Szende Tünde látszólag békés tündér életét éli a nagyvárosban. Kedves, cseveg, énekel, beszél, de azt csak néha, (a csevegés nem összetévesztendő a beszéddel) iszik, fuvolázik, zenét hallgat, rágózik, kirakatot nézeget és metrózik. Látszólag. És néhányan el is hiszik róla, hogy ő épp ott tartózkodik, ahol látni vélik. De valójában mindez csak egy pillanatnyi helyzetmegoldó állapot, és nem a puszta valóság. Éppen arra ítéltetett, hogy normálist játsszon, de nem igen megy neki ez a szerep, ezért néha kicsit dühös is. Páran meg is kérdezték tőle, hogy mondja már meg miért olyan halovány az arca? De ő erre csak azt válaszolta: „Hát nyílván, azért mert elkaptam a H1N1 vírust!” Valahogy senki sem nevetett ezen a poénon… hmm. „Nem értem!" - gondolta - "Hát már vicces sem tudok lenni?” -kérdezte magától. „Akkor inkább lemegyek haza, rémregényt írni, Dosztojevszkij után szabadon!” Ez jó ötletnek tűnt, de olyan nehéz mégis most a lelke…
