Mi a hiba a képen? :) Igen hiba. Ami nem oda való, ami nem a megszokott! Ami felborítja a rendet! :P De jóóóó! (cupp)

Akár a lány haja. "Hogy lehet, hogy nem olyan? Miért nem rózsaszín?"

Meghökkent, kizökkentő, furcsa. Káosz...

Hát így van ez, ha az ember folyton szerepelni akar. Szörnyű. A folytonos önkifejezlsi vágyamból kifolyólag, elválaltam egy kéééét óórááás műsoros estet sajátműveimből november közepére, csak hogy annyi zenét még életemben nem írtam!:P De ciki. Na jó. ilyen 25-szörös ismétlésekkel, meg egy fuvolazenekar beszervezésével talán összejön másfél óra, de akkor is megőrülök. Valahogy úúútááálok kottát írni. ÁÁÁ! De ha mégis összejön, akkor iszont bekerülök a Pesti Estbe, meg az Exitbe, igaz a kutya nem fogja tudni, hogy ki vagyok, de mindegy. Végülis valahol el kell kezdeni, csak miért vagyok ennyire fáradt, és miért pont most kezdődött a "Piros Rózsás" hetem!

Kellett nekem még ez is? Nem elég, hogy egy félreértés miatt kitalálták rólam, hogy biztos kis sztárt akar belőlem csinálni az Anyukám, és most mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy mire vagyok képes, mert érzem, hogy most mindenki engem fog figyelni. Meg hogy megigértem a kórusomnak, hogy helyt fogok állni a szopránban. Meg meg fogok tanulni pár nap alatt két-három verset, és három-négy (öt, hat, hét, nyolc) dalt?

Ja meg remélhetőleg újra dolgozhatok a Szecs művekben, Remélhetőleg! Ez utóbbit nagyon várnám, legalább akkor nem kéne megalázkodnom 500ftos órabéres diákmunkákkal, ráadásul, ezt szeretem! Ehhez értek. Na jó, most azért nem zengek dicshimnuszokat, mert már megint az az érzésem, hogy ez se fog összejönni, csak optimista vagyok, arról nem is beszélve, hogy tartoznak nekem pénzzel... Na ez a politika. De a másik, hogy ez se mindig jó, de mégis jobb, mert legalább van valami eszmei értéke is ennek a szenvedésnek, nem csak olyan pénzért való robotolás. Én arra képtelen vagyok!!! ÁÁÁ! És ez is idő!!!! ÁÁÁ!

Arról nem is beszélje, hogy most mindennap rendszeresen kell mindenféléket gyakorolnom, ami órákat fog elvenni egy-egy napomból, ja meg még írjak naplót, blogot, utazzak Székesfehérvárra, Salföldre, Komáromba, ja meg a Nagymamámhoz. Az bizony nagy utazás...nem azért, mert Óbuda messze van!:P Meg találkozzak a barátnőimmel, és szorakozzak. Komolyan már most várom azokat a napokat, amiket nyugodtam végig aludhatok, pedig még el sem kezdődött mindez...

***

Nem kéne most írnom, mivel semmi időm nincs, de nem tudom eldönteni, hogy most hülye vagyok, vagy bátor? A hülye szó nem azonos az őrűlt szóval, mivel az őrűlt nálam egy pozitív értelmű szó, ha csak nem az elmegyógyintézeti őrűltekről van szó, viszont a hülye szó kissé peoratív. Bátor? Azt hittem. De aki még saját problémáit nem tudta megoldani, az miért próbálkozik mások problémájának megoldásával? Lehet, hogy mások problémáját jobban meg tudom oldani mint a sajátomat, de azért mindenre nem vagyok képes. Szeretném, ha engem is megértenének kicsit. Megértenék az én problémáimat is.  "Aki engem akar akarjon is." Legyen bonyolúlt, és mélységesen egyszerű is. Valami hiába bonyolúlt, ha a nagy egészbe maga az unalom... Egyszerű legyen és izgalmas. Látni is lehessen meg ne is. Akár az Okos lány története. Hozzon is, meg ne is. Nem véletlenűl vették el feleségül. Lehet, hogy az a mese a szerelemről szól? Biztos.

