*
Amikor túl nagy a szabadság és túl sok a választási lehetőség a boldogulásra, az emberek először szubkultúrákban tömörülnek, majd teljesen elszigetelődnek egymástól, gyakorlatilag megbolondulnak és közös magányban élik le napjaikat, amiben egy pillanatra sem boldogok. Ilyenkor egyeseknek természetes igényévé válik, hogy mások akaratot érvényesítsenek raktuk, és ezzel elkezdjenek visszatérni a közös akarat és írányatás állapotába, ahol biztonság van, közösség és béke.
*
Miközben az emberek folyamatosan egymással viaskodnak, ha egyesével kérdeznénk az egyéneket, kiderülne, hogy valójában mindenki BÉKEPÁRTI! A különbség csak az, hogy míg néhányan a közvetlen környezetükben és életterükben szeretnék ezt elérni, addig mások inkább csak kifelé, vagy globális értelemben, miközben a közvetlen környezetükben (a békéért), folyamatosan viszályt szítanak, megsértődnek és veszekednek!