„Annak is jó, aki látja a napot és annak is, aki nem!”

Minden történik valamiért. Az élet ama két dolog közötti őrlődés, hogy vajon rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy minél többet akarjunk tenni a dolgokért. Legalábbis úgy tűnik, mintha ez kérdés lenne. Valójába mindig kell tenni valamit ahhoz, hogy a dolgok csak úgy valamiért történjenek! És véletlenek nincsenek!

Tehát szenvedély kell! Kockázat nélkül semmi sincs. Fájdalom és szenvedés sincs, de boldogság is csak abból van. Sötétség sincs és napfény sem! Szeretem a természetet! A sötétséget is meg a napot… szivárványosan ragyog.

***

Mosolyországban jártam,
Hol rám mosolyogtál,
Sikamlós felhők alatt
Megbabonáztál.

Tudtam, hogy nem lesz,
Soha többé sírás,
Csak mosoly égre írás,
Amikor csak kéred
Szivárványt kérve
Istentől az égre!

Mosolyföldön járva,
Mosoly hegyre hágva,
Mosolyom nem szűnt a teher alatt,
Nehézkesen mászva
Csak kértem csókodat.

Vad mezőkön voltunk
Nagy vihar alatt
Fa alá guggoltunk.
És védve voltam általad,
Betakarva lábamat.

Mosolyföld egy városa,
Szűk utcájú volt,
Üszkösek a házai,
Bajnak is komoly.
Mégis reggel álmosan
Várt ezer mosoly.

Sok mosoly időt töltve ott
Mosoly éhesen.
Mosoly banánt kérek én
Reggel kedvesem!
Mosoly szemed sugarát
Iszom, mint harmatot,
Teát főzhetsz édeset,
Jobbat nem kaphatok!

Mosoly este álmosan
Fejem párnára hullt,
Megőrizd meg álmomat,
Jövő legyen a múlt.

Mint amikor délután,
Buszunk után várva,
Vágyódva a szép után,
Egymásra találva,
Thököly út szegletén,
Reád pillantottam én.
Mosoly lett az élet,
Most Mosolyföldön élek...
 

********

Nagy kérdés, hogy miért nem tudunk néha örűlni a mostnak...? Mindig csak a múlt és a jövő... Újra felidézni a múltat, és rágódni azon, hogy bizonyos dolgok még miért nem jönnek el megint. Felidézni a régi emlékeket és megállapítani, hogy milyen jó volt akkor. Pedig ha jobban visszaemlékszünk rájöhetünk arra, hogy akkor is mennyi bizonytalanság volt bennünk, és akkor sem volt minden olyan jó. Talán nem is az kell, hogy minden mindig olyan jó legyen. Hogy olyan tökéletes... Lehet hogy csak az kell, hogy elfogadjuk hogy most van... És most csináljuk jól.

Élvezzük a napsütést, a havazást, vagy épp a halk esőt. Mikor van!:) Ez sok mindenre érvényes...

*

Bevezetés

Előzmények: itt (3-4. bekezdés) Ez igaz, a szerelem tényleg akkor az igazi ha első látásra van. Nem teljesen első látásra, de első észlelésre, első eszmélésre, ha nem is egyből szerelem, de ott kell lennie annak a bizonyos szikrának, amiből bármi lehet. Ahogy olvastam nekem is szerembe jutottak dolgok. Ha úgy tetszik tipikus dolgok. Tipikus helyzetek, amikből szerelem lehet, lehetne... Típusokat fogok mondani néhányat, amiket én tapasztaltam, biztos mások is megtapasztaltak hasonló dolgokat, ezért is írom le, de alapvetően a saját szemszögemből fogom leírni. Az én típusaim, persze vannak átmenetek, meg egyedi esetek, mindent persze nem lehet leírni. Kis szerelmek és csalódások. Ahogy én láttam őket. Persze remélem ezentúl minden más lesz, és nem lesznek tipusok, mert már nagyon meguntam őket, de tanulságként azért leírom, tessék itt van belőle három legjellemzőbb! Mindenki így van vele, próbálkozik és csalódik. Mindenki egyedi és senki sem sértődik meg ezért...

