Én rab vagyok,
Mint hegyvölgyi
Elvonult, ki
Nem lát Napot.
Az ájtatos
Alázat és
Reménykedés,
Nem állapot!
Van alkalom,
Kiléphetek,
De harcteren
Kell vallanom:
Hogy nem vagyok
Én jobb gyerek,
Mint egyesek,
Csak tetszhalott.
Én rab vagyok,
Mint hegyvölgyi
Elvonult, ki
Nem lát Napot.
Az ájtatos
Alázat és
Reménykedés,
Nem állapot!
Van alkalom,
Kiléphetek,
De harcteren
Kell vallanom:
Hogy nem vagyok
Én jobb gyerek,
Mint egyesek,
Csak tetszhalott.
*
*
Gömb alakú formaként adom meg az Univerzum képletes mását.
Valamit jobban akarok tudni.
Ez redukálja a türelmemet.
Minél többet tudok, annál több fájdalom receptorom van.
Annyira sok lehetőség van az életben, hogy egyre mániákusabb vagyok.
Birtoklási vágytól lüktetek, de ha nem akarnék ennyit tudni, sokkal több mindent értenék.
A mindentudás megérintett,
Nem létező léhaság.
Ha elhiszed, hogy elvagy benne,
Átlépsz más hüvelyporán.
Töretlen úton lépteim kihagynak,
Kiszikkadt a vágy,
A hallás szürke homállyá porladt,
Hiába beszélsz már.
Kiköptem minden gecit, mit számba raktak,
Gyűlöltem azt, ki kívánt,
És az az egy, kit mindig is akartam,
Halva mond értem imát.
Az álom, mi megtestesített engem,
Ősrobbanás volt, nem is kisszerű,
Menteni vágyta a lelket,
És küldött egy lányt, ki együgyű.