Csorba Csillag

Fúriaként
féktelenűl
fenyeget,
fénytelen
fellegekbe
fent,
fedetlen
fejjel.
Folyton
fájlalva
fehér
fogait,
férget
főzve,
filmet
fontol. (FF)

*

Hogy írjunk blogot?

Megkérdezték már, hogy honnan az ihlet. Hogy, hogy lehet jó blogot írni. Persze olyan valaki kérdezett ilyet aki maga is blogot ír... A válasz nem tudom.

Amúgy meg szerintem a blog olvasók 99,9% aki maga nem ír blogot, az egy cseppet sem kiváncsi, arra, hogy hogy írnak mások blogot. Csak arra kiváncsiak, hogy valami kellemeset és frisset, szórakoztatót és szellemeset olvassanak. Bezony! :D Mellesleg nem is kell tudniuk, hogy hogyan készül egy bejegyzés! Kit érdekel mit csinálok én akkor. Kit érdekel mit gondolok.  Kit érdekel ki vagyok... Kit érdekel! Kit érdelek! Kit érdekel! Legalábbis engem biztos nem ez érdekelne... Mármint nem érdekelne az, hogy mivel és hogyan szenvedek nap mint nap...

Persze, ha például olyan dolgokról tudunk írni, amik valamilyen formában mindenkivel előfordulnak, akkor az az érdekes benne, hogy milyen megvilágításba tesszük... És hogy tudjuk frappánsá tenni... meg persze szemléletessé! Mert amúgy megsúgom, a blog olvasók nagy része nem szeret olvasni! :D Ez az, kiváncsiak, aztán eltereli a figyelmüket valami más... Tehát csak olyat lennne érdemes írni, ami leköti a figyelmüket, ráadásul lehetőség szerint még illusztrálva is van! Bizony, Bizony! A szegény blog olvasókat nagyon sokkolja a sok betű látványaaa! Ó szegénykék! Nagyon sajnálom őket, úgyhogy megigérem hamarosan be is fejezem ezen bejegyzésemet, nehogy elfárdjanak, persze csak azon esetben, ha egyátalán idáig eljutottak az olvasásban...

Hát igen.

Az idő elképesztő gyorsasággal telik. Akár csak a gondolatok. A vágyak és az elképzelések tömérdek mennyiségben vesz körül, de a tettek mindig el-el maradoznak. Az idő ami a gondolatra fordítódik elvész, legalábbis úgy tűnik, vagy még sem? Meg tudom őrízni a gondolatokat? Hasznosak a gondolatok? Később kamatoztatni tudom a már előre elképzelt ötleteimet? Nem tudom, de remény hal meg utoljára. (Vagy ahogy a biológusok mondják, a lepényhal meg utoljára.) Igyekszem nem elfeljteni a gondolatokat, igyekszem nem elfelejteni a vágyakat, és igyekszem alkotni. De mikor alkossak? Akkor mikor vizsgákra kellene készűlnöm? Nem akkor nem. Ó még véletlenül sem, eszembe se jusson ilyesmi! De vajon ha nem alkotom meg most később meg fogom tudni csinálni? Vagy az az idő úgyis arra menne el, hogy elmélyedek a gondolataimban, tehááát úúúgysem a vizsgákra készülnék! És így már teljesen mindegy, nem? Hát ja, a vizsgák arra jók, hogy az embernek eszébe jusson, hogy mennyi minden más dolgot csinálhatna vizsgára készülés helyett! Mert persze akkor nem jut eszébe mást csinálni, amikor ideje is lenne rá! Akkor ugye pihenni akar! Akkor ugye, bulizni, utazni, beszélgetni, pasizni, vásárolni és mi egy mást akarna... és persze meg is teszi! Mert hát miért ne tenné? Az életben szórakozni is kell nem, de? Ó persze. Na meg aztán kapkodni...

Once Upon A September, November and May... :)

Nem kell őszintének lennem, de mégis mindig az vagyok.

...mégis mindig gaz vagyok.

Nem mondom, hogy hinni kéne, de mégis mindig hit vagyok.

...mégis mindig hat vagyok.

Elfordulnék szánalomtól, de lelkem mégis megszakad.

...lelkem mégis megszalad.

Szabadulnék bánatomtól, de könnyem mondja nem szabad.

...könnyen mondja nem szabad.

Könnyen mondja, s elszalad...

Azért talán más is megért... :)

Hát így van ez, ha az ember folyton szerepelni akar. Szörnyű. A folytonos önkifejezlsi vágyamból kifolyólag, elválaltam egy kéééét óórááás műsoros estet sajátműveimből november közepére, csak hogy annyi zenét még életemben nem írtam!:P De ciki. Na jó. ilyen 25-szörös ismétlésekkel, meg egy fuvolazenekar beszervezésével talán összejön másfél óra, de akkor is megőrülök. Valahogy úúútááálok kottát írni. ÁÁÁ! De ha mégis összejön, akkor iszont bekerülök a Pesti Estbe, meg az Exitbe, igaz a kutya nem fogja tudni, hogy ki vagyok, de mindegy. Végülis valahol el kell kezdeni, csak miért vagyok ennyire fáradt, és miért pont most kezdődött a "Piros Rózsás" hetem!

Kellett nekem még ez is? Nem elég, hogy egy félreértés miatt kitalálták rólam, hogy biztos kis sztárt akar belőlem csinálni az Anyukám, és most mindenkinek be kell bizonyítanom, hogy mire vagyok képes, mert érzem, hogy most mindenki engem fog figyelni. Meg hogy megigértem a kórusomnak, hogy helyt fogok állni a szopránban. Meg meg fogok tanulni pár nap alatt két-három verset, és három-négy (öt, hat, hét, nyolc) dalt?

Ja meg remélhetőleg újra dolgozhatok a Szecs művekben, Remélhetőleg! Ez utóbbit nagyon várnám, legalább akkor nem kéne megalázkodnom 500ftos órabéres diákmunkákkal, ráadásul, ezt szeretem! Ehhez értek. Na jó, most azért nem zengek dicshimnuszokat, mert már megint az az érzésem, hogy ez se fog összejönni, csak optimista vagyok, arról nem is beszélve, hogy tartoznak nekem pénzzel... Na ez a politika. De a másik, hogy ez se mindig jó, de mégis jobb, mert legalább van valami eszmei értéke is ennek a szenvedésnek, nem csak olyan pénzért való robotolás. Én arra képtelen vagyok!!! ÁÁÁ! És ez is idő!!!! ÁÁÁ!

Arról nem is beszélje, hogy most mindennap rendszeresen kell mindenféléket gyakorolnom, ami órákat fog elvenni egy-egy napomból, ja meg még írjak naplót, blogot, utazzak Székesfehérvárra, Salföldre, Komáromba, ja meg a Nagymamámhoz. Az bizony nagy utazás...nem azért, mert Óbuda messze van!:P Meg találkozzak a barátnőimmel, és szorakozzak. Komolyan már most várom azokat a napokat, amiket nyugodtam végig aludhatok, pedig még el sem kezdődött mindez...

***