1. típus: A fellángoló

Nagyon jól érzem magam. Egy sráccal találkozom, valami összejövetelen, nem biztos, hogy részegedős bulin, lehet tábortűz mellett, szórakozóhelyen, de nem hangos helyen, hanem asztal mellett, lehet forralt borozás közben egy falusi program keretében, stb. Nagyon jól beszélgetünk, viszonylag hamar eljutunk mélyebb vizekre, saját személyiségünket elemezve. A srác tetszik, általában idősebb nálam több évvel, érett, és abban a pillanatban teljesen tökéletesnek látszik a dolog. Találkozás vége általában csókkal végződik, de ha nem is, azért meg vagyok arról győződve, hogy tetszettem neki, és biztos keresni fog még... Aztán várom, hogy megkeressen iwiwen. Pár napig, aztán kiderül, hogy annyira mégsem érdekeltem, talán mert attól hogy idősebb, nem csak tapasztaltabb, de kiégettebb is, és általában az ilyen dolgokból soha nem lesz semmi. Ha mégis lesz, ilyen csak egyszer fordult elő, ez inkább baráti kapcsolat lett, de annál mélyebb és fontosabb nekem, még mindig...

2. típus: A laza

Nem vagyok túl józan. Jól akarom érezni magam. Ilyenkor nem érdekel, hogy most milyen mély témákról lehetne beszélgetni, sőt kifejezetten nem is akarok mély dolgokról beszélgetni, inkább el akarok felejteni mindet. A srác szintén nem túl józan, és általában korábban eljutunk a csókig, mint az előző estenél, viszont rendkívűl szórakoztató, kedélyes, kreatív, bátor és laza...  Mindig is ilyen fiúra vágytam valahol, bár az egészet még egyátalán nem veszem komolyan. Vagyis hát, nagyon is komolyan veszem. Aztán valahogy végetér a dolog, és megint csak várom, hogy a fiú bejelőljön iwiwen, de itt már az is belefér, hogy én kesessem meg, elvégre lazák vagyunk, és egy próbát mindenképp megér... Ha kapcsolat lesz belőle, az ilyen kapcsolatok általában ott fulladnak ki, hogy az illetőről kiderűl, hogy egyátalán nem olyan laza, kreatív és kedélyes, amilyennek azon a bizonyos első este mutatta magát, amikor kicsit beleszerettem, hanem egyre görcsösebb, és egyre több problémát jelent neki az, hogy képtelen velem beszélgetni, amit azért én nagyon szeretnék, ahogy az első tipusnál is ez elég fontos... Bár nem is ez lenne a fontos, hanem az, hogy megértsen és belém szeressen...

3. típus: Az érdek

A srác aranyos, kedves, és még viszonylag tetszik is, bár lehetne jobb képű, de még belefér... és oda van értem! Számomra nem volt túl nagy lángolás, de végülis nem is olyan rossz parti, próbáljuk ki, hátha beleszeretek! Olyan dolgokat tart fontosnak, amiket végülis én is. Céltudatos, rendes, konzervatív, tanult... Persze az egész ott full ki, hogy engem egyre jobban idegesít, hogy nem tudok, sőt képtelen vagyok beleszeretni, ő viszont hót szerelmes, leglábbis azt mondja. Teoriákat gyártok, hogyan ábránduljon ki belőlem, szóval ez az egész nem jó így... Sajnos volt pár ilyen kapcsolatom, úgyhogy tudom, többet nem akarok ilyet. Fájdalmat sem akarok többet okozni senkinek. Most már inkább a legelején elutasítom, legalábbis nem erőlködöm, hogy azt higgye érzek iránta valamit. Ez a "legyünk inkább barátok!" eset. Ez is bizonyítja, hogy tényleg első látásra van az a bizonyos szerelem... leglábbis a legtöbb esetben...

