Az idő. Szörnyű, hogy mennyire nincs ideje az embernek, és mennyi mindent csinálna még azonkívül amit csinál. Tulajdonképpen már le kellene feküdnöm, de nem teszem. Az idő már csak ilyen. Bármire is használod fel, úgy érzed csak elpocsékolod. Ha lefekszem, úgy érzem, hogy feleslegesen alszok, ha meg ilyeneket csinálok mint most, hát akkor meg megint az van, hogy már megint nem feküdtem le...és már megint péntek lesz. De ha szombat lenne, akkor megint szombat, ha vasárnap, akkor megint vasárnap...stb.
Hát ez van! Éljenek a napok! Az órák! A percek! Ha mást úgysem tehetünk. Csak folynak... Éljenek az évek, hogy megint öregebb leszek pár nap múlva egy évvel.
Nem mintha ez bármit is számítana, hogy holnap megint fuvola órám lesz, és takarítani is kellene, meg gyakorolni. Gyakorolni szinte mindenit! Egyszerre az egész életet ki kellene gyakorolnom. Meg olvasnom is, hogy szép és okos legyen. Meg boldog(?) Igen boldog. Minden apróságtól. Ezt is gyakorolni kell. Jó gyakorolni.
Ha szeretetre vágyunk, csak szeretetet adjunk, és ne kérjünk cserébe semmit!
