Én csalódtam már az anyaméhben,
Majd, hogy nem szoptam eleget,
De idővel minden bepótlódott,
Csak ünneprontó ne legyek!
Kicsit megszokottam már az unalmat,
Hogy megértsen mindenki más,
Titkos tetteim mégis utalnak
Áldásra. Ez nem ámítás!
Azért szívok, mert nem tudok betelni,
Csak a boldogság túl kevés,
Jó volnék, ha nem lenne ezernyi
Tettvágy bennem, s lelkesedés.