Összefoglalás

Ezek a tipusok. Olyan ttk-s az egész...(természettudományos:P) Száraz... Anatómia. A dolgokat csak kívűlről szemlélő valami. A rossz benne az, ha így nézünk mindent, hogy nincs benne sok érzelem. A valóság egészen más, mindhatni btk-sabb!:P (bölcsészebb) A szerelem ha meg van, akkor már nem tipizáló. Típusokba nem szeretünk bele, mert a típusok olyan unalmasak, később persze lehet ellemezgetni a dolgokat, ahogy most tettem, de ilyet csak azért csinál az ember, mert csalódik... A szerelemben az a jó, hogy irracionális, és akit szeretünk arról nem tudjuk, hogy miért szeretjük. Lehet, hogy először tipusnak látszik, aztán valami egészen más lesz. Olyan, amit még soha nem éreztünk és nem tapasztalunk... Különleges...!

La Valse D'Amélie

Ezt játssza a kis doboz. Kis szomorú dobozka. Párizsból jött, és egy reménytelen szerelmes hozta reménytelen szerelmének. Egy tökéletlen férfi egy "tökéletes" nőnek. A "tökéletes" nő hiába szerette a férfit, közéjük ált a puszta külsőség. A fiú kicsi volt és nem szép, a lány gyönyörű és magas. Különben minden tökéletes lett volna...

Ahogy tekergettem körbe-körbe ezt a kis dobozt sok minden szembe jutott, az újra meg újra visszatérő dallam alatt. Vajon miért ilyen szomorú nekem? Hisz a filmnek jó a vége. Amélie megtalálja szerelmét, és a fiúnak egy akadályokkal teli utat kell bejárni, hogy rátaláljon a lányra, aki szereti. A szomorúság bennem volt. Szeretnék én is olyan lenni mint ő. Az életet kis titkokként fogni fel. Mese világban élni, ahogy Amélie teszi. Mivel a mesevilág a valóság, a boldogság maga a mesevilág.

Emlékek jutottak eszembe. Emlékek, amik szépek voltak és már soha nem jöhetnek vissza. Olyan már sose lesz, amilyen akkor. Ahogy én szerettem, az csak illúzió volt, és felébredni egy álomból fájdalmas dolog. Persze vannak még csodák, nem adtam fel semmit, soha nem adnám fel, hogy, a mesevilágot újból visszavárjam, és biztos eljön az az idő, mikor újból álmodhatok. Remélem akkor már örökre... Legalábbis én mindent meg szeretnék tenni azért, hogy boldog álmom/álmunk legyen. Mert "én legjobban álmodni szeretek"! És akivel álmodok, és aki velem tud álmodni, azért mindent meg teszek, ha jó...

Tovább forgattam a kis dobozt...

Eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti emlék. Álltam a metrón, és nagyon- nagyon szomorú voltam. Mellettem állt egy kis lány és rám nézet, de ez sem tudott megvigasztalni, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen rossz, hogy egyszer talán ő is olyan szomorú lesz mint én, és milyen jó volt nekem mikor még olyan tudatlan kislány voltam.. Hogy miért voltam szomorú magam sem tudom, csak úgy vágytam egy kis megértésre. Talán a legnagyobb bajom az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit akarok, és mit tudok. Olyan dologba kezdtem ami nem az én világom, és olyan világba kerültem, amit nem is ismertem. Szerelmes akartam lenni, de azis csak rosszúl sült el, azis csak reménytelen volt a számomra. Ismertem egy fiút, aki már akkoris velem volt, mikor baj volt, és hozzá mentem segítségért. Nem voltam belé szerelmes még akkor, de mai napig szinte az egyetlen férfi az éltemben aki megértett. Ezt már akkor is éreztem... Ültünk a Duna-parton és beszélegettünk... az életről. Akkor még nem tudott megvigasztalni, de pár nap mulva már tudtam hogy igaza van... Később azt mondta arról az estéről, hogy nagyon féltett engem, mert olyan kis naív voltam. Aztán pár hét múlva már volt barátom is... Teljesen feleslegesen. Én nem voltam szerelmes egy cseppet sem, hamar véget is ért a dolog, és jött a következő, az se volt az igazi, ki is léptem belőle 3 hét után, csak arra volt jó, hogy belém szeressenek, de én visszavágytam arra fiúra...

Hát igen, ez már régen volt, ennyi minden rejlik egy kis zenedobozban... Zenék és szagok, olyan dolgok, mik nagyon mély érzelmeket tudnak a felszínre hozni, néha még azt sem tudom honnan...

