fontos, még akkor is ha az a valami nehéz dolog, de a lényeg mindig az, hogy a javunkat szolgálja. A világ jó, csak mi látjuk rossz színben látni, mi tesszük tönkre a depressziónkkal! Mi csinálunk ebből a tökéletes természetből egy tökéletlen "farkasvilágot"! Legyünk hírnökök, a jóság és boldogság hírnökei, és ha mások rosszá is teszik néha az életünket, mi sosem bántsunk őket vissza, mert pont attól lesz "farkas" ez a világ, hogy mi sem tesszük jóbbá. Mindenki csak a maga tetteiért felelős, hiába mutogatunk újjal, hogy a másik sokkal bűnösebb, ezzel csak az ő szintjükre alacsonyulunk....és így nem leszünk boldogok!

Az élet egy nagy kaland, nehogy komolyan vegyük....:)

Milyen jó erősnek lenni! Kalandra fel! Az életben talán egy dolog a legfontosabb, hogy legyőzzük saját gátlásainkat! Elgyőzzük saját konvencióinkat, legyőzzünk mindent, ami megszabadítana attól, hogy boldogok legyünk! Erősnek kell lenni, és rendet kell rakni! Rendet kell rakni a szobámban, a lelkünkben. Minden apró dolgot elutasítani, amitől kisszerűek leszünk, és amitől kisszerű lesz az életünk, és úgy érezzük hogy beszorultunk egy nyomasztó világba, akár legyen az álomvilág, vagy akár a valóság. Nem szabad! Ha álomvilágra van szükségünk, hát éljünk álomvilágban, ha attól leszünk boldogok. De ha a valóságra vágyunk, hát élvezzünk az élet minden kuszaságát.

El kell felejteni a múlt kis zavarait, kisszerűségét, közönyét és nyomasztásait. Én nem tartozok senkinek azzal, hogy rosszul érezzem magam. Ha megsértettek, hát legyen az ő bajuk. Ha becsaptak és becsapódtam hát az is az ő gondjuk maradjon. Nem akartam senkit se megbántani, mert csak nyíltszívű vagyok és ezért olyan érzékeny a fájdalomra. Olyankor ellágyul a szívem, és nem érdekel, hogy ki mit gondol arról, hogy hogyan szeretek, mert ha szeretek nagyon szeretek, ha meg harcolok akkor nagyon is harcolok! Erőt kértem, és kapok, nem tarthat rám senki igényt, nem igényelheti, hogy olyat mondjak amit nem akarok. Nem akarok gyenge lenni, mert van célom.

Miért félek én bármitől is? Mikor csak egy dologtól lehet félni, és az, hogy nem szeretem elég jól magam. Attól félhetnék, hogy nem vagyok eléggé bátor, de akkor csak bátornak kell lenni. Meg lazának és várni, mikor jön el a pillanat, hogy megtaláljuk a fontos dolgokat... de addig is kis lépesek a legfontosabbak!:)

Most hogy így egyedül maradtam, olyan nehéz, fájdalmas és szomorú minden. Egyedül maradtam, úgy érzem egyedül hagyott mindenki, az egész világ. De csak azért vagyok szomorú, mert érzek, mert tudok szeretni, és tudom, aki tud sírni, az tud örülni. És tud boldog lenni...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Úgy érzem magam, mint egy kismacska, aki kétségbeesetten miákol az útszélén. Várja, hogy megszánja valaki, és haza vigye, gyengéden megsimogassák, és jollakottan meleg párnácskára hajthassa a fejét és jó legyen neki újra. Vagy mint a síró kisgyermek. Őt is megszánják az emberek, és odamennek hozzá, megsimogatják a fejét gyengéden, megkérdezik mi a baj, és a kisgyermek már nem is sí, hanem boldog, hogy még sincs egyedül, van a világon olyan, aki szereti, még akkor is, ha sír. Mert,...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

