Köveket raktak egymásra köröttem,
A város köré, mi embereket gyűjt,
Mélyében szavak mardosnak, miközben
Rabságom égve, csak kapukat került.
Hiába volt az megértve és nyitva
Szabadba, mégis korláttal övezte
Lépcső a mélybe kínálkozik itt ma,
Égő kételyként a sírba születve.
Nem nekem épült, építetve majd másnak
Kell ez majd lenge boldogságot hozva,
Enyém csak sebző láthatatlan rácsnak
Álcázva fénylik, az Istent zokogva.
Ennyi a titkom, és sziklás a métely,
Mit most desszertként nyelek le a mennyben,
Szunnyadva kövön, és vízzel egy tégely
Éltet erőtlen, ha szomjazom szennyben.
(A képet J. A. barátnőmtől kaptam! :) Küldhettek még képeket!)