Akik tudják a választ, nem értik a kérdést...

Tegnap egy villamoson ültem, és láttam egy nőt, meg egy férfit. Nagyon fel voltak öltözve, gondoltam biztos mennek kirándúlni a Budai-hegyekbe. De jó nekik!-gondoltam. A férfi egy kis overálba bugyolált csomagot is hordott a hátán. A kis csomagnak volt fejecskéje, kéze és lába, két oldalt kimeredve. Nem mozdult, be volt nagyon "csomagolva"...:) Egy kis boldogság csomag!-gondoltam. Aztán leültek a villamoson egy ölükbe tették a kis pólyást. A nőnek valami barátnője is előkerült, és bőszen elkezdték "kicsomagolni" és babusgatni a gyermeket. Három hónapos mondták... Valahogy olyan jó érzésem lett ezt látva.

Hát mi az a boldogság?

Sokféle lehet, de mindig élet van benne, energia, szeretet és katarzis! Egy gyermek megteremtése is katarzis következmény, a megszületése meg szintén betejlesülés. Majd ahogy nő fől, teli lesz várakozással és beteljesüléssel az életünk... Mikor kezd el járni, beszélni, mikor megy oviba, isibe, mikor érettségizik, diplomázik, házasodik...stb, stb.

A boldogság az életünkben ilyen... Boldogok lehetünk, ha bannak céljaink, támpontaink, amiket el akarunk érni, és tudunk bizni magunkban, hogy előbb-utóbb meg is csináljuk azokat, és megélhetjük a katarzist, a hullám csúcsát, még akkoris, ha utána hullámvölgy következik. Nem kell félünk a hullámvölgytől, ha merünk boldogok lenni és az egymásiránti szeretetbe mindent beleadni. Még akkoris, ha esetleg soha többé nem leszünk olyan boldogok, mint mikor megéltük életünk katarist. Ha nem félünk a hullámvölgytől, újra boldogok lehetünk, és aki fél a bánattól, az nem lesz szomorú, de boldog se lesz soha! Aki ilyen, annak az élete lineálisan fog húzódni, és nem hullámszerűen, ami némi stabilitást is adhat neki, legalábbis úgy érzi. De valójában a lineális élet nem más, mint egy egyenes lejtő a szakadékba...hiábavaló...

Meg kell tudnunk védenünk magunkat! Különben hogy jutunk ki a szakadékból? Aki meg tudja magát védeni, az boldogulni fog ebben a bonyolúlt világban. Meg kell tanulnunk szeretnünk magunkat, és csak azt tenni, ami nekünk fontos, még akkor is ha az a valami nehéz dolog, de a lényeg mindig az, hogy a javunkat szolgálja. A világ jó, csak mi látjuk rossz színben látni, mi tesszük tönkre a depressziónkkal! Mi csinálunk ebből a tökéletes természetből egy tökéletlen "farkasvilágot"! Legyünk hírnökök, a jóság és boldogság hírnökei, és ha mások rosszá is teszik néha az életünket, mi sosem bántsunk őket vissza, mert pont attól lesz "farkas" ez a világ, hogy mi sem tesszük jóbbá. Mindenki csak a maga tetteiért felelős, hiába mutogatunk újjal, hogy a másik sokkal bűnösebb, ezzel csak az ő szintjükre alacsonyulunk....és így nem leszünk boldogok!

Az élet egy nagy kaland, nehogy komolyan vegyük....:)

Milyen jó erősnek lenni! Kalandra fel! Az életben talán egy dolog a legfontosabb, hogy legyőzzük saját gátlásainkat! Elgyőzzük saját konvencióinkat, legyőzzünk mindent, ami megszabadítana attól, hogy boldogok legyünk! Erősnek kell lenni, és rendet kell rakni! Rendet kell rakni a szobámban, a lelkünkben. Minden apró dolgot elutasítani, amitől kisszerűek leszünk, és amitől kisszerű lesz az életünk, és úgy érezzük hogy beszorultunk egy nyomasztó világba, akár legyen az álomvilág, vagy akár a valóság. Nem szabad! Ha álomvilágra van szükségünk, hát éljünk álomvilágban, ha attól leszünk boldogok. De ha a valóságra vágyunk, hát élvezzünk az élet minden kuszaságát.

