********

Nagy kérdés, hogy miért nem tudunk néha örűlni a mostnak...? Mindig csak a múlt és a jövő... Újra felidézni a múltat, és rágódni azon, hogy bizonyos dolgok még miért nem jönnek el megint. Felidézni a régi emlékeket és megállapítani, hogy milyen jó volt akkor. Pedig ha jobban visszaemlékszünk rájöhetünk arra, hogy akkor is mennyi bizonytalanság volt bennünk, és akkor sem volt minden olyan jó. Talán nem is az kell, hogy minden mindig olyan jó legyen. Hogy olyan tökéletes... Lehet hogy csak az kell, hogy elfogadjuk hogy most van... És most csináljuk jól.

Élvezzük a napsütést, a havazást, vagy épp a halk esőt. Mikor van!:) Ez sok mindenre érvényes...

*

Voltak barátságok, és végetértek.

Egy éve egy lány, a barátnője hívására, egy neki világvégének tűnő helyre ment. Maga se tudta, hogy mi lesz. Kicsit izgult is. Aztán odaért a világvégére. Egy kicsi, szemétdomb kinézetű, és szemétdomb kertű házikóba. Belétet. Az ajtó nem záródott jol. Egy tíz négyzetméteres szobácskába érkezett. A szobába! A szobában három-négy alkoholista kinézetű idősebb férfi, két hamvas, tizenéves, iskolakerülő lány és persze a barátnője tartózkodott. Minden mocskos és büdös. De jó a hangulat! Nem sokára a lány is jól érete magát...! Öröm volt az Ürömben! Pontosabban Ürömön!:) Érezte ez a pillanat nem jön el mégegyszer... Érezte, hogy a sok "nehezítő körűlmény" ellenére is boldog tud lenni az jó! Érezte, hogy erről az esetről inkább nem illdomos más társaság előtt beszélnie, de érezte, hogy ebben az egészben az is jó, hogy titkos! És az is jó, hogy ilyet is tapasztalt. Nem jön el többet ez a pillanat... Barátságok voltak. És végetértek.

Sajnos.

Apró dolgok.

Észrevenni az apró dolgokat.
Észrevenni az apró örömöket.
Észrevenni az apró szépségeket.
Észrevenni az apró pillanatokat.
Észrevenni az apró illatokat.
Észrevenni az apró fényeket.
Észrevenni az apró mosolyokat.

A másikat.

Észrevenni...

Ez volt az utolsó kép.

Ugyanaz a tér, ugyanaz a buszmegálló, ugyanazok a fák. Emberek és Szent Anna... Szokatlanul ugyanaz...

Azt hiszem lefekszem...

*

Elhagyottan

Ó, miért, hogy nem érzek semmi,
Ó, miért, hogy nem érzek semmi,
Pedig szerettél kedves barát.

Ó miért, felejtesz ennyit,
Ó miért, felejtesz ennyit,
Pedig voltál velem vidám.

Ó miért, nem érek ennyit,
Ó miért, nem érek ennyit,
Hogy keressél meg ezután.

2001.

Hogy írjunk blogot?

Megkérdezték már, hogy honnan az ihlet. Hogy, hogy lehet jó blogot írni. Persze olyan valaki kérdezett ilyet aki maga is blogot ír... A válasz nem tudom.

Amúgy meg szerintem a blog olvasók 99,9% aki maga nem ír blogot, az egy cseppet sem kiváncsi, arra, hogy hogy írnak mások blogot. Csak arra kiváncsiak, hogy valami kellemeset és frisset, szórakoztatót és szellemeset olvassanak. Bezony! :D Mellesleg nem is kell tudniuk, hogy hogyan készül egy bejegyzés! Kit érdekel mit csinálok én akkor. Kit érdekel mit gondolok.  Kit érdekel ki vagyok... Kit érdekel! Kit érdelek! Kit érdekel! Legalábbis engem biztos nem ez érdekelne... Mármint nem érdekelne az, hogy mivel és hogyan szenvedek nap mint nap...

Persze, ha például olyan dolgokról tudunk írni, amik valamilyen formában mindenkivel előfordulnak, akkor az az érdekes benne, hogy milyen megvilágításba tesszük... És hogy tudjuk frappánsá tenni... meg persze szemléletessé! Mert amúgy megsúgom, a blog olvasók nagy része nem szeret olvasni! :D Ez az, kiváncsiak, aztán eltereli a figyelmüket valami más... Tehát csak olyat lennne érdemes írni, ami leköti a figyelmüket, ráadásul lehetőség szerint még illusztrálva is van! Bizony, Bizony! A szegény blog olvasókat nagyon sokkolja a sok betű látványaaa! Ó szegénykék! Nagyon sajnálom őket, úgyhogy megigérem hamarosan be is fejezem ezen bejegyzésemet, nehogy elfárdjanak, persze csak azon esetben, ha egyátalán idáig eljutottak az olvasásban...

Hát igen.