"Na és ezt hogy? - kérdezi.
Hát így! - válaszolja.
Nekem ez csak természetes. Repülök!"
Repülni jó. Repülni szeretek. Bárcsak mindig repülhetnék. Annyi hely akadna, ahova most szivesen elrepülnék. Csak ne itt legyek...
De ha más lehetőség nincs, akkor így repülök. Így is jó repülni. Ugrálni, táncolni, szédülni és álmodozni.
És eltünni...!
Eltünni jó. Elbujkálok. Elvarázsolódom. Csak ne lásson senki. Majd akkor lássatok! Akkor láthatok. Minnél többet bújkál az ember annál jobban vágyik arra, hogy lássák. És elvarázsolják. És hogy elvarázsoljak másokat. Csodálkozni. Ébredni. Szeretni! Együtt, és egyszerre. Egy lélekkel. A pillanat fontos. A varázs pillanata, az érzés pillanata. A vágy pillanata! A világ pillanata!
Miért van az,
Nem, valójában nem írhatnék most blogot, mert iszonyú elfoglalt vagyok, és fáradt, de azért neeeem bírom ki. A gondolatok mindig csak ott vannak. És mindig csak szomorúak. Azt hiszi a kiscica, hogy félnie kell. Félni. Mindentől. De legalább attől fél, hogy félnek tőle. Mivel minden kiscicában ott rejlik a tigris. A vérszomjas tigris aki szereti széthasítani a szíveket. Hiába, mindezt csak az életben maradásért teszik. Ez élteti őket, mert ha nem tennék ez, akkor nem léteznének. Akkor nem lennének bújós kiscicák. Nem lenne engergiájuk. Nem vágynának a szeretetre. Nem éreznék az éltetet. Az életeről. Akkor csak félnének, hogy nem találnak szívet...
Mikor kicsinálnak tönkretesznek és kiszívják az összes energiámat, akkor néha egészen zöld. Amikor belém szúrnak, megörjítenek és darabokra szednek akkor is. Mikor kicsavarnak mint egy citromot. Engem nem lehet így kicsavarni, nem lehet így szétszedni. Nem lehet minden fájdalmat rám testálni. Nem lehet, mert én érzek, én meg tudok őrűlni, én bele tudok halni, én ismerem az érzést. Én tudom mi az hogy szeretni és gyűlölni, majd újra szeretni. Tudom hogy mi az, ha mások hibáit rám akarják húzni, és azt is tudom, hogy mi az, hogy igazság, és mi az hogy fájdalom. Én érzek én szeretek érezni, de egyedül vagyok, nagyon egyedül! Egyedül minden jobban fáj...