El kell felejteni a múlt kis zavarait, kisszerűségét, közönyét és nyomasztásait. Én nem tartozok senkinek azzal, hogy rosszul érezzem magam. Ha megsértettek, hát legyen az ő bajuk. Ha becsaptak és becsapódtam hát az is az ő gondjuk maradjon. Nem akartam senkit se megbántani, mert csak nyíltszívű vagyok és ezért olyan érzékeny a fájdalomra. Olyankor ellágyul a szívem, és nem érdekel, hogy ki mit gondol arról, hogy hogyan szeretek, mert ha szeretek nagyon szeretek, ha meg harcolok akkor nagyon is harcolok! Erőt kértem, és kapok, nem tarthat rám senki igényt, nem igényelheti, hogy olyat mondjak amit nem akarok. Nem akarok gyenge lenni, mert van célom.

Miért félek én bármitől is? Mikor csak egy dologtól lehet félni, és az, hogy nem szeretem elég jól magam. Attól félhetnék, hogy nem vagyok eléggé bátor, de akkor csak bátornak kell lenni. Meg lazának és várni, mikor jön el a pillanat, hogy megtaláljuk a fontos dolgokat... de addig is kis lépesek a legfontosabbak!:)

Kulcsszavak

Így volt, így lesz. Már nem születek újra... bocs.:)

Egyszerű vers

Ha én újra születnék,

Csak is álnok lehetnék,

De újra nem születek,

Egyszerűen szeretek.

Erőm van, mi úgy fakad,

Kitöröm az ágakat,

Eltörlöm a Föld szelét,

Költök újat, jobb zenét.

Elkóválygok végtelen,

Megmérgez az élelem,

Megszakadva kérdezem,

Mért ilyen az életem?

Derűs nap csodás vagyok,

Mind éjjel elkárhozok,

Tán az ég tesz ily csodát?

Húsba vág, majd húsba vág!

Ha meglátod félelem,

Ha megérted értelem,

Ha elhiszed szerelem,

Tüzel át a testemen.

Erő, ami lángba kap,

Meglátjuk az árnyakat,

Megkapjuk a szárnyakat,

Elhiszzük a vágyakat.

De ha lesújt éktelen,

Fájdalom, oly védtelen,

Könnyem is hull hirtelen,

Lelkem sosem értelem...

"Na és ezt hogy? - kérdezi.

Hát így! - válaszolja.

Nekem ez csak természetes. Repülök!"

Repülni jó. Repülni szeretek. Bárcsak mindig repülhetnék. Annyi hely akadna, ahova most szivesen elrepülnék. Csak ne itt legyek...

De ha más lehetőség nincs, akkor így repülök. Így is jó repülni. Ugrálni, táncolni, szédülni és álmodozni.

És eltünni...!

Eltünni jó. Elbujkálok. Elvarázsolódom. Csak ne lásson senki. Majd akkor lássatok! Akkor láthatok. Minnél többet bújkál az ember annál jobban vágyik arra, hogy lássák. És elvarázsolják. És hogy elvarázsoljak másokat. Csodálkozni. Ébredni. Szeretni! Együtt, és egyszerre. Egy lélekkel. A pillanat fontos. A varázs pillanata, az érzés pillanata. A vágy pillanata! A világ pillanata!

Ettől megy minden tovább...

Elvágyódom oda.

És úgy. Azzal. Legyen tél, legyen hó, legyen kályha mellett ücsörgős. Csak jó legyen. Béke, és szabadság. Melegség, és romantikus életérzés fa. Vágy és játék. Macskák, és család. Nyugalom és változatosság. Ajándék és lemondás.

*

De ami most a legfontosabb,

Élet és tisztaság.

Ma éppen jól jött! Ő! Nekem a reményt jelenti. Ha megjelentik az kegyelmet jelent. Ő volt a 36. szivárványom. Bizony, immáron 7 éve számon tartom mindeggyiket, mert mindegyik annak a bizonyos csodálatos elsőnek a "visszatükrözése". Az elsőnek, mi maga volt a kegyelem...

