Csorba Csillag

Szeptember közepe volt. Találkoztam két ismerősömmel, két fiúval. Nagyon jó estét töltöttünk el mi hárman, aztán persze késő lett és egyiküknek el kellett mennie...

Ketten maradtunk. Esett az eső, sötét volt és fáztunk. Ő meg már nem volt józan, mondjuk én se, de akkor "Bé" olyan kedves és érzékeny tud lenni, mint amúgy soha. Máskor mindent megtett azért, hogy magabiztosnak tűnjön, és belső fájdalmait messze eldugja a mindenki előtt. Hát beszélgettünk. Azt mondta, hogy mindig is szeretett és soha nem akart engem bántani. Hittem neki, bár éreztem, hogy tőle mindez csak tiszavirág életű kijelentés... Mondtam, én is szeretem. Tudtuk, ez egyikünk számára sem jelent szerelmet, de boldog voltam a szokatlan gyengédségétől.

Átsétáltunk az alagúton, ami most jó menedék volt az eső elöl. Aztán megálltunk az alagút végén, és a csöpögő eső és a reflektorok függönyében átöleltük egymást. Olyan kellemes és olyan szép volt minden, mégis olyan sivár és reménytelen, és lélektelen. Ha megcsókolt volna én is viszont csókoltam volna, de mindketten tudtuk, hogy nincs rá nagy szükség. Arca érintése, a szemei és az illata viszont pont olyan volt, mint azé a fiúé akitől még aznap reggel búcsúztam el. Pont olyan volt mint ő...

De nem csak az ölelése, a lelke is pont olyan volt. Pont olyan sivár és szeretet nélüli. Pont olyan betegek ők. Pont úgy nem tanították meg őket szeretni, és én pont úgy ragaszkodtam hozzájuk. Azt hittem az én szeretetem, az én ölelésem majd mindent bepótol. De nem tudok rajtuk segíteni...

Annak a fiúnak ott az esőben mindent megbocsájtottam. Mindent amivel megsértett, sértegetett mások előtt, megalázott és fájdalmat okozott nekem. Igaz egyszer én is "lepondróztam" őt, mindezek után. Most már ilyet nem tennék, mivel tudom, neki a legnagyobb büntetése az, hogy nem tud magához senkit se közelengedni, ezért nem szabad őt bántani.

Nem szabad őket bántani, bár ők bántanak engem. Mégis miért ragaszkodom hozzájuk? Miért vonzódom hozzájuk? Olyan furcsa ez... Biztos, csak mert annak akarok szeretet és gyengédséget adni, akinek nincs...de és ők meg nem adnak nekem semmit. Nem tudnak. Kibeleznek csak... :( Viszont ha akarják, mindig meg fogom őket ölelni... Csak ölelni!

Most hogy így egyedül maradtam, olyan nehéz, fájdalmas és szomorú minden. Egyedül maradtam, úgy érzem egyedül hagyott mindenki, az egész világ. De csak azért vagyok szomorú, mert érzek, mert tudok szeretni, és tudom, aki tud sírni, az tud örülni. És tud boldog lenni...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Úgy érzem magam, mint egy kismacska, aki kétségbeesetten miákol az útszélén. Várja, hogy megszánja valaki, és haza vigye, gyengéden megsimogassák, és jollakottan meleg párnácskára hajthassa a fejét és jó legyen neki újra. Vagy mint a síró kisgyermek. Őt is megszánják az emberek, és odamennek hozzá, megsimogatják a fejét gyengéden, megkérdezik mi a baj, és a kisgyermek már nem is sí, hanem boldog, hogy még sincs egyedül, van a világon olyan, aki szereti, még akkor is, ha sír. Mert,...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

De engem ki fog megszánni? Megszánnak engem is. Hol vannak a barátok, kik segíthetnek nekem? Ott vannak ők is a szemem előtt. Csak hívni kell őket. Még szerencse, hogy vannak barátok az életben, akik szeretetére mindig számíthatok. "Tényleg mi van veled, olyan rég beszéltünk!" És tudom, nem felejtett el, csak ő is annyi mindent csinál, neki is annyi dolga, problémája és fájdalma van legalább, mint nekem. Tudom ő is szeret elbújni, ha baj van, mint én. Elbújni és sírni ott ahol nem látja senki. Sírni azért jó, mert rájövünk hogy szükségünk van a másik segítségére, szükségünk van a másik szeretetére és megértésére, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Szeretni jó dolog. Aki tud szeretni, az tudja, hogy ez minden boldogság forrása. Aki szeret annak szeme van a jóra. És akinek szeme van a jóra, az sokminden rosszat is meglát... És ha meglátja a rosszat szomorú lesz, mert tudja minden rossznak meg egyetlen forrása a nem szeretet. És aki szeret, annak a legnagyobb fájdalma szeretetlenség, tudja, aki nem tud szeretni, annak a világon a legrosszabb, annál szerencsétlenebb ember nincs, mint aki nem tud szeretni. Egy koldusnak is százszorta jobb, ha van szeretete, mint egy olyan embernek akinek háza, munkája és családja van, de szeretete nincs, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Akinek teljes a szeretete, annak igaza van. Akármilyen elvei is vannak, a szeretete mindig jó irányba fogja vezetni. Lehet, hogy elvei hibásak és nem mindig bűntelen, de hisz ki az aki az? De ha az ösztönei és érzelmei jók, boldog tud lenni... Akár ateista, akár nimfomániás, mert...

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol.

Én erős vagyok. Lelkileg mindenképp mivel tudok szeretni, és felválalom azt, hogy másoknak ezt átadjam. Érzelmileg pláne, de szerintem ezt szinte ugyanaz. Fizikailag is, ha épp úgy adódik, sosem panaszkodnék, hogy hány kilómétert kell megtennem akkor, mikor tudom hogy nem számíthatok épp senki segítségére. De ha tudom, hogy segítenek rajtam, mert szeretnek, akkor miért utasítanám el a szeretetet??? Miért nem hagynám, hogy a másik jót tegyen velem? Hogy legyen neki is jócselekedete felém? Hogy lehessen velem gyengéd mikor szeret? Hát hogy nem lehet ismerni a gyengédséget??? Hát a gyengédség pont ez, hogy nem utasítun el egyetlen egy alkalmat se, hogy szeretetet adjuk és kapjunk! Mert,

Gyengédség nélkül nincs szeretet, szeretet nélkül meg az élet az pokol!