Kezdek félni...
Ma éjjel azt állmodtam, hogy négy tornádó támadta meg Budapestet. Az egyik egyenesen a lakásom felé tartott. Én kinéztem az ablakon és nyugodtan megállapítottm, hogy körűlbelűl 3 percem van még hátra, hogy még túléljem, bár nem tudom honnan tudtam ilyen jól. Nagyon nem izgúltam. Úúú, de még fel se vagyok öltözve!!! Mintha ez lett volna a legfontosabb kérdés, hogy most mit vegyek fel, meg hóól a táskám! (Ebből is látszik, hogy életem egyik nagy problémája, hogy hól a táskám meg a telefonom.) Aztán nagy nehezen megtaláltam, kell még valami? ÁÁÁ, inkább megyek, mert ha most azon kezdek gondolkozni mi kell, akkor meghalok. Macska? Maradhat. Mííí? Nem! Felkaptam, lerohantam vele a hatodik emeletről, mialatt ő összekarmolta a vállamat. Az utcán meg leraktam, tapsoltam neki, hogy fusson előre, és szerencsére így is tett, bár nagyon be volt szarva, két fülét hárta csapta. Nagy nehezen eljutottunk egy kellemes, de főleg biztonságos családiházba, valahol Óbudán, ahol már a nővérem is várt. Mikor elment a vihar, kiderült, hogy tényleg nem maradt semmi a lakásunkból... felébrettem.
De miért mesélem el ezt mind? Mert "gazdasági tornádó" volt! És kezdek félni...