De engem ki fog megszánni? Megszánnak engem is. Hol vannak a barátok, kik segíthetnek nekem? Ott vannak ők is a szemem előtt. Csak hívni kell őket. Még szerencse, hogy vannak barátok az életben, akik szeretetére mindig számíthatok. "Tényleg mi van veled, olyan rég beszéltünk!" És tudom, nem felejtett el, csak ő is annyi mindent csinál, neki is annyi dolga, problémája és fájdalma van legalább, mint nekem. Tudom ő is szeret elbújni, ha baj van, mint én. Elbújni és sírni ott ahol nem látja senki. Sírni azért jó, mert rájövünk hogy szükségünk van a másik segítségére, szükségünk van a másik szeretetére és megértésére, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Szeretni jó dolog. Aki tud szeretni, az tudja, hogy ez minden boldogság forrása. Aki szeret annak szeme van a jóra. És akinek szeme van a jóra, az sokminden rosszat is meglát... És ha meglátja a rosszat szomorú lesz, mert tudja minden rossznak meg egyetlen forrása a nem szeretet. És aki szeret, annak a legnagyobb fájdalma szeretetlenség, tudja, aki nem tud szeretni, annak a világon a legrosszabb, annál szerencsétlenebb ember nincs, mint aki nem tud szeretni. Egy koldusnak is százszorta jobb, ha van szeretete, mint egy olyan embernek akinek háza, munkája és családja van, de szeretete nincs, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Akinek teljes a szeretete, annak igaza van. Akármilyen elvei is vannak, a szeretete mindig jó irányba fogja vezetni. Lehet, hogy elvei hibásak és nem mindig bűntelen, de hisz ki az aki az? De ha az ösztönei és érzelmei jók, boldog tud lenni... Akár ateista, akár nimfomániás, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Én erős vagyok. Lelkileg mindenképp mivel tudok szeretni, és felválalom azt, hogy másoknak ezt átadjam. Érzelmileg pláne, de szerintem ezt szinte ugyanaz. Fizikailag is, ha épp úgy adódik, sosem panaszkodnék, hogy hány kilómétert kell megtennem akkor, mikor tudom hogy nem számíthatok épp senki segítségére. De ha tudom, hogy segítenek rajtam, mert szeretnek, akkor miért utasítanám el a szeretetet??? Miért nem hagynám, hogy a másik jót tegyen velem? Hogy legyen neki is jócselekedete felém? Hogy lehessen velem gyengéd mikor szeret? Hát hogy nem lehet ismerni a gyengédséget??? Hát a gyengédség pont ez, hogy nem utasítun el egyetlen egy alkalmat se, hogy szeretetet adjuk és kapjunk! Mert,

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol!

Nem azért mert szép vagyok...

Nem-azért. Aki ismeri, hogy ki az tudja. Ő nem azért van, mert jó. Pont azért van, mert nem jó. Az ördögöt ismerni kell, és tudni kell bánni vele. A kép nagyon tipikus, de csak én értem... Vagy nem ha nem is csak én értem, de kevesen vannak akik pontosan értik és tudják, hogy miért van ez így. Én tudom, és megtarom magamnak és az érzést és tudást. És, továbbra is ismerni akarom. Hogy tudjam mit és hogyan kell csinálni, töle tanulom. Mit-hogyan-nem...!

Kín.

Báj.

Vigyor.

Igen báj-vigyor. Bájvigyor. (Kííínbájvigyor) Érdekes hány emberben, és hogyan jelenik meg ez. Sokban. Nagyon sokban sajnos. Rá se jössz, hogy hányban, bele se tudsz gondolni! Én legalábbis igen elcsodálkoztam most. Hányan akarnak átvágni bájvigyorral?! Sajnos sokan, és nem mindenki lehet elsőre kiszúrni. Túl jól játszanak. Átvágnak! Mű kedvességgel. Mű szerettel. És mű szentséggel. (álszentséggel) Aztán fogják magukat és hátbatámadnak. És az akkor nagyon rossz...