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Remélem előző két bejegyzésemmel sikerült minden kedves olvasóm számára kellő mennyiségű vérfürdőt okoznom. Ha esteleg valaki még nincs ezzel megelégedve, és még szeretne egy kis vérengzést és botrány keltést, az csak írjon nekem, és annak külön írok még érfelvágásokról és gyílkos lányokról, nem is beszélve a vámpírokról. Hála a mai dráma órának, én mára kielégültem vagyis eljutottam a tetőpontig a katarizisig, hosszú bonyodalmakon keresztül, amikben meg volt a félelem és a részvét érzése is... És megnyugodtam... Nem sírok már... A szenvedés és a betejesülés egy pontban egyesül. Egy hullám csúcsban. Átlendültem rajta. Most megint csend van. Tűzszünet. Katapult. Nekem most jó. Talán. Vagy nem... Ki tudja. Ez egy boldog szomorúság vagy szomorúság boldogság. "Boldogok akik sírnak, mert vigasztalást nyernek!" Hát ma ennyit, jó éjszakát minden kedves olvasómnak.

A mese holnap folytatódik...

Addig is: Piroskát megette a Farkas. Hófehérke elhunyt ételmérgezésben. Csipkerózsika meg szinte örökre elaludt. Na és nem is beszélve Hamupipőkéről, akinek meg nem találta meg a Herceg a félpár cipellőjét és vissza kell mennie a mostoha nővéreihez padlót sikálni!

Remélem ezek után mindenkinek szép álma lesz! Jó éjszakát gyerekek!

A macskák már csak olyanok akár az emberek. Szeretnek szeretve lenni. De ahhoz, hogy igazán boldogok lehessenek szükségük van gazdára, és hogy biztonságos otthonra találjanak. Nekünk embereknek is fontos az otthon, és hogy szerető emberek vegyenek körül minket.

De csak azt a macskát lehet befogadni, aki hagyja magát! Az a macska aki feladja a reményt, hogy valaha is befogadják, és hogy ezáltal megváltozzon, és képes legyen szelíd szobatiszta cicává válni, azt soha nem fogom befogadni. Kobór macskákat nem etetek. Nem is érdekelnek. Éljenek úgy ahogy akarnak. Úgyis hamar feldobják a talpukat. Sajnos. Az én cicáim nem ilyenek. Mindegyik küzdött. Azért, hogy boldog lehessen. Szeretetre méltó volt, hogy szeressék. Nem adták fel a reményt. Mint a képen Pötyike is. Ha kellett inkább a hideg beton párkányon aludt, csak mert annál a háznál adtak neki egy falat kaját. De nem állt tovább csak várt. Egy nap, két nap, egy hét. Mindenkinek hagyta magát megsimogatni. És dorombolt. Aztán lett is gazdája, mert bízott, mert akart gazdát. Igenis lehet tanulni a macskáktól, bár állatok. Lehet tanulni kitartást, szeretetet, eleganciát, játékot, harcot, vadságot, rugalmasságot, stb, stb. Bár állatok, de azért vannak az állatok, hogy tanulni tudjuk tőlük. Hogyan kell ártatlanúl élni.

Egy macska is lehet depressziós?

Góliát megélte a legnagyobb tragédiát, amit csak egy szobacica herélt kandúr megélhet! Derült égből villamcsapásként kidobták az utcára a jól megszokott otthonából, a hóba-fagyba. Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ő újra bízzon abban, hogy biztonságban van. Dédelgeni kellett, és szeretgélni, de ő folyton attól félt, hogy mi is csak becsapjuk, és elhagyjuk őt. Nagyon félt, de már megnyugodott. Újra boldog tudott lenni.

Morcellát meg kiközösítette az anyja. Nem tudjuk miért. Két másik testvérét még szoptatta, őt meg már nem engedte közelébe. Akkori gazdája szerinte nem úgy viserkedett, ahogy kellett. Ígyhát nagynénikéje szoptatta tovább...:)

Auguszt meg munkamániás lett, miután befogattunk még néhány cicát melléje, és ő ki nem állhatta őket, és folytonos bizonyítási vágy hajtotta, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig ő a legtökéletesebb macska. Ez nem vicc. Tényleg! Mindennap hazahozott egy egeret nekünk. Aztán szemrehányást tett szintén nekünk, hogy az egerét valamelyik másik "haszontalan" eszi meg.