Az élet bonyolúlt. Főleg mikor mindent magunkba tartunk. A néma tragédiák világát éljük. Sokszor nem is tudjuk, hogy kik a mai tragédiahősök... A görögöknél mindenki tudta. Oedipusról mindenki tudta, hogy tragédia érte, és bele fog halni. Legalább annyi vigasza volt, hogy együttéreztek vele. A mai közönyben viszont fel se ismerjük a tragédiát. Hát igen, a görögök szerették a nyílvánosságot. Ezért találták ki a demokráciát és színházat. Nem lehetett senkinek se titka. Verseny volt. Vagy megsemmisülsz, vagy felmagasztalódsz. Bizonyos értelemben ez egyszerübb volt. Nyílvánvalóbb. Talán ma is ez van, de nem nyílvánvaló. Bonyolúlt.

Az emberek pedig szeretik a nyílvánvaló dolgokat. Ezért szerették/szeretik az operetteket. Ott ki vannak osztva a szerepek. Nyílvánvaló, hogy a szerelmesek egymáséi lesznek. Pedig évődnek két felvonáson keresztül. Minek?! Hát pedig ez jó. Azért szeretjük. Olyan mint a szivecskébe írt név a falon. Giccs. A giccs olyan valami, olyan alkotás, ami nyílvánvaló. Amin nem lehet elgonolkozni, mert egyértelmű, hogy mit akar jelenteni. Amúgy az operettnek csak a története giccses, maga a zene az nem. A zenét nem is tudom giccsként leképzelni, mert annyira érzelmi műfaj, egy zene mindenkinek mást-mást jelenthet akár.

Amúgy nem értem miért szeretik annyian a giccses dolgokat... Bár néha valami már annyira giccs, hogy jó!:D

De én szeretek gondolkodni!!!!!

Kicsit fáradt vagyok. És kicsit izgatott. De szeretni tényleg jó. Ez csak egy olyan általános igazság, mindig meg kell említani! Így van ez!

Kár, hogy mindig önbizalom hiányom van, ezért készítek magamról állandóan, na most hogy nézek is fotókat. Na jó nem olyan betegesen, leszokóban vagyok, mostanában igyekszem azonnal letörölni öket:) Ja meg ez a félelem is. Kiskoromban mindig attól félem, hogy kigyullad a lakásunk, erre most kigyulladt egy lakás a házban. Meg rüheltem a balett órákat, erre most balett órákra járok. Nem szerettem lefeküdni, na valjon mit csinálok most? Hát így van ez. Sajnálom ha most csalódást okozok valakinek hogy nem tudok semmi értelmeset kicsikarni magamból. Hát bocs. Sajnos így van ez!

Igen.

Volt is ez?

Miért érezem azt hogy ez a felfordulás csak egy múló pillanat következménye?

Csak úgy érzéketlenül kerültek oda. Nem is törént semmi. Csak úgy lett...?!

Azt lehetne érezni, hogy jó is éreztem magam, miközben én is részese lettem a káosznak. Hogy volt itt minden. Minden, ami jó. Szórakozás, és öröm.

"Szeress, hogy szeressenek!"

Szórakoztass, hogy szórakoztassanak!

De hiába. Valami mégis hiányzott a képből. Pedig én megpróbáltam most is jól csinálni, és szertettel.

De az a valami mégis hiányzott, hiányzik...

Az élet...

A macskák már csak olyanok akár az emberek. Szeretnek szeretve lenni. De ahhoz, hogy igazán boldogok lehessenek szükségük van gazdára, és hogy biztonságos otthonra találjanak. Nekünk embereknek is fontos az otthon, és hogy szerető emberek vegyenek körül minket.