Csalódni nem jó! Nem szeretem...

Elvágyódom oda.

És úgy. Azzal. Legyen tél, legyen hó, legyen kályha mellett ücsörgős. Csak jó legyen. Béke, és szabadság. Melegség, és romantikus életérzés fa. Vágy és játék. Macskák, és család. Nyugalom és változatosság. Ajándék és lemondás.

*

De ami most a legfontosabb,

Élet és tisztaság.

Mindig is szerettem ezt a képet...

Akkor is, most is...

Mit jelentett akkor? Jól éreztem magam. Jól éreztem magam? Biztos? Szerintem egyátalán nem. Vagy mégis igen? A tüntetéseket szereti az ember... mert kiváncsi. Főleg az emberekre kiváncsi. A másikra. És arra, hogy mit reagálnak a másikra. Káosz!

És most? Most jó. Jó visszatekinteni. Tudni, hogy jó, és tudni, hogy most még jobb. Már nincsenek tüntetések, nem azért jobb most, nem is azért mert történt is bármi. Nem történt. Nem történt semmi nagy dolog. Tulajdonképpen semmi. De emberek most is vannak. Ugyanazok, és még mindig ugyanolyanok is. Ez nem mindig jó, de az érzés, hogy ezt már jobban tudom szabaddá tesz... Az érzés, tudni, hogy bármi lehet jó. A legszerencsétlenebbet legjobb szeretni. Lehet hogy ez önzés? Ki tudja.

"Ha veled vagyok, akkor már én sem vagyok annyira szerencsétlen!" - mondta ő.

Szerencsétlenek vagyunk? Lehet. Bizonyára. Minden bizonnyal! SŐT! Egyre inkább...Elkurtuk! Pontosabban: "Elkúrtad Böszme!" Hát el! Ennyire!:)

Mondhatni.

Mondhatni, semmise csináltam a hétvégén. Teljesen értelmetlenűl és fölöslegesen telt el ez a pár nap. Teljesen és értelmetlenűl. De mindez csak "mondhatni" dolog, mert megint nem néztünk a dolgok mélyére, csak a felszínen csúszkálunk. Mondom a felszínen. Mivel ami látszólag teljesen fölösleges, abban van az élet. Abban a néhány elharapott szóban, amit annyira nem akarunk kimondani. Abban van minden. És ha végre ki tudjuk mondani, akkor megváltozik minden. Látszólag egyszerű dolog, mégis mennyire bonyolúlt. Azért mert ott van legbelűl. Sokkal egyszerűbb ezer más dologról beszélni, mint arról amiről leginkább szeretnénk? Tényleg? Miért? Miért vannak titkaink, és miért félünk? Mert azt hisszük hogy a "nagyvilág" csak arra a felszínre kiváncsi? Lehet. De számukra mondhatni nem csináltunk semmit. Azt hisszük csak a feszínre kiváncsiak. Pedig mindannyian kiváncsiak vagyunk.

A felszínel csak a zsarnokok elégszenek meg. Neki nem kell a szeretet, csak hogy jó alattvalók legyünk. Persze azért lehet, de ők nem tudnak úgyse mit kezdeni a szerettel, mivel bennük ilyen nincs... És nem érdekli őket, hogy mi van bennünk legbelül, hogy mi van a felszín alatt, csak az, hogy jó arcot vágjunk mindenhez. Akár az ókori istenek a görögöknél. De zsarnok most is lehet az életünkben, aki lehet akár politikus, főnök,... apa is.

...hogy Csorba Csillag nem csak én lehetek.

Csorba Csillag

Csorba Csillag,
Csenevész csecsemő,
Csavargó, csökönyös, csorba
Csalfa
Csel
Csal
Csak
Csen
Csupa csapda,
Csöndben cselleng,
Csorba Csillag,
Csak csókot csenne.