Csorba Csillag

Szende Tünde egyik nap arra ébredt, hogy nem képes varázsolni. Csak ült, és nézet ki az ablakon, nézte a hópelyhek csodás hullásat, de magában megszűnt minden csoda. Nem tudta mit tegyen, pedig rengeteg dolga lehetett volna, csodás ötletei voltak arra nézvést, hogyan tegye jobbá a világot, és hogyan segítsen mások boldogságán, de tehetetlen volt. Mindent meg akart tenni azért, hogy küzdjön a fájdalmak ellen, csak a saját fájdalmát nem tudta leküzdeni. „Hát én vagyok az oka?” kérdezte magától, és feje rábólintott. „Nagy feladatokat akarsz magadra vállalni, de magadat nem tudod leküzdeni!” mondta magának, és eszébe jutott az a mondat, amit pár hete olvasott valahol: „A legnagyobb győzelem a magunk felett aratott.” …és elgondolkozott: „Ha leküzdöm magamat, visszanyerem a varázserőmet? Leszek még olyan csodálatos, mint amilyen mindig is akartam lenni? Szikkrákat már szórtam, azt a varázslatot már jól tudom, de én tüzet akarok! Hatalmas, szenvedélyes, pusztító-jó tüzet! Jó tüzet, ami mégis éget és fáj!” És elmosolyodott. A szerelemre gondolt, amire annyira vár, de a kedvese nagyon messze van még tőle. „Hát oda szeretnék menni! Elpirult és szemei könnyesek lettek… de ez még titok! Nagyon nagy titok…”
A megoldást mégis nehezen látta be, hogy mit kell most tenni… „Türelmesnek kell lennem… magamhoz.”