A kis tündér lányok láthatatlanul élnek, de mégis, milyen furcsa, hogy ismerik őket. Különböző formában jelennek meg az emberek előtt. Alakot cserélnek, mosolyognak, hallgatnak, kritizálnak, énekelnek, egyedül vannak. Gyorsan forog az idő velük, és tündér szárnyaikat gyakran váltogatják. A nem létező tündérlét, mesebeli valósága átszellemült szerelmes tekintetekbe csöppen. Szörnyű. Ez aztán borzalom. Borzong-boldog-borzalom. Miután borzalom fürdőt vettek a tündérek, kipihenten mennek tovább.
Kinyírhatatlanok.
Általában idegesítők tudnak lenni, ezért aztán néhányan fejbe vágják őket. De tény, hogy ezzel sem érnek el semmit, sőt a tündérek annyira megszerették már a fejbepüfölés érzését, hogy fél éve feltaláltak egy fejbevágós táncot. Egy nemzetközi tündérkonferencián dolgoztak ki ezt az egyedülálló tánctechnikát, amit csak és kizárólag „tündérbelehaláskor” lehet elvégezni. Találmányuk tehát, az „önpusztítás” egyik kiváló eszköze, és minden kétséget kizáróan szenzációs találmány, de alkalmazása sok tanulást vehet igénybe. Idáig csupán egy tündér, név szerint Való Viola, próbálkozott meg ezzel az emberpróbáló feladattal. (Itt kell megemlítenem, mint az Elfogult HírporTÁL oszlopostagja és önelégült cikkírója, mert nem állhatom meg, hogy kedvenc témámba, a nyelvelésetbe bele ne bonyolódjak, a Való egy finnugrás eredetű név! A tündérnő csak álcázási okok miatt használja saját ősi, eredeti, (valódi) nevét, hogy nehogy ráismerjenek, de ennek bonyolultsága csak rendkívül egyszerű okokra vezethető vissza.)
Való Viola tehát hátraszaltó közben nem rakta ki a kezét, és, ééés… Sajnos felsült vele. Túlélte. Fejebúbjának első harmadával érintkezett a földdel, és szemében hiába látott csillagokat, nem történt vele semmi. Ezután még többször próbálkozott a kísérlettel, de mindezidáig sikertelenül. Jelenleg ő tartja a fejreesésbe meghalás sikertelen kisérleteinek világrekordját. A tanulságról meg maga a tündérnő vall internetes naplójában (http://valoviola.csorbablog.hú.ha) ebből idézünk most pár sort:
„Sosem szabad feladni, mert mindig a lepényhal megy utoljára. Egy lepényhal mindig jön utánam. Látom, érzem. A lepénytelenség szörnyű érzés. Ezért van nálam mindig lepény. A sült lepény a legfinomabb! Ha lepényhalat eszel, legyél jó kedvű, énekelj, mert bizony a lepényhal hall! A lelkem is hal... hall-oké, Való Viola vagyok, és nem és nem halakszom senkire haldoklásom miatt! Értitek? Neeeeeem halakszok! (Hagyjatok békán már! Anyucikátok!) Azt hallottam, felfogok kerülni a sikertelenségi listára. Éljen! Éljen! Azt hiszem volt értelme élni, mert mindig van lepény!. …És újabb és újabb lepények vannak!”