De csak azt a macskát lehet befogadni, aki hagyja magát! Az a macska aki feladja a reményt, hogy valaha is befogadják, és hogy ezáltal megváltozzon, és képes legyen szelíd szobatiszta cicává válni, azt soha nem fogom befogadni. Kobór macskákat nem etetek. Nem is érdekelnek. Éljenek úgy ahogy akarnak. Úgyis hamar feldobják a talpukat. Sajnos. Az én cicáim nem ilyenek. Mindegyik küzdött. Azért, hogy boldog lehessen. Szeretetre méltó volt, hogy szeressék. Nem adták fel a reményt. Mint a képen Pötyike is. Ha kellett inkább a hideg beton párkányon aludt, csak mert annál a háznál adtak neki egy falat kaját. De nem állt tovább csak várt. Egy nap, két nap, egy hét. Mindenkinek hagyta magát megsimogatni. És dorombolt. Aztán lett is gazdája, mert bízott, mert akart gazdát. Igenis lehet tanulni a macskáktól, bár állatok. Lehet tanulni kitartást, szeretetet, eleganciát, játékot, harcot, vadságot, rugalmasságot, stb, stb. Bár állatok, de azért vannak az állatok, hogy tanulni tudjuk tőlük. Hogyan kell ártatlanúl élni.

Egy macska is lehet depressziós?

Góliát megélte a legnagyobb tragédiát, amit csak egy szobacica herélt kandúr megélhet! Derült égből villamcsapásként kidobták az utcára a jól megszokott otthonából, a hóba-fagyba. Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ő újra bízzon abban, hogy biztonságban van. Dédelgeni kellett, és szeretgélni, de ő folyton attól félt, hogy mi is csak becsapjuk, és elhagyjuk őt. Nagyon félt, de már megnyugodott. Újra boldog tudott lenni.

Morcellát meg kiközösítette az anyja. Nem tudjuk miért. Két másik testvérét még szoptatta, őt meg már nem engedte közelébe. Akkori gazdája szerinte nem úgy viserkedett, ahogy kellett. Ígyhát nagynénikéje szoptatta tovább...:)

Auguszt meg munkamániás lett, miután befogattunk még néhány cicát melléje, és ő ki nem állhatta őket, és folytonos bizonyítási vágy hajtotta, hogy bebizonyítsa, hogy még mindig ő a legtökéletesebb macska. Ez nem vicc. Tényleg! Mindennap hazahozott egy egeret nekünk. Aztán szemrehányást tett szintén nekünk, hogy az egerét valamelyik másik "haszontalan" eszi meg.

Frenky meg hiába különleges, kék szemü jegyes cica, ő is kóbór cicaként kezdte a pályafutását. De hamar rájött, hogy igen csak szobacica géneket örökölt, bár a kertet ő se cserélné el semmire.

Még szerencse, hogy a macskák nem tudnak alkoholisták lenni! Bizony. Még ejedt egerett se esznek... Azért igencsak tanúlhatnánk ebböl is tőlük!

Tehát, minden ember macska, minden macska ember. Persze mondhatjuk ez az állítás nem mindig állja meg a helyét, hiszen lehet olyan ember is aki nem macska. Példáúl róka. Meg az se igaz, hogy egy macska lehet ember is. Persze. Tudom. Na és? Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogyebben a lényegben igaz! Az emberek néha macskásak, a macskák meg néha "emberesek". És tényleg lehet tanulni tőlük. Ha csak nem kóbór macska. Akkor nem lehet tanulni tőle. Segíteni se lehet. Mivel nem mond semmi. Mert fél, elmondani mit érez. Mert gyáva, mert "plömplöm", mert elhagyta magát. Feladta a reményt, hogy valaha gazdáját szertő házimacska lehet belőle, olyan akit mindenki szeret és nem csak belerugnak az emberek. Akire akár büszkének lehet lenni. Aki tud küzdeni. Szóval ha nem ilyen, akkor nem kell. Nem tudom sajnos befogadni...