Frenky meg hiába különleges, kék szemü jegyes cica, ő is kóbór cicaként kezdte a pályafutását. De hamar rájött, hogy igen csak szobacica géneket örökölt, bár a kertet ő se cserélné el semmire.

Még szerencse, hogy a macskák nem tudnak alkoholisták lenni! Bizony. Még ejedt egerett se esznek... Azért igencsak tanúlhatnánk ebböl is tőlük!

Tehát, minden ember macska, minden macska ember. Persze mondhatjuk ez az állítás nem mindig állja meg a helyét, hiszen lehet olyan ember is aki nem macska. Példáúl róka. Meg az se igaz, hogy egy macska lehet ember is. Persze. Tudom. Na és? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogyebben a lényegben igaz! Az emberek néha macskásak, a macskák meg néha "emberesek". És tényleg lehet tanulni tőlük. Ha csak nem kóbór macska. Akkor nem lehet tanulni tőle. Segíteni se lehet. Mivel nem mond semmi. Mert fél, elmondani mit érez. Mert gyáva, mert "plömplöm", mert elhagyta magát. Feladta a reményt, hogy valaha gazdáját szertő házimacska lehet belőle, olyan akit mindenki szeret és nem csak belerugnak az emberek. Akire akár büszkének lehet lenni. Aki tud küzdeni. Szóval ha nem ilyen, akkor nem kell. Nem tudom sajnos befogadni...

Talán én is szélsőséges vagyok. Egy-két szó, és ha még jószándákkal is mondják nekem, hirtelen összeomlik körülöttem a világ. Ez volt ma is. Összeomlott. És hiába mondtam, hogy nem számít a várat újra kellett építeni. Magam köré? Hát igen a metrón sírás elég érdekes dolog. Egyszerüen ülsz rajta, ahogy akárki más. Űlsz és bambúlsz, nézed a fáradt arcodat a túloldalon, és hirtelen szépen elkezdenek csorogni a könnyeid. Olyan meghökkentő és olyan hirtelen módon, hogy a mellettem ülő is kizökken az amúgy igen csak unott szerepköréből, és felém néz. Mint mikor egy áprilisi napon, mikor hirtelen "spontán hó" hullott. Egy filmrendező meg azt mondta, mennyibe kerülne ez egy forgatáson, amikor havazást kell csinálni, de már rég nincs hó. Hát igen, már hányszor megpróbáltam spontán sírni csak úgy hogy megtanúljam hogy kell, és tessék most még ez is sikerül, persze semmi érteleme, mert nincs forgatás! (szemérmes kuncogás)

De a hullámok, mindig ott vannak. Nincs állandóság az érzelemben. De hogy miért lettem ilyen szomorú? Nem tudom. Kicsinálnak a hullámok. Úgy érzem már minden rendben van, aztán jön valaki, és azt mondja: "F. el akarod adni magad?" Nem, nem kurvának nézek, és nem is rosszándékból mondták. Ez utóbbi méginkább "kicsinál". És bumm! És mikor azt hiszem, hogy már kiadtam magamból, akkor megint bumm!

De tényleg eladom magam? Nem, ez nem mondható. De mégis el adom magam, hát azért, hogy másnak jó legyen. Igen csak azért. Bátran eladom magam... De semmise történt, csak egy hullám. Kérdőre vonták a jószándékomat. Pedig én tudtam, hogy van. Tudtam, hogy jó. Tudtam, hogy nem kell sírni. De végtére még sírni is jó. Metrón sírni különösen érdekes. Egy számon sírni is jó. Legalább tudjuk, hogy hullámok vagyunk. Érzelmi hullámok. Lelkek. Tudunk szeretni és meghalni! Szomorúnak lenni. Eladni magunkat. Eladni a boldogságot? Nem, azt nem kell. Szomorúan is lehetünk boldogok...